Különleges élményben volt része a 18 éves paratekvandós Nagy Ádámnak. Az országos és diákolimpiai bajnok sportolónak, aki az áprilisban Tallinnban rendezett formagyakorlat-Európa-bajnokságon P23-as autista kategóriában ötödik helyezést ért el, szenvedélye a palackok gyűjtése és visszaváltása – itthon és külföldön egyaránt, szinte a hobbijává vált.
Együttműködik az előadóművészekkel, milliméter pontosságú mozdulatokat végez, táncol, sőt, fényfegyverként is funkcionál az az ötméteres, egyedi fejlesztésű robot, amely a novemberben debütáló, Walk My World című immerzív produkcióhoz érkezett meg júniusban a Millenárisra. Az előadásban a trójai falovat megjelenítő monstrumot a Recirquel közleménye
Elindult a nevezés Az Év Szakembere 2025 díjra. A Mapei által alapított szakmai elismerés célja, hogy reflektorfénybe kerüljenek a kiemelkedő munkát végző burkolók és kőművesek, valamint hogy példaképeket állítson a szakma jelenlegi és jövőbeli generációi elé.
Tagadni sem érdemes, hogy az elmúlt két év alaposan megtépázta a Marvel filmes univerzumának népszerűségét. Bár a Deadpool & Rozsomák képes volt hozni a számokat, az inkább volt egyszeri mutatvány, mint a franchise-t megújító darab.
Az életkor előrehaladtával egyre fontosabbá válik a hazai online vásárlók számára, hogy előre megválaszthassák a megrendelt termék házhoz szállításának időpontját: míg a 18-29 év közöttiek fele, addig a 30 felettiek már közel 60 százaléka szeretne erről a rendelés leadásakor maga dönteni. Az okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO megbízásából
Az elmúlt hónapokban végre rájuk mosolygott a szerencse: munka, lakásvásárlás, gyermekáldás – minden a lehető legjobban alakult az életükben. De nem volt ez mindig így.
1,2 millió forinttal emelkedett a magyar labdarúgók fizetése az elmúlt három évben, átlagosan nettó 5 millió forintot keresnek havonta. Magyarországon a legfrissebb adatok szerint az átlagfizetés nettó 486 500 forint volt. Egy magyar futballista ennek tehát legalább tízszeresét focizza össze egy hónapban. A játékosok ebből a bérből 15%-ot adóznak.
Az állam egy váratlan lépéssel gyakorlatilag teljesen ellehetetleníti, hogy egy külföldi cég piaci alapon megvegyen egy magyar vállalkozást. A valódi okokat nem ismeri a szakma.
A Gengsztervilág közel sem az a fajta brit maffiasorozat, mint amit elsőre várnánk. Hardy mellett Pierce Brosnan és Helen Mirren is kiváló, de mintha a készítők sem tudták volna, milyen irányba vigyék a sztorit.
A Meteo klinika részletes tájékoztatása szerint a 40 fok közeli hőmérsékleten már az életet veszélyeztető hőgutára is figyelnünk kell, amelynek súlyosak a meteogyógyászati következményei is.
Nem, nem a TikTok sorsára jutott, de a Meta üzenetküldője, a WhatsApp újra reflektorfénybe került – és most épp a nemzetbiztonság játszik főszerepet a történetben.
A mások sikere a mi kudarcunk? Vetélytársaknak születtünk, vagy csak így neveltek minket, hogy feltámadjon bennünk a versenyszellem? Az IN.hu és a VIRTU étterem hamarosan induló beszélgetéssorozatának első vendége Kovács Patrícia színésznő lesz – mutatjuk a részleteket!
Öngyilkosságot követett el a 28 éves YouTube-sztár, Mikayla Raines, akinek több mint 2 millió feliratkozó követte a videóit. A fiatal nő egész életében állatokat mentett, de az online zaklatás szörnyen meggyötörte.
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. öt vármegyére, ahol a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat csütörtökön. A meteorológiai szolgálat az Mti-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér és Tolna vármegyére a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést a
Májusban 1,6 százalékkal több gépkocsit értékesítettek az EU-ban, mint tavaly ilyenkor. A 12 hónapos gördülő adat is enyhe, 0,1 százalékos bővülést mutat.
