2025. június 20. péntek

jún. 20
12:21
Akad Tisza-kommandós, aki a sajtóból tudta meg, mit írtak róla a beszervezői (Demokrata)
A Ripost által felhívott Tisza-aktivisták felháborodtak, amikor megtudták, hogy kiszivárgott a lista.
jún. 20
12:21
Leesett a románok álla: senki sem számított arra, hogy ennyire jó lesz Magyarország teljesítménye (Mandiner)
Az Eurostat adatai azonban nem hazudnak.
jún. 20
12:21
Nyolcéves kislány akadályozta meg a hajvasalós gyilkosságot (AC News)
Tudta nélkül hajtott végre drámai hőstettet a kétségbeesett kisiskolás. Édesanyja az ő sikolyának köszönheti életét.
jún. 20
12:27
A rossz ülés egy sor bajt okozhat, így kell helyesen ülni (Blikk)
A modern élet rohanásában hajlamosak vagyunk megfeledkezni a legegyszerűbb dolgokról, mint például a helyes testtartásról. Pedig a figyelmeztetés, amit gyerekkorunkban gyakran hallhattunk, hogy "húzd ki magad", nem csak üres szavak voltak – az egészségünk múlhat rajta. Ha fáradtak vagyunk sokszor és fáj a hátunk, lábunk, akkor érdemes az ülésünkön
jún. 20
12:27
Szivárványos menet: jogszerűnek találta a Kúria a rendőrség tiltását - a szervezők reagáltak (Infostart)
Nem tarthatják meg a civil szervezetek a szivárványos menetet június 28-án a Kúria friss határozata alapján, amelyben a legfőbb fórum most először jogszerűnek találta a rendőrség tiltó határozatát. A Kúria szerint a bejelentett esemény időpontja, kommunikációja és formája túlságosan hasonlít a Budapest Pride-ra.
jún. 20
12:27
Üvegpalackba zárt műanyaghalált iszunk minden nap – figyelmeztet egy új kutatás (Portfolio)
Friss francia kutatás szerint az üvegpalackos italok tartalmazzák a legtöbb mikroműanyagot, elsősorban a kupakok festékrétegéből származó szennyezés miatt. Az Anses adatai szerint egyes üvegben tárolt italokban akár ötvenszer több részecske található, mint műanyag palackban, kartonban vagy fémdobozban. A hivatal szerint egyszerű ipari intézkedésekk
jún. 20
12:27
Honos növények vetése segíthet az özönfajok ellen (Agroinform)
A restaurációs kutatások szerint az őshonos fajokkal való magvetés a legeredményesebb módszer az egynyári özönnövények visszaszorítására.
jún. 20
12:27
Iráni rakéta csapódott a házakba Dél-Izraelben, Izraeli légitámadás újabb iráni célpontok ellen (444.hu)
Súlyos károk az iráni nukleáris létesítmény nehézvíz-előállító üzemében.
jún. 20
12:27
Meghan Markle őszintén beismerte: ezt az egy dolgot nagyon elrontotta az utóbbi időben (Glamour)
Meghan Markleé elárulta, miért állítja le saját podcastját, és miért érzi úgy, hogy túlvállalta magát. A sussexi hercegné most először beszélt nyíltan arról, mi zajlik a háttérben, és milyen döntést kellett meghoznia a karrierje érdekében. A vallomása nemcsak őszinte, hanem tanulságos is – különösen azoknak a nőknek, akik több szerepben is helytáll
jún. 20
12:27
Medvegyev: Izrael Csernobilhoz hasonló nukleáris katasztrófát okozhat (Magyar Hírlap)
Washington fontolgat egy támadást az erősen védett Fordo ellen.
jún. 20
12:27
Ukrán légierő: Halálos áldozata is van az éjszakai dróntámadásoknak (Demokrata)
Az orosz hadsereg 86 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen péntekre virradóra.
jún. 20
12:27
Irán óriási pofonnal felérő bejelentést tett: leszögezték, meddig nem hajlandó ktárgyalni az Egyesült Államokkal (Mandiner)
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter kijelentette: "Az amerikaiak tárgyalásokat kértek, és a mi válaszunk nem".
