2025. június 8. vasárnap

jún. 8
9:15
Sorra húzzák le a rolót a magyar üzletek (Menedzsment Fórum)
Mindenhol csökkent a boltok száma.
jún. 8
9:15
Ítéletet mondott Magyarországról a Fitch Ratings (Infostart)
Az eddigi BBB szinten hagyta Magyarország adósbesorolását a Fitch Ratings, és a kilátás is marad stabil – jelentette be a hitelminősítő. Ezzel a Moody’s múlt heti döntése után ezúttal is sikerült elkerülni a negatív irányú lépést a GDP-növekedéssel és a költségvetéssel kapcsolatos kockázatok ellenére.
jún. 8
9:15
Hőség és viharos szél is lehet, de a fél országban zivatarokra is készülni kell (Blikk)
Az ország egyik felére zivatar és széllökések, a másik felében hőségre figyelmeztetnek pünkösdvasárnap. Északnyugat felől hidegfront érkezik, amely mentán zivatarok is kialakulhatnak. A Dunántúlon erős, akár 70 kilométer/órás széllökésekre is számíthatunk.
jún. 8
9:15
Meglepő: ő lesz Lázár János új kollégája (ATV)
Lázár Jánost Észak-Magyarország közlekedésének fejlesztésében Tasó László segíti majd.
jún. 8
9:15
Trump és Musk vitája miatt válságba került a NASA, több tucat űrmisszió állhat le (hirado.hu)
A NASA megszorult költségvetése miatt többen úgy látják, hogy itt az idő, hogy Európa önállóbb űrstratégiát alakítson ki.
jún. 8
9:18
Az ukránok már nem akarnak harcolni: a hadsereg kétségbeesetten toboroz, de az eredmény kiábrándító (Mandiner)
Nincs ember, nincs elszántság.
jún. 8
9:21
Durva, ami jön az időjárásban, és nem látni a végét: kiadták a figyelmeztetést (Blikk)
Jobb lesz vigyázni!
jún. 8
9:21
Mielőbb bunkereket és óvóhelyeket építenének a németek, tartanak egy orosz támadástól (444.hu)
A németek aggódnak egy nagyobb háború kockázata miatt Európában.
jún. 8
9:23
Trump közölte, hogy nem akar barátkozni Muskkal, aztán meg is fenyegette (444.hu)
Súlyos következményeket helyezett kilátásba, ha a Tesla-vezér demokratákat kezdene el támogatni.
jún. 8
9:24
Elfajultak a tüntetések Los Angelesben, Trump elrendelte a nemzeti gárda bevetését (vg.hu)
Szombaton tüntetések kezdődtek Los Angelesben, amelyek annyira elfajultak, hogy Donald Trump amerikai elnök a nemzeti gárda bevetését is elrendelte.
jún. 8
9:24
Anya vagyok, nem céltábla! A mom shaming pusztító hatása, és amit tehetünk ellene (Life)
A megszégyenítés korszakában az édesanyák sem menekülnek az ítélkezés elől. A mom shaming jelensége nők tömegeinek életét keseríti meg, de szerencsére létezik hatékony védekezés ellene.
jún. 8
9:24
Döbbenetes eredményre jutott egy tanulmány a Holt-tengeri tekercsekről (Magyar Hírlap)
Megkérdőjelezi a hagyományos feltételezéseket.
jún. 8
9:24
Hetvenéves a Magyar Rádió Gyermekkórusa (Demokrata)
Az idén hetvenedik jubileumát ünneplő Magyar Rádió Gyermekkórusához egy szerda délutáni próbára látogatunk el.
jún. 8
9:24
Ki volt Széchy Tamás? (Demokrata)
Több mint húsz évvel a halála után könyv jelent meg minden idők egyik legeredményesebb és legmegosztóbb magyar úszóedzőjéről.
jún. 8
9:24
Autótesztek a hőskorból: a modernizált Lada Niva (Magyar Nemzet)
Harminc éve kapta első igazi frissítését a máig gyártásban lévő orosz terepjáró. Íme, a próba tanulságai.
jún. 8
9:24
Vasárnaptól itt is fizetni kell, figyeljen mert büntetnek (Autószektor)
Három vármegye útszakaszait is érinti a változás: Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Pest vármegyéket.         E-matrica-rendszert érintő változások Az említett időponttól az időalapú használati díjas e-matrica-rendszerben fizetőssé válik az M44-es autóút az M44/Kecskemét-észak és Lakitelek/Tiszakécske csomópontok között is, így
jún. 8
9:24
Soha nem látott pénzeket kaszálnak az amerikai gigacégek. De miért? (Telex)
661 049 675 000 000 forint volt a Fortune 500 tavalyi összes profitja. Fontos ok, hogy a cégek giganagyra nőttek, de más is van a jelenség mögött.
