2025. július 10. csütörtök

júl. 10
12:03
Nincs munkájuk a kínai fiataloknak, a párt próbál segíteni (Telex)
Kína egyszeri támogatást kínál a munkanélküli fiatalokat alkalmazóknak. A munkáltatók akár 1500 jüant (70 ezer forintot) is kaphatnak minden új felvételért az év hátralévő részében.
júl. 10
12:03
Évi 62 kiló a kukában – új kiadvánnyal segít a Nébih a háztartási pazarlás ellen (Öko-drive)
Évente több mint 60 kilogramm élelmiszert dobunk ki fejenként, holott ennek nagy része megelőzhető lenne.
júl. 10
12:03
Átláthatóbb, egységesebb rendszer jön a villamosiparban (Zöld Trend)
2026-tól korszerű, online alapú, országosan egységes nyilvántartási rendszer váltja a több mint két évtizedes regisztrált szerelői rendszert, amelynek célja az átláthatóbb működés és a szakmai minőség biztosítása.
júl. 10
12:05
34. Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás (Agroinform)
Idén a száj- és körömfájás járvány miatt csak június elején dőlt el, hogy egyáltalán meg lehet-e tartani a rendezvényt. A mostani szakkiállítás fókuszában az áll, hogyan segítsék az ágazat képviselőit.
júl. 10
12:09
6 egzotikus étel, ha a vakáció hangulatát becsempésznéd a konyhába (Éva Magazin)
Álmodozva pörgeted a #dreamholiday posztokat, mert idén maximum a Balatonra jutsz el, holott trópusi tengerpartra vágynál? Vagy éppen azért kapott el a búslakodás, mert túlvagy a nyaraláson, és nehéz visszatérni a szürke hétköznapokba? Csapd be az érzékeidet, és indulj egzotikus gasztronómiai utazásra! Olyan recepteket mutatunk, amelyek homokos ten
júl. 10
12:09
Elmarad a magyar éremzuhatag? Itt van minden, amit tudni kell a szingapúri vizes vb-ről (Pénzcentrum)
Vízilabdában és úszásban is számíthatunk érmekre, de a mezőny mindkét sportágban rendkívül kiegyenlített, így nehéz dolguk lesz a magyaroknak.
júl. 10
12:09
Kiderült, mikorra állhat helyre rend az észak-balatoni vasútvonalon (Infostart)
Feszített munka zajlik a hétfői viharban megrongálódott észak-balatoni vasútvonal helyreállításán – mondta a MÁV-csoport szóvivője egy Facebook-videóban.
júl. 10
12:09
Mit jelent a pszichológia szerint, ha valaki jobban szereti a meleget, mint a hideget? (Magyar Hírlap)
Összefüggésben áll a személyiségjegyekkel, a megküzdési stílusokkal és az érzelmi szükségletekkel.
júl. 10
12:09
A külföldi kémek egyre aktívabbak az országban (Demokrata)
A minisztérium közleménye szerint a külföldi kémek főként köztisztviselőket céloznak meg.
júl. 10
12:09
Emberi segítség nélkül, százszázalékos hatékonysággal műt epehólyagokat egy MI-alapú robotsebész (Telex)
A gépi tanulással és szóbeli utasításokkal is tanított SRT-H nem olyan gyors, mint egy ember, de a munkája képzett sebészekével vetekszik.
júl. 10
12:09
Halálos fenyegetések és állami megfélemlítés közepette küzd a sajtószabadságért – Tamar Kintsurashvili kapta a DW Szólásszabadság Díját (Media1)
Több mint hét hónapja tartó tömegtüntetések, álhírek, állami zaklatás – ilyen körülmények között vette át a Deutsche Welle rangos Szólásszabadság Díját (DW Freedom of Speech Award) a grúz újságíró, Tamar Kintsurashvili.
júl. 10
12:15
Szóval újra megkérdem kedves finnyáskodó középosztálybeliek, tényleg megéri a böllérre szavazni!? (Mandiner)
Egyébként pedig azt gondolom, hogy az árulás nem teljesítmény.
júl. 10
12:15
Máris visszafogja a Nissan a LEAF gyártási terveit? (Villanyautósok)
Kínai export korlátozások és amerikai kereslethiány a háttérben.
júl. 10
12:15
Az ügyészség elutasította Magyar Péter titkosszolgálati vádak miatt tett feljelentését, panaszt nyújt be miatta (Telex)
A Tisza elnöke májusban jelentette fel Orbán Viktort, most azt írja, panasszal fog élni az elutasító határozat ellen.
