Az idei nyár sminktrendjei a 2000-es évek elejét hozzák vissza, a neonpilláktól az akvamarin szemekig. Most azonban visszajött valami olyasmi is, amiről azt hittük sosem fog.
A hidratálás fenntartása nehéz feladat lehet, különösen a hosszú nyári napokon. A dietetikusok azonban azt mondják, hogy a vízfogyasztásnak kiemelt fontosságot kell tulajdonítani az év legmelegebb, legnaposabb időszakában.
Több mint egy évtizedes rejtegetés után megtalálták Mezőtúron Chantal Ildikót, akit 13 éve hozott el Magyarországra az édesanyja. Az apja, Andrea Tonello utoljára egyéves korában látta a lányt, és évekig hiába kereste. Az olasz és magyar hatóságok döntései ellenére a gyermek sosem került vissza édesapjához. Most egy rövid találkozás után a kislányt
Te is egyetértesz azzal, hogy a vezetés nem csupán feladatok kiosztásáról és határidők betartásáról szól? Igazi vezetővé akkor válunk, amikor képesek vagyunk bátor döntéseket hozni, vállalni a sebezhetőségünket, és olyan kultúrát teremteni, ahol az emberek biztonságban érzik magukat akkor is, ha úgy érzik, még fejlődésre van szükségük vagy hibáznak
2013-ban indult útjára az Éjjel-Nappal Budapest, ahol nemcsak sorozatbeli, hanem valódi szerelmek is születtek. Dóri és Peti, valamint Odett és Norbi éveken át küzdöttek a kapcsolatukért, ám végül külön váltak útjaik. Most mégis újra találkoznak – már exekként, egy másik műsor keretében. A sorozatsztárok őszintén mesélnek az együttélés nehézségeirő
Beáta és Norbert életét 300 állat veszi körül, de Picúr, a mentett kengurukölyök minden eddiginél különlegesebb kihívást jelent számukra. A kis Picúr az anyja erszényéből kikerülve pótszülőkre szorult, így 0-24-es felügyeletet igényel. Beáék egy erszénnyel a hasukon intézik a napi teendőket: együtt fürdenek és vásárolnak. A kenguru kölyökként kutya
Az Imagine Dragons nemcsak megtöltötte, hanem fel is perzselte a Puskás Arénát: két este alatt több mint 100 ezer rajongót varázsoltak el. Az alternatív rockzenekar látványos pirotechnikával, tűzijátékkal és óriási energiával hódította meg a közönséget. Dan Reynolds énekes már a harmadik dal után póló nélkül állt a színpadon, sőt a közönség közé is
Elindult a Pokoli rokonok második évadának forgatása. A sorozat új részei tovább szövik a Gubáék, a Fejes és az Aczél család történetét, miközben egyre élesebben vetődik fel a kérdés: ki Zalán igazi apja?
Több mint egy évtizedes rejtegetés után megtalálták Mezőtúron Chantal Ildikót, akit 13 éve hozott el Magyarországra az édesanyja. Az apja, Andrea Tonello utoljára egyéves korában látta a lányt, és évekig hiába kereste. Az olasz és magyar hatóságok döntései ellenére a gyermek sosem került vissza édesapjához. Most egy rövid találkozás után a kislányt
Ági és András remek teljesítményükkel megnyerték a páros hetet, így övék lett a hét ingatlanosa cím és a 3 millió forintos fődíj is. A szoros versenyben debreceni házaspárként emelkedtek ki, elszántságukkal és profizmusukkal.
A Barátok közt, a Mellékhatás, vagy a Drága örökösök rajongója vagy? Esetleg az A mi kis falunk a kedvenced? Most kiderül, mennyire ismered az RTL ikonikus sorozatait és szereplőit! Kvízünkben népszerű színészeket rejtettünk el, akik mind feltűntek valamelyik RTL-es sorozatban. De vigyázz, némelyik kép alatt még a legnagyobb rajongók is megállnak e
Ahogy beköszönt a nyár, sokan szeretnének gyorsan formába lendülni és rövid idő alatt lefogyni. A hirtelen változások helyett azonban érdemesebb hosszú távon is működő, egészségtudatos módszert választani - például olyat, amit Jennifer Lopez is követ.
A humorista Gulyás Márton műsorában a romákat "dakotáknak" nevezte, és azt állította, hogy a 80-as években a moziban tetvesek lettek, ha együtt ültek be velük a filmekre.
Stressz, magány, kényelem. Jutalmazó rendszer, érzelemszabályozás... Ismerős fogalmak, amelyek bármilyen meglepő, az élet két egymástól távoli területén is ugyanúgy megjelennek, nem véletlenül. Számos tanulmány bizonyítja, hogy az étel és a pornográf tartalom fogyasztása az agy ugyanazon területeit aktiválja. A kettő közötti párhuzamot tárja fel eg
Jelentősen szigorodhatnak a közlekedés szabályai: az új KRESZ-tervezet szerint a jövőben tilos lesz fülhallgatóval zenét hallgatni, ha valaki gyalogosan kel át az úttesten vagy a síneken. A cél a figyelemelterelés csökkentése és a balesetek megelőzése – a tervezet más területeken is komoly változásokat hozna.
