2025. június 2. hétfő

jún. 2
5:33
8,5 millió darabot adnak el ebből a finomságból évente, pedig csak egyetlen helyen kapható (Vince)
1973-ban kezdték árulni, amikor egyszer leállt a gyártása, országos botrány kerekedett belőle. A Volkswagen eredetileg saját üzemi étkezdéinek fejlesztette ki a népszerű currykolbászt, vagyis a saját currywutstot több mint 50
jún. 2
5:39
Néhány meleg nap és ez lett a Balatonnal (Infostart)
Egyre melegszik a tó vize.
jún. 2
5:39
Így mutatja ki a macskánk, ha igazán jól érzi magát a társaságunkban (EgészségKalauz)
Egy cica nemcsak dorombolással és játékossággal mutatja ki elégedettségét. Ahhoz, hogy megértsük szőrös barátunk érzéseit, érdemes megismerni mire utal a viselkedése és testbeszéde.
jún. 2
5:42
Egyre stresszesebbek az amerikai dolgozók a kormányzati politikai változások miatt (HR Portál)
Egy friss felmérés szerint az amerikai munkavállalók körülbelül háromötöde úgy véli, hogy a szövetségi politika változásai közvetlenül érinthetik őket,
jún. 2
5:45
Ebben a 4 ételben sokkal több a cukor, mint gondolnád (Femcafe)
Sokan próbálnak tudatosan, egészségesebben étkezni, de néha épp azok az ételek rejtenek meglepetéseket, amelyeket tévesen jó választásnak hisznek.
jún. 2
5:45
Nemzetközi sztárépítész: A maszkulin kőbányai járműcsarnok Budapest nagy lehetősége (Telex)
Hogy tenné gigantikus vitrinbe a pesti Közlekedési Múzeumot, hogy lehet zöld folyosóvá változtatni egy felüljárót, csinálna-e kávét közvetlenül a Duna vizéből? Interjúnk Charles Renfro építésszel.
jún. 2
5:51
Harc vagy behódolás? Mi a helyes politika Trumppal szemben? (Piac és Profit)
Hová fajul a vámháború, lecserélhetik-e a dollárt mint a világ vezető devizáját, kijöhet-e Európa és Magyarország jól a mostani zűrös világpolitikai és gazdasági helyzetből – erről kérdezte Gáspár András, a Klasszis Média lapcsoport lapigazgatója a szakértőket a Klasszis Befektetői Klubban.
jún. 2
5:51
A titokzatos tauredi ember, aki bement Japánba, és eltűnt (Telex)
Az azóta is keringő legenda szerint a férfi egy másik dimenzióból érkezett ide, de a valóság sajnos nem ennyire izgalmas, csak egy pitiáner csaló volt.
jún. 2
5:57
Halálos parazitát terjeszthetnek ezek az állatok, lépni kellett a Balatonnál (Infostart)
A Siófok-Sóstó belterületén zajló célzott ragadozógyérítés nem véletlen: a vadásztársaság szakemberei nemcsak a lakosság biztonságát védik, hanem komoly közegészségügyi problémára is reagálnak.
jún. 2
5:57
Elfér a magyar konyhában is: 5 dolog, amit nem tudtál a kókuszolajról (Agroinform)
Nem kell tőle idegenkedni, nemcsak finom, de egészséges is – mutatjuk, mire jó ez az alapanyag!
jún. 2
5:57
Leragasztott szájakkal tüntetnek – országos tiltakozás a civileket listázó javaslat ellen (ATV)
Másfél hete tüntetnek országszerte az átláthatóságinak nevezett törvénytervezet ellen. Az akciókat szervező aHang szerint a kormány el akarja hallgattatni a civil szervezeteket, ezért mindenhol arra kérték a demonstrálókat, hogy ragasszák le a szájukat.
jún. 2
5:57
Miért tér vissza Európa az atomenergiához, az egyik legmegosztóbb energiaforráshoz? (NRGreport)
Dánia, Spanyolország és Németország is újragondolja az atomenergiához való viszonyát. Mi áll az európai nukleáris fordulat hátterében?
jún. 2
5:57
Tizenöt évig kapott teljes fizetést betegszabadságon az alkalmazott, mégis beperelte a cégét, rendkívüli követeléssel állt elő (Promotions)
Szomorú oka van a pereskedésnek, a közvélemény két részre szakadt.
jún. 2
5:57
Gyerekek a bíróságon: 5 dolog, amire szükségük lenne, de csak ritkán kapják meg (WMN)
A gyerekek nemcsak láthatatlan, de gyakran hangtalan szereplői az igazságszolgáltatásnak, pedig az ő életükről van szó, például, amikor a szüleik válnak. Az eljárások során a felnőttek mégis többször beszélnek a fejük felett, mint amennyiszer érdemben megkérdezik őket.
