Nőként a nagyvilág felfedezése önállóan talán ijesztő kihívásnak tűnhet, ám ez az érzés gyakran kevésbé megalapozott, mint elsőre gondolnánk. Az egyedül tett út során szerzett tapasztalatok ugyanis egészen más jellegűek, mint amikor partnerünkkel vagy barátainkkal vágunk neki az ismeretlennek. Az utazás során megélhető szabadság, a határaink feszeg
Hét napon keresztül, több mint kilencezer kilométeren át szeli át Oroszország lenyűgöző tájait a Transzszibériai vasútvonal, amely a Föld leghosszabb vasúti kalandja is egyben. Ez a garantáltan életre szóló élmény ráadásul ma már jóval könnyebben elérhető, mint azt sokan gondolnánk. Mutatjuk a részleteket!
Robert F. Kennedy Jr. amerikai egészségügyi miniszter váratlanul menesztette a kulcsfontosságú oltási tanácsadó testület összes tagját, ami vegyes reakciókat váltott ki a vakcinagyártók részvényeinek árfolyamában.
A Snap 2026-ban piacra dobja első, széles körben elérhető okosszemüvegét, ezzel fokozva a versenyt a Metával a "viselhető" technológiák piacán - írja a Reuters.
Hegyi Zsolt vezérigazgató szerint a MÁV levonta a tanulságokat a hosszú hétvégéből, és azon dolgoznak, hogy a nyári időszakban az utasok minél kevesebb fennakadással juthassanak el a Balatonhoz.
Az elmúlt héten 2172 sofőr lépte túl a megengedett sebességhatárt. Ők legalább 50.000 forintos bírságra számíthatnak, de a büntetés akár 468.000 forint is lehet – közölte Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Egy autós az 5407-es úton 50 helyett 136 km/órával hajtott – neki a maximális, 468.000 forintos bírságot szabják ki. Ilyen esetben a he
A magyar előfizetések 27 százaléka (2,7 millió eszköz) csatlakozott külföldi szolgáltató mobilinternet-hálózatára a tavalyi év harmadik negyedévében – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Mobilpiaci jelentéséből. Az NMHH rendszeresen beszámolót tesz közzé a mobiltelefon-használati szokásokról, egyebek között a hanghívások és a mob
Videó! A KDNP frakcióvezetője a néhai Gyurcsány-párt képviselőjének volt kénytelen megmagyarázni, miért tekinti testvéreknek az oroszokat és az ukránokat.
Szerdán helyi idő szerint reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 14 órakor) a floridai Kennedy Űrközpontból elindulhat az Axiom-4 küldetés a legénység soraiban Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal - közölte az Axiom Space űrkutatási vállalat kedden a honlapján.
A harminc éves MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. megállapodott a Polgári Bank részvények döntő többségének felvásárlásáról. Az akvizícióval a MagNet Bank tovább növeli országos jelenlétét, különös tekintettel a kelet-magyarországi régióban. De mire készülhetnek a Polgári Bank ügyfelei? Mit jelenthet számukra a tulajdonosváltás?
A beszéde közben a Kossuth tér betelt a "Ruszki haza" skandálásával. A felszólalásában azt is mondta: "Ne legyünk az oroszok ötödik hadoszlopa, a kínaiak átrakodó telepe, politikai bűnözők, baltás gyilkosok menedéke!"
Valódi kikapcsolódást ígér a természet közelsége és a friss levegő, amikor vízparti bringatúrára indulsz. Legyen szó egy baráti társaság spontán kiruccanásáról, családi kalandról, vagy akár egy magányos meditatív tekerésről, a kerékpározás az egyik legkellemesebb módja annak, hogy feltöltődj energiával. Akik már átéltek egy ilyen élményt, gyakran v
A romló infrastruktúra, a gyenge egészségügyi ellátórendszer és a higiéniai hiányosságok komoly veszélyeket hordoznak. Többek között ezért is terjednek rohamosan olyan fertőző betegségek, mint a kolera, a HIV, a tuberkulózis és az antibiotikumoknak ellenálló szuper-baktériumok.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter felkerült a lehetséges jelöltek listájára, akik Jerome Powell-t válthatják a Federal Reserve elnöki székében - jelentette a Bloomberg News kedden, bennfentes forrásokra hivatkozva.
Izgulni kellett a végén, de a magyar válogatott szűk győzelmet tudott aratni Azerbajdzsánban. A következő meccseken azonban már nehezen fér bele bármilyen lazáslás, Cristiano Ronaldo érkezik szeptemberben.
A felbocsátás célidőpontja 8 óra, (nálunk 14 óra) és az űrhajóegység június 12-én az Egyesült Államok keleti parti ideje szerint 12 óra 30 perckor dokkolhat a Nemzetközi Űrállomáson, és legfeljebb 14 napig tartózkodik ott.
Itthon és külföldön is akadnak friss közlekedési jelzések, amiket érdemes megismerni, de a régieket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Sőt, a közlekedésbiztonság és a pénztárcánk érdekében is ajánlott betartani a szabályokat. Egyre több konfliktus tapasztalható és balesetek is okolhatók a népszerű okos-eszközök felelőtlen használata miatt. Buta alk
Emlékszel, amikor a fél világ egy flitteres ruhán vitatkozott, amit egyesek arany-fehérnek, mások pedig kék-feketének láttak? Akkor megbizonyosodhattunk arról, hogy mindannyian máshogy érzékeljük a színeket, ami a hétköznapi életünkben is jó párszor megmutatkozhat: vannak, akik a piros és a rózsaszín között is alig tudnak különbséget tenni, mások p
Emlékszel, amikor a fél világ egy flitteres ruhán vitatkozott, amit egyesek arany-fehérnek, mások pedig kék-feketének láttak? Akkor megbizonyosodhattunk arról, hogy mindannyian máshogy érzékeljük a színeket, ami a hétköznapi életünkben is jó párszor megmutatkozhat: vannak, akik a piros és a rózsaszín között is alig tudnak különbséget tenni, mások p
Ha minden jól megy, magyar idő szerint holnap délután két órakor indul útjára a Falcon-9 űrhajó, a fedélzetén a magyar asztronautával is. A részletekről Velkovics Vilmos tudósított, Floridából.
Ismerjük meg a különféle mustárokat! A mustár, ez az ősi növény, évezredek óta kíséri az emberiséget, mely ízletes és gyógyhatású fűszer. A mustár név hallatán sokaknak azonnal a sárga, csípős szósz jut eszébe, pedig a mustár ennél jóval sokoldalúbb.
A modern élet hektikusságával járó folyamatos nyomás és stressz szinte elkerülhetetlen a mindennapokban. Kutatások azonban kimutatták, hogy a szoros baráti kapcsolatok képesek jelentősen enyhíteni ezt a nyomást. Amikor nehéz időszakokat élünk át, a barátainkkal való beszélgetés, a közös nevetések és az érzelmi támogatás mind-mind olyan tényezők, am
Szerdán, június 11-én helyi idő szerint reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 14 órakor) a floridai Kennedy Űrközpontból elindulhat az Axiom-4 küldetés a legénység soraiban Kapu Tibor magyar…
Szerdán, június 11-én helyi idő szerint reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 14 órakor) a floridai Kennedy Űrközpontból elindulhat az Axiom-4 küldetés a legénység soraiban Kapu Tibor magyar…