2025. június 19. csütörtök

jún. 19
14:36
Ezt a helyezést aligha ünnepli a kormány – Magyarország az utolsó az EU-ban (naphire.hu)
Megjelent az Eurostat a háztartások tényleges fogyasztásáról szóló friss, 2024-es adatai: Magyarország az utolsó a sorban, nincs olyan ország, ahol az állampolgárok olyat keveset tudnának költeni, mint a magyarok. Az egy főre jutó GDP-t tekintetében az EU-listán ötödikek vagyunk hátulról.
jún. 19
14:39
Itt van Magyar Péter nyári terve! Országjárást és Tisza-kongresszust is bejelentett a pártelnök (Blikk)
A kormányzati felkészülés jegyében kongresszust tart a Tisza Párt július 12-én. Emellett újabb országjárást is bejelentett Magyar Péter. A politikus szerint tízből hét ember úgy érzi, rossz irányba mennek a dolgok az országban.
jún. 19
14:39
Változik a Penny nyitvatartása! Rengeteg vásárlót érint a döntés (Blikk)
Ennek sokan örülni fognak!
jún. 19
14:39
Döbbenetes dolog derült ki az Air India lezuhant gépéről, ez sok mindent megváltoztat (Blikk)
A legfontosabb kérdésre azonban még mindig nincs válasz, vagyis, hogy mi okozta a repülőgép lezuhanását. Az viszont kiderült, hogy a Boeing 787-8-as jobb hajtóműve teljesen új volt, idén márciusban szerelték be. Ám ez nem feltétlen jelenti azt, hogy jó állapotban is volt.
jún. 19
14:39
Robbanás rázta meg a spanyol bárt: hatalmas erőkkel vonultak ki a mentők és rendőrök (Ripost)
A mentőszolgálatok egy spanyolországi bárhoz siettek egy robbanás után, a személyzet jelenleg 12 sérültet ápol Lo Pagánban és San Pedro del Pinatarban.
jún. 19
14:42
Mi történne, ha összeomlana az iráni rezsim? (Magyar Nemzet)
Egy lehetséges hatalomváltás forgatókönyvei.
jún. 19
14:42
Ezért ne egyél soha görögdinnyét vacsorára (KertÉsRecept)
Ezért ne egyél soha görögdinnyét vacsorára Köztudott, hogy a görögdinnye egy nagyon kiváló táplálékforrás, ezért gyakran vacsoraként is ezt fogyasztjuk nyáron és ráadásul közvetlenül lefekvés előtt. Ez viszont bebizonyosodott, hogy nem jó, mivel a görögdinnye esti fogyasztásának számos egészségügyi kockázata lehet ránk nézve. Bárhogy szeretnénk nem
jún. 19
14:44
Magyar Péter nem tud leállni, saját támogatóit is rendszeresen porig alázza (Magyar Nemzet)
A mostani ügy újabb kérdéseket vet fel a politikus stílusáról és a párt belső működéséről.
jún. 19
14:45
Dráma Zamárdiban: mentőhelikopter érkezett a cirkuszi sátorhoz (Infostart)
Súlyos baleset történt Zamárdiban, amikor az egyik társulat sátrát állította fel a 7-es számú főút mentén található területen.
jún. 19
14:45
Egymásba szaladt két autó a Muhi utcában, tűzoltó és mentő a helyszínen (Metropol)
Közlekedési baleset Miskolc-Diósgyőrön.
jún. 19
14:45
Rachel Brosnahan beleszállt a szuperhősuniverzumot kritizáló sztárokba (hirado.hu)
Rachel Brosnahan nem kertel: ha valaki elvállal egy szuperhősfilmet, akkor utólag ne panaszkodjon!
jún. 19
14:46
Hitlerhez hasonlították az iráni legfelsőbb vezetőt (Magyar Nemzet)
Izraelnek kemény csapást kell mérnie Iránra az elnök szerint.