jún. 20
12:27
Ilyen álomfizut kapnak átlagosan az NB I-ben a focisták (Forbes)
Nettó ötmillió forint lehet az átlagbér a magyar NB I-ben. Ez a hazai mediánbér majdnem tizenötszöröse, de a legjobban fizető Fradinál akár negyvenszeres is lehet a szorzó. Mi történt? A focisták fizetésére a pénzügyi beszámolók alapján mintegy 24 milliárd forintot költhettek a hazai NB I-es klubok, ami 344 labdarúgó között oszlott meg. Ebből durvá
jún. 20
12:27
Fűszeres, egyben sült karfiol (egy.hu)
Antal Csilla receptje
jún. 20
12:27
A fák csonkolása barbárságnak tűnik, de éppen ezzel lehet őket még sokáig életben tartani (Telex)
A XI. kerület alpolgármesterével néztük meg, miért kellett jelentősen visszavágni, néhány esetben kivágni a Karinthy Frigyes út fáit. Megmutatták a kerület egy másik utcájának fáit is, amelyek ezután fognak csak sorra kerülni, és faápolási gyorstalpalót is kaptunk. Azt viszont az önkormányzat is elismeri, hogy nem most kéne ezeket a munkákat elvége
jún. 20
12:27
Mi legyen az ebéd hétvégén? – Fanyar finomságok (Street Kitchen)
A nyári melegben mindenki kapható egy gombóc citromos fagyira. Viszont nem ez az egyetlen savanykás étel, ami jól tud esni a forróságban. Bizonyosodj meg a citromos kaják szuperképességéről te is, és készítsd el őket a hétvége során!
jún. 20
12:27
Így keresed és költöd a pénzt csillagjegyed szerint (Bien)
A pénzügyi döntéseinket nem csupán a személyes tapasztalataink és a környezetünk alakítja, hanem sok esetben a csillagok is jelentős befolyással bírnak. A csillagjegyed ugyanis gyakran tükrözi, hogyan viszonyulsz a pénzhez, hogyan kezeled az anyagi javakat, és milyen elveket követsz a gazdasági kérdésekben. Vessünk egy pillantást arra, mit mondanak
jún. 20
12:27
Felrobbant Elon Musk űrrakétája (Librarius)
A robbanást követően Elon Musk az X (korábban Twitter) felületén mindössze ennyit írt: „Just a scratch.” – vagyis: „Csak egy karcolás.”
jún. 20
12:29
Karácsony Gergely a Pride-ra gyűjt, miközben Budapest a csőd szélén áll (Mandiner)
Budapestnek nincs pénze a rendezvényre, ezért a civil támogatásokban reménykedik.
jún. 20
12:33
250 millió forintot osztott szét jótékony célra Mészáros Lőrinc alapítványa (Blikk)
Van, aki hangszert vásárolhat, más a világbajnokságra utazhat, és egy 11 éves táncos külföldi tanulmányait is segíti az alapítvány, de beteg gyermekek gyógyulását segítő műszerekre is jut abból a 250 millió forintból, amelyet a Mészáros Lőrinchez köthető Pro Filii Alapítvány a nyári pályázati ciklusában osztott szét. Összesen 586 pályázat érkezett,
jún. 20
12:33
Vérlázító átverés terjed az iPhone-osok között, Dömsödi Gábort is felhasználták hozzá (ATV)
Félelmetesen valódinak tűnő átverést kreáltak a mesterséges intelligenciával, amihez az ATV műsorvezetőjének hangját és arcát is felhasználták.
jún. 20
12:33
Precíziós megoldások a mindennapokban – Online bemutató (Agrofórum)
A Kite online szántóföldi bemutatójának utolsó napján, pénteken a precíziós gazdálkodás korszerű megoldásai kerülnek a fókuszba. A digitalizáció és az adatalapú döntéshozatal, ma már elengedhetetlen a fenntartható gazdálkodáshoz, a Kite precíziós megoldásaival a gazdaságok mindennapos problémáira kínálnak megoldást.