Zivatar alakulhat ki több vármegyében csütörtökön, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat! Csütörtökön estétől, késő estétől északnyugat felől egy gyors mozgású hidegfront hatására éjfélig jellemzően az Észak-Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok viharos (60-80 km/h) széllökés, néhol j
A szódabikarbóna és a citrom kombinációját gyakran ajánlják bennfentes tippként a lábápoláshoz. Állítólag a keverék csodákra képes, különösen a száraz, érdes bőr, illetve kellemetlen szagok esetén. De hogyan is működik pontosan ez a házilag elkészíthető maszk, és mire kell figyelni használat közben?
Kedd éjjel tragikus esemény rázta meg az Erdélyi-szigethegység szerelmeseit: porig égett az 1836 méteren fekvő Vlegyásza-csúcs meteorológiai állomása és a mellette álló menedékház is. A lángok tombolását a viharos szél táplálta, ami villámgyorsan terjedő tűzviharrá változtatta a katasztrófát.
Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hágai NATO-csúcson találkozott szerdán. A megbeszélés hosszabbra nyúlt a tervezettnél, 45 percig tartott, de a részletekről egyelőre keveset tudni. Zelenszkij szerint a találkozó "hosszú és tartalmas" volt, és a béke elérésének lehetőségeiről is szó esett.
Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés elmaradt ülését követően konzultációra hívta a kerületi polgármestereket, egyetértve azzal, hogy vissza kell adni nekik a döntéshozatali szerepet. Kiemelte, hogy a Fidesz politikai célja hátráltatja a főváros fejlődését. A jövőben közösen dolgoznak a budapesti döntések hatékonyabbá tételén.
Elérkezett a nagy pillanat, amire 2021 decembere óta a Forma–1 és úgy általánosságban a jó filmek szerelmesei felfokozott hangulatban vártak. Akkor jelentették be ugyanis, hogy az F1 – A film című mozifilm által újra Hollywood szemszögéből pillanthatunk be a száguldó cirkusz világába,. Nos, a produkció elkészült.
Az európai fuvarozási és logisztikai ágazatot súlyosan érinti a kamionsofőr- és mozdonyvezető-hiány, amely a termelékenységet és a bevételeket is veszélyezteti. A Waberer’s Csoport innovatív HR-megoldásokkal és nemzetközi toborzással biztosítaná a járművezető-utánpótlást Európa egyik legsúlyosabb logisztikai kihívására.
Kreatív hagyománytisztelettel ünneplik a Škoda formatervező gyakornokai a márka százharmincadik születésnapját. A kombi Superbből építettek olyan versenykerékpárokat szállító autót, mely tökéletes kiegészítője egy Tour de France-hoz hasonló eseménynek.
Az ingatlanpiaci áralkuk mozgástere az elmúlt években folyamatosan szűkült. Ezt a trendet igazolják vissza a Duna House friss adatai is, ugyanakkor a szakértők szerint tudatos vásárlási stratégiával továbbra is van lehetőség sikeres alkura. Azok a tranzakciók sikeresek, ahol a felek felkészülten, kompromisszumkészséggel és rugalmas időzítéssel visz
A Kalandra fal! adásai nemcsak a nyári kánikulát hűtik le egy kis nevetéssel, de olyan jeleneteket is hoztak, amiket még sokáig emlegetni fogunk. Pápai Joci úszómesterként kezdett, Schobert Norbi falnak vezette a családját, Kiszel Tünde pedig naptárral felfegyverkezve érkezett. Mutatjuk a legjobb pillanatokat
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a bükkábrányi lignitbányában a munkások olyan fatörzsekre bukkantak, amelyek korát a kutatók körülbelül 7 millió évre becsülték.
A korábban A Konyhafőnökben is versenyző Bartus Marcell Gergővel csapott össze az "Európa labdarúgóklubjai" témakörben. A The Floor párbajozóinak a klubok hiányos logói alapján kellett bemondaniuk a helyes megfejtéseket. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
A II. kerületi polgármester szerint a pártpolitikai csaták működésképtelenné teszik Budapestet, ezért szeretné, hogy a kerületek vezetői részt vehessenek a döntésekben.
Korábban még azt mondta, hogy tüdőn lőné a magyar gazdaságot, ha a GDP 5 százalékát kéne a hadiiparra költeni, de a NATO-csúcson most elfogadták ezt a szabályt.