jún. 2
5:57
Ügynökhálózatot szabadított a világra a Deloitte (Mínuszos)
A Deloitte elindította globális AI-ügynöki hálózatát. Ezzel az AI-vezérelt digitális munkaerő-megoldásokat skálázza. A kezdeményezés a
jún. 2
5:57
Időtlen sztorikkal szórakoztat a FilmMania (MMonline)
A nyár beköszöntével a FilmMania továbbra is gondoskodik a felejthetetlen filmélményekről. Júniusban is időtálló klasszikusok, közönségkedvencek és lenyűgöző történetek várják a nézőket. Legyen szó ikonikus filmlegendákról vagy újrafelfedezésre váró gyöngyszemekről, a csatorna kínálata garantáltan leköti a figyelmet.Június az időtlen közönségkedven
jún. 2
5:57
Egységes, fenntartható kapcsolatok Európában – cargo-partner a Transport logistic 2025 kiállításon (newtechnology.hu)
A 2025-ös Transport logistic kiállításon a cargo-partner és a Nippon Express közösen mutatják be az egész Európát lefedő, egységes közúti szállítási hálózatukat, a „ONE Road” projektet. A rendezvény egyik központi
jún. 2
5:57
Búza, kukorica – idén tovább csökken az orosz gabonaexport (Agrárágazat)
Az orosz gabonaexport visszaesése érzékelhető lesz Európa és világ piacain, nekünk piacot, de árdrágulást is okozhat.
jún. 2
5:57
Knegt 504 G3E – holland elektromos kompakt traktor (GépMax)
A Knegt 504 G3E elektromos traktor valódi alternatívát kínál a kisüzemi, önkormányzati vagy kertészeti munkákhoz.
jún. 2
5:57
A klímaváltozás hatása a zöld kukoricalevéltetű terjedésére (Mezőhír)
A klímaváltozás nyomán terjedő levéltetvek komoly gondot okoznak az agráriumban, főleg a kukoricatermesztésben.
jún. 2
5:57
A kispesti csoda: A Wekerletelep története (Helló Magyar)
A cél nem csupán munkáslakások építése volt, hanem egy teljes lakónegyed létrehozása, amely humánus, egészséges és esztétikus életteret biztosít a főváros szegényebb dolgozóinak. Így született meg a Wekerletelep.
jún. 2
5:57
Itt a friss időjárás-előrejelzés: 34 fokos forróság jön, aztán lecsap a vihar (naphire.hu)
Megérkezett a friss időjárás-előrejelzés: fülledt forrósággal indul a hét, de hétfő este zivatarok is lehetnek.
jún. 2
5:57
1 fehér rövidnadrág, 10 outfit. Nincs nélküle nyári gardrób! (Bien)
A fehér rövidnadrág minden évben nyári slágernek bizonyul. Minimalista, kényelmes és sokféleképpen viselhető, olyan alapdarab, amely anélkül is kitűnik, hogy harsányan hívná fel magára a figyelmet. Úgy tűnik, hogy minden divatrajongónak lapul a szekrényében egy fehér rövidnadrág, ám az idei nyári szettek kiemelkedőek, kevesebb klisé és több menő, l
jún. 2
5:57
A könnyűszerkezetesek gyorsaságával épült a betontechnológiás mintaház (Zöld Trend)
Vajon számít-e, hogy gyorsan, egyszerűen épül meg optimalizált anyagfelhasználással igényre szabott és kiváló energetikával rendelkező otthon? Igen! Lássuk a részleteket!
jún. 2
6:00
Visszatérhet a többkulcsos adórendszer itthon? Annak fájna nagyon, aki ennyit keres (Pénzcentrum)
Régóta társadalmi vita tárgyát képezi, hogy milyen adórendszer lenne igazságosabb, hatékonyabb és fenntarthatóbb Magyarországon. A kérdés nemcsak gazdasági, hanem társadalompolitikai szempontból is megosztó: míg egyesek az egykulcsos adózás egyszerűségét és kiszámíthatóságát dicsérik, mások a progresszív modell visszavezetését támogatják, hogy csök
jún. 2
6:03
Tökéletes tértervezés kis kertekben (Agrofórum)
Kis kertekben sincsen lehetetlen, csak el kell engedni azokat az elképzeléseket, hogy minden belefér egy picike kertbe. De sokat ki lehet hozni minden kertből!
