2025. június 18. szerda

jún. 18
12:30
Kepes András a TV2-n? Ez vicc? (Librarius)
Egy korszakot, amely sokak számára legendás volt, Kepes András már maga mögött hagyott.
jún. 18
12:33
Kapósak a Demján Sándor Program termékei (Piac és Profit)
A 600 milliárd forintra bővített keret már a több mint kétharmada kimerült, így mintegy 186 milliárd forint kedvező feltételű pénzügyi forrás érhető még el; a jelentkezés továbbra is nyitott, a cégek folyamatosan élhetnek a változatos finanszírozási lehetőségekkel – közölte az EXIM Magyarország.
jún. 18
12:33
Szerda reggeli tűz: Lángok martaléka lett egy fenyőerdő aljnövényzete (Agroinform)
Fél hektáron égett a fenyőerdő aljnövényzete Soltvadkert külterületén, a tüzet megfékezték.
jún. 18
12:33
Kevesen gondolnák, melyik országból jön rengeteg új fesztiválozó az idei Szigetre (Portfolio)
Több, a Sziget Fesztivált érintő fejlesztésről, üzleti kérdésről is nyilatkozott egy friss podcastban Kádár Tamás, a rendezvény főszervezője. A 2023-as és 2024-es szezonok komoly veszteséget hoztak, idén a napijegyek értékesítése 2019 óta először mutat erősödést, míg a bérleteladások csak a tavalyi szintet érik el. A Covid óta megváltozott piaci kö
jún. 18
12:36
A FIFA valami más mozit néz: megszólaltak a klub-vb nézőszámairól (Pénzcentrum)
A foghíjas lelátók ellenére a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerint közönségsikerként értékelhető az Egyesült Államokban zajló klubvilágbajnokság.
jún. 18
12:36
Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások repcében – online bemutató (Agrofórum)
A repce a hazai szántóföldi növénytermesztés egyik legnagyobb odafigyelést és szakértelmet igénylő növénye. Intenzív technológiát, precíz tápanyag-utánpótlást és átgondolt növényvédelmi stratégiát követel meg. Ehhez kínál kézzelfogható megoldásokat a Kite Zrt. online szántóföldi bemutatójában június 18-án, szerdán, melyet érdemes figyelemmel követn
jún. 18
12:36
Ha ilyen forint van a tárcádban, dobd ki, nem ér semmit (Promotions)
Hamis pénz a zsebedben? Könnyen lehet, hogy észre sem veszed
jún. 18
12:36
Szigorítások a grazi lövöldözés után (Magyar Hírlap)
Nagyobb hangsúlyt fektetnek a fegyvert vásárolni szándékozók által kitöltött pszichológiai tesztekre.
jún. 18
12:36
Kiderült, ki veszi át a Lázár János minisztériumából távozó helyettes államtitkár helyét (Mandiner)
Bói Loránd közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár a napokban nyújtotta be lemondását a tárcánál.
jún. 18
12:36
Az FIA elégedett az idénynyitó portugál Rallycross Vb-futammal (Racing)
Két héttel ezelőtt Portugáliában kezdődött a Rallycross vb (WRX) és Eb-szezon (ERX), a sorozat új irányítója, az FIA sikeresnek véli a szezonkezdő hétvégét.
jún. 18
12:36
Rászorulóknak főz a 150 kilós szakács, aki az ország legerősebb embere (rtl.hu)
Mészáros András nemcsak kamionokat húz el, hanem naponta 250 emberre főz is egy szociális otthonban. A 150 kilós szakács és erősember élete kettős: a konyhán kedves, csendes segítő, a versenypályán pedig brutális erejű bajnok. A Győrben megrendezett Erősemberek Országos Bajnokságát megnyerte, és célja az éves döntő dobogója. Megismerhetjük edzőjéhe
jún. 18
12:36
Újabb csúszás: ekkor indulhat a magyar űrhajós, Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásra (naphire.hu)
Legkorábban június 22-én, vasárnap indulhat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az Axiom-4 misszió legénysége, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor – közölte szerdán a HUNOR program a Facebook-oldalán. A NASA jelenleg az ISS-en végzett javítási munkák befejezésére vár, ezt követően véglegesíti az állomás biztonságos állapotát az indulás előtt. A Sp
jún. 18
12:36
Rettegsz a korai haláltól? 2,1 millió ember adata bizonyítja – Ennyi alvás véd meg (Most Hír)
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát; a tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás rizikója – derül ki a Semmelweis Egyetem a GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzésből.
