Sébastien Loeb azt követően, hogy Svájcban Alpine-nal tudott nyerni, ezúttal Peugeot 306 Maxival célozza meg a dobogó legfelsőbb fokát, Franciaországban.
A párizsi központú Riporterek Határok Nélkül (Riporters without Borders / RSF) nemzetközi újságírói szervezet élesen bírálta pénteken a magyar kormányt, amiért az rágalomhadjáratot indított először a Válasz Online újságírója, Vörös Szabolcs, majd később az RSF ellen. Az RSF szerint az ügy nem egyedi eset, hanem a független sajtó elleni intézményes
Hónapok óta tartó találgatás után ma bebizonyosodott, hogy Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a jövő szezontól nemcsak a válogatottban, hanem a Liverpoolban is csapattársak lesznek.
Ha létezik olyan bőrápolási összetevő, ami kiállta az idő próbáját, az egyértelműen a glicerin. Eredete a 18. század végéig nyúlik vissza, akkoriban elsősorban higiéniai termékekben és általános tisztítószerekben használták. Ahogy egyre népszerűbbé vált, elkezdték beépíteni olyan bőrápolási termékekbe, mint a tonerek és egyéb különböző formulák. Tö
Mindig akadnak olyan járművezetők, akik szerint van értelme több mint duplájával hajtani a sebességhatárnak. Ezúttal Pest vármegyéből érkeztek olyan fotók,
A World Sailing Academy egy ingyenes online platform, amely kurzusok és hírek biztosításával oktatja és támogatja a vitorlásközösség minden tagját. Június 17-én a World Sailing hivatalosan is elindította a World Sailing Academyt, amely online képzési lehetőségeket biztosít a globális vitorlás közösség számára. Az oldal széles körű oktatási források
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felhívja a figyelmet, hogy 2025. június 30-ig lehet pályázni az Év Felelős Foglalkoztatója díjra, amelyet idén tizedik, jubileumi alkalommal hirdet meg az OFA Nonprofit Kft. A kezdeményezés célja, hogy elismerje azokat a hazai vállalkozásokat, amelyek kiemelkedő példát mutatnak a felelős foglalkoztatásban. A 202
Tíz hónappal a 2026-os parlamenti választások előtt drámai átrendeződést lát Kéri László politológus a magyar politikai térképen. Szerinte a Fidesz minden lapját feltette az "ukrán kártyára", miközben az ellenzéki Tisza Párt folyamatosan vezeti a közvélemény-kutatásokat. Kéri úgy véli: Orbán Viktor elvesztette kapcsolatát a hazai valósággal.
Ott állt dr. Kerti Bendegúz, Magyarország kiskeresztjével kitüntetett okleveles geológus a panellakás konyhájában, türelmesen meghallgatva drága Ilonkája, nyugodjon békében, másfél órán át záporozó válogatott szidalmait. Pedig a drága Ilonka segítsége nélkül is tudván tudva, hogy neki a mai nappal az élete értelmes, hasznos része véget ért. – A Jel
Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hozzátette, hogy Magyar Péterék nem akarják, hogy az emberek döntsenek, azonban a Magyar Kormány igen.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A szombaton kezdődő átfogó pályafelújítási munkálatok során a nagykörúti villamosvonal egy kiemelten forgalmas szakaszán, a Jászai Mari tér és a Tátra utca között korszerű zaj- és rezgéscsillapított technológiával újul meg a leromlott állapotú sínpálya. A rekonstrukció után gyorsabban és halkabban közlekedhetnek majd a nagykörúti villamosok a Szent
A Circle részvényei pénteken is folytatták látványos emelkedésüket, miután az amerikai Szenátus kedden elfogadta a vállalat által támogatott stabilcoin-szabályozást, a GENIUS Act néven ismert törvényjavaslatot. A piac pozitívan reagált a hírre: a részvények újabb 14%-ot erősödtek, ezzel a Circle közel 58%-os heti nyereségnél jár, és több mint 500%-
Fiatalon kezdte pályafutását Kudlik Júlia a Magyar Televíziónál. Életútját összegző könyve megjelenése kapcsán az M5 Librettó című műsorának vendégeként idézte fel, hogyan hatottak rá a kezdeti évek tapasztalatai, és miként formálták későbbi terveit. A legendás műsorvezető arról is beszélt, milyen elszánt szorgalommal dolgozott azért, hogy helytáll
Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) arról, hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni; évek óta több jogszabály-módosítási javaslattal élt a hivatal az üdülési jogok másodlagos értékesítéséhez kapcsolódó visszaélések kiiktatása
Ott állt dr. Kerti Bendegúz, Magyarország kiskeresztjével kitüntetett okleveles geológus a panellakás konyhájában, türelmesen meghallgatva drága Ilonkája, nyugodjon békében, másfél órán át záporozó válogatott szidalmait. Pedig a drága Ilonka segítsége nélkül is tudván tudva, hogy neki a mai nappal az élete értelmes, hasznos része véget ért. – A Jel
Hónapok óta tartó találgatás után ma bebizonyosodott, hogy Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a jövő szezontól nemcsak a válogatottban, hanem a Liverpoolban is csapattársak lesznek. Az átigazolási díj, amit a Liverpool a balhátvédért fizet, a második legnagyobb összeg, amit valaha kifizettek magyar játékosért.
A kánikulai időjárás, a csapadékhiány és a keletkező tüzek növekvő száma miatt a hatóságok június 21-étől újabb hat vármegyében rendeltek el tűzgyújtási tilalmat; a korlátozást Borsod-Abaúj Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Pest vármegyére terjesztették ki, de Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyékben is
Hann kiemelte: a községekben is már csak egyszázalékos a Fidesz előnye. Az emberek 70 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok. "Ez a Tiszának már akár kétharmadot is hozhat" - mondta a Medián vezetője.
Az elemző azt szeretné elhitetni a jobboldali nézőkkel, hogy ő tárgyilagos. Szavára a jobboldali nézőknek is érdemes figyelni. Pedig egy fenét tárgyilagos. Horváth K. József írása.
Elindult a K&H Értékpapír - befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel méri a K&H Értékpapír lakossági befektetőinek tőkepiaci várakozásait. Az első öt hét válaszai alapján az optimisták aránya stabilan 50% körül alakult, míg a pesszimistáké egyik héten sem érte el a 20 százalékot – az index értéke így jellemzően +20 pont körül mozgott,
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éjszaka közzétett videoüzenetében nemzetközi összefogás szükségességére hívta fel a figyelmet Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen.
Éles nemzetközi visszhangot váltott ki az a híresztelés, miszerint Donald Trump amerikai elnök taktikai nukleáris fegyver bevetését is fontolóra vette Irán ellen. A lehetséges lépést Oroszország azonnal "katasztrofálisnak" minősítette, míg az amerikai védelmi hivatalok nem kívánták kommentálni a sajtóhíreket.
A nyár beköszöntével különösen jólesik odakint, a szabadban tölteni az esti órákat, amikor a nap már lenyugodott és kissé hűvösebbé, elviselhetőbbé válik a hőmérséklet. Aki kertes házban él, annak nem is kell messzire mennie a friss levegőért: és a kertbe akár a kutyánkat is kivihetjük magunkkal.