júl. 10
12:21
Budapest vagy az agglomeráció? Az árak újra mozgásba hozták a vevőket (ProfitLine)
Az elmúlt hónapokban ismét megélénkült az agglomeráció iránti kereslet. A fővárosban elszálló árak, a családi házas kínálat vonzereje sokakat terel vissza a Budapest környéki településekre. Ugyanakkor az árakat tekintve nem túl nagy az eltérés a főváros peremkerületei és a közvetlenül mellettük fekvő agglomerációs települések között.
júl. 10
12:21
Mennyi időbe telik, mire az elme túlteszi magát egy romantikus csalódáson? (Magyar Hírlap)
Tudományos tanulmány.
júl. 10
12:21
Magyar férfit vertek halálra az ukrán toborzó tisztek (AC News)
Ukrán toborzók verhettek halálra egy kárpátaljai magyar férfit. A család szerint eltussolták a bajt, Orbán részvétét fejezte ki.
júl. 10
12:21
Mfor: Matolcsy Ádám volt felesége bizalmi vagyonkezelő lett (Telex)
Így formálisan már nem tulajdonosa az MT Beauty nevű cégének, de valójában az irányítás nála maradt.
júl. 10
12:21
Mérgező popcorn? – Visszahívta népszerű termékeit a Popz! (Magro)
A magyar vásárlók körében közkedvelt Popz popcorn több ízesítése is visszahívásra került, mivel a csomagolóanyagban egészségre veszélyes vegyületeket találtak.
júl. 10
12:27
Orbán Viktor az Audi-gyárból üzent Brüsszelnek: "adják vissza a gyárak és a fogyasztók szabadságát!" (Infostart)
A győri gyárban azt ünnepelték, hogy megkezdődött az Audi új Q3-as modelljének gyártása. Az eseményre meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt, aki megköszönte, hogy a rendszerváltozás után ez a német márka volt az első, amely bízott és hitt a tervgazdálkodást maga mögött hagyó Magyarországban.
júl. 10
12:27
A világ élvonalában a magyar tőzsde (Piac és Profit)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100.000 pontos záróértéket, ezzel új történelmi mérföldkövet ért el a hazai tőzsde. Az 1991-ben 1000 pontról indult, azóta százszoros növekedést elérő index a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követi, egyúttal pedig a magya
júl. 10
12:27
Másfélszeresére nőhet az öntözött területek aránya (Agroinform)
Közel 356 ezer hektáron válhat lehetővé az öntözés. Az ingyenes öntözővíz több mint 10 milliárd forint költségmegtakarítást eredményez a gazdálkodók számára.
júl. 10
12:27
Hamarosan visszatérhet a Földre Kapu Tibor: mutatjuk, hogyan zajlik majd a hazaút a világűrből (SzMo)
Letelt az eredetileg tervezett két hét, nemsokára kiderül, mikor indul haza az Axiom–4 legénysége a világűrből. Ahogyan a Nemzetközi Űrállomásra, úgy visszafelé sem lesz egyszerű az útjuk. Egy pontos, precízen kidolgozott terv szerint térnek majd vissza.
júl. 10
12:27
Éjszaka is szeretni fogjuk a Szigetet (Magyar Hírlap)
Új jegytípus jelent meg a fesztivál weboldalán.
júl. 10
12:27
Jogvesztő az aszálykár-bejelentés, csökkenhet a haszonbér! (Agrárágazat)
A mezőgazdaságban legfeljebb 15 nap van az aszálykár bejelentésére, különben eleshetünk a kárenyhítési lehetőségektől.
júl. 10
12:27
Rendkívüli hír érkezett Kapu Tibor missziójáról: Kiderült, mikor térhet vissza az űrhajós (Nyugati Fény)
Már nem kell sokáig várnunk.
júl. 10
12:27
Diétás töltött káposzta (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
júl. 10
12:27
Elpusztíthatatlanság négy keréken – egymillió mérföldet futott egy Lexus Ls (Autószektor)
A Lexus 1989-ben mutatkozott be az észak-amerikai piacon, és a márka sikertörténetét mindannyian ismerjük. Csupán két évvel később már a legkelendőbb importmárka volt a prémiumautók között, azaz a repülőrajt után a Lexus gyorsan maga mögé utasította a német triót. Az átütő siker oka nem a formaterv volt. Sokkal inkább az, hogy a Lexus kimagasló min
júl. 10
12:27
Elbukott a bizalmatlansági indítvány az Európai Bizottság ellen (Telex)
A kettős többség egyik feltételét sem teljesítették, 175 igenre 360 nem jutott. A Fidesz és a Mi Hazánk támogatta az indítványt, a tiszások zöme nem szavazott, Dobrev nemet nyomott.