jún. 18
12:38
Varázsgomba depresszió ellen? (Magyar Hírlap)
Ausztráliában már engedélyezték az ecstasy orvosi célú felhasználását is.
jún. 18
12:39
Nagykövet: Az utolsó pillanatban léptünk, le akarták törölni Izraelt a térképről (ATV)
Sokan felteszik a kérdést, hogy Izrael miért pont most mért megelőző csapást iráni atomlétesítményekre. Izrael budapesti nagykövete az ATV Egyenes Beszéd vendégeként beszélt az okokról.
jún. 18
12:42
Trump helyre tette Macront Ukrajna ügyében (Demokrata)
Egyetlen gúnyos megjegyzéssel vette semmibe Macron álláspontját Trump, aki szerint Washingtonnak fontosabb dolga is van Ukrajnánál.
jún. 18
12:42
Kiderült: a "mélykeresztény" Perintfalvi Ritának semmi baja az ordenáré rasszizmussal, ha az kormányellenes (Mandiner)
Nincs új a nap alatt, a liberális teológus úgy védte be a zsidózó és cigányozó Aranyosi Pétert, mintha kötelező lenne.
jún. 18
12:42
Bődületes pénzt buktak a magyar adófizetők a trieszti kikötőn (Forbes)
A kikötő fejlesztője és tulajdonosa mintegy 5 millió eurós bukónál tart. Mi történt? Tavaly 861 ezer euró, azaz 353 millió forint veszteséget termelt az Adria Port, a magyar trieszti kikötő fejlesztője és tulajdonosa, és ezzel már bő kétmilliárdnál tart a cég vesztesége – írja a HVG. A tavalyi veszteség egyébként már valamivel jobb, mint a
jún. 18
12:42
Sorsoltak a Fradinak a BL-ben, montenegrói vagy örmény lesz az első ellenfele (Telex)
A Felcsút Ciprusra megy az Ekl-ben.
jún. 18
12:45
Az új háború miatt a tankolás is drágább lesz (Menedzsment Fórum)
Csütörtöktől érezhető változás indul a hazai üzemanyagárakban.
jún. 18
12:45
Kezdődik: a tankolás is drágább lesz az új háború miatt (Privátbankár)
Csütörtöktől érezhető változás indul a hazai üzemanyagárakban.
jún. 18
12:45
Tolódik a nyugdíjasok élelmiszer-utalványainak a kiosztása (Infostart)
Bár a kormány először júliusi kézbesítést ígért, végül őszre tolódik a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok kiosztása a nyugdíjasoknak. Az utalványokat papíralapon kapják meg, és év végéig használhatók fel. A kormány februárban még arról beszélt, hogy áfa-visszatérítést adnának a nyugdíjasoknak, ezt elvetették, helyette jön most az élelmiszer-uta
jún. 18
12:45
Mégsem búcsúzik a benzinmotortól az Audi (autopro)
Az Audi felülvizsgálta korábbi terveit, és még legalább egy évtizeden át gyárt majd belső égésű motorral szerelt járműveket.
jún. 18
12:48
Néhány óra alatt elfogták a solymári bankrablót (Demokrata)
A férfi hétfőn reggel sikertelenül próbált meg kirabolni egy solymári bankfiókot.
jún. 18
12:48
Az axolotloknak hála nagy lépést tettek a tudósok a végtagok újranövesztésének megértése felé (Telex)
Az állatok regenerációs képességeit régóta kutatják, most egy kutatócsoport rájött, pontosan hogyan csinálják. Ez pedig az emberi gyógyászatra is hatással lehet.
jún. 18
12:48
Ennyike? – Itt a 25. ARC közérzeti pályázat – a Media1 ezúttal is a támogatók között (Media1)
Már biztos, hogy idén ősszel is lesz ARC közérzeti plakátkiállítás Budapesten, amelynek csakúgy mint az elmúlt 6 évben, idén is egyik médiatámogatója a Media1. A szervezők közzétették az idei pályázati kiírást.