jún. 20
12:33
Az uniós tanácsban sikerült lezárni a gyógyszercsomagról szóló tárgyalásokat (Demokrata)
Lezárultak a gyógyszercsomagról szóló uniós tárgyalások, amelyek a hazai egészségügyre is hatással lesznek.
jún. 20
12:33
Czomba Sándor: A munkát vállaló diákok sajátos helyzetben vannak (Demokrata)
A diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani.
jún. 20
12:33
A Ceglédi Zoltán VS Tóth Máté, Tibi atya kálváriáról röviden (Mandiner)
Ceglédi Zoltántól itt is elnézést kérek, hogy információt osztottam meg arról, hogy miért nem szeretne vitázni Mátéval.
jún. 20
12:33
A Toyota ismét jelentkezőket keres fiatal pilótákat fejlesztő programjába (Racing)
A Toyota Gazoo Racing idén is folytatja fiatal pilótákat fejlesztő programját, melyet 2015-ben indított és ennek segítségével jutott el Takamoto Katsuta a WRC élmezőnyébe.
jún. 20
12:33
Manpower: Az eddiginél óvatosabb létszámbővítéssel számolnak a hazai munkáltatók a következő hónapokban (Üzletem)
2025 harmadik negyedévében a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország friss Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
jún. 20
12:33
Aki jelen van, az nyer: most célozza meg a valódi vásárlóit a Magro.hu piactéren! (Magro)
A mezőgazdaság világában ma már elengedhetetlen a gyorsaság, a rugalmasság és a folyamatos alkalmazkodás. Aki nem látható, az kimarad a lehetőségekből. A vásárlók többsége már online keres, az okos gazdák és vállalkozók pedig ott vannak, ahol a vevőik. Ezért fontos, hogy Ön is könnyen megtalálható legyen a Magro.hu piacterén.
jún. 20
12:39
Olyat árult el Bán Mór a Hunyadi-sorozatról, amelybe beleborzong Magyarország (Promotions)
Ki volt valójában Hunyadi? Bán Mór szerint olyan információ is hiányzik róla, amit eddig tényként kezeltünk. Ez most tényleg hidegzuhany.
jún. 20
12:39
Koncerteznek az észak-koreai disszidensek (Magyar Hírlap)
Ez egyre gyakoribb jelenség a dél-koreai zeneiparban.
jún. 20
12:39
Listázási botrány: elkötelezett szimpatizánsokat toboroztak a digitális kommandóba Magyar Péterék (Mandiner)
A tiszás szimpatizánsokat osztályozó és olykor becsmérlő megjegyzésekkel illető listáról több személy is megszólalt a Magyar Nemzetnek.
jún. 20
12:39
Agyfaló amőba Magyarországon? Meglepő választ adott a Népegészségügyi központ! (naphire.hu)
Bár a ritka, halálos fertőzést okozó Naegleria fowleri (agyfaló amőba) jelenléte elméletileg nem kizárható meleg vizekben, sem a természetes fürdőhelyeken, sem a medencékben végzett rutin vízvizsgálatok nem terjednek ki az amőba kimutatására – és a jövőben sem várható ilyen ellenőrzés a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tájékoztatá
jún. 20
12:41
Trump Irán-dilemmája: ezért nem döntött még az elnök a beavatkozásról (Mandiner)
Az egész világ az amerikai elnök következő lépését várja.
jún. 20
12:42
Mosolyok és díjak – képeken a CMA és Influ díjátadója! (Kreatív Online)
Tegnap este a Mixát Udvarban adtuk át a Kreatív tartalom- és influenszermarketing versenyeinek díjait. Mutatjuk, hogyan ünnepeltetek!
jún. 20
12:45
Az Audi Hungaria nem követi, hanem alakítja a változást (autopro)
„Az ember legyen a középpontban” – vallja HR-szemléletéről Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja.
jún. 20
12:45
A Rapid már nagykorú lett a gazdaságban… (Agrárágazat)
Az Nz Aggressive a szántáselmunkálási, magágykészítési feladatokat látja el ősszel és tavasszal is.