júl. 10
12:27
Magyar kutatók megfejtették – Miért emlékszünk pont az izgalmas dolgokra? (Szakmát Szerzek)
Volt már olyan, hogy egy teljes leckét elfelejtettél másnapra, de egy ciki vagy vicces pillanat örökre megmaradt? Nem véletlen! Magyar kutatók most matematikai modellekkel segítettek jobban megérteni, hogyan működik az agyunk memóriája  és miért épp a meglepő, szokatlan dolgokat jegyezzük meg a legjobban. A kutatás lényege, hogy az agy nem mindent
júl. 10
12:27
5 egészséges nyári nassolnivaló, amit imádni fogsz (Street Kitchen)
Kánikulában is jól jönne valami rágcsálnivaló, de nem akarod azonnal feladni az életmódváltást?
júl. 10
12:27
4 szokás, ami láthatatlanul elrabolja a 20-as éveidet (Bien)
A 20-as éveink során egy olyan időszak kapujában állunk, mely alapjaiban meghatározza a felnőttkori életünket, és mely során lehetőségünk van olyan élményeket és emlékeket gyűjteni, amelyek életünk végéig elkísérnek bennünket.
júl. 10
12:27
Justin Sun 100 millió dollár értékben vásárol TRUMP mémcoinokat (KriptoMagazin)
A TRON alapítója, Justin Sun bejelentette, hogy 100 millió dollár értékű TRUMP mémcoint vásárol, erősítve ezzel kapcsolatát Donald Trumppal és a hozzá köthető kriptovaluta-projektekkel. Justin Sun, a TRON blokklánc alapítója, július 9-én egy X (korábban Twitter) bejegyzésben közölte, hogy elkötelezett a 100 millió dolláros TRUMP mémcoin-vásárlás me
júl. 10
12:27
AI fordítóplatform kavar vihart az irodalmi világban – bemutatkozott a GlobeScribe.ai (Librarius)
A GlobeScribe.ai alapítói szerint az új szolgáltatás nem helyettesíteni kívánja az emberi fordítást, hanem kiszélesíteni annak lehetőségeit.
júl. 10
12:33
Feljelentést tett egy nő egy budai vendéglátóhely ellen, mert állítása szerint egy alkalmazott leb*zizta őt (Blikk)
Feljelentette a Palack Borbárat egy nő, aki azt állítja, hogy sértegették őt a hely alkalmazottjai. Elmondása szerint a mosdót szerette volna használni, ám először nem hagyták őt, majd sértegetni kezdték. Az esetről videót is készített.
júl. 10
12:33
Az intelligens gyapjú, ami új világot nyitott, és az allergiát is meggyógyította (Kreatív Online)
A modern textilipar egyik megdöbbentő paradoxonja, hogy a nyírt gyapjú és az ipari gyapjúmaradék ma már a világ számos országában, így Magyarországon is veszélyes hulladéknak számít. Pedig ez az ősi, természetes anyag csodálatos tulajdonságokkal rendelkezik. Ezt ismerte fel Temesi Apol textilművész, aki kísérleteivel és alkotásaival az ipari maradé
júl. 10
12:33
Megszólalt az E.ON: van olyan háztartás, ahol a hétfői gigavihar óta még mindig nincs áram (Pénzcentrum)
Megemelt létszámmal, három napja megállás nélkül dolgozik az E.ON Hungária Csoport, hogy a hétfői vihar után minden ügyfélnél visszaállítsák az áramszolgáltatást. A pusztító erejű szél az áramhálózatban is jelentős károkat okozott: összesen 165 ezer ügyfélnél volt áramszünet, döntő többségüknél kedd délutánra visszaállt a szolgáltatás. Vannak olyan
júl. 10
12:33
Teljes kudarcba fulladt az Ursula von der Leyen elleni puccskísérlet (Portfolio)
Az Európai Parlament papírformaszerű többséggel védte be Ursula von der Leyent a Bizottság ellen indított bizalmatlansági szavazásban. Bár a kezdeményezés eredetileg egészen súlytalan kísérletnek tűnt, az utóbbi időben elkövetett szerencsétlen húzások miatt valódi politikai jelentősége is lett az indítványnak, ami kritikus ponton adott fegyvert a v
júl. 10
12:33
Késik Kapu Tiborék hazatérése a Nemzetközi Űrállomásról (ATV)
A tervezettnél hosszabb időt tölthet a Nemzetközi Űrállomáson Kapu Tibor, aki három társával együtt június 26-án érkezett meg az ISS-re.
