Májusban folyamatos emelkedéssel újabb rekordot döntött a BUX index, amely 3,8 százalékos emelkedéssel 95 698,3 ponton zárta a hónapot. A Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiaci forgalma konszolidált teljesítmény mellett összesen 385,4 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 14,3 milliárd forintnak felel meg.
Ő már 2014-ben látta a Fidesz megrendülését, négy évre rá még a Fidesz abszolút többségében sem hitt, 2022-ben egyenesen "hatalmas bajban" lévő Fideszt vizionált.
Kategóriájában elsőként kap elektrifikált meghajtást a megújuló Toyota Aygo X, amely ezzel a legalacsonyabb Co2-kibocsátást kínálja majd az európai piacon elérhető, nem konnektorról tölthető autók körében. Ezzel a Toyota beváltotta 2021 végén tett ígéretét, miszerint 2025-től egyetlen olyan autó sem szerepel majd a kínálatában, amely ne lenne elérh
Végre megnézhetjük Brad Pitt lélegzetvisszafojtva várt Forma-1-es moziját, sőt érkezik a 28 nappal később folytatása is, Omar Sy pedig telepumpálja ólommal az életére törő szuperkatonákat Joe Carnahan (Fehér pokol) új akcióthrillerjében.
Ma is releváns a Zenith calibre 135 szerkezet, ami lassan 80 éves, de több mit 230 díjat nyert? Idén 160 éves a Zenith, ami számtalan különkiadást jelent majd még év…
A Sóstó Vadvédelmi Központban sok mindent láttak már, de olyat nagyon ritkán, hogy egy bagoly nyaka egy esés következtében 180 fokban elfordul, és úgy is marad.
Lendületes évet zárt az Egyesült Királyság egyik legismertebb digitális bankja, a Monzo. A fintech cég először lépte át az egymilliárd fontos bevételi küszöböt, miközben nyeresége is háromszorosára nőtt. A pénzügyi sikerek mellett a vállalat nagy lépésekre készül. A jövőben európai és amerikai terjeszkedést, valamint tőzsdei bevezetést tervez. Reko
Az élet tele van kihívásokkal és néha úgy érezhetjük, hogy egy kis útmutatásra van szükségünk. Az angyali üzenetek olyan inspiráló gondolatok, amelyek segíthetnek abban, hogy megtaláljuk belső nyugalmunkat és motivációnkat. Ezek az üzenetek nem csupán szépek, de mély értelmet is hordoznak, érdemes őket leírni és mindig magunknál tartani.
Egy friss kutatás szerint európai vállalatok nagy számban tiltják a Grok, a Stable Diffusion és a NotebookLM mesterséges intelligencia-modellek használatát. A háttérben adatvédelmi és licencelési aggályok állnak.
Európa-szerte egyre több fiatal fordul el a digitális világtól – legalábbis időszakosan. Egy friss brit felmérés szerint a 16–21 évesek jelentős része nemcsak rosszabbul érzi magát a közösségi média használata közben, de örömmel le is mondana róla
Treso Bernadett, coach és változásmenedzser, saját élettapasztalataiból merítve döntött úgy, hogy másokat is támogat abban, hogy megtalálják belső egyensúlyukat, és magabiztosan navigáljanak a változások közepette.
A Media-Digital Hungary konferencián a hazai médiapiac legfontosabb vezetői a tévés hirdetési árazás, a streaming szerepének előretörése a minőségi hazai tartalom értékéről fejtették ki véleményüket. A versenypiaci szereplők érdekei pedig igen hasonlóak, különösen a globálisok elleni harcban.
Egyre több tatabányai számol be patkányészlelésekről a város egészen különböző pontjain: a járdáktól a lépcsőházakon át egészen a kórház udvaráig felbukkannak a rágcsálók.
A Parkinson-kór egyik legismertebb és legjellegzetesebb tünete a kézremegés, amely eleinte leginkább csak az egyik oldalon alakul ki, és esetleg remeghet a láb és az áll is. Ugyanakkor nem minden kézremegés oka a Parkinson, ez csak az alapos kivizsgálás során derülhet ki.
