Hat saját gyereke mellett mintegy százan születtek a spermájából, amit donorként adott egy klinikának. Pavel Durov, a Telegram alapítója jelenleg nem hagyhatja el Párizst, miután több bűncselekménnyel is megvádolták, amit abszurdnak tart. Mi történt? A Telegram alapítója és százszázalékos tulajdonosa nemrég írta meg végrendeletét, amelyben úgy rend
A Soproni Egyetem kétnapos program keretében látta vendégül a Shandong tartományból érkezett kínai befektetői és kutatói delegációt. A megbeszélések célja egy közös kutatási és szolgáltatási központ létrehozása, amely a faipari vállalatok kínai és európai piacra lépését támogatná, és új lehetőségeket nyitna az egyetem számára is.
Ügyféligény hozta mozgásba a folyamatot: „Át tudnátok venni ezt a rendszert?” A Neuron Software válasza igen volt – a sorozatos felkérések viszont már módszertan kidolgozását indokolták. Mára sikeres, önálló szolgáltatás lett a Software Takeover (STO), amely vállalatok tucatjainak segít az egyedi rendszereik fenntartható, stabil működésében.
Vadonatúj indiai sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján: július 3-án startol a Szerelem Kalkuttában című széria az Izaura TV-n, amely egy fordulatokkal teli történet egy fiatal pár viszontaságairól.
Egy hidegfront mögött csontszáraz levegő érkezik észak felől. Ilyen időjárási helyzetben nagy napi hőingás tud kialakulni, a legalacsonyabb és a legmagasabb hőmérséklet között több, mint 20 fok lehet a különbség. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy éjszaka jelentősen felfrissül a levegő, többfelé 10 fok köré csökken a hőmérséklet, így érdemes lesz a h
A gazdálkodó szervezeteknek és a magánszemélyeknek, valamint az egyéni vállalkozóknak engedélyezhető fizetési kedvezmények szabályait tartalmazó információs füzeteket tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) június 20-án.
Az Európai Bizottság bekeményít: kizárja a kínai cégeket a nagy értékű orvosi eszközök beszerzéseiből, válaszul a kínai piaczárásra. A lépés figyelmeztetés Pekingnek, de az ajtó még nyitva marad a párbeszédre.
Spanyolország legnépszerűbb úti céljai, különösen Barcelona hosszú ideje küzd a városba özönlő turistákkal és a feszültség egyre csak nő. A helyiek immár nemcsak szavakkal, hanem vízipisztolyos performanszokkal is kifejezik ellenérzéseiket a látogatók tömegeivel szemben.
A világ legnagyobb kukoricaexportőrei közül az Usa, Argentína és Ukrajna árcsökkenést tapasztaltak, miközben Brazília és Franciaország áraiban emelkedés volt megfigyelhető. Magyarországon a termelői árak enyhe növekedést mutatnak, ami a hazai kereslet és a globális piaci trendek összetett hatásának eredménye.
A Samsung várhatóan a jövő hónapban mutatja be a Galaxy Z Fold7 és Galaxy Z Flip7 készülékeket, amelyekről tegnap kiszivárgott renderképek több színváltozatot is megmutattak
Szeptembertől már nemcsak a benzinkutakon, hanem online is "ingyen" lehet autópálya-matricát venni: egy most elfogadott törvény eltörli a kényelmi díjat, melynek mértéke egyes szolgáltatóknál több ezer forint. Az autósoknak azonban így sem lesz mindegy, hol vásárolnak – hívják fel a figyelmet az autopalyamatrica.hu szakértői.
Szombathely úgy döntött, idén nem aprózza el: kétnapos bulival, ingyenes Demjén-koncerttel és Fiesta25-tel, hatalmas tűzijátékkal, valamint számos egyéb programmal nyitja a nyári szezont a Szentivánéji Vigasságokon.
Anthony Scaramucci, a SkyBridge Capital alapítója szerint a Solana (SOL) megelőzheti az Ethereumot (ETH) – mindezt a DigiAssets 2025 konferencián jelentette ki, újraélesztve a régóta vitatott „Ethereum-gyilkos” narratívát. „Azt gondolom, hogy a Solana le fogja nyomni az Ethereumot” – mondta Scaramucci, hozzátéve, hogy nem ellenséges az Ethereummal
Balatongyörök Szépkilátó strandján fürdési tilalmat rendeltek el bakteriális szennyeződés miatt - számolt be a Sonline. Nemrég a Velencei-tónál is le kellett zárni egy strandot, miközben a balatoni strandolást a kékalgák tehetik kellemetlenné
A Tisza Párt vezére ironikus Facebook-bejegyzésében megemlítette a Voks2025 szavazást, Rogán Antalt, Várkonyi Andreát, de azért szóba került a Dinasztia című film is.
