2025. június 8. vasárnap

jún. 8
0:30
Elmerült egy férfi a Dunában: A kutató-mentők keresik (Nyugati Fény)
A családjával volt.
jún. 8
0:30
Strandolók mentettek ki egy fuldoklót a Balatonból (Telex)
Az 55 éves férfit végül stabil állapotban szállították kórházba.
jún. 8
0:30
A járdán gázolta halálra az idős nőt egy furgon sofőrje Újpesten, három másik járműnek is nekiment (Telex)
A furgon sofőrjét kórházba szállították, a rendőrség büntetőeljárás keretén belül vizsgálja a baleset körülményeit.
jún. 8
0:30
Nagy baj történt, Kiss Ádámot szirénázó mentőautó vitte kórházba: "azt hittem, infarktusom van, és most azonnal meghalok" (naphire.hu)
Kórházba szállították Kiss Ádám humoristát, miután vasárnap hirtelen rosszul lett. Elmondása szerint azt hitte, infarktusa van, és az életéért küzd.
jún. 8
0:33
Szabad a pálya? Schóbert Lara szakíthatott pasijával (Blikk)
Schobert Lara és Danyi Dániel kapcsolata meseszerűen indult, de most úgy tűnik, valami megváltozott. A rajongók észrevették, hogy a fiatalok már nem osztanak meg közös pillanatokat, és a közösségi oldalaikról is eltűntek a romantikus bejegyzések. Kapcsolatuk tavaly novemberben kezdődött, és a fiatalok azóta szinte elválaszthatatlanok voltak. Lara é
jún. 8
0:33
Forradalom: 61 év után jön az új ízesítésű nutella! (Blikk)
Forradalom: 61 év után jön az új ízesítésű nutella!
jún. 8
0:33
A Dunában fürdött egy 27 éves férfi, eltűnt (Blikk)
Egy 27 éves férfi tűnt el a Duna veszélyes szakaszán Dömösnél, miközben családjával töltötte a napot. A helyiek szerint a folyó ezen része különösen alattomos. Június 5-én tűnt el nyomtalanul a fiatal férfi a Duna hullámai között. A férfi a rokonaival horgászott, sütögetett, és a forró nyári napon többször is megmártózott a folyóban. Az utolsó fürd
jún. 8
0:33
Ez a lány még a cápaveszélyről is elvonná a figyelmet a strandon (Player)
Veszélyes nő.
jún. 8
0:34
A Printa Raw Waves kollekciója új szintre emeli az urbánus öltözködést (Glamour)
Az új szezon, különösen a nyár mindig egy új történet kezdete. A Printa RAW WAVES kollekciója nem csupán a ruhákról szól, hanem arról is, hogyan fonódik össze a design, a természetesség és a városi kultúra. A kollekció darabjai most is hűen tükrözik a márka egyedi, karakteres világát, a kampányfotók bemutatják Budapest különleges, karakteres helysz
jún. 8
0:34
A film, amitől ökölbe szorul a kéz és a gyomor – ez most a legnézettebb thriller a Netflixen (Promotions)
Egy új Netflix-thriller tartja feszültségben a nézőket – lassan építkezik, aztán letép minden biztosítékot. Amikor végre fellélegeznél, csak még mélyebbre ránt.
jún. 8
0:34
Elfogadhatatlannak tartja a szakszervezet, hogy nem lesz béremelés az egészségügyben az adókedvezményekre hivatkozva (Telex)
A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint minimum inflációkövető béremelésre lenne szükség, különben még többen hagyják ott az ágazatot.
jún. 8
0:34
Eltűnt egy 27 éves férfi a Dunában Dömösnél (Telex)
Csütörtökön látták utoljára, a keresést a Duna vízszintjének emelkedése nehezíti.
jún. 8
0:34
Döbbenetes botrány a magyar-svéd meccsen: Hajdú B. István trágár beszólása is adásba került (naphire.hu)
Kínos közjáték zavarta meg a magyar–svéd meccs közvetítését, Hajdú B. István kiszólása élő adásban ment le.
