2025. június 16. hétfő

jún. 16
12:12
Itt vannak az NB I párosításai: örök- és keleti rangadót is rendeznek a nyitányon (Pénzcentrum)
Örökrangadóval indul az NB I idei szezonja, és keleti rangadó is lesz az első fordulóban.
jún. 16
12:12
Most érkezett: Frontális karambol történt az M3-ason, mindkét irányba lezárták a sztrádát (Nyugati Fény)
Országszerte fennakadások várhatók.
jún. 16
12:12
Patrióták? Brüsszel? Akkor legyél PMA-gyakornok! (Mandiner)
.
jún. 16
12:12
1,2 milliárdból újít fel a MÁV egy 14 kilométeres pályaszakaszt Orosháza és Hódmezővásárhely közt (Telex)
A szakaszon így újra 80 km/órával közlekedhetnek majd a vonatok.
jún. 16
12:18
Kaland, nemzetszolgálat, közösség (Magyar Hírlap)
Ismét lehet jelentkezni a magyar közösségeket segítő programokba.
jún. 16
12:18
Hamis zászlós román epret fogott a Fogyasztóvédelem (Demokrata)
A külföldi gyümölcsök általában más fajták, más a színük, formájuk, és csomagolásuk is árulkodó lehet.
jún. 16
12:18
Minden tizedik szamócaárusnál problémát találtak az ellenőrök (Növekedés)
Lezárult a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) négy héten át tartó, országos szamócaellenőrzése, a teljes kereskedelmi palettát érintő vizsgálatok szerint minden tizedik termékkel probléma volt; az akció végére a hatóság munkatársai csaknem 3 millió forintnyi bírságot szabtak ki - közölte az NKFH.
jún. 16
12:18
A háború már a klubvilágbajnokságot is elérte: Teheránban ragadt a BL-döntős csatár (Mandiner)
Mehdi Taremi szinte biztosan kihagyja a klubvilágbajnokságot.
jún. 16
12:18
Tűz ütött ki a KOMETA kaposvári raktárában hajnalban – kész csoda, hogy nem ismétlődött meg a 2003-as katasztrófa (naphire.hu)
Hajnalban tűz ütött ki a KOMETA 99 Zrt. húsraktárának kiszolgáló részében, de szerencsére gyorsan sikerült megfékezni a lángokat.
jún. 16
12:18
A L’Oréal virtuális sminkstúdióval, Ai asszisztenssel és vertikális farmmal formálja a szépségipar jövőjét (Digital Hungary)
A L’Oréal 2025. június 11–13. között a párizsi VivaTech rendezvényen mutatta be legnagyobb és legfejlettebb szépséginnovációs portfólióját és technológia újításait. A L’Oréal kilencedik alkalommal vett részt Európa vezető technológiai konferenciáján, és mutatta be a legújabb piacra lépő innovációit, amelyek a személyre szabott, inkluzív és fenntart
jún. 16
12:20
Mind a tíz ujját megnyalhatja Von der Leyen: durva Pride-ot csaptak Kijevben (Mandiner)
A rendezvényt természetesen nyugati diplomaták, köztük az Európai Unió ukrajnai nagykövete is támogatta.
jún. 16
12:21
KO-siker a klub-vb-n – erre is csak egy magyar volt képes (Infostart)
Az Egyesült Államokban zajló, és először 32-csapatos labdarúgó-klubvilágbajnokságnak már a második mérkőzése új győzelmi rekordot hozott azzal, hogy a Bayern München vasárnap 10–0-ra kiütötte az új-zélandi Auckland Cityt – emelte ki hétfői összefoglalójában az IFFHS.
jún. 16
12:24
Gazdasági növekedést prognosztizál a német jegybankelnök 2025-re (Növekedés)
A német jegybank elnöke, Joachim Nagel úgy véli, hogy a német gazdaság az idén már szerény mértékben növekedhet, elkerülheti a harmadik egymást követő, növekedés nélküli évet.
jún. 16
12:24
Nyomtalanul eltűnt egy 6 éves ikerpár a Bikás parkban (AC News)
Annabella és Blanka rejtélyes körülmények között tűnt el a Bikás parkból, édesanyjuk kétségbeesve keresi őket.
jún. 16
12:24
Védjük meg a megmaradt repcét! (Agrárszektor)
A kora tavaszi fagy erőteljes kárt okozott a repcében. A főhajtás virágai lefagytak. Az aratás során arra kell törekedni, hogy a termésveszteség minimális legyen. A repce becői érzékeny biológiai alkotások. Könnyen felnyílnak, felpattannak, a madarak vagy a viharos szél könnyedén kiveri belőlük a magokat. A repce becői akkor is felnyílnak, ha a reg
jún. 16
12:27
Megszállták a tokaji borvidéket az ellenőrök (Infostart)
Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése, valamint nem nyomon követhető, hibás jelölésű termék – ellenére megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken található borkimérő egységek vizsgálata – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
jún. 16
12:27
Újraindulhat a magyar húsexport Japánba (Agroinform)
Új lendületet kaphat a magyar agrártermékek exportja – Tokióban tárgyaltak a lehetőségekről.
