Fénykép, bor, várostörténet, kultúra – e kulcsszavakkal foglalhatnánk össze röviden, hogy mit kínál a Szegedi Dóm Látogatóközpont a tavasz második felében. Érdemes most is mazsolázni az intézmény kínálta lehetőségekből. Továbbra is megtekinthető Barkos Bea időszaki kiállítása. A szegedi alkotó tűzzománc technológiával dolgozik már három évtizede,
Száz éve, 1925. június 20-án született Kovács András Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes és kiváló művész, a magyar mozgókép mestere, a Hideg napok, a Falak, a Szeretők, A ménesgazda, a Nehéz emberek és az Extázis 7-től 10-ig alkotója.
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől kapnak borravalót, és ezt egyre többen bankkártyával fizetik – derült ki a HelloPay legfrissebb kutatásából.
A brazil jegybank 15%-ra emelte az irányadó kamatot, folytatva a szigorítási ciklust, miután az infláció pedig továbbra is az inflációs cél felett tartózkodik. Ez volt egymás után a hetedik kamatemelés, de az előrejelzések szerint csak 3 év múlva csökkenthet az infláció a cél alá.
A politikában is vannak átbillenési pontok - mondja a Medián ügyvezetője, aki maga is elképedt azon, hogy mennyire vezet a Tisza a méréseikben. A propaganda közben a közvélemény-kutatókat támadja, mert annyira aggasztó számukra az eredmény.
A Ferencvárostól nemrég távozó Owusu Kwabena hazája sajtójában panaszkodott, amiért nem számítanak rá a ghánai válogatottnál, pedig szerinte Európa legmagasabb szintjén játszik.
Ezen képes fejtörőn az emberek 99%-a elbukik! Magas szintű megfigyelőképesség és gyors reflexek kellenek ahhoz, hogy időben kiszúrd az elrejtett tárgyat. Készen állsz a kihívásra?
Vidéki lány vagyok, egész életemben kutyák és macskák között nőttem fel, fiatal felnőttként pedig örökbefogadtam az első, saját cicámat, aki több mint 10 éven át volt a társam. Amikor végül el kellett engednem, egy barátom kísért el az állatorvosi rendelőbe, ahonnan szó szerint ki kellett támogatnia, mert levegőt is alig tudtam venni a zokogástól.
Budapestről ma már számos népszerű külföldi város könnyedén, átszállás nélkül is megközelíthető, ami tökéletes lehetőséget kínál egy gyors hétvégi kiruccanásra vagy egy spontán kalandra a város zajától távol. A hamuesgyemant.hu segítségével összegyűjtöttünk néhány vonzó úti célt, amelyekhez akár egyetlen vonatjeggyel is eljuthatsz!
A 2025-ös frissítéseknek köszönhetően a STEYR Terrus CVT traktorcsalád még kényelmesebb és intelligensebb gépekkel szolgálja ki a professzionális mezőgazdaság igényeit.
Kisebb kilengések után a forint az utóbbi napokban visszatért a 402-404 közötti szűk sávba, mely korábban hosszú ideig meghatározta a jegyzést. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az erősödés felé nincs nagy tere a magyar devizának, a komolyabb gyengüléstől pedig egyelőre védve van a magas kamat miatt.
Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország külügyminiszterei pénteken Svájcban találkoznak iráni kollégájukkal, hogy meggyőzzék az országot, a béke érdekében hagyjon fel nukleáris ambícióival.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazáson való részvételre buzdított a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hangsúlyozva, hogy Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása a mindennapi életünket közvetlenül fenyegető veszélyeket hoz magával. Orbán Viktor a Voks 2025 szavazás utolsó napján azzal érvelt: aki edd
A Soproni Egyetem kétnapos látogatást szervezett kínai befektetők és kutatók számára, hogy közösen kutatási és szolgáltatási központot hozzanak létre. A cél a faipari vállalatok együttműködésének erősítése, valamint a fenntartható és innovatív megoldások fejlesztése. Az együttműködés a tudományos és gazdasági fejlődést is elősegítheti.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) éves hitelezési keretét 100 milliárd euróra emelik, miközben a védelmi iparra fordított támogatását megháromszorozza az EU - írja a Reuters bennfentes forrásokra hivatkozva.
Pavel Durov, a Telegram milliárdos alapítója meglepő kijelentést tett: elmondása szerint több mint száz gyermek apja – és mindegyikük részesülni fog az óriási vagyonából. A francia Le Point magazinnak adott interjúban nemcsak magánéletéről, hanem a Franciaországban ellene folyó büntetőeljárásról is beszélt.
Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok 2025. július 1-jétől a családi kedvezményt. Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban összegszerűen, és nem a gyermekek száma szerint kérték a kedvezményt – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Mol egy 37,4 MW teljesítményű napelemparkot és egy 40 MWh energiatárolási kapacitású villamosenergia-tároló rendszert épít fel Algyőn, a Mol telephelyén. A beruházás a vonatkozó közlemény szerint javítja az elektromos ellátás rugalmasságát és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2 kibocsátását. Az akkumulátoros energiatároló beruházásho
Az euróbevezetéshez szükséges inflációs kritérium teljesítését nagyrészt egyetlen lépéssel, a kórházi napi díjak 82,8 százalékos csökkentésével érte el Bulgária. A hivatalos inflációs ráta így éppen a küszöb alá került, de szakértők szerint a számok torzíthatják a gazdaság valós állapotát. Az ügy komoly vitát váltott ki arról, hogy a szófiai kormán
A miniszterelnök szerint Brüsszel a bankokat és a multikat védi, nem a magyar családokat. A Voks 2025 szavazást történelmi sikernek nevezte, és harcot hirdetett – ismét – az uniós döntések ellen.
Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás. A Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból kiderül: a válaszadók háromnegyede úgy véli, idei nyaralása minden téren drágább lesz a tavalyi évhez képest. A nyugodt nyaralás
A kormány szinte korlátlan mozgásteret kaphat hadiállapot bevezetése esetén a hazai sajtó szabályozására, akár lapok megszüntetésére is. Mi történt? Egy rendelettervezet szerint a hadiállapot bevezetése esetén Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát (MK) vezető miniszter kezébe kerülhet a teljes hazai tájékoztatás. Ő irányítaná a kormányzati k
Hőség előzte meg a tegnapi frontot, ma viszont mérsékelt meleggel számolhatunk. Már a reggel jelentős felfrissülést hozott, északon néhol közel 10 fokkal hidegebbet mértünk, mint tegnap.
A belföldi energiakitermelés fokozása érdekében öt év szünet után hirdetett meg újabb bányászati koncessziókat tavaly ősszel az Energiaügyi Minisztérium. A márciusban eredményesen lezárult eljárások alapján már a koncessziós szerződéseket is megkötötték Buzsák, Csongrád, Hatvan, Kiskőrös, Kiskunhalas és Tamási területekre - közölte a tárca. Az Ener