jún. 8
0:38
Bödőcs Tibor és Tóth Gabi? Kellemetlen videó terjed, ennek nem fog örülni a Fidesz (Promotions)
A Harcosok klubjának elképesztő ereje van, nekik üzentek.
jún. 8
0:38
Donald Trump tényleg hátat fordít Musknak: még a Tesláját is eladja, amit márciusban vásárolt (naphire.hu)
Úgy tűnik, Donald Trump végleg szakít Elon Muskkal – még a Tesla Model S-től is szabadulna, amit alig pár hónapja, márciusban vásárolt meg. A döntést a Fehér Ház sajtóirodája is megerősítette, sőt azt is elárulták: az egykori elnök akár oda is ajándékozhatja az autót.
jún. 8
0:42
Ötöslottó: nagyon egyszerű számokat húztak ki, sosem volt még ennyire könnyű belépni a milliárdosok klubjába (Promotions)
Lássuk, sikerült-e valakinek véghezvinnie.
jún. 8
0:46
Van egy magyar falu, ahol nem lehet tojást kapni a boltban, a magyarázat hihetetlen (Promotions)
Egy külföldi rántotta le a leplet a magyar falu titkáról.
jún. 8
0:48
Természetes antibiotikumok (Magyar Hírlap)
Segíthet támogatni az immunrendszert és a szervezet természetes védekezőképességét.
jún. 8
0:48
Története során először bajnok a Veszprém (Diplomátszerzek)
A Veszprém első alkalommal nyerte meg a futsal NB I-et, mivel házigazdaként 3–1-re legyőzte a Kecskemétet szombaton, a döntő harmadik mérkőzésén – írja az MTI.
jún. 8
0:48
Története során először bajnok a Veszprém (Smarteast)
A Veszprém első alkalommal nyerte meg a futsal NB I-et, mivel házigazdaként 3–1-re legyőzte a Kecskemétet szombaton, a döntő harmadik mérkőzésén – írja az MTI.
jún. 8
0:48
Története során először bajnok a Veszprém (Librarius)
A Veszprém első alkalommal nyerte meg a futsal NB I-et, mivel házigazdaként 3–1-re legyőzte a Kecskemétet szombaton, a döntő harmadik mérkőzésén – írja az MTI.
jún. 8
0:50
Óriási gombát találtak, kétezerszer akkora, mint a felcsúti focistadion Orbán Viktor háza mellett (Promotions)
A világ legnagyobb élőlénye akkora területet fed le, hogy eltörpül mellette egy felcsúti futballstadion – még Orbán Viktor sem látná a szélét.
jún. 8
0:52
Az Elveszett Fájdalom Megoldása: Segítség az Égiektől – Erősítő Megerősítések! (Diplomátszerzek)
A Június 8. vasárnap karmikus energiákkal és feladatokkal teli nap lesz, amely lehetőséget ad számunkra arra, hogy megoldásra találjunk régi
jún. 8
0:52
Az Elveszett Fájdalom Megoldása: Segítség az Égiektől – Erősítő Megerősítések! (Smarteast)
A Június 8. vasárnap karmikus energiákkal és feladatokkal teli nap lesz, amely lehetőséget ad számunkra arra, hogy megoldásra találjunk régi
jún. 8
0:52
Az Elveszett Fájdalom Megoldása: Segítség az Égiektől – Erősítő Megerősítések! (Librarius)
A Június 8. vasárnap karmikus energiákkal és feladatokkal teli nap lesz, amely lehetőséget ad számunkra arra, hogy megoldásra találjunk régi
jún. 8
0:56
Pünkösdi királynéjárás: tavaszi örömünnep a legszebbeknek (Diplomátszerzek)