jún. 19
14:48
Mi is az a Paradoxon-elmélet, amitől igazán nyerő lehet egy csapat? (HR Portál)
A Paradoxon-elmélet szerint a csapatok és az egyének látszólag ellentétes erősségei, viselkedésmintái megfelelő egyensúly és tudatos vezetés mellett nem rombolják, hanem éppen erősítik egymást. De hogyan lehet a paradoxonok elfogadása és integrálása révén kiegyensúlyozottabb, hatékonyabb és emberközpontúbb csapatműködést létrehozni? Erről ír Kacsur
jún. 19
14:48
Szőlőkivágással és zöldszürettel reformálja az európai bort az unió (vg.hu)
A reformjavaslat célja az alkalmazkodás a piaci változásokhoz, az exportösztönzés és a vidéki gazdaságok erősítése.
jún. 19
14:48
Brutális frontális baleset Soroksáron (Magyar Hírlap)
A motoroshoz mentőhelikopter érkezett.
jún. 19
14:48
Orbán Viktor meghívta Jeszenszky Gézát, aki válaszolt is az invitációra (Mandiner)
A Karmelita kolostorba hívta meg a volt politikust a miniszterelnök.
jún. 19
14:48
Egyelőre nem újul meg a Vérmező, a budapesti főtájépítész szerint pártpolitikai csatározások miatt (Telex)
A tervek késve ugyan, de elkészültek, Bardóczi Sándor szerint a főváros viszont most ügyvédi megkeresést kapott, hogy fizessék vissza a kerület által a projektre adott 140 milliót.
jún. 19
14:48
Megállíthatatlan a HR-techpiac növekedése (ICT Global)
Stabil és egyenletes növekedést várható a HR-technológiai piacon a következő években: az idén az európai HR-piac nagyságrendileg megközelítheti az ötmilliárd dollárt. Annak azonban számos tényezője van, hogy az egyes régiókban és országokban milyen mértékben terjednek el az egyes eszközök.
jún. 19
14:51
Kórházi klímagondok – itt a kormány listája (Menedzsment Fórum)
Hétvégén Szentesen, kedden pedig a budapesti Jahn Ferenc Kórházban romlott el egy-egy klímaberendezés. A kormány szerint 2018-2024 között 16 077 896 293 forint értékben történtek légtechnikai beruházások a kórházakban. Igaz, az általuk kiadott listából nem derül ki, hogy 2024-ben tételesen hol és mit fejlesztettek vagy javítottak a légkondicionálás
jún. 19
14:51
A Google elbukhatja a 4,1 milliárdos gigabírságot (HírTV)
Egyre nagyobb bajban a Google: az uniós főtanácsnok szerint elbukhatják a 4,1 milliárd eurós fellebbezést, ami alapjaiban rengetheti meg az Android üzleti modelljét.
jún. 19
14:54
Óriásira nőtt logóval parodizálja a klasszikus ügyfélkérést a Canva – Stink Studios kampány Londonban (Kreatív Online)
A Tudnátok egy kicsit nagyobbá tenni a logót? kérés minden grafikus rémálma lehet – a Canva azonban most humorral fordította vissza ezt a klasszikus ügyfélkérést egy látványos kültéri kampányban.
jún. 19
14:54
Szandi hihetetlen fotót tett közzé: "Az évek múlnak, a személyiségünk változik" (Metropol)
A híres énekesnő eszméletlen képpel rukkolt elő.
