Azt írták: a rendezvény előkészületei miatt már péntektől lezárták a Műegyetem rakpartot a Szent Gellért tértől a Bertalan Lajos utcáig. Szombaton szakaszos és időszakos lezárásra kell készülni mindkét irányba várhatóan 12 órától 17 óráig a Budapest Büszkeség vonulásos rendezvény idején a Városháza parktól a Kiskörút-Szabadság híd-Műegyetem rakpart
2025. június 19. napján kihirdetésre került az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló 2025. L. törvény, mely többek között módosítja az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi Xxxvii. törvényt. A 2025. évi L. törvény, azaz a
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés alapján idegen anyagokat (törött üveg) találtak francia poharas joghurtban. A termékből Magyarországra is érkezett.
A legnagyobb meglepetésre a királyi család is képviseltette magát Jeff Bezos és Lauren Sánchez velencei esküvőjén: a vendégek között volt ugyanis Ránija jordán királyné is, aki egy álomszép ruhában jelent meg az eseményen.
A BMW 5-ös Touring hatodik nemzedéke számos digitális innovációval, az automatizált járművezetés és parkolás úttörő technológiai megoldásaival érkezett meg a magyar piacra a tavalyi év végén. A rugalmas hajtáslánc-struktúrának köszönhetően az újdonság összes modellváltozata a BMW dingolfingi üzemének egyazon gyártósorán lát napvilágot, benzin- és d
A Corteva Agriscience, nemzetközi mezőgazdasági tudományos és technológiai vállalat támogatásával Csapóné Hernádi Noémi gazdálkodó elindította a CseppKert projektet, amelynek célja a Békés vármegyei közösség egészséges életmódjának elősegítése.
Az, ahogy díszítjük az otthonunkat, sokat elárul rólunk, hiszen a dekorációra időt, energiát és nem utolsó sorban pénzt áldozunk. De mit mesél erről a zodiákusunk?
A blokkláncok átláthatók – de nem privátak. Minden tranzakció nyilvános, ami bár a decentralizáció alapja, de jelentős adatvédelmi kockázatot is jelent. Hackerek és támadók évek óta kihasználják ezt az átláthatóságot, okosszerződés-hibákon vagy metaadatokon keresztül súlyos összegeket lopva el. Az egyik legnagyobb veszély ma már nem csak a pénz elv
Amerikában és Európában is alaposan bezuhantak a főbb terményárak a héten. A kisebb pénteki visszahúzás sem szépített sokat a számokon. Chicagóban a búza 7,6 százalékkal, a kukorica 3,6 százalékkal, a szójabab 3,8 százalékkal, a repce pedig 8,2 százalékkal lett olcsóbb, vagyis zuhantak az árak.
A háromnapos lakodalmon világsztárok buliztak, a menyasszony ruhája 900 órán át készült. A pár vendégeit arra kérte, hogy ajándék helyett jótékonykodjanak.
Hányás, hasmenés, gyomorgörcsök – ilyenkor legtöbben azonnal ételmérgezésre vagy vírusos fertőzésre gondolunk. A két kifejezés gyakran összemosódik, de valójában nem ugyanazt jelentik, és nem is ugyanazt a folyamatot váltják ki a szervezetünkben. Sőt, még az időzítés és a lehetséges következmények is eltérhetnek. Nem árt tisztában lenni vele, mikor
Irán továbbra is hajlandó tárgyalni nukleáris programjáról, de Donald Trump amerikai elnöknek változtatnia kell a hangnemén - közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter.
Az állásfoglalás szerint átláthatóbb folyamatot és a demokratikus eljárás helyreállítását követelik, azt írják: az eljárás aláássa az egyetemi autonómiát.
A lakásbiztosítások esetében egyre inkább előtérbe kerül a specifikus káreseményekre nyújtott védelem, például beázás, dugulás, zárcsere vagy darázsfészek irtása.
Kullancsok sajnos nem csak kutyákat, de macskákat is megcsíphetnek – különösen, ha kijárós vagy erkélyre, kertbe kijáró cicáról van szó. Érdemes rendszeresen átvizsgálni a kutyánkat, cicánkat, főleg tavasztól őszig.
Bár Arnold Schwarzenegger neve hallatán legtöbbünknek a Terminátor, a Ragadozó vagy a Conan, a barbár jut eszébe, a színész-politikus nemrég bevallotta: anyagilag egyik ikonikus akciófilmje sem hozott neki annyit, mint az 1988-as vígjáték, az Ikrek.
A németek csaknem kétharmada, 64 százaléka szerint túl drága a fagylalt - derül ki abból a felmérésből melynek eredményét szombaton tették közzé. Pedig amíg egy német átlagbérből akár 3000 gombóc is kijönne, egy magyarnak 1300 gombóc is alig jutna.
Kullancsok sajnos nem csak kutyákat, de macskákat is megcsíphetnek – különösen, ha kijárós vagy erkélyre, kertbe kijáró cicáról van szó. Érdemes rendszeresen átvizsgálni a kutyánkat, cicánkat, főleg tavasztól őszig.
Nem is hinnéd, hogy a jégkockatartódat mennyi mindenre felhasználhatod! Kicsi helyet foglal, könnyen tárolható, remek lehetőségeket rejt magában a formája!
Ki ne álmodott volna már arról, hogy egy nyári estén ott ül a kertben vagy a teraszon, és a kezében egy gőzölgő cső tökéletes főtt kukorica van? A tökéletes főtt kukorica elkészítésének titka sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. Tényleg csak egyetlen dolgon múlik igazán.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a közösségi médiában üzent a Pride napján: egy személyes posztban arra kérte követőit, osszák meg, mire vagy kire a legbüszkébbek. Szerinte ez a méltóságteljes és szeretetteljes válasz a felvonulásra.
Egy új-zélandi szarvasfarm tulajdonosa fejlesztette ki az első ehető bálahálót. Ez a találmány egyszerre oldhatja meg a műanyag bálahálók használatából adódó környezetvédelmi problémát, és háríthatja el az annak esetleges elfogyasztásával járó veszélyeket, hiszen a lovak és más háztáji növényevő állatok biztonságosan elfogyaszthatják.
Miközben a cégek egyre magabiztosabban alkalmazzák a mesterséges intelligenciát (AI), valójában csak a vezérigazgatók érzik magukat igazán felelősnek a technológia használatáért – derül ki az EY friss, nemzetközi kutatásából. A többi vezető vagy nem látja át az AI kockázatait, vagy nem tartja ezt feladatának. Közben a felhasználók aggodalma nő: ada
"Maradj mindig a társaiddal, és ha veszélyben érzed magad, kérj segítséget!" - A Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és az Utcajogász közös tájékoztatót is készített, melyben megválaszolják a Budapest Pride felvonulásával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.
A John le Carré fia által befejezett, 2023-ban megjelent Karla választása augusztus elejétől elérhető lesz magyarul is. A kémregényben magyar szereplők is megjelennek, és van Budapesten játszódó jelenet is.