Trianon állandóan, folyamatosan itt van velünk, akkor is, ha a numizmatikai csoportban a középkori garasok vagy ezüsttallérok körül megy a beszélgetés.
Az esztéta által a magyar kutatási hálózat ingatlanjainak átadásával kapcsolatban indított per értelmetlen, a kérdéssel kapcsolatban ugyanis az Alkotmánybíróság már korábban döntést hozott.
Tovább emelkedett 2024-ben a megépített lakások fajlagos építési költsége Magyarországon, így országosan már átlagosan 617 ezer forintból készül el egy négyzetméter. Az Otp Ingatlanpont a lakásépítési költségeket és a kivitelezési időket elemezte.
Az Alkotmánybíróság történelmi jelentőségű döntést hozott: kimondta, hogy a jelenlegi magyar klímatörvény alaptörvény-ellenes, mert nem biztosít elégséges védelmet sem a jelen, sem a jövő nemzedékek számára.
A legújabb gyógyszerfejlesztéseknek köszönhetően az örökletes angioödéma, ez a nem egyszer életveszélyes állapottal járó ritka betegség akár már a közeljövőben génszerkesztési technológiával is kezelhetővé válik.
Akár sportolni szeretnél, akár kikapcsolódni egy tó közepén, a SUP tökéletes választás. Egy megbízható és jól felszerelt darab akár százezernél is többe kerülhet, ám a Lidl SUP-deszka most kedvező áron elérhető. Ha idén már saját deszkával hasítanál a vízen, itt az ideje beszerezni.
A brit miniszterelnökkel és oktatásügyi miniszterrel vett részt kerekasztalbeszélgetésen Lewis Hamilton. A témát a Mission 44 program és az oktatás reformja jelentette.
Az ADP riportja szerint alig bővült májusban az amerikai magánszektorban a foglalkoztatottság, miközben az ISM jelentése szerint zsugorodott a szolgáltatószektor teljesítménye.
A kannabisz (cannabis) világszerte a leggyakrabban fogyasztott illegális szer, bár egyre több országban legalizálják orvosi vagy akár rekreációs célokra is. Rendszeres használata függőséghez vezethet és növeli a pszichotikus zavarok kialakulásának kockázatát.
Lola éveken át azt hitte, sosem élheti át az anyaság csodáját, most mégis első kisbabáját hordja a szíve alatt. A 36 éves énekesnő orvosi jóslatok és mély lelki sebek ellenére lett várandós, méghozzá természetes úton. Kislánya kora ősszel érkezik, a leendő anyuka pedig megható őszinteséggel mesélt most a múltbéli nehézségekről és az anyaság felé ve
A Procter & Gamble bejelentette, hogy két év alatt 7000 munkahelyet szüntet meg, ami teljes munkaerő-állományának mintegy 6 százalékát jelenti, miután a vállalat a vámok bizonytalanná teszik a keresletet.
Bár kívülről elválaszthatatlannak tűntek, Dakota Johnson és Chris Martin nyolc év után külön utakon folytatják tovább. A rajongók már az esküvőt várták, de a friss hírek szerint ezúttal a szakítás végleges. Bár korábban is voltak rövidebb szüneteik, most úgy tűnik, tényleg nincs visszaút.
Az Ember, akit Ovénak hívtak és a Mi vagyunk a medvék szerzője, Fredrik Backman a Simon & Schuster kiadó eseményén foglalta össze 4 percben, mit jelent számára írónak lenni, mik az előnyei és a hátrányai a munkájának és milyen a mentális egészsége.
Az 5. kerületi Alkotmány utcában tart rendhagyó, élő sajtótájékoztatót Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz. A helyszínválasztás és az időzítés nem véletlen, ugyanis a Honvédelmi Minisztériumban ült össze a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága.
Ahogy beköszöntött a 2025-ös nyár, úgy új időszak kezdődött a szépségiparban is. A divat, a szépség minden a nyári forróságra hangolódik. Vegyél részt te is és töltsd ki a beautykvízt!
Hogy néz ki? Egyre kevesebb a kisautó, az Év Magyar Autója 2025 versenyben nevezett (elérhető árú autók kategória) Citroën C3 is csak úgy úszta meg az emlékalbumba kerülést, hogy fél számmal magasabb lett, azaz picit szabadidő-autós formát kapott (miközben az alapja nem a 208-as Peugeot-é, hanem egy, a fejlődő piacoknak szánt platformra építette a
Áttörést értek el ausztrál kutatók a HIV kezelésében: új mRNS technológiával sikerült láthatóvá tenni a fehérvérsejtekben rejtőző vírust, ami közelebb vihet a betegség végleges gyógyításához - jelentette a The Guardian.
Magyar kutatók űrgeodéziai módszerekkel figyelik a parajdi sóbánya sótömbjeinek mozgását. A HUN-REN Kutatóintézet több mint öt éve működtet egy InSAR reflektorokat használó megfigyelőrendszert, amely milliméteres pontossággal követi a felszíni elmozdulásokat.
A női energiák a belső világ gazdagságát, a kapcsolódást, befogadást és intuitív megérzéseket képviselik egy nő életében. Ezek az energiák segítenek megérteni a saját érzelmeket, és az érzelmi táplálék erős forrásai lehetnek. Az élet rohanó tempója sokszor elhomályosítja a női energia természetes áramlását, és bizonyos mértékű figyelmet igényelhet
A Kubota név világszerte egyet jelent a megbízhatósággal, a precizitással és az innovációval. A japán gépgyártó közel egy évszázados múltja során a mezőgazdaság szinte minden területén otthonra talált – traktorait, fűnyíróit és munkagépeit ma már több mint 130 országban használják. Az ültetvény-permetezéstechnológia terén a Kubota a nagy múltra vis
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) reagált oldalunk megkeresésére, melyben a májusban bejelentett, 2026–2027-es szezontól érvényes, magyar focisták játszatásával kapcsolatos új szabályozást érintő észrevételekről érdeklődtünk.
Összesen 347 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2025 első öt hónapjában Magyarországon, ez 8,4 százalékos növekedés tavalyhoz képest. A 2023-as esztendővel szemben 33,5 százalékos a mínusz.
A szegedi Gabonakutató kalászos fajtabemutatóján a hazai búzanemesítés eredményeit nézhették meg a gazdák. Videónkban Tóth Tibor ügyvezető az élvonalban szereplő fajtáikról, Dr. Nagy Zoltán pedig a dihaploid technológiával gyorsított nemesítésről…
Miközben az átláthatóságinak nevezett törvény fenyegeti a független sajtó és a civil szervezetek munkáját, a CÖF sajátosan értelmezi a transzparenciát. Mi történt? 1,257 milliárd forint támogatást kapott tavaly a Civil Összefogás Fórum, derül ki a szervezet mögött álló alapítvány pénzügyi beszámolójából. Azt azonban nem tüntetik fel, hogy kitől, és
Négy szakértő indult el szerdán Romániába, hogy szakmai támogatást nyújtson a parajdi sóbányánál kialakult helyzet kezeléséhez - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-vel.
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet nem gyűjt adományokat közterületen, kizárólag hivatalos alapítványain keresztül, írásos támogatási megállapodás alapján fogad el felajánlást - közölte az intézmény csütörtökön.