jún. 19
14:54
Tényleg csak pár milliót ér meg egy emberi élet? Súlyosbítja a tragédiát a csekély kártérítés (Pénzcentrum)
Mennyit ér egy emberi élet Magyarországon? Mi történik, ha egy gyermek elveszíti a szüleit egy közlekedési balesetben? És miért van, hogy egy tragédiáért valaki 5, más pedig 40 millió forintot kap? Dr. Herpy Miklós közlekedési ügyvéd a baleseti kártérítések és jogi eljárások világát mutatja be, illetve tanácsokat is megoszt annak kapcsán, hogy mily
jún. 19
14:54
Hihetetlen, ami a magyar fizetésekkel történik: három szektorban is egymillió forint fölött az átlagbér – itt a lista (vg.hu)
Hiába érkeznek hónapok óta egymásnak ellentmondó adatok a magyarországi munkaerőpiacról, ez nem változtat azon a tényen, hogy egyre több nemzetgazdasági ágban lépi át az egymillió forintos bűvös határt az átlagfizetés
jún. 19
14:54
Kiakasztotta rajongóit a világhírű énekesnő: ebből még hatalmas botrány lesz (BorsOnline)
Furcsa szabály miatt dühöngenek a rajongók.
jún. 19
14:54
Nádai Anikó egyszerre több betegséggel küzd – a rajongókhoz fordult segítségért (SzMo)
A műsorvezető már nemcsak magára, de a hormonháztartására is figyel. Olyan recepteket keres, amelyek segítenek betartani a szigorú étrendet.
jún. 19
14:54
Ez a mogyorókrémes keksztorta az internet sztárja: egyszerű elkészíteni, mégis hihetetlenül finom (Life)
Sütés nélküli mogyorókrémes tortarecept? Mindenki odalesz érte!
jún. 19
14:54
"Hamenei korunk Hitlere és nem maradhat meg" (Magyar Hírlap)
Jiszráel Kac szerint az iráni vezető Izrael elpusztítását támogatja.
jún. 19
14:54
Bizarr: XIV. Leó pápa, Madonna és Justin Bieber rokonok (AC News)
XIV. Leó pápa az első, aki az Egyesült Államokból származik, és számos hírességgel, köztük Madonnával és Justin Bieberrel is rokoni kapcsolatban áll.
jún. 19
14:54
Ilyen fokhagymával lesznek tele a piacok idén: ezt jó, ha mindenki tudja (Agrárszektor)
A fokhagyma globális piacát a bőséges termés és az ennek következtében kialakuló árnyomás jellemzi. A termelők a világ minden részén a kínai exporttal való versennyel, valamint logisztikai problémákkal és szabályozási kihívásokkal és vámháborúkkal kell, hogy szembenézzenek.
jún. 19
14:56
Curtis olyan képet rakott ki, amit még Kabát Peti sem bírt szó nélkül hagyni (BorsOnline)
Curtis láthatóan jól érzi magát a fotón.
jún. 19
14:57
Befektetői ranglistán lépett előre Magyarország (Piac és Profit)
Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint – közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.
jún. 19
14:57
Szijjártó a helyszínen hallgathatta meg Szentpéterváron, ahogy az orosz gazdasági miniszter recesszióról beszél (444.hu)
Ma is Oroszországban van a külügyminiszterünk.
jún. 19
14:57
"Konyhánk egy hete még volt, most már az sincs..." Megtörte a csöndet a várandós Sydney van den Bosch, teljes körülötte a káosz (Ripost)
A Szerencselány hétköznapjai nem éppen eseménytelenül telnek
jún. 19
15:00
Nem jó most értékesítőnek lenni a Microsoftnál (Mínuszos)
Újabb jelentős leépítésre készül a Microsoft — értesült a Bloomberg News belső forrásoktól. A világ
jún. 19
15:00
Újabb magyar futamgyőzelmek (Magyar Hírlap)
Takács és Lucz a középfutamban.
jún. 19
15:00
Méltó helyére került a hányatott sorsú, tóba döntött szobor (Magyar Nemzet)
Huszonnégy évig terrorizálták.
jún. 19
15:00
Vesztergombi Ferenc kapta idén a Magyar Bor Akadémia Életmű Díját (Magyar Mezőgazdaság)
A szőlő és a bor nemcsak több százezer embernek ad megélhetést, hanem közösséget is épít, kapcsolatokat teremt és hagyományt őriz – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Bor Akadémia Életmű Díjának átadásán.
