Az egyik vezető mesterséges intelligencia-fejlesztő, az Anthropic friss tanulmánya ijesztő képet fest a jövőről: kísérleti környezetben a legfejlettebb MI-rendszerek közül több is hajlandó lett volna erkölcsileg megkérdőjelezhető, akár halálhoz vezető döntéseket hozni a „túlélésük” érdekében.
Csehország leglátogatottabb turisztikai célpontja továbbra is a Prágai Vár, a Hradzsin. A cseh királyok és államfők székhelyét tavaly 2,57 millió látogató kereste fel, 17 százalékkal több, mint 2023-ban - közölte a CzechTourism állami idegenforgalmi ügynökség szerdán Prágában.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint júniusban a fogyasztók kissé pesszimistábbak lettek májushoz képest, de az üzleti szektor valamivel derűlátóbban tekint a közeljövőre. Így a GKI konjunktúra index ebben a hónapban stagnált. A cégek foglalkoztatási hajlandósága az előző havihoz képest alig változott, míg az
Szektorokra osztja a peronokat tizenegy balatoni állomáson a MÁV a nyári szezon kezdetétől. A vasúttársaság indoklása szerint a gyorsabb utascsere, a jobb menetrendszerűség és a kerékpáros utazás segítése érdekében.
Amit télen és tavasszal eltakart a zokni, a harisnya és a zárt cipő, most szó szerint napvilágot lát. A repedezett, száraz sarok pedig a legmenőbb nyári szettek Achilles-sarka tud lenni. Mutatjuk hát a legjobb sarokápoló krémeket, hogy magabiztosan tipeghess a szandálokban, papucsokban.
A szárnyas hangyák jelenléte az otthonodban nem sok jót jelent. Éppen ezért fontos hogy tudd, hogyan tudsz ellenük védekezni. De nem csak az otthonodban, a kertedben is védekezhetsz ellenük.
Az idei évben az aszályhelyzet egyre hangsúlyosabb méreteket ölt a szakértők szerint. A téli időszak valamivel szárazabb volt az elmúlt évek átlagánál, és bár a tavasz első hónapjai átmenetileg csapadékosabbnak bizonyultak, ezt ismét egy száraz időszak követte. Ez pedig mind a növénytermesztésben, mind az állattartásban komoly károkat okozhat. En
Gyomorfájás, hányinger vagy hasmenés esetén a legtöbben tanácstalanul állunk a hűtő előtt. Nem mindegy, mit eszel ilyenkor – van, ami gyorsítja a gyógyulást, de akad, ami csak ront a helyzeten. Összeszedtük, mely ételekhez nyúlhatsz bátran, és melyeket jobb most messziről elkerülni.
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 34 és 39 fok között valószínű, estére viszont érkezik egy hidegfront. Ez záporokat, zivatarokat és viharos szelet hoz magával.
Az automatizálási mérnökök és rendszerintegrátorok a kibővített HMS termék- és szolgáltatásválaszték előnyeiből húznak hasznot – például a hms-networks.com oldal egy kézből származó ipari kommunikációs megoldásaiból. A HMS Networks bejelentette, hogy
A medencefenék izmok különböző funkciókat látnak el a testünkben, és mivel ez a medence alsó részén található izomcsoport szorosan összekapcsolódik a húgyhólyaggal, a női méhhel és a végbéllel, rengeteg szervünkre kihatással van. Éppen ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk az állapotára, ugyanis, ha nem működik jól, számos kellemetlen problémát o
Aki eddig azt hitte, hogy a Terminátor-sorozat vagy más akciófilm tette igazán gazdaggá Arnold Schwarzeneggert, az most meglepődhet: a színész elárulta, melyik filmje termelte a legtöbbet pályafutása során.
