Budapest vezette a tavaszi belföldi úti célok toplistáját a Szallas.hu foglalási adatai szerint. Régiós összesítésben Észak-Alföld, a hónapok közül pedig május volt a legnépszerűbb. A legtöbben hotelbe és 1–2 éjszakára foglaltak szállást. A vendégek közel kétharmada legfeljebb 70 ezer forintot költött szállására. Az online fizetések összértékének 2
Június 13-án több mint 300 média- és ügynökségi szakember gyűlt össze Balatonfüreden, hogy a Litkey Farkas fővédnökségével megrendezett Media Regatta 2025 nagyhajós túraversenyén összemérje erejét. A rekord mennyiségű, harminchárom prémium túrahajó versenyét követően kihirdették a kategórianyerteseket és átadták az első MediaFuture Award-díjakat is
Jogszabály-tervezetet készítenek elő az iráni parlamentben azzal a céllal, hogy az ország kilépjen az atomsorompó-egyezményből – jelentette be hétfőn az iráni külügyminisztérium szóvivője.
A K&H prognózisa szerint erre az évre 7,5-8 százalékos átlagos béremelkedés valószínűsíthető, ezt 2026-ban egy 9 százalék körüli emelkedés követheti. A társaság előrejelzése szerint jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság.
2025 májusa globálisan a második legmelegebb volt a mérések kezdete óta, ám Magyarországon szokatlanul hideg időt tapasztaltak, mintegy 2 °C-kal a klímaátlag alatt. Ez a kelet-európai kivétel a globális felmelegedés ellenére is jól látható az amerikai Környezeti Információs Központ friss hőtérképén.
A vadföldgazdálkodás bevezetése komplex feladat, amely számos ökológiai, gazdasági és technológiai tényező figyelembevételét igényli. A vadállomány sikere a megfelelő élőhelyi struktúra biztosításán is múlik. Az apróvadas területek természetes vadeltartó képessége évszakonként és élőhelyi adottságaik szerint jelentősen változik. Tavasszal és nyáron
Kutai Kinga egyedül neveli a gyermekét, akiről pár hónaposan derült ki, hogy hallássérült. A ValóVilág egykori szereplője számos vizsgálaton járt Benivel, elmondása szerint több időt töltöttek a kórtermekben, mint otthon. Mivel az óvoda választást úgy érezte, elrontotta azzal, hogy halló közösségbe íratta, így ősztől hallássérültek iskolájában fog
Orbán Viktor 36 évvel ezelőtt, Nagy Imre és az 1956-os mártírok újratemetésén elmondott beszédének gondolatai időszerűbbek, mint valaha a rendszerváltás óta – fogalmazott Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfői Facebook-bejegyzésében.
Az NB.1.8.1, közismertebb nevén „Nimbus” a koronavírus legújabb, gyorsan terjedő alvariánsa, amely az Omicron-vonalhoz tartozik. Először 2025 tavaszán azonosították, mára azonban több kontinensen is megjelent, és egyes régiókban dominánssá vált.
A gyerekek attól a pillanattól kezdve, ahogy megszületnek, meg kell, hogy feleljenek valamilyen elvárásnak. Már a születés pillanatában Apgar-értéket kapnak a kicsik, majd utána jön a fejlődési ütemterv: mikor mászik, mikor kúszik, hány hónapos korában ül, áll, mondja ki az első szavait. Míg a gyermek kicsi, csak a szülő aggódik, de attól a pillana
Zöldre váltott a Balaton vize: több nyaraló is algásodást észlelt a tó különböző pontjain, pedig a szokatlanul hűvös május után erre még nem számítottak a szakértők sem.
A mindennapi zuhanyzás szinte már megszokottá vált a modern élet rohanása között, mégis kevesen kérdőjelezik meg, hogy valóban így kellene-e lennie. Arra gondoltál már, mit mondanak a bőrgyógyászok az ideális fürdési gyakoriságról?
Az elmúlt évtizedekben a 100 éves életkor elérése már nem csupán ritka kivétel, hanem egyre gyakoribb jelenség: a százévesek száma világszerte gyorsan növekszik, és az előrejelzések szerint 2022 és 2050 között ötszörösére emelkedik.
Bizonyára sokáig emlegetik még a teniszrajongók a Carlos Alcaraz és Jannik Sinner által a párizsi Roland Garros-on alig egy hete megvívott álomdöntőt. Így volt ezzel a vasárnap megrendezett Tisztelt Ász! társasági tenisztorna mintegy harminc párosa is, akik a tűző napon több-kevesebb sikerrel próbálták utánozni a párizsi hősök technikai megold
Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése, valamint nem nyomon követhető, hibás jelölésű termék – ellenére megnyugtató eredményt hozott a Tokaj-hegyaljai borvidéken található borkimérő egységek vizsgálata – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
Molnár Áron paródiával reagált Szentkirályi Alexandra sokat vitatott videójára, amelyben a politikus egy csomagtartóba zárt férfival illusztrálta az ukrán EU-csatlakozás szerinte fenyegető következményeit. A színész és csapata humorral, de élesen kritizálja a kormánypárti kommunikációt – a paródiában "kutyakereskedők" és "csempekereskedők" is feltű
A német bérlakáspiacon aktív Available Zrt. 2025 végére tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformjára, majd később a standard kategóriára is pályázik - közölte a cég az MTI-vel.
Meghan Markle apák napja alkalmából nagyon különleges posztot osztott meg, amelyben eddig még soha nem látott felvételeket tárt a nagyvilág elé a gyermekivel játszó Harry hercegről. A fotók és videók betekintést engednek a hercegi pár mindennapjaiba, akik egyébként féltve óvják gyermekeiket a nyilvánosság elől.
Teljes szélességében le kellett zárni a 86-os főutat egy hétfő reggeli balesetet követő helyreállítási munkálatok miatt a 71-es kilométerszelvényében Vas vármegyében - közölte honlapján a rendőrség.