2025. június 18. szerda

jún. 18
18:46
Szijjártó Péter bejelentést a közel-keleten tartózkodó magyarok hazatéréséről (Magyar Nemzet)
Huszonhat magyar állampolgárnak segített biztonságba jutni.
jún. 18
18:48
Juhász Dorka szerint eljött az ideje, hogy új kihívás elé nézzen (m4sport.hu)
A Galatasarayhoz szerződő kosarasnak változásra volt szüksége.
jún. 18
18:48
Egy harkivi és egy szumi település elfoglalásáról tettek bejelentést az oroszok (Demokrata)
A hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudott törni.
jún. 18
18:48
Az Európai Parlament után már a bizottság is a Budapest Pride miatt aggódik (Mandiner)
Féltik a szexuális kisebbségek jogait.
jún. 18
18:48
Kritikus állapotban került kórházba az Elefánt frontembere, legkevesebb nyolc koncertet mondtak le (Magyar Nemzet)
Egyelőre nem lehet tudni, Csabi mikor állhat a legközelebb színpadra.
jún. 18
18:48
Kétmilliárd forintra pályázhatnak ősztől a fenntartható vízgazdálkodási közösségek (Üzletem)
Megjelent a "Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási közösségek támogatása" című pályázati felhívás, amelyre a támogatási kérelmeket 2025. szeptember 4-től lehet benyújtani – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
jún. 18
18:48
Halálos munkahelyi baleset történt a zuglói önkormányzat egyik cégénél (Telex)
A Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vezérigazgatója belső vizsgálatot rendelt el.
jún. 18
18:48
Amerika "királyi párjának" történetét viszi vászonra Ryan Murphy új sorozata (in.hu)
Újabb fejezettel bővül Ryan Murphy American Story-univerzuma: ezúttal nem bűnügyi botrány, hanem egy ikonikus szerelem kerül a középpontba. Az American Love Story című antológiasorozat első évada John F. Kennedy Jr. és Carolyn Bessette Kennedy kapcsolatát dolgozza fel – a házaspárét, akiket az amerikai sajtó sokáig "modern királyi párként" ünnepelt
jún. 18
18:50
Lindblad: Véletlen, hogy most kaptam licencet (m4sport.hu)
Már a szezon előtt kérelmezték, nem Verstappen büntetőpontjai miatt vált sürgőssé.
jún. 18
18:50
A Medián szerint már 15 százalékkal vezet a Tisza (Mandiner)
Drága jó Hann Bandi bácsi nagyon megdolgozik a pénzéért.
jún. 18
18:51
Megingatta a háború Európát – Budapest most jól teljesít (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1241,48 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 98 545,60 ponton zárt szerdán.
jún. 18
18:51
Egy húzóra megivott egy üveg vodkát az utas: elszabadult a pokol a repülőn (Ripost)
Szigorú döntést hozott az utassal szemben a légitársaság.
jún. 18
18:52
Tajtékzik a dühtől 20 EP-képviselő: követelik, hogy azonnal büntessék meg Magyarországot (Mandiner)
"Amit a Bizottság tesz, az egyszerűen nem elég" – fogalmazott az osztrák politikus.
jún. 18
18:54
Karbantartás csütörtökön a KSH-nál (Adózóna)
Hálózati karbantartásra hívja fel a figyelmet honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 18
18:54
A biciklisek többsége nem ismeri ezt a Kresz-szabályt, pedig a rendőrség keményen büntet érte (Femcafe)
Nem szoktak elnézőek lenni azokkal a biciklisekkel szemben, akik megszegik ezt a Kresz-szabályt. Attól még, hogy sokan nem ismerik, be kell tartani.
jún. 18
18:54
A Dacia főnöke lehet a Renault új vezérigazgatója (vg.hu)
Luca de Meo sokkoló távozása után gyorsan döntene az igazgatóság.
jún. 18
18:54
Milliomos pasival mutatkozott Schóbert Lara – érte dobta volna Danyi Danit? (SzMo)
A fitneszcsalád lánya egy sármos vállalkozó oldalán tűnt fel a Sztárbox sajtótájékoztatóján. A rajongók máris találgatnak: vajon ez a férfi állhat a szakítás hátterében?
jún. 18
18:54
Paris Hilton pizzazsírtalanító trükkje mindenkit megdöbbentett − Videó (Life)
Szereted a pizzát, de nem tudtad, hogy lehetne kevésbé zsíros? Már nem kell gondolkodnod tovább, Paris Hilton megmutatja neked az ő trükkjét.