A pünkösdi királynéjárás, más néven pünkösdölés, pünkösd vasárnapjához kapcsolódó régi magyar népszokás, melynek során a legszebb, legkedvesebb hajadont ünneplik a falu lakói. A szokás dunántúli területeken elterjedtebb, de nyomait máshol is fellelhetjük. A pünkösdi
jún. 8
0:56
Pünkösdi királynéjárás: tavaszi örömünnep a legszebbeknek (Smarteast)
A pünkösdi királynéjárás, más néven pünkösdölés, pünkösd vasárnapjához kapcsolódó régi magyar népszokás, melynek során a legszebb, legkedvesebb hajadont ünneplik a falu lakói. A szokás dunántúli területeken elterjedtebb, de nyomait máshol is fellelhetjük. A pünkösdi
jún. 8
0:56
Pünkösdi királynéjárás: tavaszi örömünnep a legszebbeknek (Librarius)
A pünkösdi királynéjárás, más néven pünkösdölés, pünkösd vasárnapjához kapcsolódó régi magyar népszokás, melynek során a legszebb, legkedvesebb hajadont ünneplik a falu lakói. A szokás dunántúli területeken elterjedtebb, de nyomait máshol is fellelhetjük. A pünkösdi
jún. 8
1:00
Meghalt egy strandoló férfi Debrecenben (Diplomátszerzek)
Bár sem bűncselekmény, sem idegenkezűség nem merült fel, ettől a tény még tragikus: meghalt egy 70 év körüli strandoló férfi a debreceni Aquaticumban. A Hajdú-Bihar vármegyei hírportál idézi a strand kommünikéjét:
jún. 8
1:00
Meghalt egy strandoló férfi Debrecenben (Smarteast)
Bár sem bűncselekmény, sem idegenkezűség nem merült fel, ettől a tény még tragikus: meghalt egy 70 év körüli strandoló férfi a debreceni Aquaticumban. A Hajdú-Bihar vármegyei hírportál idézi a strand kommünikéjét:
jún. 8
1:00
Meghalt egy strandoló férfi Debrecenben (Librarius)
Bár sem bűncselekmény, sem idegenkezűség nem merült fel, ettől a tény még tragikus: meghalt egy 70 év körüli strandoló férfi a debreceni Aquaticumban. A Hajdú-Bihar vármegyei hírportál idézi a strand kommünikéjét:
jún. 8
1:04
Epres, eperpudingos piskótatekercs receptje (Diplomátszerzek)
Az epres piskótatekercs vagy pontosabban eperpudingos piskótatekercs nagyon mutatós tavaszi finomság. Az egyszerűen elkészíthető hagyományos piskótához nagyon jól illik az eperpudingból főtőtt savanykás, epres töltelék. Az egészet megkoronázhatjuk azzal, ha friss eperrel és csoki
jún. 8
1:04
Epres, eperpudingos piskótatekercs receptje (Smarteast)
Az epres piskótatekercs vagy pontosabban eperpudingos piskótatekercs nagyon mutatós tavaszi finomság. Az egyszerűen elkészíthető hagyományos piskótához nagyon jól illik az eperpudingból főtőtt savanykás, epres töltelék. Az egészet megkoronázhatjuk azzal, ha friss eperrel és csoki
jún. 8
1:04
Epres, eperpudingos piskótatekercs receptje (Librarius)
Az epres piskótatekercs vagy pontosabban eperpudingos piskótatekercs nagyon mutatós tavaszi finomság. Az egyszerűen elkészíthető hagyományos piskótához nagyon jól illik az eperpudingból főtőtt savanykás, epres töltelék. Az egészet megkoronázhatjuk azzal, ha friss eperrel és csoki
jún. 8
1:06
Egy ukrán katona filmre vette saját halálát (Magyar Hírlap)
Döbbenetes felvétel.
