Bonaparte Napóleon a francia történelem egyik legismertebb és legbefolyásosabb alakja volt, aki uralma csúcsán Európa jelentős részét hatalma alá hajtotta. Az egykori császár személyes kardját árverezték el nemrég a párizsi Hôtel Drouot-ban, ahol a ritka fegyverért végül közel 2 milliárd forintot fizetett ki egy névtelen licitáló – írja a The Bruss
Megjelent a KSH részletes adatsora a hazai GDP első negyedéves alakulásáról. A GDP alakulásához a szolgáltatások és a fogyasztás bővülése járult hozzá pozitívan, Az ipar teljesítménye 0,7, az építőiparé 0,2 százalékponttal mérsékelte a nemzetgazdaság teljesítményét.
A több mint másfél millió kitöltő szerinte azt jelzi, hogy a magyar emberek számára Ukrajna uniós csatlakozása nem távoli, hanem közvetlenül érintő kérdés.
A tőkevesztéstől megmenekült a jegybank, a forint gyengülése nem csak a realizált nyereségen, de az átértékelődésen keresztül is segített. Mi történt? 2024-ben újabb 788,7 milliárd forintos veszteséget ért el a Magyar Nemzeti Bank (MNB), írja a Portfolio. Két év alatt így már több mint 2500 milliárdos az MNB negatív mérlege. Részletek. A 2023-as 17
Sébastien Ogier tavaly nagyon közel volt, hogy rekordot döntsön és a Szardínia Rally legeredményesebb versenyzőjévé váljon, idén azonban kevesebb esélyt lát erre.
Balla Zsolt, Perness Norbert, Jenei Ági, Rácz Niki, Lajkó Norbi és Oravec Ticiána a Határtalan szerelem lelkes párkeresői. Az elmúlt hónapban te is követted minden lépésüket a képernyőkön keresztül? Kíváncsi vagy, hogy mennyire ismerted meg őket a műsor alatt? Teszteld magad, és játszd végig a kvízünket!
Isztambulban az orosz delegáció két részből álló memorandumot adott át az ukrán félnek. Az első rész a hosszú távú béke elérésének kérdésével foglalkozik, a második pedig felvázol kétféle megoldást a tűzszünet eléréséhez.
A GKI Gazdaságkutató elemzése szerint a rossz struktúrájú iparfejlesztésnek köszönhető, hogy 2024-ben a magyar autógyártás és az akkugyártás is visszaesett.
Tudtad, hogy Magyarországon a statisztikák szerint nagyjából minden harmadik felnőttnek magas a vérnyomása? Ami pedig különösen ijesztő, hogy gyakran tünetmentes, közben súlyos következményekhez - például stroke-hoz vagy szívinfarktushoz - vezethet.
Egy új kutatás dél-afrikai ősi kőzetek alapján tisztább képet ad a Nagy Oxidációs Eseményről – arról a fordulópontról, amikor az oxigén megjelent a Földön, és lehetővé tette az összetett élet kialakulását. A tanulmány feltárja, hogyan alakult együtt a bolygó és az élet több milliárd éven át.
A Stranger Things 5. évada három részletben érkezik, és már tudjuk is, mikor! A Netflix hivatalos közleményben fedte fel a dátumokat, és egy látványos élő eseményen számos kulisszatitkot is megosztott.
A sok napsütés mellett erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, sőt északnyugaton akár zárt is lehet a felhőtakaró. Záporok, zivatarok előfordulhatnak - legkisebb eséllyel az ország déli tájain -, heves zivatarok kialakulására is van esély. A délnyugati, nyugati szél megélénkül, az Alföldön megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos
Hihetetlen, hogy minden hétre jut egy-egy – de akár több – olyan felvétel az MKIF részéről, amelyben egy, a forgalommal szemben hajtó jármű látható, sok esetben az autópályán. A brutálisan veszélyes manőver elkerülése érdekében rengeteg táblát helyeznek ki, hogy még véletlenül se hajtsunk fel menetiránnyal szemben az útra, ám ezek a jelek szerint
Komp közlekedik a horvátországi Dubrovnik és a montenegrói Kotor között szeptember 30-ig - jelentette be Filip Radulovic montenegrói tengerügyi miniszter.
