Egyre több célra használhatóak fel az egészségpénztári megtakarítások, a legújabb törvénymódosításnak köszönhetően pedig még rugalmasabban fedezhetők az egészségügyi és egyéb kiadások, mint például a lakáshitel-törlesztés – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
Tovább bővíti csalásmegelőzési programjainak arzenálját az Erste Bank - derült ki a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján, amin a Pénzcentrum is részt vett. Ezen felül podcast sorozatot indít, ahol számos szakember segítségével járják körbe a csalások pszichológiáját. Az elmúlt fél évben nőtt a kártyaadatokkal elkövetett visszaélések száma és
Új hitelfelvevői réteget nyitott meg alacsony kockázat mellett, megkönnyítette a fiatalok és az alacsonyabb képzettségűek megszólítását a bankok számára, és mintegy 30 ezer fiatal életkezdését támogatta fennállása első fél évében a kamatmentes munkáshitel, amelynek első tapasztalatait összegezzük az alábbiakban.
Az OpenAI szerdai blogbejegyzésében kiemelte, hogy a Peking által támogatott Zhipu AI figyelemre méltó előrelépést ért el a mesterséges intelligencia versenyben, miközben a globális verseny egyre intenzívebbé válik - írta a CNBC.
Megérkezett az első közös azeri kőolajszállítmány az MVM-csoport és a Mol-csoport együttműködésének eredményeként a horvátországi Omišalj kikötőjébe, a tankerhajó 92 ezer tonna Azeri Light típusú nyersolajat szállított a Kaszpi-tenger térségéből – közölte a Mol.
A kormány 18 milliárd forintot különített el a HUN-REN kutatóinak soron kívüli béremelésére, miután az akadémiai kutatóhálózat átalakítása lelassult, egy ingatlanügy miatt elhúzódó per pedig megakasztotta a megújulási folyamatot. Az intézkedés újabb konfliktust szült az MTA és a kormány között.
Az idei tavaszi-nyári érettségi időszak lassan a végéhez ér, a legtöbb helyen már lezajlottak az utolsó szóbeli vizsgák és kiosztották a bizonyítványokat. A diákoknak és a tanároknak is kijár a pihenés, hiszen megfeszített időszakon vannak túl: az egyik oldalon rengeteg tanulással eltöltött óra, a másikon kijavított feladatlap hegyek, évzárási hajr
A negyvenes éveiben járó brit férfi úgy érezte, a fellegekben jár, amikor szerelme igenlő választ adott a lánykérésre. Közös történetük egy római kiruccanás alkalmával vett drámai fordulatot.
2016-ban kezdődött a tündérmese, most azonban úgy tűnik, hogy véget is ért: szakított Katy Perry és Orlando Bloom. Az énekesnő és a színész egy kislányt nevelnek közösen, és a források szerint a szakítás után is jóban maradnak.
A francia-kanadai direktort bízták meg a következő James Bond-film rendezésével, sőt ő lesz a mozi executive producere is, jelentette be az Amazon MGM Studios.
Mindenki szeretne karcsúbb, fittebb lenni, de az egészségmegőrzés is fontos szempont. A joghurt diétával egyszerre érheted el mindkét célt. Ez az étrend nemcsak a felesleges kilók leadásában segít, hanem támogatja az emésztőrendszer harmonikus működését, és jótékony hatással van a bélflórára is.
Újabb döntéseket hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a médiaszolgáltatók működésének támogatásáról, valamint médiafelügyeleti hatáskörében is intézkedett a testület.
"Jó hír, hogy Oroszországban meghosszabbították az elnöki rendelet hatályát, így októberig fennáll a lehetőség, hogy Magyarország az OTP-n keresztül fizessen a földgázszállításokért" - közölte Szijjártó Péter.
Az MNB ajánlása alapján a hitelező pénzügyi szervezeteknek hitelnyújtás előtt kérdőívben kell felmérni a kölcsönt igénylő vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kockázatait. A korábbi, 2024 szeptemberében közzétett ajánlás után most egy frissített verziót tett közzé a jegybank, ezzel hatályon kívül helyezte a korábbi ajánlást
Ránctalanító krémek, kollagénes szérumok, fényvédő minden egyes napra – az arcbőröd ápolásáról valószínűleg már mindent tudsz. De vajon gondoltál már arra, hogy a hajadnak is szüksége van anti-aging gondoskodásra?
Néhány éve találtak Írországban egy koponyadarabot, amiből régészek jelentős következtetéseket vontak le. Egy új csoport most újra átnézte a newgrange-i leleteket.
Ursula von der Leyen egyértelműen kiállt a Budapest Pride mellett, és felszólította a magyar hatóságokat, hogy engedélyezzék a felvonulást, garantálva a résztvevők biztonságát és jogait. Az Európai Bizottság elnökének támogatása újabb hullámot indított el a vitában, amelyre Orbán Viktor is élesen reagált.
A Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyerték meg az Európai Digitális Innovációs Inkubátor verseny fődíját Zágrábban, több mint 300 csapat közül. A versenyen egy oktatási rendszert kellett tervezniük, kizárólag emberi intelligenciára támaszkodva. A győztes csapat nemzetközi hallgatókból állt, akik kreatív és inkluzív megoldást dolgoztak ki.
Orbán Viktor rendszerváltó szerepéről, a jelenlegi kormány oroszbarát politikájáról, az Ukrajna elleni kampányról és a több mint három éve tartó orosz-ukrán háborúról beszélt Ungváry Krisztián az AMI A CSÖVÖN BEFÉR című műsorunkban. A történész párhuzamot vont a huszadik századi szovjet és a jelenlegi orosz vezetés között, azt pedig egy mítosznak n
Vannak olyan eszközök, amelyek – bár régen rendkívül hasznosnak tűntek – ma már tudjuk, hogy akadályozhatják a kicsik fejlődését, sőt akár károsak is lehetnek az egészségükre.
A világ első és egyetlen okos cochleáris implantátumát egy kisfiú, Loránd kapta, akinek ezzel esélye is lett arra, hogy visszakapja a tökéletes hallás lehetőségét, amit apránként veszített el a hallókészülékének használata ellenére is.
A Bme sajtótájékoztatón mutatta be a világ első monostabil tetraéderét, amely a gyakorlatban többek között űrmissziók leszállóegységeinek tervezésekor hozhat áttörést. A testnek a kutatók a Bille nevet adták.