A Richter 2025 június 16-tól kezdődően önkéntes árkorlátozást vállal a vény nélkül kapható, a táplálék magnézium- és kálium-tartalmának kiegészítésére, továbbá krónikus szívbetegségek és szívritmuszavarok kiegészítő kezelésére szolgáló Panangin® készítményére.
Sokan babonás félelemmel tekintenek péntek 13-ára. Az Allianz Hungária tízéves kárstatisztikái szerint a káresetek száma ilyenkor valóban emelkedik: a péntekek amúgy is kárintenzív napnak számítanak, de ha a hónap 13. napjára esnek, a bejelentett károk száma átlagosan 17 százalékkal is meghaladja a többi nap átlagát. És bár a biztosító szakértői sz
Hónapok óta zajlik a pereskedés Blake Lively és az általa szexuális zaklatással vádolt Justin Baldoni között. Most úgy tűnik, a színésznő áll nyerésre, nemrég ugyanis a bíróság elutasította a kollégája keresetét.
Kirsty Buchan egy glasgow-i középiskolában tanított, miközben elindította OnlyFans-oldalát. "Nagyon mérges vagyok, de igazából számítottam rá, hogy így fog végződni" – mondta.
Aggasztó hírek érkeztek a brit királyi családból: III. Károly király állítólag gyógyíthatatlan. Bár jelenleg stabil az állapota, a betegség hosszú távon nem győzhető le – számolt be az esetről a jól értesült királyi szakértő, Camilla Tominey.
Közel két tucatnyi törvénymódosításról szavaztak a képviselők szerdán. Új alkotmánybíró és legfőbb ügyész, felfüggeszthető állampolgárság és településvédelem. Összeszedtük, miről döntött a parlament.
A miniszterelnök kiemelte: a két népet összeköti a szabadság iránti elkötelezettség, hiszen mind a magyarok, mind a georgiaiak ragaszkodnak ahhoz, hogy saját sorsukról maguk dönthessenek.
A WEC 2024-es szezonjában gyártói világbajnoki címet szerzett Toyota Gazoo Racing célja az lesz az előttünk álló hétvégén, hogy legyőzze a komplett Hypercar mezőnyt – amelyben nyolc gyártó 21 autója képviselteti magát – és hatodik alkalommal nyerjen La Sarthe-ban, megerősítve ezzel esélyeit a bajnoki címvédésre. Le Mans dupla pontokat kínál, ezért
A terméket árusító oldal összeomlott, olyan sokan akarták megvenni június elején a szappant, ami most több mint 560 ezer forintért szerezhető meg az eBayről.
Az álmok világa mindig is misztériumokkal tele és lenyűgözőn változatos volt, melyek sokszor rejtett üzeneteket hordoznak a tudatalattinkból. Bár gyakran nehéz megfejteni ezek valós jelentését, álmaink bizonyos dolgokról árulkodhatnak életünk különböző területeiről, többek között párkapcsolatainkról is. Így érdemes odafigyelni, ha rendszeresen viss
Két nappal ezelőtt Orbán kedvenc napilapja ellen ásta ki a csatabárdot, most a Csányi Sándor vezette szövetség ellen indított hadat FTC-elnökként a Fidesz pártigazgatója.
Nem zárható ki, hogy a közeljövőben ismét egy bikafutamnak lehetünk tanúi – ezúttal az amerikai jegybanknak, a Federal Reserve-nek (Fed) hála. Az elmúlt néhány hónapban – elsősorban a zavaros külgazdasági politikának köszönhetően – a jegybank visszatért a korábbi, óvatos politikájához. Pozitív számokat ugyan lehetett látni az inflációs adatokban,
15 fokos kontraszt alakult ki az északkeleti és déli tájak között szerdán Magyarországon. Sátoraljaújhely környékén 15 fok köré esett vissza a hőmérséklet a záporok hatására, délen viszont nem egy helyen 30 fok van.
Orbán Viktor szerint az ukránok abban reménykednek, hogy ha folytatják a háborút, akkor még több pénzt, fegyvert és újjáépítési támogatást kapnak Európától és talán Amerikától is.
Kiderült, hogy a svéd partoknál egy bokor alján talált üzenet aláírója már nem él, de a kollégája, akivel 1978-ban ilyen palackpostákkal szórakoztak Skóciában, még igen, és emlékezett is az egészre.
Többek közt Lentulai Krisztián, Kacsoh Dániel és Kohán Mátyás kollégánk közösségimédia-oldalait is ellepték az egymáshoz gyanúsan hasonlító, Tisza-rajongó / Fideszt ekéző kommentek.
Egy egész lexikont meg lehetne tölteni azokkal a történetekkel, amiket Veszprém legrégebbi temetőjében nyugvó emberek emlékei őriznek. Egykori városi elöljárók, hadvezérek, művészek, vagy a nép egyszerű gyermekei is olyan korokról mesélnek, amik formálták Veszprémet.
A hasnyálmirigy megbetegedései megelőzhetők — de csak akkor, ha időben felfigyel a jelekre, és hajlandó változtatni az életmódján. Egy kiegyensúlyozott étrend, a káros szokások kerülése, valamint a rendszeres orvosi kontroll mind segítenek abban, hogy ez a sokáig „némán dolgozó” szerv hosszú távon is megfelelően működjön.
Újabb bizonyítékok jutottak a rendőrség birtokába. Egy 80 Gb-os merevlemezen olyan dolgokat találtak, ami arra késztette a nyomozókat, hogy a gyanúsítottat még szorosabban kössék Madeleine McCann eltűnéséhez
A parlament több, korábban komoly vitát kiváltó törvényt is elfogadott, amelyek jelentősen átalakíthatják a települések jövőjét és a magyar állampolgársághoz való viszonyt. Az önkormányzatok ezentúl korlátozhatják a beköltözéseket, míg a kettős állampolgárok magyar állampolgársága felfüggeszthető lesz nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva. Emellett
Az ABC amerikai televíziótársaság elbocsátotta korábban már felfüggesztett vezető riporterét, Terry Morant, aki a hétvégén éles kritikát fogalmazott meg Donald Trump elnökkel és Stephen Miller fehér házi tanácsadóval szemben.
Az ABC amerikai televíziótársaság elbocsátotta korábban már felfüggesztett vezető riporterét, Terry Morant, aki a hétvégén éles kritikát fogalmazott meg Donald Trump elnökkel és Stephen Miller fehér házi tanácsadóval szemben.
Terry Moran áprilisban a Fehér Ház elnöki dolgozószobájában készített interjút Donald Trump elnökkel, aki az újságíró kérdezési stílusát az interjú közben is kifogásolta.
Mit jelent animációt az utcára vinni, és hogyan lehet mozgóképekből szobrokat faragni? A Hunimation Hits the Street nemcsak különleges formában mutatja be a kortárs és klasszikus magyar animációt az Annecy animációs fesztiválon, hanem új távlatokat is nyit a műfaj vizuális kommunikációjában. Huszár Dániel grafikus-animátor, a kiállítás kurátora mes