júl. 10
12:33
Elbukott az Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány (444.hu)
Az Európai Parlamentben csak 175-en szavaztak igennel az Európai Bizottság elnökének megbuktatására.
júl. 10
12:33
Dobta a fizikai gombokat az új Mazda CX-5: már az ára is megvan az új SUV-nak! (Autónavigátor)
Az új CX-5 a márka jellegzetes Kodo dizájnnyelvének frissített változatát kapta, a legjellegzetesebb változás az új fényszóródizájn. A csomagtérajtón egy
júl. 10
12:33
Gabriel alaposan megborított mindent – időjárási térképek (Infostart)
Szerdán sokfelé fújt erős, viharos szél, a hőmérséklet pedig bőven elmaradt a sokéves átlagtól, országosan majdnem 9 Celsius-fokkal volt hidegebb – írta a HungaroMet Zrt. a facebook-oldalán csütörtökön.
júl. 10
12:33
Anna hercegnő új frizurája valami álomszép: évtizedek óta először változtatott a megjelenésén (Glamour)
Anna brit királyi hercegnő valósággal lenyűgözte a rajongókat, miután változtatott védjegyévé vált frizuráján, és megújult külsővel érkezett a francia állami bankettre, amit a Windsor-kastélyban rendeztek meg.
júl. 10
12:33
Romokból álomotthon – a felújítás mesterei a Spektrum Home-on (Márkamonitor)
A házépítés, lakberendezés iránt érdeklődők két új műsorral is kikapcsolódhatnak a Spektrum Home-nak köszönhetően júliusban. A Felújítás mestereiben romos állapotban lévő házak teljes felújítását követhetik nyomon a nézők, míg az Új-Zéland legszebb otthonaiban luxuskategóriás, már-már műalkotásszámba menő házakba pillanthatnak be.      A Felújítás
júl. 10
12:33
Hamarosan visszatérhet a Földre Kapu Tibor: mutatjuk, hogyan zajlik majd a hazaút a világűrből (SzMo)
Letelt az eredetileg tervezett két hét, nemsokára kiderül, mikor indul haza az Axiom–4 legénysége a világűrből. Ahogyan a Nemzetközi Űrállomásra, úgy visszafelé sem lesz egyszerű az útjuk. Egy pontos, precízen kidolgozott terv szerint térnek majd vissza.
júl. 10
12:33
Kitárja az ajtót az MCC Roma Tehetség Programja (Magyar Hírlap)
Még több tehetség juthat lehetőséghez.
júl. 10
12:33
Trump bejelentette: újraindítják a fegyverszállításokat Ukrajnának (Mandiner)
Egy, a Fehér Házhoz tartozó, névtelenséget kérő tisztviselő úgy nyilatkozott: nem volt szó "szünetről", csupán egy felülvizsgálatról.
júl. 10
12:33
Miért indul el Lázár János minden reggel egy újabb vesztes csatába? (Forbes)
Csinálhat bármit Lázár János, minél jobban nyomatja a MÁV szépségeit, annál nagyobb sebességgel hullanak rá vissza a hibák. Ács világa.
júl. 10
12:35
Rakétákat építenek nyíregyházi diákok (Blikk)
Kapu Tibor személyében 45 év után magyar űrhajóst küldtünk a világűrbe, és lehet, hogy nemsokára magyar rakéták hódítják meg a kozmoszt. Legalábbis egy 16 esztendős nyíregyházi diák, Pintér-Keresztes Tamás ezen dolgozik a barátaival. Saját fejlesztésű rakétákat lőnek fel több ezer méteres magasságba, talán csak idő kérdése, hogy elérjék velük a csi
júl. 10
12:39
Bizalmatlansági indítvány: döntöttek Ursula von der Leyen sorsáról (Blikk)
Ursula von der Leyen csütörtökön túlélte a bizalmatlansági szavazást, maradhat az Európai Bizottság élén. Az Európai Parlament tagjainak többsége, akik a szélsőjobboldal által benyújtott indítványról szavaztak, támogatta a Bizottság elnökét, és vele együtt a teljes testületet. A javaslatot 175 igen és 360 nem szavazattal utasították el, 18-an tartó

Keresés