Pozitív irányban mozdult el a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe hétfőn: a BUX 480,28 ponttal, azaz 0,5 százalékkal erősödött, így 95 797,50 ponton zárt.
A bőrápolás előtt álló lehetőségek tárháza szinte végtelen, különösen nyáron, amikor a bőrnek kiemelt ápolásra van szüksége. Bár sokan már rendelkeznek egy bevált bőrápolási rutinnal, mindig van hely az innovációnak és az újdonságok kipróbálásának. A nyári hónapok kiváló alkalmat kínálnak arra, hogy bőröd ragyogását fokozzák, és ebben a rózsaolaj i
Ahogy a kutatók előre jelezték, megkezdődött az árvaszúnyog-rajzás a Balatonon. Méghozzá olyan intenzitással, amilyet harminc éve nem láttunk. A Hun-Ren Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Blki) igazgatója arra figyelmeztet, hogy ez még csak a kezdet, és a rajzás hetekig eltarthat. Ám a kellemetlenségek mellett ezeknek a rovaroknak komoly ökológiai
Az UniCreditnél elindult a munkavállalói részvénytulajdonosi program – U Share, a bankcsoport belső részvényprogramja, amely lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy közvetlenül részesüljenek a Csoport sikerének anyagi előnyeiből. A program célja, hogy a tulajdonosi alapértéket átültesse a gyakorlatba, és ezáltal globális és következetes megköz
Június 16-án hétfőn este rendezték meg a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát, ahol kihirdették 2025 legjobbjait. Az Év Étterme díjat idén az őriszentpéteri Pajta nyerte, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi. Az Év Szerethető Étterme a Alelí Budapest lett, az Év Fenntartható Étterme díjat
Meghökkentő testhorror a nagy kedvenc a Max platform magyar nézői körében. A tavalyi film tarol, pedig csak pár napja elérhető a streaming szolgáltató kínálatában.
Adri és Jani a "Magyar városok" témakörében tették próbára magukat. A The Floor párbaján egy térképen kellett felismerniük a pirossal megjelölt városokat. Az összecsapás fordulópontján az egyik versenyző teljesen megfeledkezett róla, hogy ő jön. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
Safi és Ádám a "Sportos brandek" témakörében csaptak össze egymással. A The Floor párbajozóinak az volt a feladata, hogy a hiányos logók alapján kitalálják, pontosan melyik sport márkáról van szó. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
Evelin és Gabi a "Sztárom a párom" témakörben tették próba celebtudásukat. A The Floor párbajozóinak képek alapján kellett megmondania, hogy az adott hírességnek ki lehet a párja. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
A használt Tesla modellek értéke jelentősen csökkent az elmúlt évben, a márka négy modellje is a legnagyobb értékvesztést elszenvedő autók listájának élén szerepel - közölte a Jalopnik.
Nem minden gyom haszontalan. Sőt, akadnak közöttük olyan is, amelyek kifejezetten finomak, vagy hasznosak a kertben. Éppen ezért érdemes megismerni a gyomnövényeket.
A kormány kompenzációs támogatással segíti azokat a munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatják dolgozóikat – derül ki a hétfőn megjelent Magyar Közlönyből.
A világ nukleáris hatalmai tovább bővítik atomfegyverkészleteiket, miközben egyre inkább elfordulnak a leszerelési és fegyverzetellenőrzési megállapodásoktól – áll a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) hétfőn közzétett jelentésében.
A 2025-ös Trooping the Colour eseményen Sarolta hercegnő nemcsak bájos megjelenésével, hanem egy apró, de rendkívül jelentőségteljes részlettel lopta be magát sokak szívébe.
Dorina és Noel kapcsolata nem éppen zökkenőmentesen ért véget. A Kísértés egykori szerelmespárja egy közös képpel azonban alaposan felkavarta az állóvizet, vajon ismét összejöttek? Most Dorina megtörte a csendet, és lapunknak elárulta az igazságot!
Egy az Antarktisz felett lebegő részecskedetektor olyan különös jeleket észlelt a földkéreg irányából, amelyek szembemennek a részecskefizika eddigi ismereteivel – a tudósok szerint több ezer kilométernyi kőzeten áthatoló rádióhullámok forrása egyelőre ismeretlen, és akár egy eddig ismeretlen fizikai jelenségre is utalhatnak.
Lezárult a magyar állam által indított devizakötvény-kibocsátás árazási szakasza - tudtuk meg hétfő este az Államadósság Kezelő Központtól. Az ÁKK tájékoztatása szerint jelentős jegyzési könyv épült fel.