Owen Wilsonnal indította első márkanagyköveti kampányát a Wolt. Az egyéves együttműködéssel így az egyik legnépszerűbb kiszállítási platform a szórakoztatóipar ikonikus arcával áll össze. A kollaboráció a Wolt egyre több tagot számláló előfizetéses programjának, a Wolt+ népszerűsítésével kezdődik.Az összetéveszthetetlen stílusáról és magabiztosságá
A fizetés módjától függően akár 4–14% közötti különbség is lehet ugyanannak a vásárlásnak a forintban számított végösszegében a külföldi utazások során – derül ki a money.hu friss összeállításából. A legnagyobb hibát általában azok követik el, akik nem néznek utána saját bankjuk elszámolási szabályainak, vagy forintban fizetnek külföldi termináloko
Az Orbán-kormány új rendelete szigorítja a külföldi részesedésszerzést. A módosítás szerint az állam elővásárlási jogot szerezhet minden külföldiek által felvásárolni kívánt magyar cégre.
Bugarin-Horváth András spirituális videósorozata, A Hajnal Városa továbbra is bátran vállalja, hogy a hétköznapokban gyakran tabunak számító témákról beszél közérthetően és ítéletmentesen. Az egyik új epizódban szó esik a gyász feldolgozásáról, a hirtelen és váratlan balesetek mélyebb értelmezéséről, valamint a szexualitás kevésbé szokványos megnyi
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata 2024-ben 9400-nál is több bejelentést rögzített élelmiszerbiztonsági, állat- és növényegészségügyi témákban
Bár a nagytestű, több tonnás villanyos szabadidő-autók nem igazán szolgálják hatékonyan a környezetvédelmet, a Mercedes-Benz EQE SUV teljesíti a vele megfogalmazott elvárásokat: kényelmes, minőségi, praktikus, takarékos, erős, és nagyon drága.
Orbán Viktor szerint a NATO-csúcsnak nem lenne szabad Ukrajnáról szólnia, és végre felülkerekedtek azok az országok, amelyek ugyanígy gondolják. A miniszterelnök szerint van még mivel foglalkozni Magyarországon is, többek között a közlekedést, az oktatást és az egészségügyet emelte ki. A hágai csúcson Trumppal és Erdogannal külön is áttekintettek "
A középkorú magyarok 26 százaléka rendelkezik 589 ezer forintos jövedelemmel, ez a pénz elég a gond nélküli megélhetéshez, de takarékoskodásra nem futja belőle - egyebek mellett ez derül ki a K&H biztos jövő felmérés legfrissebb eredményeiből. Akik szintén probléma nélkül megélnek, de már rendszeresen félre is tudnak tenni, azok 719 ezer forintos j
Egy friss amerikai kutatás arra mutat rá, hogy az Ai és a gondolkodás között erős kapcsolat áll fenn. Több diákon tesztelték, hogy milyen az, ha Ai-jal vagy anélkül alkotnak szöveget. A különbségek meglepőek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
2025. október 8-15. között ismét Düsseldorf válik a nemzetközi műanyag- és gumiipar központjává. A K-Düsseldorf „A műanyagok ereje! Zöld – Intelligens – Felelősségteljes” vezérmotívummal egyértelműen kijelöli az iparági célokat és
Bár még nem áll rendelkezésre minden ország adatsora (van, ahol a nagy állomány miatt idén is zajlik felmérés), a cenzust szervező német természetvédelmi szövetség, a Nabu megjelentette a tízévente végzett nemzetközi gólyaállomány-felmérés legfrissebb előzetes eredményeit. A több ezer felmérő részvételével zajló akció alapján 330 ezer párra becsülh
Júniusban a fogyasztók kissé pesszimistábbak lettek májushoz képest, de az üzleti szektor valamivel derűlátóbban tekint a közeljövőre - ezzel a háztartások optimizmusa másfél éves mélypontra süllyedt, a vállalatok helyzetértékeslése pedig nem lépett ki a szűk sávjából. A változások eredményeképp a GKI felmérésének kompozit konjunktúra indexe ebben
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
2025 első negyedévében 11 592 milliárd forintot tett ki a háztartási hitelállomány, ami 2,2 százalékos növekedést jelent az előző negyedévi 11 342 milliárd forinthoz képest.
Az első helyen végzett a Corporate Knights "Europe 50" rangsorában a Schneider Electric, ezzel Európa legfenntarthatóbban működő vállalatának bizonyult a cég. A listán szereplő társaságokat számos Esg-teljesítménymutató – mint például a szén-dioxid-kibocsátás kezelése, az igazgatótanácsok sokszínűsége, a fenntarthatósággal kapcsolatos befektetések