Nem kell börtönbe vonulnia Gjert Ingebrigtsennek, a norvég sztárfutó, Jakob Ingebrigtsen édesapjának és korábbi edzőjének, akit családon belüli erőszakkal vádoltak.
Három évtizede nem látott mértékű árvaszúnyog-rajzás kezdődött a Balatonon, amely a szakértők szerint még hetekig eltarthat. A jelenség a tó megnövekedett tápanyagtartalmával függ össze, és bár kellemetlenséget okoz, a rovaroknak fontos ökológiai szerepük van - írja a Hírbalaton.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta Nik Gjeloshaj Montenegró gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesét és gazdaságfejlesztési miniszterét.
A világ legismertebb tudósa, Isaac Newton a tudomány elkötelezett híve volt, azonban azt is kutatta, hogy mikor jöhet el a végítélet, ami egy új kezdetet jelent.
Izrael folyamatos légicsapásokat mér Teheránra, melyekben már több mint 200-an haltak meg és több ezren sérültek meg. A katonai művelet Irán atomfegyver-fejlesztésének megakadályozását célozza, és a szakértők szerint hetekig is eltarthat.
Flörtölés közben sokan úgy érzik, mintha egy természetes tehetség birtokában lennének, de van, akinek ez a terület inkább próbatételként jelenik meg az életében. Vajon te melyik kategóriába tartozol? A csillagjegyed árulkodhat erről, hiszen sok mindent elmondhat a személyiségedről, így arról is, hogyan hódítasz.
A felhőmigrációs és modernizációs szolgáltatásokat nyújtó TC2 bejelentette stratégiai partnerségét a Remapped nevű innovatív SaaS platformmal, amely automatizált és adatvezérelt módon segíti az Oracle-alapú rendszerek AWS-re történő migrációjának felmérését és megtervezését.
Vonyarcvashegyen vasárnap éjjel elhárították a regionális vízvezeték meghibásodását, és megkezdték az ivóvízhálózat újratöltését a Gyenesdiást és Keszthelyt is érintő vízellátási zavar után – olvasható a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) hétfői tájékoztatásában.
A szabadságot nem lehet betiltani – írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A Budapesti Büszkeség fővárosi önkormányzati rendezvény lesz. Június 28-án a Fővárosi Önkormányzat – a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben – megrendezi a Budapesti Büszkeség rendezvényt. Budapest ezzel feléleszti azt a korábbi hagyományt, amellyel minden év j
Egy tapasztalt pilóta vérfagyasztó elmélettel állt elő az Air India AI171-es járatának tragédiájáról, amelyben több mint 290 ember vesztette életét. A gép a felszállás után 32 másodperccel lakott területre zuhant, és hatalmas tűzgolyóvá vált. A szakértő szerint egy banális emberi hiba vezethetett a katasztrófához.
Az Eli Lilly augusztustól elérhetővé teszi a Zepbound fogyasztószer két legnagyobb dózisát a közvetlen értékesítési weboldalán, biztosítástól függetlenül havi 499 dollárért vagy kevesebbért.
Lezárult a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) négy héten át tartó, országos szamócaellenőrzése, a teljes kereskedelmi palettát érintő vizsgálatok szerint minden tizedik termékkel probléma volt; az akció végére a hatóság munkatársai csaknem 3 millió forintnyi bírságot szabtak ki – közölte az NKFH hétfőn az MTI-vel.
Egyre komolyabb vitát vált ki egy méhész tevékenysége a hajdúböszörményi kertvárosi részben. A helyiek szerint a méhek rendszeresen támadják a családokat, a polgármesteri hivatal szerint viszont minden szabályos.
Csökkenőben van a Korond-patak sótartalma, miután a hatóságok megkezdték a víz kiszivattyúzását a parajdi sóbánya omladozó, régi részlege fölötti területről - közölte Luci Ervin, a román vízügyi hatóság igazgatója az Agerpres hírügynökség szerint.