jún. 18
12:48
Elfogták a solymári bankrablót – ezt lehet tudni róla (Most Hír)
A rendőrség néhány óra alatt elfogta azt a férfit, aki hétfőn reggel sikertelenül próbált meg kirabolni egy solymári bankfiókot - jelentették be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
jún. 18
12:51
Szomorú évfordulóra emlékezett a férfi vízilabda-válogatott (Infostart)
Halálának ötödik évfordulóján a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tiborra emlékezett a magyar férfi vízilabda-válogatott.
jún. 18
12:51
"A háború már Európában van, de a béka még nem vette észre, hogy megfőtt" – a Globsec 2025 fő tanulságai (444.hu)
A biztonságpolitikai konferencián a legtöbb szó arról esett, hogy a narratíva megváltozott: Ukrajna már nem csupán segítségre szoruló ország, hanem a jövő európai biztonságának nélkülözhetetlen alakítója.
jún. 18
12:54
Munkaügyi konfliktusok helyi szintű megelőzése – dolgozói részvételi jog a munkáltató felügyelőbizottságában (Adózóna)
A felügyelőbizottság a munkáltató belső ellenőrző szerve, amelynek feladata, hogy az ügyvezetéstől és képviseleti szervtől függetlenül ellenőrizze a szervezet törvényes működését. A felügyelőbizottság bizonyos esetekben a munkavállalók küldötteit is magában foglalja, ami több jogi kérdést is felvet. Érdemes megvizsgálni, hogy mikor, milyen feltétel
jún. 18
12:54
Ezek a legnagyobb kihívások a hazai vállalkozások számára (HR Portál)
A működési stabilitásra koncentrálnak jelenleg a hazai vállalkozások, emellett beruházásokat és munkaerőfelvételt is terveznek – mutat rá az EY felmérése. A tanácsadó cég közép-, kelet- és dél-európai, valamint a közép-ázsiai (CESA) régiót elemző kutatásában több mint 230 magyarországi vállalkozó vett részt. A barométer alapján a legnagyobb kihívás
jún. 18
12:54
A Dyson bemutatja a Car+Boat porszívót – A legerősebb kézi porszívó, amit valaha készítettek (ProfitLine)
Szívja fel a koszt, szőrt, port és még sok mást – az autópályától a kikötőig. A Dyson Car+Boat az ideális társ autók, hajók, és a mindennapi gyors takarítások során.
jún. 18
12:54
Direkt36: Orvoshiány, leálló stroke-ellátás vagy CT-diagnosztika – kiderült, milyen okok állnak az osztálybezárások mögött (SzMo)
A Direkt36 több mint ezer hatósági dokumentumot elemzett mesterséges intelligencia bevonásával is. A háttérben leggyakrabban orvoshiány és műszaki gondok állnak.
jún. 18
12:54
Lakossági roncskommandó ‒ Követendő lenne a cseh példa (Magyar Hírlap)
A parkolási helyzet a nagyobb magyar városokban is egyre kritikusabb.
jún. 18
12:54
Cél a Bajnokok Ligája: kiderült, ki lehet a Fradi ellenfele (Demokrata)
Az első mérkőzésre július 22-én vagy 23-án, a visszavágóra pedig egy héttel később kerül sor.
jún. 18
12:54
Az első lépés a BL-főtábla felé: kiderült, ki lehet a Fradi ellenfele a selejtezőben! (Mandiner)
Július végén.
jún. 18
12:54
Agyő 400! – elhasalt a forint az iráni háború miatt (AC News)
A közel-keleti háborús helyzet egyre erősebben hat a pénzpiacokra, és a forint ot is megbetegíti a bizonytalanság.
jún. 18
12:54
Uniós kötelezettségszegési eljárások indultak az árrésstop miatt (Telex)
A kiskereskedelmi különadó és a gyerekeket online védő uniós jogszabály miatt indult eljárásokat már a második szakaszába léptette az Európai Bizottság.