jún. 8
1:08
Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a parajdi sóbánya látogatói terméről (Diplomátszerzek)
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
jún. 8
1:08
Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a parajdi sóbánya látogatói terméről (Smarteast)
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
jún. 8
1:08
Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a parajdi sóbánya látogatói terméről (Librarius)
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
jún. 8
1:12
Jeruzsálem és a kereszténység (Diplomátszerzek)
Jeruzsálem és a kereszténység teljesen összeforrt. Még akkor is bátran állíthatjuk ezt, hogy tudjuk, Jeruzsálemet a judaizmus, a kereszténység és az iszlám vallás is szent városként tartja számon. Hoztam egy videót a keresztény Jeruzsálemről. Jeruzsálem, a
jún. 8
1:12
Jeruzsálem és a kereszténység (Smarteast)
Jeruzsálem és a kereszténység teljesen összeforrt. Még akkor is bátran állíthatjuk ezt, hogy tudjuk, Jeruzsálemet a judaizmus, a kereszténység és az iszlám vallás is szent városként tartja számon. Hoztam egy videót a keresztény Jeruzsálemről. Jeruzsálem, a
jún. 8
1:12
Jeruzsálem és a kereszténység (Librarius)
Jeruzsálem és a kereszténység teljesen összeforrt. Még akkor is bátran állíthatjuk ezt, hogy tudjuk, Jeruzsálemet a judaizmus, a kereszténység és az iszlám vallás is szent városként tartja számon. Hoztam egy videót a keresztény Jeruzsálemről. Jeruzsálem, a
jún. 8
1:16
Barátság vagy szerelem? Mi a fontosabb számodra? (Diplomátszerzek)
Az asztrológia világában gyakran találkozunk olyan emberekkel, akiknek a barátság fontosabb, mint a romantikus kapcsolatok. Vannak olyan csillagjegyek, akik nehezen
jún. 8
1:16
Barátság vagy szerelem? Mi a fontosabb számodra? (Smarteast)
Az asztrológia világában gyakran találkozunk olyan emberekkel, akiknek a barátság fontosabb, mint a romantikus kapcsolatok. Vannak olyan csillagjegyek, akik nehezen
jún. 8
1:16
Barátság vagy szerelem? Mi a fontosabb számodra? (Librarius)
Az asztrológia világában gyakran találkozunk olyan emberekkel, akiknek a barátság fontosabb, mint a romantikus kapcsolatok. Vannak olyan csillagjegyek, akik nehezen
jún. 8
1:18
Brit politikus bírálata Kijev miatt (Magyar Hírlap)
Súlyosbító tényező.
jún. 8
1:20
Veszélyes kártevő keseríti meg a balatoni fürdőzők pünkösdi hétvégéjét (Diplomátszerzek)
A napokban milliószámra rajzó bogarak megkeserítik strandolók napjait, a parton szinte lehetetlen vakaródzás nélkül pihenni, szerencsére a vízbe már nem követik az embereket. Elsősorban a színek vonzzák a kártevőket, a főleg a sárga és a piros ruhadarabok. A rajzás szombaton elüldözte a partól a strandolókat. https://youtu.be/V6zWCXYZruY
jún. 8
1:20
Veszélyes kártevő keseríti meg a balatoni fürdőzők pünkösdi hétvégéjét (Smarteast)
A napokban milliószámra rajzó bogarak megkeserítik strandolók napjait, a parton szinte lehetetlen vakaródzás nélkül pihenni, szerencsére a vízbe már nem követik az embereket. Elsősorban a színek vonzzák a kártevőket, a főleg a sárga és a piros ruhadarabok. A rajzás szombaton elüldözte a partól a strandolókat. https://youtu.be/V6zWCXYZruY
jún. 8
1:20
Veszélyes kártevő keseríti meg a balatoni fürdőzők pünkösdi hétvégéjét (Librarius)
A napokban milliószámra rajzó bogarak megkeserítik strandolók napjait, a parton szinte lehetetlen vakaródzás nélkül pihenni, szerencsére a vízbe már nem követik az embereket. Elsősorban a színek vonzzák a kártevőket, a főleg a sárga és a piros ruhadarabok. A rajzás szombaton elüldözte a partól a strandolókat. https://youtu.be/V6zWCXYZruY
jún. 8
1:24
Extra nyugdíj jár azoknak, akik ezekben az években születtek (ProfitLine)
Akik korhatár előtti ellátásban részesülnek, kérhetik nyugdíjuk újraszámítását a nyugdíjkorhatár betöltése után, amennyiben teljesítik a meghatározott feltételeket. Jelenleg ez a lehetőség nincs időhatárhoz kötve, mivel eltörölték azt a korábbi előírást, amely szerint az igényt legkésőbb a nyugdíjkorhatár elérését követő hat hónapon belül kellett b
jún. 8
1:24
Természetes antibiotikumok (Diplomátszerzek)

Keresés