Számos pozitív egészségügyi hatása van, Magyarországon korlátlanul elérhető és még nagyon finom is. A baromfikat a tojásukért vagy a húsukért tartjuk. Egy tyúk átlagosan 300 tojást tojik évente, miután elérte a körülbelül 18-20
Bánffy Miklósnak meg kellett szerveznie az önálló magyar diplomáciát, s egy megcsonkított ország külpolitikai irányelveit kijelölnie, úgy a hazai közéleti szcénán, mind a nemzetközi küzdőtéren.
A munkavállalók szerint az AI segítségével hatékonyabban tudják elvégezni a munkájukat, meghozni a nehéz döntéseket és mentális egészségügyi támogatást kapnak tőle.
A magyar ipari termelés volumene két egymást követő évben csökkent az előző évhez képest: 2023-ban 5,5 százalékkal, 2024-ben 4 százalékkal. Mind a belföldi, mind az exportpiacokon csökkent az értékesítés. Az ipari GDP is visszaesett: 2023-ban a teljes ipar 4,4 százalékkal, a feldolgozóipar 3,7 százalékkal, míg 2024-ben rendre 3 százalékkal, illetve
Közel egy hónap eltelt már a Nagyik (Nonnas) premierje óta, ez a szívmelengető életrajzi film még mindig stabilan tartja magát a platform top 10-es listáján. Nem sokkal a bemutató után azonnal az első helyre ugrott, és olyan népszerű címeket előz meg, mint például a Pusztítás.A Nagyik Joe Scaravella igaz történetén alapul, akit az inspirált az étte
Ezúttal a Kossuth Lajos téren gyülekeztek az állatjogi világnap alkalmából a magyarországi szervezők és az érdeklődők. Az esemény hazai főkoordinátora a Prove-nak elárulta, elégedett volt az idei helyszínválasztással, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A rendezvényen egy aktuális állatjogi témakör is felmerült: egy ragadós száj- és körömfájás ví
A festő-, mázoló- és tapétázó szakma jelenleg hiányszakmának számít Magyarországon, miközben nagy a kereslet a jó szakemberekre, különösen a lakásfelújítási hullámok idején.
Míg első ránézésre úgy tűnik, hogy stagnál a lakossági állampapír-állomány, a számok mögött jelentős pénzkivonás áll ebből a megtakarításból. A vagyonos réteg lassan külföldre menekíti a pénzét, ami nem feltétlenül látszik teljes egészében a statisztikákban.
A klímatudósok most már nemcsak azt mondják, hogy közeledünk az 1,5 °C-os határhoz – azt is, hogy minden jel arra utal, tartósan meg is haladhatjuk azt.
Nyolcvanegy esztendős korában meghalt Stanley Fischer, korunk egyik legjelentősebb makroközgazdásza, aki pénzügyi szakemberek generációinak szemléletmódjára gyakorolt döntő hatást.
Kivételes meglepetésekkel tér vissza a Tv2 ikonikus tehetségkutatója. A Megasztár nyolcadik szériájában egy vadonatúj zsűricsapat veszi át a stafétát, akik egymást nem kímélve, idén mesterekként is megküzdenek majd a versenyzőkért. Az ítészek között helyet foglal majd Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis, valamint Marics Peti. A korlátok nélküliség ráad
Jobban optimalizálják az erőforrásokat, ökohatékonyabbak a nők által vezetett mezőgazdasági vállalkozások, így a termékeiket kevesebb környezeti kárral állítják elő, állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem vezetésével készült friss, magyar-szlovén kutatás.
A magyar ipari termelés volumene két egymást követő évben csökkent az előző évhez képest: 2023-ban 5,5%-kal, 2024-ben 4%-kal. Mind a belföldi, mind az exportpiacokon csökkent az értékesítés. Az ipari GDP is visszaesett: 2023-ban a teljes ipar 4,4%-kal, a feldolgozóipar 3,7%-kal, míg 2024-ben rendre 3%-kal, illetve 4,4%-kal lett kisebb a mutató. Mag
A mesterséges intelligencia alkalmazása egyre inkább meghatározza az ipari termelést. Különösen az európai vállalatokat fenyegeti az a veszély, hogy lemaradnak ebben a csúcstechnológiában. Pedig az ipari AI-megoldások minden formában elérhetőek,