jún. 20
12:45
Brüsszel munkában? Sorban szalámizzák le a Tiszára veszélyes ellenzéki jelölteket (Mandiner)
Egy-két egyéniben győztes ellenzéki politikus még kitart, indulni akar; a nagy kérdés, hogy a Momentum után a DK, az MSZP és a Jobbik is lelép-e a színről.
jún. 20
12:45
Ezzel a szigorú étrenddel próbál egészséges maradni Katalin hercegné – 2 élelmiszert soha nem fogyaszt (Sassy)
Az is kiderült, hogy az utazásai során milyen ételeket mellőz, és reggelente mivel frissíti fel a szervezetét.
jún. 20
12:45
Sikeresen végeztek az első duális szakképzésben résztvevő diákok a Nestlé Hungária szerencsi oktatóközpontjában (Digital Hungary)
Idén végeztek az első olyan diákok Szerencsen, akik a Nestlé Hungária duális szakképzési programjának keretében sajátították el a villanyszerelő szakma alapjait. A hat diák közül hárman a Nestlé helyi gyárában folytatják karrierjüket.
jún. 20
12:47
Mester Tamás elárulta, hogy máról hónapra él, nincsen megtakarított pénze (Sassy)
Azt is mondta, Kadarkai Endrének egy interjúban, hogy a gyermeki önfeledtség csak a jelenben élhető át.
jún. 20
12:51
Gyalázatos bizonyítványt kapott a most elfogadott 2026-os költségvetés (Piac és Profit)
A Parlament elfogadta a 2026-os „háborúellenes” költségvetést, mely a legtöbb elemző szerint fenntarthatatlan vállalásokat és túlzó makrogazdasági várakozásokat tartalmaz.
jún. 20
12:51
Tovább drágítja a tankolást a közel-keleti háború, visszatérhetnek a 600 forint fölötti átlagárak (444.hu)
Tíz nap alatt nagyjából 20 forinttal drágulhat a gázolaj, bár a benzinkutak eddig lenyelték az áremelkedés egy részét.
jún. 20
12:51
Szentkirályi Alexandra munkatársa azzal hálálta meg a csomagtartóba zárást, hogy gyorsan kitöltötte a Voks2025-öt (SzMo)
A férfi múlt héten még összekötözve feküdt a Skoda csomagtartójában, most viszont már Szentkirályival nevetgél. Happy end, bónusz ikszeléssel.
jún. 20
12:51
Idén is nagy sláger a Balaton (Magyar Hírlap)
A vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást.
jún. 20
12:51
Új lendületet kapnak a doktori képzések (Demokrata)
Megjelent a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítása, amely új időszámítást jelent a doktori képzések területén.
jún. 20
12:51
Derült égből: a Kreml bejelentést tett Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij személyes találkozójáról (Mandiner)
Dmitrij Peszkov határozott kijelentéseket tett.
jún. 20
12:51
Lecsaptak a hekkerek – Több mint 16 milliárd jelszó szivárgott ki (AC News)
Soha nem látott méretű adatlopás rázta meg a világot: kiberbűnözők eddig 16 milliárd felhasználói jelszót szereztek meg és tettek nyilvánossá az interneten. Az adatok olyan nagy online szolgáltatókat is érintenek, mint a Google, az Apple, a Facebook és az Instagram, de banki rendszerek és kormányzati portálok is a listán szerepelnek.
jún. 20
12:51
Mind a száz gyereke örökli majd a Telegram alapítójának 14 milliárd dolláros vagyonát (Telex)
Pavel Durov végrendeletet írt, és senkit nem hagy majd az út szélén.
jún. 20
12:51
Mind a száz gyereke örököl a Telegram alapítójának 14 milliárd dolláros vagyonából (Telex)
Pavel Durov végrendeletet írt, és senkit nem hagy majd az út szélén.
jún. 20
12:51
A Kozmikus bagoly: különleges galaxisegyesülést fedeztek fel (Telex)
Két hasonló gyűrűs galaxis összeolvadása adta ki azt a képet, ami önmagáért beszél.

Keresés