Az emberi testet sokszor egy hasonló bonyolultságú rendszerhez hasonlítják, mint amilyen egy nagyváros: a különböző részek más és más funkciókat látnak el, de a legkisebb részösszetevők is nélkülözhetetlenek a zavartalan működéséhez. A mikrobiom, amely a bélflóránk lakói, szinte láthatatlan módon vesz részt testünk működésében, mégis alapvetően bef
A Mol-csoport és a SOCAR azerbajdzsáni állami olajvállalat aláírta a Shamakhi-Gobustan régiót lefedő új szárazföldi szénhidrogén-kutatási, fejlesztési és termelésmegosztási megállapodás legfontosabb feltételeit a Baku Energia Fórumon - közölte az olajtársaság.
Felejthetetlen élményzuhatag. Aki a televízió képernyőjén látta a PSG–Inter (5-0) Bajnokok Ligája-döntőt, emlékezetes pillanatokat élhetett át. A müncheni találkozó hangulata, a körítés, s mindenekelőtt a játék tette tökéletessé az estét. Képzeljük el azt, hogy van, aki mindezt testközelből nézhette. Nem a lelátóról – a pálya széléről!
Kína megújuló energiaforrásai, különösen a nap- és szélenergia, példátlanul magas, huszonhat százalékos részesedést értek el az áramtermelésben a friss adatok szerint. Tavaly a magyar GDP közel négyszeresét kitevő kínai megújuló beruházások nyomán elért ütem azonban több okból fenntarthatatlan.
Már javában megy arról a diskurzus, hogy milyen lehet az a világ, ami a klímaválság miatt felhagy a túlfogyasztással. Több szakember szerint egyértelműen boldogabb, még ha ez a mostani kényelmünkről való lemondással is jár.
Nem jelölt búza allergén miatt visszahívta a forgalomból a Myprotein márkájú Gooey Filled Cookie Double Chocolate and Caramel Flavour 75 grammos terméket az X-Fit Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden.
A Wireless Power Consortium (WPC) – a Qi vezeték nélküli töltési szabvány fenntartói – tanúsította a Samsung Galaxy Z Fold7-et, amely hivatalosan támogatja a Qi 2
Annak ellenére, hogy a jegybank két év alatt több mint 2500 milliárd forintos mínuszt produkált, mégis megmenekült a tőkevesztéstől, ugyanis a forint gyengülése nem csak a realizált nyereségen, hanem az átértékelődésen keresztül is javította számokat. Így év végén a saját tőke már csak 1665 milliárdos hiányt mutatott.
Nem kell már sokat aludni, és elstartol az RTL vadonatúj realiy-je, az Exek csatája. Te tudod, hogy milyen egykori sztárpárok szerepelnek benne, és hogy hol nézheted pontosan a műsort? Most minden kérdésedre választ kaphatsz!
Az új EU AI-rendelet alapjaiban változtathatja meg, hogyan használhatják a vállalatok a mesterséges intelligenciát (MI). Miközben a mesterséges intelligencia egyre nagyobb teret nyer, a szabályozás rengeteg kérdést és bizonytalanságot szül a hazai cégek körében.
Nem jelölt búza allergén miatt visszahívta a forgalomból a Myprotein márkájú Gooey Filled Cookie Double Chocolate and Caramel Flavour 75 grammos terméket az X-Fit Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Elérkezett a nagy pillanat! A magyar labdarúgó-válogatott elkezdte a felkészülést a pénteki, Svédország elleni barátságos mérkőzésre, amivel egyidejűleg "dupla Rossi" korszakát is megnyitotta. Marco Rossi május elején, szerződése meghosszabbításával közel egyidejűleg jelentette be, hogy a nemzeti csapat padján "bővül a család", mivel fia, Simone Ro
A McDonald's júliusban visszahozza a népszerű snack wrap termékét az amerikai éttermekbe, miután a vállalat értékesítése lassult az év elején - tudósított a Cnbc.
Orbán Viktor szerint most kell mindent megtenni azért, hogy megakadályozzák Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, különben tíz év múlva nem tudna tiszta lelkiismerettel elszámolni magával. A miniszterelnök a Voks2025 szavazás fontosságát hangsúlyozva az EU jövőjét és Magyarország érdekeit is veszélyben látja az ukrán tagsággal kapcsolatban.
