Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden Mezőtúron tartott Lázárinfót. A tárcavezető immáron 11. alkalommal szólalt fel a lakosság előtt. A rendezvényre Szabó Bálint egykori szegedi önkormányzati képviselő is ellátogatott, és ahogy az várható volt, történt némi összeszólalkozás. RENDŐRÖK HOZTÁK KI Az Index azt írja, hogy a rendezvény kez
Az április óta Kanadában pusztító erdőtüzek füstje elérte Északnyugat-Európát, és a következő napokban tovább fog terjedni a kontinensen - figyelmeztetett kedden az Európai Unió Copernicus légkörfigyelő szolgálata (CAMS). A következő napokban a szél újabb füstfelhőket sodor Európa fölé, amelyek szén-monoxidot, vízgőzt és olyan szilárd részecskéket
Donald Trump amerikai elnök Truth Social nevű közösségi portálján gratulált a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelölt választási győzelméhez.
Dick Schoof szerint a Szabadságpárt kilépése megfosztotta a négypárti kormánykoalíciót a többségi támogatástól a holland parlament alsóházában, így "nem maradt más választás, mint feloszlatni a kormányt".
A BUX keddi csökkenéséhez az is nagyban hozzájárult, hogy a magyar távközlési részvényeket egy lengyel brókerház vételre ajánlás helyett csak tartásra javasolta, célár csökkentése mellett.
Konzervatív szemléletű márkaként fontolva halad a Toyota. Megbízható termékek – kipipálva. Modern és hatékony gyártás – pipa. Bemutatása óta örökzöld sláger hibrid rendszer – megvan. Izgalmasabb formatervezés – ez is sikerült. A Toyota most az autózás digitális területén tesz előre hatalmas lépést: érkezik az Arene operációs rendszer (OS). Az Arene
Nem lesz pride az Andrássyn, nem lesz pride a Puskásban, és remélem, a lovak érdekében nem lesz pride a Kincsem Parkban sem – hangoztatta közösségi oldalára feltöltött videójában Lázár János építési és közlekedési miniszter a Magyar Nemzet beszámolója szerint.
Kapu Tibor június 10-én indul a Nemzetközi Űrállomásra, miután hosszú és szigorú karanténban készült az űrmisszióra. A második magyar űrhajós küldetése az elmúlt hetekben többször csúszott, de a felkészülés intenzív és alapos, miközben a család és a magyar csapat is mindenben támogatja őt. A kilövést számos médium élőben közvetíti majd, és Kapu azt
Kevesen lepődnek meg azon, hogy idén is toronymagasan a Ferencváros nyerte a nézőszámok összesítését. Nyilván ehhez sokat segít az, hogy a zöld-fehérek 22 ezres arénában fogadhatják az ellenfeleket, de azért a többi csapat sem vallott szégyent idén az NB I-ben, ha a nézőszámokat vetjük össze. Az ezüstérmes felcsútiak, illetve a dobogó alsó fokára o
2026 végétől teljesen mesterségesintelligencia-alapú kampánytervező eszközöket vezet be a Meta, amelyekkel akár marketingügynökségeket is ki lehet váltani. A fejlesztés kisebb cégeknek hatalmas lehetőséget, a reklámszakmának viszont komoly átalakulást jelenthet.
Nem reggeliztél, az ebédidő munkával telt, a vacsorára meg már alig maradt időd? Ismerős helyzet, de éhen halni azért mégsem kell! Egy adag tészta, néhány alapanyag, és 20 perc múlva már kanalazhatod is a gőzölgő, házi készítésű villámfogást. Mutatjuk, miért a tészta a kapkodós napok legjobb barátja, és hogyan lehet pillanatok alatt laktató, ízes é
A sors gyakran érdekes feladat elé állít minket: egy pár a válás vagy a szakítás szélén áll, ám mielőtt még elengednék egymást, babájuk fogan. Egy ilyen gyermek gyakran hordoz magában kollektív és családi karmát is, ezzel hozzájárulva a szülők lelki fejlődéséhez is.
Hiába a gyönyörű arc, a 183 centis magasság, karcsú testalkat, szingliként éli az életet a szépségkirálynő, aki azt is tudja, miért nem akarnak vele randizni a férfiak.
Amilyen mélyről indult, olyan magasra jutott a 100 évvel ezelőtt született magyar származású, világhírű színész. De igencsak hepehupás út vezetett a bronxi nyomortól Hollywoodig.
Az ősi kínai hagyomány szerint az étel egyfajta gyógyszerként hathat, vagyis képes gyógyítani a különféle betegségeket. A feng shui rendszerében a tányéron is rendnek kell lennie ahhoz, hogy az elfogyasztott étel valóban egészséges és testünk-lelkünk folyamatait harmonizáló táplálékként hasznosuljon.
Az emberi természet számos árnyalatát átszövi a lojalitás, míg egyesek átlátszóan őszinték, mások mesterien bújnak meg a szavak mögött. A csillagjegyek érdekes bepillantást nyújthatnak abba, hogy ki az, aki mindig az igazat mondja, és ki az, aki nélkülözhetetlenül képes a füllentés művészetére. Nézzük meg, hogyan formálja az asztrológia ezen vonáso
A szlovén mezőgazdaság egyedülálló átalakuláson ment keresztül az elmúlt évtizedekben, amelynek középpontjában a kistermelők megerősítése és a vidéki élet vonzóvá tétele áll.
XIV. Leó pápa június elsején fogadta a Giro d’Italia kerékpáros körverseny sportolóit a Vatikánban, amelyen áthaladtak. Arra buzdította őket, hogy ápolják az egész embert: testet és elmét, szívet és lelket. Kezet fogott a Maglia rosa (rózsaszín póló) boldog tulajdonosával, az összesített győztes brit Simon Yates-szel, aki az élen hajtott a 3 kilomé
Az április óta Kanadában pusztító erdőtüzek füstje elérte Északnyugat-Európát, és a következő napokban tovább fog terjedni a kontinensen - figyelmeztetett kedden az Európai Unió Copernicus légkörfigyelő szolgálata (CAMS).
Magyar Péter kifizette a soproni édesanyákra kirótt, több mint 270 ezer forintos összeget, amelyet azért kell megfizetniük, mert krétarajzokkal tiltakoztak az óvodabezárások ellen. A kiszabott összeg hivatalosan nem bírság, hanem a közterület-tisztítás költségének továbbszámlázása.
Van egy olyan alapanyag, amit érdemes a lángos tésztájába keverni, hogy a végeredmény egy isteni finom nyalánkság legyen, ami egyszerre puha és omlós is.
Lisa Cook, a Fed kormányzója aggodalmát fejezte ki az infláció alakulásával kapcsolatban, és figyelmeztetett, hogy a közelmúltban tapasztalt alacsonyabb értékek megfordulhatnak, miután a vámok hatásai érvényesülnek a gazdaságban - tudósított a Cnbc.
ETH staking működése és az elérhető kamat. Részletes, magyar nyelvű útmutató az Ethereum staking működéséről, hozamairól, platformjairól és kockázatairól.
Magyarországra költözteti a Siemens Energy a Paks II. atomerőmű irányítástechnikai fejlesztését - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A döntés nemcsak a beruházás eredeti menetrendjét teszi tarthatóvá, hanem technológiai és gazdasági szempontból is előnyös hazánknak. A lépés megoldást jelent a német engedély hiányából adó