jún. 18
18:54
Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek (Magyar Hírlap)
Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet.
jún. 18
18:54
Újabb változások jönnek az adózásban (MMonline)
Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik a bérszámfejtést, az adókedvezményeket és az egyszerűsített foglalkoztatást is. Az ICT Európa szakértői összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat, hogy a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt felkészülhess
jún. 18
18:54
Folytatódik a magyarok evakuálása a Közel-Keletről (Mandiner)
Magyarország a minél előbbi rendezésben érdekelt.
jún. 18
18:54
Rapid délutáni friss – Vajon mit is mond a magyar nemzet hangja? (Magyar Nemzet)
Újabb dolgok szivárogtak ki a Tisza Párt csoportjából.
jún. 18
18:54
Három veszprémi légiós és Imre Bence is bekerülhet a szezon álomcsapatába az Ehf-nél (vehir.hu)
A magyar válogatott Imre Bence, a THW Kiel légiósa is jelölt a jobbszélső poszton az Európai Kézilabda Szövetségnél (EHF) a 2024/25-ös idény álomcsapatának szavazásán. A magyar bajnok One Veszprém HC Nedim Remili, Ludovic Fabregas és Dragan Pechmalbec révén képviselteti magát.
jún. 18
18:57
Nagy erőkkel spájzolja Magyarország az energiát (Infostart)
Június elejéig 114,7 megawatt teljesítményű energiatároló létesült Magyarországon. A MAVIR - Az energia irányítója által kimutatott gyors előrehaladás a 2023 végi adathoz képest már ötszörös gyarapodást jelent - számolt be a hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
jún. 18
18:57
Megtölti a szívét az öröm, ha eurót akar venni (Menedzsment Fórum)
Erősödött ugyanis a forint.
jún. 18
18:57
Miért termeszt még mindig annyi uborkát a magyar? Például ezért! (Agroinform)
Nemcsak finom a kovászos uborka, de segít az emésztésben, immunerősítő és méregtelenítő hatású is.
jún. 18
18:57
Nagy törvényi változásokat fogadtak el az egészségügyben, az orvosi kamara tiltakozik (Portfolio)
A háziorvosok feladatellátásának szerződéses jellegét, az Országos Mentőszolgálattal kötött szerződéseket, illetve az ápolók és gyógyszerészek jogosítványait is érintik azok a törvénymódosítások, amelyeket kedden fogadott el egy salátatörvényben az Országgyűlés. A Magyar Orvosi Kamara szerint rendkívül hátrányos az egészségügyi ellátórendszer működ
jún. 18
19:00
Ide teszi most a pénzét több tízezer élelmes magyar: ők vajon mit tudhatnak? (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben megjelent 2024-es adatai szerint a felelős alapok vagyona megnégyszereződött: a nettó eszközérték meghaladta az 1275 milliárd forintot.
jún. 18
19:00
"Nem igazán mentették meg a csapatot" - a magyar kapusokról beszélt a válogatott vb-hőse (BorsOnline)
Szendrei József, Csámpi markáns véleményt fogalmazott meg.
jún. 18
19:00
Zöld innováció magyar módra: gyorsít a Cleango mobil autómosó (KKV Magazin)
100 millió forint friss tőkebevonással és 150 millió forintos kedvezményes hitellel szállt be a Kék Bolygó Víz Alap a magyar fejlesztésű, víztakarékos autómosó-hálózatba. A Kék Bolygó Víz Alap mellett a körben több magánbefektető is bizalmat szavazott a vállalkozásnak, így további 70 millió forint tőke áll rendelkezésükre az ambiciózus tervek megva
jún. 18
19:00
Hiába ömlött a pénz a Népszavához, nem sikerült nyereséget kovácsolni belőle (Mandiner)
A kiadó 2023-as nettó árbevétele nagyjából 1,8 milliárd forint volt, amely a 2024-es évben szinte semmit sem változott.
jún. 18
19:00
Az ELTE után az MTA is bejelentkezett a HUN-REN négy kutatóközpontjára (Telex)
A Magyar Tudományos Akadémia azzal a feltétellel venné át a központokat, hogy az állam biztosítson erre forrást.