jún. 16
12:30
Brad Pitt Gucci táskája és meztelenfelsője a legmenőbb dolog, amit férfi hírességen láttunk az elmúlt években (Glamour)
Brad Pitt az öltözködésével gyakran felhívta magára a figyelmet az elmúlt évtizedek során, a színész ugyanis sosem félt kísérletezni a divattal. Most éppen azt bizonyította be, hogy a meztelenruhák trendje előtt férfiként is fejet lehet hajtani - ráadásul nem is akárhogyan.
jún. 16
12:30
Kidobta a pasiját, mert a ChatGpt azt mondta: jobbat érdemel (SzMo)
Egy 38 éves essexi nő minden nap faggatta a kapcsolatáról a mesterséges intelligenciát. Végül a szakítóüzeneteket is a ChatGPT-vel íratta meg.
jún. 16
12:30
Pécsi Ármin átigazolása jó példa a magyar klubok számára (Magyar Hírlap)
Esterházy Mátyás menedzser szerint.
jún. 16
12:30
Spenótos rizottó (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
jún. 16
12:30
Negatív emberek gyűrűjében: így szabadulj meg a toxikus kapcsolatoktól (Bien)
Szinte mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor utólag ráébredünk, hogy az új ismeretség nem hozott mást, csak feszültséget az életünkbe. Mintha láthatatlan mágnesként vonzanánk a negatív embereket. De vajon miért is történik ez velünk? Ezt a dinamikát nem ritkán a tudatalatti mintáink irányítják, és észrevétlenül is olyan embereket vonzunk be, a
jún. 16
12:30
Értékteremtés az innováció útján a Debreceni Egyetemen (Diplomátszerzek)
Szemléletformálás, kutatási eredmények hasznosítása, hallgatói ötletek támogatása, hálózat- és közösségfejlesztés, nemzetközi jelenlét – az Innovációs Ökoszisztéma Központ igazgatójával beszélgettünk céljaikról.
jún. 16
12:30
Elhunyt Hazai Éva (Librarius)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2025. június 14-én, életének 89. évében meghalt Hazai Éva, alapítványunk létrehozója.
jún. 16
12:33
A magyarok harmada egyik napról a másikra él (Piac és Profit)
A felnőtt lakosság több mint 70 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással – derült ki az MBH Befektetési Bank reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság befektetési, megtakarítási szokásait vizsgálta.
jún. 16
12:33
Retteghetnek az Iránon belüli kollaboránsok (Infostart)
Gyors és szigorú büntetést ígért hétfőn az iráni legfelsőbb bíróság elnöke mindazoknak, akik együttműködnek Izraellel.
jún. 16
12:33
Dugót okoznak a Teheránból menekülők, turisták tízezrei rekedtek Izraelben (444.hu)
Negyedik napja tart a konfliktus a két ország között.
jún. 16
12:36
Ezekben az európai országokban a legnagyobb a nyugdíjas szegénység (HR Portál)
Európa legnagyobb gazdaságai közül Olaszországban és Spanyolországban a legmagasabb az idősek jövedelemaránya.
jún. 16
12:36
Ez Geszti Péter eredeti neve, soha nem hallottad még (Promotions)
Tévé, rádió, rap és reklám: Geszti Péter pályája sokszínű, de a nevét valószínűleg senki sem kérdőjelezte még meg. Mostanáig.
jún. 16
12:36
A Hyundai versenyzői kemény körülmények között teszteltek az Akropolisz Rally előtt (Racing)
A Szardínia Rallyról szinte azonnal Görögországba érkezett a Hyundai Motorsport csapata tesztelni, a dél-koreai gyártó versenyzői szinte tökéletes körülmények között készülhettek a következő versenyre.
jún. 16
12:36
Meghalt Leonard Lauder, Estée Lauder fia (Telex)
A 92 éves üzletember halálig dolgozott az Estée Lauderben.
jún. 16
12:36
Politikusokra vadászott egy férfi, aki rendőrnek adta ki magát – megölt egy képviselőt és a férjét, két nap hajtóvadászat után elfogták (naphire.hu)
Szombaton két minnesotai állami törvényhozót lelőttek otthonukban, amit Tim Walz kormányzó, volt alelnökjelölt "politikai indíttatású merényletkísérletnek" nevezett. A támadásban az egyik politikus meghalt, a másik súlyosan megsérült.
jún. 16
12:36
A The New York Times kiadványait is olvashatják a 24 Extra előfizetői (Digital Hungary)
A Central Médiacsoport híroldala, a 24.hu további tartalmakat kínál az előfizetőknek. A 24 Extra két előfizetői csomagjának olvasói számára Magyarországon először biztosít hozzáférést az egyik leghíresebb nemzetközi napilap, a The New York Times független, nemzetközi újságcikkeihez, valamint játék-, gasztro- és egyéb tartalmaihoz is.