jún. 2
6:03
Adományozni szeretünk, de kik kapják a legtöbb pénzt? (KKV Magazin)
A Jófogás friss kutatása több ezer ember adakozási szokásait térképezte fel – az eredmények meglepő kettősséget mutatnak. A magyarok szívesen és rendszeresen adományoznak, mégis sokszor veszni hagyják az Szja 1%-ukat. A háttérben leginkább bizalmatlanság és feledékenység áll – pedig ez az egyik legegyszerűbb módja a segítségnyújtásnak.
jún. 2
6:03
Most minden azon múlik, hogy mit lép Oroszország (Mandiner)
Ukrajna művelete az orosz stratégiai bombázóflotta megsemmisítésére nem csupán hadműveleti siker volt.
jún. 2
6:06
Kényelmes pihenés a teraszon időjárásálló szivacsokon (Spa Trend Online)
A kerti bútorok kiválasztásánál sokszor a megjelenés dönt, pedig a hosszú távú, örömteli használathoz ennél sokkal többre van szükség. Időjárásálló anyagokra, strapabíró kialakításra és kényelmes ülésekre! A Jati&Kebon pontosan tudja ezt!
jún. 2
6:09
Kedvező változás a magyar diszkontokban – A Privátbankár Diszkont Árkosárból kiderül, merre mentek az árak (Privátbankár)
Egy hónap alatt közel 2 százalékkal csökkent a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérésben szereplő alapvető termékek átlagára.
jún. 2
6:09
Forradalmi megoldás, új korszak köszönhet be a villanyautó-töltésnél (Infostart)
Járdaszegélybe integrálható elektromosautó-töltőt fejlesztett a német Rheinmetall. A Curb Charger elektromos alkatrészei teljesen vízállók, a zuhogó esőben sem szakad meg a töltés.
jún. 2
6:15
Így szüntesd meg a magas vérnyomást fiatalon! (Vital)
A magas vérnyomást általában az idősebbek betegségének gondoljuk, miközben a 20-40 éves korosztály nyolc tagja közül egy szintén ezzel a betegséggel él. De vajon mi lehet az oka annak, ha már ilyen fiatalon magas értékek alakulnak ki valakinél, és mindenképpen szükség van-e vérnyomáscsökkentőre akár már huszonévesen?
jún. 2
6:15
"Inkább nem is beszéltünk róla" – a győriek nem engedték, hogy a 45 éves csodakapus belemásszon a fejükbe (Mandiner)
"Rengeteg energiát kapok tőlük" – francia sportolót így még nem imádtak magyar szurkolók.
jún. 2
6:15
Ebben az esetben jár a próbaidő alatti szabadság (Hóvége)
Alapból nem jár, de van olyan eset, amikor mégis.
jún. 2
6:21
Újabb csontváz: közpénzekből tőkésít magánalapokat egy Matolcsy Györgyhöz közeli üzletember (Menedzsment Fórum)
Új színfolttal és újabb milliárdokkal "gazdagodhat" a jegybanki visszaélések eddig sem szürke palettája. Az eltűnt pénzek történetében most feltűnő Accesio Alapkezelő neve a szakemberek számára sem túl ismerős, hát még a sztori, amelyben csak egy ember neve "köszön vissza": Csuhaj V. Imréé, aki a kezelt alapok vezetésében fellépő jegybankelnöki főt
jún. 2
6:21
Migrén és stroke, nagy a kockázat az összetévesztésre (Vital)
A hemiplégiás migrén egy ritka típusú fejfájás, amelyet az egyik oldal végtagjainak gyengesége vagy bénulása előz meg. Mivel ezek a tünetek kifejezetten hasonítanak a stroke tüneteire, sürgősségi ellátásra van szükség. Ezek után viszont akkor is szükséges a neurológiai kivizsgálás, ha maga a hemiplégiás migrén nem életveszélyes állapot.
jún. 2
6:21
Nitrogénművek: megmenekült a cég, itt a megállapodás a kötvényesekkel! (Agroinform)
Megmenekült a csődtől Bige László cége: a Nitrogénművek megállapodott a kötvényesekkel, de komoly áldozatokat hozott.
jún. 2
6:21
Generációk vitája robbant ki a melltartó miatt – Te melyik oldalon állsz? (Femcafe)
A legjobb módszer az, ami kényelmes, nem rontja a tartást és nem károsítja a ruhadarabot hosszú távon. Vagy mégsem?
jún. 2
6:21
Négy hónapot sátorban éltem – Fördős Zé exkluzív sztorija az rtl.hu-n (rtl.hu)
A népszerű gasztroguru, Fördős Zé új szerepben tűnik fel az RTL+ Premiumon is futó Ingatlanvadászok című realityben, ahol ezúttal nem csak konyhákat véleményez, hanem teljes ingatlanokat. Fördős Zé exkluzív interjút adott az RTL.hu-nak, amiben azt is elárulta, miért lakott hónapokig sátorban, és hogyan építette fel álomotthonát.