jún. 18
12:54
Sebestyén Balázs szerint mondtak már uszítóbb dolgokat Aranyosi Péternél, például Bayer Zsolt, de díjat még nem vettek vissza senkitől (Telex)
Ettől még úgy gondolja, Aranyosi hibázott, de nem is lehet értelmes közbeszédet folytatni arról, meddig terjed a humor, mert mindenben ott van a politika.
jún. 18
12:54
Miért szédül alacsony vérnyomás esetén és mikor jelezhet veszélyt? (EgészségKalauz)
A szédülés és alacsony vérnyomás együttes megjelenése nem csupán kellemetlen, de akár veszélyes is lehet.
jún. 18
12:54
Durva, mennyi eső eshet júniusban Magyarországon: mutatjuk, mi vár ránk (Agrárszektor)
Egyre súlyosbodik az aszályhelyzet, az ország nagy részén már most kritikusan száraz a talaj felső félméteres rétege. Sajnos a helyzet június maradék napjain sem fog javulni, kiterjedt csapadékrendszernek nyoma sincs az előrejelzésekben.
jún. 18
12:57
Hajnalban vagy alkonyatkor autózol? Tanulj a sérült sofőr és a totálkáros autó esetéből! (Agroinform)
Vaddisznóval ütközött egy autós Várpalota külterületén. Hajnalban és alkonyatkor kell a legjobban vigyázni.
jún. 18
12:59
Ez a növényi vegyület csökkentheti a cukorbetegség kockázatát (Agroinform)
Ezek az ételek segíthetnek csökkenteni a szívbetegség és a cukorbetegség kockázatát.
jún. 18
13:00
Tom Cruise végre Oscar-díjas lehet (Magyar Hírlap)
Eddig egyszer sem kapta meg az aranyszobrot.
jún. 18
13:00
Mi a garancia arra, hogy Magyar Péter 2026-ban elismeri a vereségét, ha veszít? (Mandiner)
Végső soron a tágabb közvélemény fog dönteni.
jún. 18
13:00
Mégis ősztől érkezik a nyugdíjasoknak járó utalvány (Forbes)
Tegnap egy pillanatra úgy tűnt, hogy már nyáron érkezhet az utalvány, de pontosított az MTI. Mi történt? Ősztől, és nem július 29-től kézbesíti a Magyar Posta a nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos élelmiszerutalványokat – írja a HVG. A kiküldések idejéről Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt kedden
jún. 18
13:00
Lakner Zoltán négy pontban szedte össze, mit tehetne Novák Katalin, hogy lezárja az állítólagos pokoljárását (Telex)
A plusz egy Lakner szerint az, hogy legalább nem ő panaszkodik.
jún. 18
13:00
Az 50 millió forint alatti, beköltözhető ingatlanok a legnépszerűbbek (Digital Hungary)
Az 50 millió forint alatti, legfeljebb kisebb felújítást igénylő ingatlanok a legnépszerűbbek a vásárlást tervező magyar lakosság körében, akiknek közel a fele legfeljebb 20 millió forint önerővel rendelkezik – derül ki a CIB Bank megbízásából végzett felmérésből, amelyből az a trend is kirajzolódik, hogy sokan szeretnének városból kistelepülésre k
jún. 18
13:00
8 dolog, amit ápolók szerint soha ne csinálj, amikor orvosnál vagy (Bien)
Mivel az orvosoknak korlátozott idő alatt kell gyorsan áttekinteni az aggodalmaidat, frissíteni a leleteket, megbeszélni az új tüneteket és összehangolni a további teendőket, az orvosi vizitek gyakran sietősnek tűnhetnek. Ahhoz, hogy a legtöbbet hozd ki a találkozóból, fontos, hogy jól kezeld az idődet. Ugyanakkor a nővérek figyelmeztetnek, vannak
jún. 18
13:00
10 jel, ami azt mutatja, hogy lelkileg el vagy fáradva (FreeMix)
A modern világ rohanása, a folyamatos elvárások, a csalódások és a soha véget nem érő napi feladatok gyakran kimeríthetnek lelkileg. Az érzelmi kimerültség, más néven lelki fáradtság, olyan állapot, amelyet nem mindig könnyű felismerni. Az alábbiakban tíz jelét mutatjuk be annak, hogy lelkileg el vagy fáradva, az okokkal, következményekkel, és mego

Keresés