Lehetőségem adódott, hogy ellátogassak a Dán Méhész Szövetség központjába. Dán méhészeti statisztikai adatokkal nem untatom az olvasót, de egy-két érdekes élményemről szívesen beszámolok.
Áprilisban a JATO Dynamics adatai szerint 28 százalékkal több villanyautót adtak el, mint egy évvel korábban. A HVG azt gyűjtötte össze, melyek voltak a legjobban vásárolt modellek.
Lehet, hogy ezektől a fűszerektől szaladnak fel rád a plusz kilók a tudtod nélkül, legalábbis ha sokat fogyasztasz belőlük, ugyanis lassulhat tőlük az anyagcseréd, amiről sokan nem is tudnak.
Az AstraZeneca új kísérleti gyógyszere, a camizestrant felére csökkentette a betegség progressziójának vagy a halálnak a kockázatát emlőrákos betegeknél, amikor a standard terápiákkal szembeni rezisztencia első jeleinél alkalmazták - közölte a Reuters.
Nem egyértelmű, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump idei személyes találkozója megvalósul – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 csatornán.
Hosszú időn át háttérbe szorult, ám a kormány támogatásával mára ismét reneszánszát éli a vízitúrázás Magyarországon - jelentette ki a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára vasárnap Sarudon, a Vízi Ring Vízi élménytúra sorozat nyitórendezvényén.
Ahogy a nyár beköszönt, különleges időszak vár ránk, amely tele van lehetőségekkel és kihívásokkal. Izgalmas kalandok várnak, és az asztrológia segítségével most belepillanthatsz az elkövetkező hónapokba. A horoszkóp szerint az alábbi öt csillagjegyet különösen érdekes változások érik, így érdemes figyelni arra, mit tartogat nekik a sors a munka, p
Abban bíznak, hogy nem következik be a cunami jellegű nagy beomlás, ami árhullámot indíthat el. Ez akkor történhetne meg, ha az egész födém egyszerre szakadna le. A helyiek megkezdték a felkészülést a védekezésre.
Fedezd fel, hogyan tapasztalják a világot orrukkal, fülükkel és szívükkel. Érzékeik és gondolkodásuk révén olyan valóságot élnek meg, amit érdemes megismerned.
A liberális Rafał Trzaskowski és a konzervatív Karol Nawrocki között tűhegynyi a különbség a különböző, szavazókat szondázó mérések szerint. Az exit polloknál még Trzaskowski vezetett, a késő esti, a szavazatszámlálás során frissített late pollban viszont megfordult az állás. Zajlik a szavazatszámlálás, végeredmény reggelre lehet.
Az emberiség sokféleképpen tekint a halálra és az azt követő életre, hiszen a különböző társadalmak története és hiedelmei alapvetően meghatározzák az utolsó útra való felkészülés módját. Míg a nyugati világban gyakran a félelem és a bizonytalanság övezi ezt a témát, más kultúrákban a halált az élet természetes részének tekintik.
A szakértők és több lengyel hírportál is arról ír, hogy az exit pollok minimális szavazatkülönbséget jeleznek, ami nem teszi lehetővé, hogy előre megítéljék a választás kimenetelét.
Friedrich Merz, Németország új kancellárja, a jövő héten Washingtonba látogat, hogy személyesen is találkozzon Donald Trump amerikai elnökkel. A két politikus várhatóan olyan kulcskérdésekről tárgyal majd, mint az orosz-ukrán konfliktus, a Közel-Kelet aktuális helyzete, valamint a kereskedelmi és vámtarifás nézeteltérések.
A Bitcoin a világ első kriptopénze, a digitális arany. Egy évtized alatt szimbólummá vált: a pénzügyi szuverenitás, a függetlenség és az infláció elleni védekezés ikonja. A Solana ezzel szemben a gyorsaságot, az alacsony díjakat és a technológiai kísérletezést képviseli. Egy modern blokklánc, amit egyre több felhasználó és fejlesztő választ – nem v
Az Ethereum és a Solana a kriptoökoszisztéma két meghatározó szereplője. Mindkettő okosszerződések futtatására alkalmas, decentralizált blokklánc-hálózat, amelyekre NFT-k, DeFi-projektek és dAppok is épülnek. Ugyanakkor a két rendszer működési módjában, technológiájában és filozófiájában is jelentős különbségek vannak. Az alábbiakban ezeket mutatju
A brit Simon Yates összetett sikerével zárult a 108. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny, amelynek vasárnapi záróetapján a holland Olav Kooij bizonyult a leggyorsabbnak.
A Solana egy modern, gyors blokklánc, amit egyre többen használnak DeFi-re, NFT-kre vagy akár játékokra. De mitől ilyen gyors? Hogyan ér el ennyire alacsony tranzakciós költségeket? Ebben a cikkben közérthetően, technoblabla nélkül nézzük meg, mi fán terem a Solana. Idő, mint verifikáló eszköz: a Proof of History A legtöbb blokkláncnál időt kell ve
Nem lesz zavartalan a következő pár nap időjárása. Hét elején még számolni kell a viharokkal, záporral, zivatarral, majd egyre melegebb lesz, bár a szél erős maradhat.
A pandémia óta töretlen az online edzések népszerűsége, hiszen kényelmes, időtakarékos megoldást kínálnak a mozogni vágyóknak, akár kisgyermek mellett, vagy a sűrű napirendbe illesztve, a kora reggeli vagy a késő esti órákban. De lehet-e ugyanolyan hatékony az otthon végzett testmozgás, mint egy edzőtermi program? Sokan tapasztalják ugyanis, hogy h
A hamarosan életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is m
A helyzet továbbra sem könnyű, de a közvetlen csődveszély elhárult. Ehhez Bige Lászlónak gyakorlatilag mindenét oda kellett ígérnie a hitelezőinek fedezetként az új kötvényekhez.
A Győri Audi Eto Kc megvédte címét és hetedszer nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját, mivel 29-27-re legyőzte a dán Odensét a budapesti négyes döntő vasárnapi fináléjában. A győriek – akik egyszer sem voltak hátrányban az egész mérkőzésen – 11. alkalommal játszottak döntőt a legrangosabb európai kupasorozatban és hetedszer győztek. Korábba
A Solana egy nagy teljesítményű blokklánc, amelyet a sebesség, a költséghatékonyság és a skálázhatóság iránti igény hívott életre. Az egyik legfontosabb technológiai újítása a Proof of History (PoH) nevű időbélyegzési mechanizmus, amely alapjaiban különbözik a legtöbb blokklánc időkezelési módszerétől. Cikkünkből kiderül, hogy pontosan mi is a PoH-
Hibahatáron van a különbség a lengyel elnökválasztás vasárnapi második fordulója után Rafal Trzaskowski kormánykoalíciós jelölt és a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó Karol Nawrocki között - derül ki az urnazárást követően közzétett exit poll felmérésekből.
Súlyos válsághelyzet alakult ki a parajdi sóbánya környékén, ahol a felszín több ponton megsüllyedt, és fennáll egy nagyobb bányaomlás veszélye, ami árhullámot indíthat el - írta meg a Transtelex.
Egy pszichológussal sok mindenről lehet beszélni, csak arról nem, ami igazán lényeges. Ez egy sommás, igaztalan megállapítás, de ezt most megengedem magamnak. Győrffy Ákos írása.