A lebombázott három iráni atomlétesítmény között van a mélyen a föld alá rejtett fordói urándúsító is, amit csak az amerikai bunkerromboló érhetett el. Az USA egyszerinek szánt szerepvállalása teljesen új szintet jelent a háborúban, most az egész világ azt találgatja, meddig fajulhat el a helyzet a Közel-Keleten – és akár azon túl.
Nagy-Britanniát előre tájékoztatta Washington az iráni nukleáris létesítmények elleni támadásról, de brit erők nem vettek részt az akcióban – mondta vasárnap Jonathan Reynolds brit üzleti és kereskedelmi miniszter.
A rapper arra emlékeztetett, hogy Donald Trump korábban azt ígérte, hogy ha megválasztják, egy nap alatt véget vet az értelmetlen háborúnak. Ehhez képest újabb konfliktusba szállt be.
Michael Schumacher állapota továbbra is súlyos – már csak szemével tud kommunikálni, és állandó ápolásra szorul. Flavio Briatore és Jean Todt is megerősítette: a hétszeres világbajnokot szűk baráti kör látogatja genfi otthonában, de "már nem az a Michael, aki régen volt".
Nem világsztárokat akarnak, hanem táptalajt adnak a fiataloknak, hogy megerősödjenek, kinőjenek és szárnyaljanak. A Honvéd ügyvezető elnökét kérdeztük.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mert az tejallergént (sajt) tartalmazhat - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Szjarhej Cihanouszki és a másik tizenhárom politikai fogoly szabadon engedése mindenkit meglepett, de ez nem jelenti, hogy enyhülne az elnyomás Belaruszban.
A legtöbb filmsztárnak kijut egy-egy bukásnak számító filmből, ám csak ritka esetekben képes akkora csorbát ejteni valaki karrierjén, hogy azzal képtelen legyen visszamászni a csúcsra.
Szinte szó szerint ugyanazt mondta el az Air India CEO-ja, Campbell Wilson az indiai légi katasztrófa után, mint amit az American Airlines vezetője egy korábbi baleset utáni beszédében.
Az Ethereum (ETH) ára hirtelen 8%-kal esett vissza 2,224 dollárig június 21-én este, mielőtt gyors ütemben visszapattant volna 2,292 dollárra. A piac heves reakcióját az átlagosnál ötször nagyobb kereskedési volumen kísérte. Rövid idő alatt súlyos esés, majd gyors. vissszapattanás Az Ether árfolyama június 21-én, magyar idő szerint este 9 óra körül
Az agresszív és emberre is veszélyes ázsiai lódarázs első magyarországi megjelenésének híre nem véletlenül járta be futótűzként a hazai sajtót. Bár ez az invazív faj 2004-ben mindössze néhány szállítmányozással behurcolt anyával indult el európai hódító útjára, mára olyan mértékben elszaporodott, hogy egyes francia városokban a méhészkedést szinte
Idehaza is kapható az 51 éves Oscar-díjas spanyol színésznő kedvenc alapozója, amely bár nem a legolcsóbb termék, garantáltan elfed szinte minden bőrhibát.
Kötelező kellékek Azt mindenki tudja, hogy a motorozáshoz kötelező a bukósisak használata. Több mint hatvan éve szükséges mozdulat minden indulás előtt, hogy a vezető fejére tegye a sisakot, és bekösse a csatot. Olyan ez, mint autóknál a biztonsági öv, ami szintén jó pár évtizede kötelező, több generációnak már beívódott mozdulatsor az indulás előt
A Mátra déli lankáin, ahol a dús erdők a szőlősorokkal váltakoznak, bújik meg egy apró, mégis különleges település: Nagyréde. Ez a csendes falu nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is. A környék vulkanikus talaja, különleges mikroklímája és nyugodt, vidéki karaktere a
Három kontinens, három fintech cég, összesen 520 millió dollár friss tőke. A Ramp, a Groww és az Abacum új szintre lépnek mesterséges intelligenciával, IPO-val és globális terjeszkedéssel.
Közel tíz évet töltött a Vígszínházban, ami az álmok netovábbja egy pályakezdéshez. Egy idő után úgy érezte, hogy elfogyott a lendülete, ezért a szabadúszást választotta. Kipróbálta, kihozta belőle a maximumot, az idei évadtól pedig ismét egy csapathoz tartozik.
A népszerű térképes szolgáltatás szombat reggel vált elérhetetlenné, helyét az EMMA nevű utazástervező vette át. A változás sok utasnak megnehezíti a tájékozódást, akik mindezt szóvá is tették a kommentek között.
A hús tartósítása évezredes gyakorlat, a modern élelmiszeripar pedig évtizedek óta használ nitritet és nitrátot a termékek színének megőrzésére, az oxidáció lassítására, valamint a veszélyes kórokozók elszaporodásának megelőzésére. Ezek az adalékanyagok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a sonkák, kolbászok és egyéb hústermékek hosszabb ideig frisse
Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik a bérszámfejtést, az adókedvezményeket és az egyszerűsített foglalkoztatást is. Az ICT Európa szakértői összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat.
A Balaton vízszintje kritikus szintre süllyedt, június 21-én már csak 99 centiméteren állt, ami aggodalomra ad okot a nyári szezon további alakulását illetően - számolt be az Infostart. A tó vízállása az elmúlt időszakban folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, és ez a folyamat a közelmúltban átvonuló hidegfront ellenére sem állt meg.