Az előző heti 138,9 milliárd forint után a múlt héten 107,5 milliárd forintnyi lakossági állampapírt értékesítettek a forgalmazók az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) friss adatai szerint. Csak némileg hagyott alább tehát a május 21-ei PMÁP-kamatfizetések utáni lendület, amely során a befektetők elsősorban a FixMÁP és a BMÁP felé súlyozták át álla
A francia salak megint meghajolt a szerb legenda előtt: Novak Djokovic századik győzelmét aratta a Roland Garroson és ezzel egy elitklubhoz csatlakozott, aminek eddig csak Rafael Nadal volt a tagja.
Mindezt úgy, hogy 2019-ben még 214 milliárd forintos tartalékot hagytak a főváros kasszájában, az iparűzési adóból pedig minden eddiginél több bevétel érkezik.
A 37. leggazdagabb magyar rendszeres befutója a Miniszterelnöki Kabinetiroda beszerzéseinek. Mi történt? Összesen 18 milliárd forint osztalékot vett ki három cégéből a kormány kommunikációs közbeszerzésein uralkodó Balásy Gyula, írja a HVG. Részletek. Balásy Gyula Balásy Gyula tavaly összesen 21,6 milliárd forintos osztalékot vett fel a három cégbő
Leslie Cavendish, a Beatles egykori bizalmas fodrásza Magyarországra látogatott az egri Beatles Múzeum születésnapja alkalmából. Útja során exkluzív interjút adott az RTL-nek, ahol mesélt Paul McCartney-val való első találkozásáról, John Lennon hajával kapcsolatos botrányokról, és a legendás "rooftop" koncert kulisszatitkairól. Cavendish egyike vol
Az idei első negyedévben 0,4 százalékkal alulmúlta az egy évvel korábbit a magyar gazdaság teljesítménye – erősítette meg második becslésében a korábban közölt adatait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,2%-kal alulmúlta az előző negyedévit. A ma megjelent GDP-"növekedési" adat megegyezik az előzetessel, ami egy hónapja óriási kellemetlen meglepetést jelentett. A ma megjelent részletes jelentésből már tisztább képünk lehet arról, hogy miért nincs gazdasági növekedési Magyarországon.
Újraindult a The Floor – Csak egy maradhat című nagyszabású kvízshow, ahol 49 játékos száll versenybe hétről hétre. A tét nem kevesebb, mint 8 millió forint, a küzdelem pedig Magyarország legnagyobb LED-játéktábláján zajlik. A műsort ismét Szujó Zoltán vezeti, aki izgatottan tért vissza a jól ismert stúdióba. A szabályok változatlanok, de egy új, k
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint stagnált, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,4 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakit - erősítette meg kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.
Az egyik vezető nemzetközi szállásportál a vendégei között gladiátorjátékokon való részvételt hirdetett meg a római Colosseumban. Az eseményt éjszaka, teljes titokban rendezték meg a La Repubblica olasz napilap értesülései szerint. Tizenhat gladiátor mérte össze erejét az ókor legnagyobb amfiteátrumában május 7-én éjszaka. A rendkívüli élményről a
Még március közepén azonnal be kellett zárni a hévízi tófürdő ikonikus épületét, ugyanis komoly statikai problémák akadtak a létesítménnyel. Hogy mihamarabb újra lehessen fürdeni, mostanra egy alternatív megoldást dolgoznak ki.
Különös összefüggésre derült fény egy nemrég közzétett tanulmányban: egy ártatlannak tűnő hobbi, a madáretetés drasztikus hatással volt egy kolibri fajra.
19%-kal emelkedtek a budapesti lakásárak egy év alatt, és egyre nehezebb saját otthonhoz jutni. Az RTL új realityje, az Ingatlanvadászok valós képet mutat arról, milyen kihívásokkal néz szembe, aki ingatlant keres. Négy különböző hátterű ingatlanos verseng egymással, hogy megtalálja a legjobb ajánlatot a vevőknek – miközben a kamera minden lépésüke