Az orosz–ukrán háború új frontot nyitott: az információs térben zajló harcot, ami már azelőtt az EU-t, hogy orosz tankok jelentek volna meg 2014-ben a Krím-félszigeten. A propaganda nemcsak politikai veszélyforrás, hanem közvetlen fenyegetés a demokráciára és a társadalmi bizalomra is. Miközben a közösségi médiában terjedő álhírek új típusú kihívás
Azok közé tartozol, akiknek nagy fejtörést okoz a földrajz, vagy már gyermekként is szívesen pörgetted a földgömböt? Jól ismered Európa, Ázsia, Afrika, sőt még Dél-Amerika országait is? Becsukott szemmel is meg tudnád mondani, hol találjuk őket a térképen? Ha úgy érzed, még most is naprakész a földrajz tudásod, eljött a nagy próbatétel ideje: tölts
A The Bold Type című sorozatban ismerte meg a világ, majd A Fehér Lótuszban bizonyította tehetségét Meghann Fahy. Legfrisebb, idegőrlő thrillere, a Gyilkos randi szintén remek terepet biztosít a színésznőnek ahhoz, hogy kibontakoztassa színészi képességeit, de kétségtelen: a most futó Netflix-sorozat Szirének című sorozatában brillírozik igazán. Va
A középkor elsősorban a férfiközpontú társadalomra volt berendezkedve. A hatalom, politika és a hadviselés jellemzően férfiak kezében összpontosult. Mégis, ebben a látszólag férfiak uralta világban számos olyan nő élt és tevékenykedett, aki nemcsak kivételes egyéniség volt, hanem aktív alakítója is koruk eseményeinek. Akár uralkodóként, hadvezérkén
Valószínűleg nincs olyan nő, aki élete során legalább egyszer ne gondolkodott volna el azon, hogy frufrut vágat. Mielőtt azonban meghoznád ezt a döntést, érdemes alaposan átgondolni néhány fontos részletet. Ebben segít most a magyar sztárfodrász, Frohner Fecó, aki szerint a frufru nem csak egy haj, hanem egy döntés, egy életérzés, egy potenciális i
Egy palackorrú delfin borjúnak adott életet egy chicagói állatkertben június 7-én hajnalban. A szülésben egy másik, tapasztalt delfin is segített, a lenyűgöző eseményt pedig az állatkert munkatársai rögzítették.
Roman Szimonov, a Roshel vezérigazgatójára néhány héttel a sorozatgyártás megkezdése után tájékoztatta a nyilvánosságót erről. A hír késleltetésére nyilvánvalóan a titoktartás miatt volt szükség, s ez az oka annak is, hogy a gyártás helyszínét sem hozták nyilvánosságra. Az ukrán hadsereg számára jól ismertek a Roshel Senator páncélozott járművek.
Az utolsó valódi altcoin szezon 2017-ben volt – emlékeztet Michaël van de Poppe neves kriptoelemző. Akkor altcoinok, mint az Ethereum vagy a Ripple elképesztő árfolyam-emelkedést produkáltak. Azóta viszont 2021-ben és 2025-ben sem ismétlődött meg hasonló ciklus. Jelenleg a piac egyértelműen „Bitcoin szezonban” van: az Altcoin Season Index értéke 25
Az asztrológia mélyebb összefüggéseiben feltárja, hogyan befolyásolja a zodiákus jegyünk személyiségünket, mindennapjainkat, sőt még azt is, hogy miért és hogyan hajlunk időnként a füllentésekre. Vannak, akik az őszinteség védelmezőiként lépnek fel, míg mások könnyedén használják a csúsztatást, hogy kikerüljenek kényelmetlen helyzeteket. Nézzük meg
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága alkalmasnak ítélte Palotai Dánielt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöki posztjára 12 igen, 2 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett hétfői kinevezés előtti meghallgatását követően.