Ma reggel az ázsiai részvénypiacok emelkedtek, miután Donald Trump két héttel elhalasztotta a döntést az USA részvételéről az Izrael és Irán közötti háborúban, ami rövid távon némi megkönnyebbülést hozott a piacoknak. A határidős részvényindexek alapján az európai tőzsdéken is emelkedéssel indult a nap.
A szakértő nyilvánosan utasította vissza Puzsér Róbert állításait, és hangsúlyozta hogy a jobboldali táboron belül élénk és jogos viták zajlanak az ukrajnai háborúról.
"Ha szétesik a központi iráni kormány, akkor az egész ország széteshet, és akkor destabilizáció kezdődhet" – mondta a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában a közel-keleti helyzetről.
Így válaszd ki a tökéletes görögdinnyét Sok emberrel előfordult már az idők során, hogy hiába vette meg a finomabbnál finomabbnak tűnő görögdinnyét, mégis miután felvágta, akkor tapasztalta, hogy a belseje íztelen, grízes volt. Ezért is kell vigyázni velük, hiszen a tökéletes külső néha rothadt belsőt takar. Most azonban elárulunk nektek 5 nagyon t
A tőkepiacokon a hangulatot továbbra is az izraeli–iráni háborúba való esetleges amerikai beavatkozás veszélyei határozzák meg. A részvénypiac Trumpra vár, közben az olaj drágul, az arany árfolyama heti szintén 2 százalékkal esett.
A mesterséges intelligencia immár nemcsak ígéret vagy jövőkép, hanem a hazai vállalati működés egyre gyakoribb és tudatosan alkalmazott része. A K&H innovációs index legfrissebb, 2025 első félévi adatai alapján a 300 millió forint feletti árbevételű magyar cégek 44 százaléka már használ valamilyen mesterséges intelligencián alapuló megoldást – ez a
A Voks 2025-öt eddig több mint kétmillióan küldték vissza, ami minimum kétszerese Magyar Péter ukrán- és Brüsszel-barát konzultációját kitöltők számának.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az Axiom 4 űrmisszió indításának újabb halasztásáról döntött a Nemzetközi Űrállomás működésének további elemzése érdekében – közölte az Axiom Space űrkutatási vállalat.
A kellemes nyári meleg jó hatással van lelkünkre, frizuránkra már annál kevésbé. 2025 nyarán a medúzacopf hódít, ami kényelmes, szellős, mégis stílusos hajviselet.
Az Ax-4 legénysége, köztük a magyar Kapu Tibor tovább várja a startot, amelynek új dátumát a következő napokban határozzák meg – olvasható a közleményben. A legutóbbi kitűzött időpont a floridai Kennedy Űrközpontban vasárnap hajnali 3 óra 42 perc, közép-európai idő szerint ez vasárnap kora délelőtti 9 óra 42 lett volna. Fotósok felszerelései a flor
A Kossuth rádióban kezdte a napját pénteken a miniszterelnök. Orbán Viktor részletesen beszélt az Ukrajna uniós csatlakozásának hétköznapi életben lecsapódható következményeiről, a jövő heti uniós csúcsról, a Voks 2025 időzítéséről, Irán helyzetéről és az energiaár-emelkedés veszélyéről, valamint Brüsszel "legújabb trükkjéről" és további csatákról,
Hogyan mennek tönkre különböző vezetői karrierek az értelmetlen kontroll miatt, és hogyan lehet ezt elkerülni? Plusz Peter-elv, és egy örökérvényű igazság: ha te vagy a legokosabb a szobában, akkor valószínűleg rossz helyen vagy. Jobangel írása a HR Blogon.
Nincs könnyű helyzetben a Lada, szüksége van új modellekre, ha fenn akarja tartani magát a kínai konkurenciával szemben, és erre jelenthet megoldást a most bemutatott Azimut, egy meglepően ígéretes szabadidő-autó.
A 31 éves amerikai színész Christopher Reeve, Brandon Routh és Henry Cavill örökébe lépve játszhatja el a DC egyik leghíresebb szuperhősének szerepét. Corenswet speciális módszerrel gyúrta magát deltás testű hérosszá.
Csütörtökön tizenöt, a kormányablak ügyintézői képzést sikeresen teljesítő szakember vehette át bizonyítványát a kormányhivatal békéscsabai, Derkovits utcai épületében. A szakminisztériummal közösen megszervezett kurzus lényege az, hogy az ügyfelekkel foglalkozó tisztviselők minél felkészültebbek legyenek. A korábbi években ugyanezt a tanfolyamot 1
Mindannyian szeretnénk megtalálni azokat az embereket, akikkel igazán egy húron pendülünk – az asztrológia szerint bizonyos csillagjegyek jobban kijönnek egymással, míg mások kevésbé. Neked vajon kikkel kellene közelebbről megismerkedned?
Ez a tökéletes lecsó lelke: 1 evőkanál ebből és sokkal gazdagabb ízű lesz! A nyár talán egyik kedvenc étele a lecsó, amelyet nem csak az ebédnél, de a vacsoránál is kedvelni szoktak. Nagyon egyszerű elkészíteni, s a hagyományos lecsóhoz csak ez a három alapanyag kell hozzá: paprika, paradicsom, hagyma. Most egy olyan cikket hoztunk el
Az Internacionálé hangjaira hegyes Bugyonnij-sapkát adtak át Illés Béla magyar írónak (...). Az írókat még arról is megkérdezték, hogy mit tennének háború esetén, és volt, aki kijelentette, hogy kész fegyvert ragadni. − Ljuba Jakimcsuk cikke Lebovics Viktória, az ELTE Ukrán Tanszéke tanárának fordításában.
Az ÉS idei 25. számában Rainer M. János írása Romsics Ignác Kosáry Domokosról szóló könyvéről. Kritika Szabó Róbert Csaba regényéről, az idei Magvető-antológiákról és Milbacher Róbert hangoskönyvéről. Gerevich András verse, Nyerges Gábor Ádám prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.