jún. 19
15:00
Ne ess pánikba a hatalmas szúnyograj láttán – az árvaszúnyogok a Balatonnál nem az apokalipszis hírnökei (Sassy)
Az árvaszúnyog nem azonos a vérszívó szúnyogokkal. Ezek a kis rovarok nem csípnek, nem támadnak ránk, és nem terjesztenek betegségeket.
jún. 19
15:00
Ez történik a testével, ha minden nap eszik tojást (EgészségKalauz)
Egy táplálkozási szakértő elárulja, miért érdemes tojást enni reggelire.
jún. 19
15:03
Már működik az ország legnagyobb akkumulátora (Infostart)
A MET Csoport átadta Magyarország legnagyobb működő, önálló akkumulátoros energiatároló rendszerét Százhalombattán.
jún. 19
15:03
Elindult a drágulás a kutakon - Kezdhetünk félni? (Portfolio)
Az Irán és Izrael között kirobbant háború azonnali és markáns következményekkel járt az olajpiacon, a Brent ára ugyanis öt éve nem látott mértékben, egy nap alatt 12%-kal ugrott meg pénteken. A konfliktus hatása már a magyar kutakon is érezhető: elindult a drágulás, különösen a dízel esetében. Ráadásul a szakértők szerint lehet, hogy ez csak a kezd
jún. 19
15:03
Romantika, bonyodalmak és humor – Szórakoztató sorozatok hétvégente a Duna Worldön (hirado.hu)
Június 21-től hétvégente késő este a könnyed szórakozásé a főszerep a Duna Worldön.
jún. 19
15:03
Schillinger Gyöngyvér: Mennyország és védelmező tündérek (Litera)
Csend. Messzebb locsog kicsit a nagymedence vize, valaki korán jött ki úszni. Most is úgy emlékszem rá, mint az életre, amiben nem halunk meg. Vagy nem is erről van szó. Hanem arról, hogy nem vártam az égvilágon semmire. – Schillinger Gyöngyvér netnaplót ír a héten. Harmadik bejegyzés.
jún. 19
15:05
Mentális jólét a munkahelyen? - Már applikáció is van rá (Portfolio)
A munkahelyi mentális egészség kérdése egyre nagyobb kihívást jelent a vállalatok számára, hiszen miközben az alapvetően meghatározza a szervezet teljesítményét, a munkaerőpiacon mind nagyobb súllyal jelenlévő Z generáció már komoly elvárásokkal fordul a cégek felé ezen a téren is. A stressz mindennapos jelenség a hazai dolgozók kétharmadánál, amel
jún. 19
15:05
Irodalmi kvízzel, koncertekkel és szubjektív tárlatvezetésekkel is készül a PIM a Múzeumok Éjszakájára (Litera)
Az idei Múzeumok Éjszakáján, június 21-én az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum programsorozata az önreflexió, az emlékezés és a belső utazás köré szerveződik.
jún. 19
15:06
Óriásira nőtt logóval parodizálja a klasszikus ügyfélkérést a Canva – Stink Studios kampány Londonban (Kreatív Online)
A Tudnátok egy kicsit nagyobbá tenni a logót? kérés minden grafikus rémálma lehet – a Canva azonban most humorral fordította vissza ezt a klasszikus ügyfélkérést egy látványos kültéri kampányban.
jún. 19
15:06
Hidegfront érkezik, de nem lesz köszönet abban, ami utána jön (Metropol)
Az időjárás szokatlan hatással lehet a szervezetünkre.
jún. 19
15:06
Fontos sporteseményt is keresztülhúzott az iráni-izraeli háború: ekkor pótolják (Pénzcentrum)
Mindössze másodszor fordul elő, hogy el kell halasztani a Maccabi Games-t, most azonban nem világjárvány, hanem háború borítja fel a terveket.
jún. 19
15:06
Hőkupola alá kerültünk: meg fogunk sülni alatta? – hőségriadó és UV-veszély leselkedik ránk (vg.hu)
A következő napokban tartós hőség, tűző napsütés és extrém UV-sugárzás várható.

Keresés