jún. 2
6:21
Egyre nagyobb a baj a Pápai Húsnál: újabb 4 milliárdos veszteség a beszámolóban (Agrárszektor)
Tavaly is drámaian gyenge adózott eredményt mutatott fel a Pápai Hús Kft., amely most már évről évre milliárdos nagyságrendben termel veszteséget. Csak az elmúlt három év negatív eredménye mára megközelíti a 12 milliárdot, amelyet tovább súlyosbít az, hogy az üzemi eredmény lényegében nem változik, az árbevétel pedig – az infláció ellenére – még cs
jún. 2
6:27
Kocsis Zoltán fia az édesapja hagyatékáról: "Csak remélni tudom, hogy egyszer jó kezekbe kerül" (Blikk)
Már három éve az Egyesült Államokban él a legendás zongoraművész-karmester, Kocsis Zoltán fia. A 28 esztendős Kocsis Krisztián Zoltán elvégezte a Berklee College of Music filmzeneszerzés szakát, így már három diploma büszke tulajdonosa. A fiatal művész megható történeteket mesélt a 2016-ban elhunyt, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas édesapjáról, és az
jún. 2
6:27
Megvan a lengyel elnökválasztás végeredménye (Infostart)
Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó jelölt nyerte meg a lengyel elnökválasztást a szavazatok 50,89 százalékával a lengyel országos választási bizottság (PKW) honlapján hétfő hajnalban ismertetett végeredmények szerint.
jún. 2
6:27
Már nagyon érik: mikor engedi el több százezer magyar család kezét a kormány? (Portfolio)
Keveset beszélünk róla az utóbbi időben, annyira természetessé vált: a kamatstop három és fél éve, 2022 eleje óta véd csaknem 300 ezer hazai jelzáloghitel-szerződést a törlesztőrészletek változásától. Ezzel most már mintegy bruttó 413 milliárd forintnyi transzfert kaptak a legkevésbé előrelátó hiteladósok a bankszektor kárára. Pedig az inflációt ré
jún. 2
6:27
Így nevelik eladósodásra a képzetlenebb fiatalokat (Azenpenzem)
A munkáshitel eddigi tapasztalatait összegezve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) leplezetlenül azon örömködik, hogy ezzel a megoldással olyan réteget sikerült a kölcsönfelvételre szoktatni, akik korábban távol maradtak a hitelpiactól. Mindenesetre egyelőre kifejezetten eredményesnek tartják a kormány húzását.
jún. 2
6:27
Új üzemanyagcella hozhat áttörést az elektromos repülésben (NRGreport)
Forradalmian új nátriumalapú üzemanyagcellát fejlesztettek ki az MIT kutatói, amely áttörést hozhat az elektromos repülésben és hajózásban.
jún. 2
6:27
Roska Botond a BME és az Njszt Neumann-professzora (Márkamonitor)
Roska Botond neurológus a Műegyetem és Neumann János Számítógéptudományi Társaság elismerését vette át szombaton a Bme aulájában.   Charaf Hassan rektor az ülést megnyitó beszédében az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémia megalapításának kezdeményezőjét, Széchenyi Istvánt idézte, aki azt írta Hitel című művében, hogy "A tudományos emberfő menny
jún. 2
6:27
Traumákból hivatás – Verók Adrienn energiagyógyásszal beszélgettünk (Glamour)
Verók Adrienn energiagyógyász küldetése, hogy támogassa, erősítse, segítse az éppen elakadásban lévő, támogatásra szoruló nőtársait. Saját életének tanulságai, traumái, veszteségei alapján azt vallja, hogy mindennek az önszeretet a kulcsa. Kezelései gyengéden oldják azokat a transzgenerációs stresszeket, amik a jelenben okoznak fájdalmas és nehéz p
jún. 2
6:27
Bajban leszünk, idén is kevés, drága a mezőgazdasági munkás (Agrárágazat)
A mezőgazdaság idén is komoly munkaerőhiánnyal küzd, nőnek a költségek, a gép és a migráns munkaerő a megoldás?
jún. 2
6:27
Halálbüntetés: Magyarországon nincs, de sokak szerint lenne rá igény (Mandiner)
A legdurvább büntetési nem mellett és ellen is számos érv felhozható, ebben a kérdésben nincs egyetlen igazság. Elemzésünk!
jún. 2
6:27
Szemétszedés és futóedzés egyszerre – ez a plogging (egy.hu)
A plogging egyszerre hasznos szervezetünknek és a környezetünknek.

Keresés