jún. 8
9:24
Kemény időjárás jön ma itthon: csak ez az 1 megye úszhatja meg a vihart (Agrárszektor)
Vasárnap markáns hidegfront érkezik, amelynek hatására növekszik a zivatarok kialakulási esélye - területi kiterjedést és számosságot tekintve jelentős a bizonytalanság. A valószínűbb forgatókönyvek szerint egyrészt a déli, kora délutáni időszakban a front mentén (az Észak-Dunántúlon) dörrenhet meg az ég, másrészt a front előtt az északkeleti, kele
jún. 8
9:24
Samuel L. Jackson újra főszerepben – Jön a Tulsa King spinoff sorozata (Médiapiac)
A hollywoodi szupersztár, Samuel L. Jackson ismét főszerepben bizonyíthat, ezúttal Taylor Sheridan készülő sorozatában. A „Tulsa King” New Orleans-i spinoffjában tűnik fel, amelyből hamarosan önálló széria is indulhat.
jún. 8
9:24
Piacvezető lett a futsalcsapat (vehir.hu)
Minden sportágban óriási érték a magyar bajnoki cím megszerzése. Ám az egyéni küzdelmekkel szemben a csapatjátékokban más élmény egy ilyen diadal, mert nem egy ember, hanem egy közösség sikere. A veszprémi futsalcsapat bajnoki aranyérmével a kézilabda után egy újabb labdajátékban lett hazai legjobb a királynék városa.
jún. 8
9:26
Ukrajnába indult a blogger, nem erre számított (Magyar Nemzet)
A blogger nem mindennapos tortúrával szembesült az Európai Unió által magasztalt országban.
jún. 8
9:27
Szirénáktól hangos az egész környék: brutális, ami az M5-ösön történt (BorsOnline)
Érdemes elkerülni a baleset környékét.
jún. 8
9:27
Látványos módját választotta a költözködésnek Jeff Bezos, daruval emelték a bútorait a New York-i penthouse lakásába (hirado.hu)
Jeff Bezos állítólag az épület legfelső négy emeletén rendelkezik lakásokkal, összesen 119 millió dollár értékben.
jún. 8
9:27
Mégis mi a bajuk a lengyel fiataloknak, ha az országnak jól megy? (444.hu)
A harmincon aluli lengyelek körében meglepő eredmény született az elnökválasztáson. Miért szavaznak a fiatalok az elitellenes jelöltekre, ha közben évek óta a lengyel gazdasági csodáról lelkendeznek az elemzők?
jún. 8
9:27
85 éves lett a Sexbomb előadója, Tom Jones – Nem ő az egyetlen, aki ennyi idősen aktív a színpadon (Ripost)
A színpad a hosszú élet titka? Tom Jones 85 évesen is aktív.
jún. 8
9:28
Beindult a balatoni szezon (Magyar Nemzet)
A pünkösdi hétvége végére is forgalom növekedésére számítanak a balatoni turisztikai szakemberek.
jún. 8
9:30
Átok és szerelem Komáromban (Demokrata)
Színpadi adaptáció Jókai Mór egy kevésbé ismert regényéből a Komáromi Jókai Színházban.
jún. 8
9:30
Orbán álma világhírnévig jutott: nincs már olyan Európában, aki ne ismerné (Mandiner)
Végre figyelnek minket is.
jún. 8
9:30
Szoboszlai a svédek elleni dühöngése után tiszta vizet öntött a pohárba (Magyar Nemzet)
A magyar válogatott csapatkapitánya megtörte a csendet az újabb fájó vereség után.
jún. 8
9:30
Baltával a kezében járja az utcákat Csepelen egy férfi (Magyar Nemzet)
Helyszíni beszámoló.
jún. 8
9:30
Kiégés a szülői szerepben: hatékony lépések a mindennapok könnyítésére (Bien)
A kiégés jelensége általában a karrier világával kapcsolatos stressz kapcsán merül fel, de a szülői feladatokkal járó kihívások ugyanígy hordozhatnak magukban érzelmi és fizikai kimerültséget. Ahogy a kötelezettségek, elvárások, és az állandó készenlét érzése fokozódik, sokan találják magukat a szülői kiégés hálójában. Az így megterheltté váló szül
jún. 8
9:30
Ilyen egy hulladékmentes piknik (Green)
Tombol a nyár, de mitől működik jól egy hulladékmentes piknik? Hogyan lesz igazán fenntartható...
jún. 8
9:33
Drámai baleset a Bosnyák térnél pünkösd vasárnap (Metropol)
Kisteherautók karamboloztak a XIV. kerületben.
jún. 8
9:33
Itt a rendkívüli hír a MÁV vezérigazgatótól (ATV)
Hegyi Zsolt azt írta a Facebook oldalán: a MÁV-csoport az összes szabad klímás buszával a kelenföldi pályaudvaron áll ma indulásra készen.
jún. 8
9:36
A csontritkulás kezelési lehetőségei (WebBeteg)
A kialakult csontritkulás gyógyszeres kezelése egyszerre több támadásponton is történhet, és függ a csontritkulásban szenvedő betegek korától, továbbá az aktuális egészségügyi állapottól. Csonttöréssel szövődött esetekben műtét, gipszelés, fektetés, fájdalomcsillapítás lehet az elsődleges. Panaszt alig okozó esetekben az aktív mozgásterápián van a
jún. 8
9:36
"Kezdem elveszíteni a memóriám" – most vallotta be, rákkal küzd a Nagy Ő sztárja (BorsOnline)
Így küzd a rák ellen a sztár.