jún. 16
12:36
Távfűtéses lakásban éltek? Erre érdemes lecsapni (Haszon.hu)
Megjelent a lakossági távhőpályázat felhívás, elindult a szolgáltatók és termékek regisztrációja. A támogatás a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében segítheti a társasházakat és lakásszövetkezeteket. A 100 százalékos támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartás fizethet majd a tényleges fogyasztása alapján, kevesebbet a
jún. 16
12:39
Kesztyűt dobott az Orbán-kormánynak az uniós biztos (Menedzsment Fórum)
Miután Orbán Viktor az orosz energia elleni tervezett szankciók felülvizsgálatát kezdeményezte vasárnap, az uniós energiaügyi biztos kemény üzenetet küldött.
jún. 16
12:39
Ezért olyan drága minden a Balatonnál, kitálalt a mesterszakács (ATV)
A balatoni vendéglátás ismert arca árulta el, miért kapható minden annyira borsos áron a magyar tengernél.
jún. 16
12:39
Milyen halakat tartsunk kezdőként? (Háziállat)
Kezdő akvaristaként érdemes olyan halakat választani, amelyek ellenállóak, békések, és nem túl igényesek a vízminőségre vagy az étrendre.
jún. 16
12:42
Szigorú büntetést ígérnek azoknak, akik együttműködnek Izraellel (Magyar Hírlap)
Bíróság elé állítják, aki gyanúba keveredik, és gyorsan ítéletet hoznak.
jún. 16
12:42
Ebben a kapunyitásban Orbán tabudöntő beszéde kulcsszerepet játszott, mindenki róla beszélt (Mandiner)
"Ezen a napon dőlt meg a kommunizmus" – emlékezett vissza a kormányfő a Hősök terén elmondott beszédére.
jún. 16
12:42
Siker volt a Ii. Rábától Rábáig nap a Rába Technológiai Centrumban (Autószektor)
Fotó: Facebook/Rába A szakértő kalauzolást ezúttal is Szabó János tartotta, aki élvezetes és részletgazdag előadásban mutatta be a gyártás kulisszatitkait, történeti értékeinket és azokat az innovációkat, amelyek ma is a Rába erejét adják. Külön öröm volt számunkra, hogy rengeteg elkötelezett Rába-rajongóval találkozhattunk személyesen – a beszélge
jún. 16
12:42
Egymás után jönnek az újabb csőtörések, már öt napja nincs víz több Komárom-Esztergom vármegyei településen (Telex)
Elkezdték feltölteni a rendszert, aztán vasárnap éjszaka újabb csőtörés történt.
jún. 16
12:42
Tonnánként mindössze 300 forintból jobb lesz a takarmány (Magro)
A tárolás és tartósítás környezeti feltételei alapvetően meghatározzák, hogy a takarmányok milyen minőségben jutnak el az állatokig.
jún. 16
12:44
Fiatal tehetségek mutatták be üzleti projektjeiket a Budapesti Metropolitan Egyetemen (Magyar Hírlap)
Sikerrel zárult az Üzleti Statisztika projektverseny döntője.
jún. 16
12:45
Nem lassít az Európai Bizottság – jön az összeütközés Magyarországgal? (Privátbankár)
Az uniós energiaügyi biztos nem enyhítene a korábban felvázolt, a magyar kormány által élesen kritizált intézkedéscsomagon.
jún. 16
12:45
Ez Kínát is fölöttébb aggasztja (Infostart)
Ha az izraeli–iráni konfliktus tovább eszkalálódik vagy kiszélesedik, annak súlyos következményeit elsőként a közel-keleti országok szenvednék el – figyelmeztetett Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn, a pekingi tárca szokásos sajtótájékoztatóján.
jún. 16
12:45
Debrecenből indul a BMW digitális forradalma (autopro)
A digitális gyártási logisztika idén év végéig a vállalatcsoport négy üzemében áll rendszerbe.
jún. 16
12:48
Francia film nyerte el a fődíjat az Annecy Filmfesztiválon (Kreatív Online)
Ugo Bienvenu francia rendező Arco című futurisztikus animációs játékfilmje nyerte el a fődíjat Európa legjelentősebb nemzetközi animációs filmfesztiválján a franciaországi Annecy-ban.
jún. 16
12:48
Hamarosan lejár a határidő - Ma még benyújtható a májusra vonatkozó járulékbevallás (HR Portál)
Négy nappal meghosszabbították a határidőt.
jún. 16
12:48
Letaglózó lehet a fantasztikusnak hitt 2025-ös évből: jövőre már megindulhat a befagyott magyar gazdaság? (Pénzcentrum)
A K&H szakértői szerint jövőre akár 2,5-3%-kal is bővülhet a magyar gazdaság. Németh Dávid vezető elemző szerint az idei évre várható 0,5%-os növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Az államadósság érdemben nem fog csökkenni, 75-76%-os tartományban fog maradni - tette hozzá.
jún. 16
12:48
Szertefoszlott Zelenszkij nagy álma: világos üzenetet küldött Orbán (Mandiner)
"Nem akarjuk, hogy a gyerekeink a frontról koporsóban jöjjenek vissza" – mondta a miniszterelnök.

Keresés