jún. 18
19:00
Kitüntették a Jeszenszky házaspár megmentőjét, Kézdi-Schlachta Lászlót (vasárnap.hu)
Kitüntető oklevelet kapott az V. kerületi önkormányzattól az a férfi, aki a Ferenciek terénél megtámadott Jeszenszky házaspár segítségére sietett – közölte Belváros-Lipótváros önkormányzata szerdán az MTI-vel. Emlékeztettek arra: június elsején a Ferenciek terénél levő otthonába belépő házaspárt – Jeszenszky Géza történészt, egyetemi tanárt, egykor
jún. 18
19:00
A Bitget hároméves partnerségre lépett az UNICEF Luxemburgi Képviseletével a fiatalok digitális készségeinek és blokklánc-ismereteinek fejlesztéséért (KriptoMagazin)
A vezető kriptovaluta tőzsde és Web3 vállalat, a Bitget hároméves együttműködésbe kezdett az UNICEF luxemburgi irodájával, hogy elősegítse a fiatalok digitális készségeinek és blokklánc-ismereteinek fejlődését. A partnerség révén a Bitget csatlakozik az UNICEF Innovációs Irodája (Office of Innovation – OOI) által vezetett Game Changers Coalition (G
jún. 18
19:00
Te tudod, hogy ki a komaasszonyod? Teszteld a tudásod: itt az új Kvíz (Hóvége)
Teszteld a tudásod!
jún. 18
19:03
Elözönlötték a Balatont az árvaszúnyogok – hetekig tartó rajzás jön (Agroinform)
Harminc éve nem látott méretű árvaszúnyog-rajzás indult a tónál, és ez még csak a kezdet.
jún. 18
19:06
Brutális támadás Kijevben: tovább nőtt a halálos áldozatok száma (vg.hu)
Legalább 28 halálos áldozata van az idei eddigi legpusztítóbb orosz rakétatámadásnak Kijevben.
jún. 18
19:06
Sétálóutcák lesznek a bulinegyedben (Magyar Hírlap)
A nyár végéig megszűnik a gépjárműbehajtás Belső-Erzsébetváros egyes részein.
jún. 18
19:06
Kiengedték a kórházból, és ott lehetett testvére temetésén az indiai repülőbaleset egyetlen túlélője (Mandiner)
A férfi pár nap után elhagyhatta a kórházat.
jún. 18
19:06
Segítség 300 ezer családnak: döntött a kormány, az év végéig marad kamatstop (Magyar Nemzet)
Az intézkedés június 30-án járt volna le.
jún. 18
19:08
A kormány megvédi az árréscsökkentést (Magyar Nemzet)
Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen.
jún. 18
19:09
Most jött: ebbe a brutális tömegkarambolba a főút is beleremegett, megbénult a közlekedés (BorsOnline)
Három autó ütközött, félpályán halad a forgalom.
jún. 18
19:09
Ingyen lakás járhat az első magyar űrhajósnak (Infostart)
Az első magyar űrhajós szakmai életútjának elismeréseként ingyen lakhat az ingatlanban, előzetes megállapodás alapján más is beköltözhet vele, de bérbe nem adhatja, illetve a rezsit is neki kell fizetnie.
jún. 18
19:10
Mindenkinek számít a szavazata: péntekig lehet még részt venni a Voks 2025-ön (Magyar Nemzet)
Gulyás Gergely óriási jelentőségűnek nevezte az ügyet.
jún. 18
19:12
Alonso: Jobb volt, de még kevés (m4sport.hu)
Fejlődtek, de a cél nem a középmezőny eleje, hanem az élmezőny utolérése.
jún. 18
19:12
David Beckham vallomása: "A történtek óta nem láttam anyukámat, zokogott amikor meglátott" (Life)
A világhírű futballista először találkozott az édesanyjával az elmúlt hetek botrányai és sikerei után. David Beckham anyukájánál eltörött a mécses a találkozó során.
jún. 18
19:12
Kitüntették a Jeszenszky házaspár segítségére siető férfit (Magyar Nemzet)
Rendkívüli bátorságárt és önzetlen helytállásáért elismerő oklevélben részesült.
jún. 18
19:12
Aranyosi-ügy: veszélybe került a humorista díszpolgári címe is (Mandiner)
Dódity Gabirella, a kispesti Fidesz-frakció vezetője a Mandiner megkeresésére elmondta, hogy ez egy politikán felüli ügy, hiszen jóérzésű ember nem zsidózik, nem cigányozik, nem gyaláz halottakat.
jún. 18
19:14
Brüsszel a multiadók, a rezsicsökkentés, az árréscsökkentés és a kamatstop eltörlését akarja (Magyar Nemzet)
Elfogultnak és elfogadhatatlannak nevezte Gulyás Gergely az Európai Bizottság országjelentését.
jún. 18
19:15
Nehezen hihető, mennyibe kerül egy euró (Privátbankár)
Így alakult a forint árfolyama szerdán.

Keresés