A pénteken életbe lépett adótörvény-módosítások értelmében az automatikus pótlékmentes részletfizetés összeghatára megduplázódott, így már kétmillió forintos adótartozásig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhatóságtól (NAV) - közölte a NAV az MTI-vel.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak, ezúttal SMS-ben, nem létező tartozásról - olvasható a vonatkozó közleményben. A társaság arra kéri ügyfeleit, hogy legyenek figyelmesek, a megtévesztő, adathalász üzenetek felismerhetők, ezzel kapcsolatban minden szükséges tá
Lionel Messi történelmet írt: az FC Porto ellen szerzett szabadrúgásgóljával immár 25 találattal vezeti a FIFA-tornák örökranglistáját. A klubvilágbajnokságon győzelemre vezető Inter Miami ásza 68. szabadrúgásgólját lőtte, és 50. alkalommal volt eredményes az amerikai csapat színeiben.
Több mint egy évtizednyi gyors fejlődés után a kriptovaluta-ipar jelentős átalakuláson megy keresztül: a kaotikus növekedéstől a szabályozott, strukturált működés felé. A megfelelőség mára kulcsfontosságú versenyelőnnyé vált a vezető tőzsdék számára. A TUIMAX, egy új generációs globális kriptoplatform hivatalosan megszerezte az amerikai FinCEN álta
Több mint duplájára emelné az uniós cigarettaadót az Európai Bizottság – de a hevített dohányt megkímélné. Egy kiszivárgott belső dokumentum alapján a javaslat markáns árnövekedést hozna, de eltérő hatást gyakorolna a tagállamokra, Magyarországon viszont komoly drágulás jöhetne – számolt be az Euractiv.
Bár Vilmos herceg elegánsan mosolygott a kamerák kereszttüzében a Royal Ascoton, testbeszéde egészen mást árult el. Egy szakértő szerint felesége, Katalin hercegné hiánya rányomta a bélyegét a hangulatára - testbeszéd-szakértő árulta el, milyen gesztusai utaltak arra, hogy kellemetlenül érzi magát szeretett felesége nélkül.
Kitömött szarvasfej, filmes felszerelések és forgatókönyvek is szerepeltek azon az árverésen, ahol David Lynch hagyatékából lehetett megszerezni értékes darabokat.
A bevezetőben említett divatos témák egyike a körkörös gazdaság, amelyre egyre nagyobb szüksége van a világnak. A lényeg leegyszerűsítve az, hogy a meghibásodott használati tárgyakat nem volna szabad értéktelen hulladékként kezelni, mert azok sok esetben javíthatók, felújíthatók vagy legalább bizonyos részei újrafelhasználhatók. Különösen így van
A versenyt szervező PET Kupa Egyesület sokat látott szervezőit is meglepte az eredmény: több mint 10 tonna hulladékot gyűjtöttek össze az idei versenyen a petkalózok.
A tudomány az emberi szellem legnagyszerűbb alkotásainak egyike, szerepe a modern civilizációban megkerülhetetlen. A tudomány legfőbb ismérve a szabadság, eszköztára pedig olyan idejétmúlt elemeket tartalmaz, mint a kételkedés, alaposság, tájékozódás, vita, konstruktív kritika, vagy a tévedés jogának fenntartása. Ezek napjainkban kifejezetten irrit
Az OTP Bank díjmentes külföldi készpénzfelvételt hirdető integrált kampánya 2025. június 9. és augusztus 31. között fut Magyarországon tévében, out of home és digitális felületeken, rádióban, valamint social média és PR aktivitásokkal is kiegészül.
Már több mint kétmillió szíriai menekült tért vissza otthonába, köztük belső menekültek is az arab országot 20 évig irányító Bassár el-Aszad elnök 2024 decemberi megbuktatása óta – jelentette be az ENSZ menekültügyi főbiztosa.
Egy angliai tejgazdaság a klímaváltozás és az alacsony tejárak miatt felhagyott a hagyományos gazdálkodással, és most tehénsimogatással keresi bevételeit, amelyből természetvédelmi programot finanszíroz - írta meg a Reuters. A Dumble Farm az 1970-es években tejgazdaságként indult, de az utóbbi években az áradások tönkretették a termést és kipusztít
A vadföldgazdálkodás és úgy általánosságban, a gazdálkodás megkezdése előtt elengedhetetlen a terület talajtípusainak pontos ismerete. A különböző talajféleségek alapvetően meghatározzák a termesztésre alkalmas takarmánynövények körét és azok tápanyagigényét. A vadgazdálkodásban leggyakrabban előforduló talajtípusokat Kölüs Gábor kutatásai nyomán a