Víz alatti robbanószerkezetekkel robbantották fel az ukrán erők kedden a Krími híd tartóoszlopait – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (Szbu). A közlés szerint a hajnali órákban aktiválták azokat a robbanószerkezeteket, amelyeket a híd tartóoszlopai alá helyeztek. A titkosszolgálat adatai szerint a robbanóanyag, amely 1100 kilogramm TNT-nek megf
A gazdálkodók 63 százaléka értékelte negatívan a 2024-es évet a termelés eredményessége szempontjából – az előző évi 82 százalékhoz képest ez jelentős pozitív irányú elmozdulást jelent. A legnagyobb kihívásnak továbbra is a felvásárlási árak alakulását tartják, ugyanakkor mára legalább ugyanannyian tartják kritikus kockázatnak a kiszámíthatatlan id
A szamócaágazat a legfontosabb termesztési régiókban változatos képet mutat. Míg egyes országokban stabil a termelés és a kereslet, más országokban a szélsőséges időjárás, a piaci verseny és a fogyasztói preferenciák változása számos kihívást okoz.
A külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy a Szentkirályi Magyarország Kft. beruházása nyomán ismét beindul a Pepsi hazai gyártása, innentől kezdve a boltok piacain megtalálható Pepsi termékeket import helyett helyben fogják előálltani – közölte Szijjártó Péter.
Ihatatlanná vált a parajdi térségben a csapvíz, mert rendkívül megemelkedett a Kis-Küküllő sótartalma. A térségben azonnal vészhelyzetet hirdettek. Ezért 16 Maros megyei településen mintegy 40 ezer embernek a helyi önkormányzatok biztosítanak palackozott ivóvizet.
Az autósok megszavazták, hogy melyek a legrosszabb útszakaszok hazánkban, aztán ezeket tesztelték is a szakértők. Vigyázz, mert ha rájuk tévedsz, akkor alaposan vissza kell venni a sebességből.
Ingyenes, AI-alapú platform segíti ezer diák történelem érettségire való felkészülését – személyre szabott tanulás, azonnali visszajelzések és nonprofit összefogás a jövő oktatásáért.
Újraindították a 18 éve eltűnt kislány utáni nyomozást, miután új bizonyítékok kerültek elő. Miközben a rendőrök Madeleine McCann nyomát keresik, Christian Brueckner ijesztő interjút adott.
Ahogy a klímaváltozás gyorsítja a gleccserek olvadását, több ezer éves tárgyak és nyomok kerülnek elő a jég alól: nyilak, sílécek, bőrcipők és textíliák, amelyek elképesztő állapotban maradtak fenn Skandinávia magashegységeiben.
Sokan küzdenek azzal a problémával, hogy a lakásuk friss maradjon a nap folyamán, különösen akkor, ha épp nem a szellőztetés a kedvenc tevékenységük. Szerencsére vannak egyszerű és természetes módszerek, amelyekkel könnyedén javíthatod az otthonod illatát. Ezek a trükkök nem csak kellemesebbé teszik a belső környezetet, de még a természetet is tisz
Belgiumban fogtak el egy celebet zaklató és a Belügyminisztériumot fenyegető férfit. A rendőrség videóján hallani, hogy még a rendőrökkel sem fogta vissza magát.
Nem jelölt búza allergén miatt visszahívta a forgalomból a Myprotein márkájú Gooey Filled Cookie Double Chocolate and Caramel Flavour 75 grammos terméket az X-Fit Kft. – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
A parajdi sóbánya katasztrófájának kezelésére hétfőn este operatív értekezletet tartott a Román Vízügyi Hatóság szakemberéből, tervezőkből, kivitelezőkből és egy geológusból álló csapat. A Hargita megyei prefektúra közleménye szerint sürgős műszaki megoldásokat fogadtak el. A Korond-patak befogására és elvezetésére irányuló munkálatok célja az lesz
A nyári kötelező szakmai gyakorlat nemcsak a diákok számára kínál valódi munkahelyi tapasztalatot, hanem a fogadó cégeknek is lehetőséget nyújt arra, hogy fiatal, motivált munkaerőt vonjanak be folyamataikba. A hatályos jogszabályok és az adminisztrációs kötelezettségek pontos ismerete nélkül azonban ez a lehetőség könnyen kockázattá válhat – figye