jún. 8
9:36
,,Mikor megérkeztem, minden csupa vér volt a konyhában, és a kollégámon feküdt két másik vérző ember" - Zsolt Angliában önkéntes rendőr, ottani élményeiről… (SzMo)
Menyhárt Zsolt 15 éve önkéntes rendőr az angliai Ipswichben. Nap mint nap az utcán teljesít szolgálatot. Ugyanolyan egyenruhája és jogai vannak, mint a hivatásosoknak, de ő teljesen ingyen teszi ki magát a veszélynek. És imádja ezt a munkát.
jún. 8
9:36
Beavatkozhatnak a magyar választásokba? Oroszország-szakértő mondott új fejleményeket (Promotions)
Befolyásolhatja-e bármi is a várhatóan jövő tavasszal sorra kerülő hazai parlamenti választásokat? Erre a sokakat érdeklő, nyugtalanító kérdésre adta meg a választ egy mértékadó szakértő.
jún. 8
9:36
Számos fenyegetést rejt magában egy rejtelmes szikla (Magyar Hírlap)
Fontos felfedezéssé vált a tudomány számára.
jún. 8
9:36
Kiderült, ki a magyarországi kiképzésen elhunyt amerikai katona (Mandiner)
Aaron Cox 2021-ben csatlakozott a hadsereghez, ez volt a második bevetése.
jún. 8
9:36
Dobrev Klára: Fel kell emelnünk a hangunkat azokért, akiket ma nem hallanak meg! (Nyugati Fény)
Egy ország, ahol a tisztességes élet kiváltsággá válik – nem lehet igazságos ország.
jún. 8
9:36
Ez Biden végjátéka: botránylavina az exelnök nyomában (Magyar Nemzet)
Hazugság, hanyatlás, botrány – így omlott össze egy elnökség.
jún. 8
9:36
Durvul a háború Donald Trump és Elon Musk között: az elnök nyilvánosan fenyegette meg a milliárdost (naphire.hu)
Megkérdezték Donald Trumptól, hogy mit szólna ahhoz, ha Elon Musk a demokratákat kezdené el támogatni.
jún. 8
9:36
XIV. Leó pápa: Ne habzsolva fogyasszuk a világot, hanem művelve és gondozva azt (vasárnap.hu)
A béke visszatér, ha nem ragadozóként, hanem zarándokként élünk a világban – jelentette ki XIV. Leó pápa a pünkösd vasárnapot megelőző virrasztáson a Szent Péter téren, ahol hetvenezren vettek részt az egy hónapja megválasztott egyházfőt ünnepelve. XIV. Leó pápa hangoztatta, hogy a szétszakadt és béke nélküli világban a Szentlélek tanítja meg az em
jún. 8
9:39
Megszólalt a Liverpoolba igazolt felcsúti kapus menedzsere: türelemre lesz szükség (Menedzsment Fórum)
Nem lesz első számú kapus Pécsi Ármin, de a következő év döntő lehet a karrierjében.
jún. 8
9:39
Obama orvosa szerint többször kellett volna vizsgálni Biden kognitív állapotát, de Trumpra is ráférne egy teszt (Blikk)
70 év fölött évente kellene vizsgálni a fontos politikai tisztségeket betöltő politikusok kognitív állapotát Barack Obama orvosa, Dr. Jeffrey Kuhlman szerint. A szakértő úgy gondolja, Joe Biden volt elnököt többször kellett volna vizsgálni, ugyanígy a hivatalban lévő 78 éves Donald Trumpra is ráférne a teszt. Kuhlman szerint a mentális feldolgozás
jún. 8
9:39
Magyarországon a mesterséges intelligenciát is bevetik a pénzügyi csalók ellen (Piac és Profit)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,86 százalékos emelkedéssel 96 520,82 ponton fejezte be a hetet.
jún. 8
9:39
Orbán Viktor beszédre készül (Infostart)
A magyar miniszterelnök vasárnap Franciaországba utazik, ahol részt vesz a Patrióták Európáért pártcsalád elnökségi ülésén, Fontainebleau-ban.
jún. 8
9:39
Veszélyes lesz a napon tartózkodni: Uv-riasztást adott ki a HungaroMet (Agroinform)
A 8-as értéket közelítheti vasárnap az UV-index – napközben kerüljük a közvetlen napfényt.
jún. 8
9:42
"Bizonyítékokat találtak" – új fejleményekről számolt be a magánnyomozó Madeleine McCann ügyében (Life)
A német hatóságok kulcsfontosságú bizonyítékokat találhattak a 2007-ben eltűnt kislány ügyében, állítja Danie Krugel. A dél-afrikai magánnyomozó annak idején Madeleine McCann családjával dolgozott együtt.

Keresés