Józsefet mozgósítása után négy nappal már kórházban ápolták, ahol július 6-án meghalt. Környezete verések nyomairól számolt be, a hivatalos papírokon sérülésekről nincsen szó, és a két elbeszélésben kevés a közös pont.
Történelmi jelentőségű esemény színhelye volt július 9-én a győri Széchenyi István Egyetem és a Mobilis Interaktív Élményközpont: a HUNOR-program keretében a "Csillagközi kapcsolatok napja" elnevezésű rendezvényen általános és középiskolás diákok tehettek fel kérdéseket Kapu Tibor kutatóűrhajósnak, aki élőben jelentkezett be a Nemzetközi Űrállomásr
Az atlétikai Balaton Bajnokságon immáron hagyomány, hogy a legifjabb versenykorosztályoknak is szereplési lehetőséget biztosítanak, az idén sem volt ez másként.
Megnyitott Budapest első kismalacos kávézója, ahol 13 állatot simogathatunk. Ám a koncepció nem aratott osztatlan sikert, az állatvédők, különösen a malacok jólétével foglalkozó szervezetek és online személyiségek is kritikával illették a helyet, megkérdőjelezve a tulajdonosok hozzáértését, és hogy valójában ez mennyire jó a malacoknak. A Blikk áll
A Squid Game (magyarul a Nyerd meg az életed) visszatért a harmadik évaddal, de aki a folytatásban reménykedett, azt csalódás érheti, mert a most megjelent évad valószínűleg az utolsó lesz a népszerű sorozatból.
Augusztus, az újrakezdés hónapja. Amikor az égen ragyogó csillagok válaszokat sugallnak, és megoldásokat hoznak. Képzeld el, hogy minden nehézséged egyszer csak elillan, és végre szabadon lélegezhetsz! Hihetetlen érzés, nem igaz? Nos, két szerencsés csillagjegy számára ez a hónap pontosan ilyen felszabadító élményeket tartogat. Minden gondja megold
A címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott negyeddöntőbe jutott a törökországi Alanyában zajló Európa-bajnokságon, mivel 2-0-ra legyőzte Svédországot csütörtökön, a középdöntő második fordulójában.
Esküvő egy daruban, rémisztő jéghegy közelít a grönlandi halgyárhoz és egy titokzatos zöld galamb... Hogy hogyan kerülnek ezek a nem mindennapi pillanatok egy helyre, arra a Blikk nap képei galéria a helyes válasz! Csütörtökön is elhoztuk azokat a különleges pillanatokat, amelyeket a világ minden táján kaptak lencsevégre a szemfüles fotósok.
A hét eleji viharok nem csak nálunk pusztítottak, Romániát is letarolták. Fák dőltek ki, tetők rongálódtak meg, még egy vasútállomás tetejét is cafatokra tépte a vihar. Székelyföldön is rengeteg eső és jég hullott, 14 ember meg is sérült, többeket kórházba kellett szállítani. A legnagyobb pusztítást Szinajában végezte az időjárás.
A kényszersorozott magyar állampolgárt állítólag vasdoronggal ütötték. Hetekkel később a beregszászi kórházban váratlanul meghalt, noha a hozzátartozóinak azt mondták, minden rendben.
Az iráni külügyminiszter Le Monde-nak adott csütörtöki interjújából derült ki, hogy a június 16-án eltűnt naiv francia börtönben van. Egyik utolsó posztjában azokon élcelődött, akik szerint Irán veszélyes hely.
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hivatalosan is nyilvánosságra hozta a férfi Bajnokok Ligája 2025/26-os szezonjának csoportkörös menetrendjét. A magyra bajnok One Veszprém HC a dán aranyérmes Aalborg vendégeként kezdi meg szereplését.
Budapest Főváros Kormányhivatala meghozta határozatát, amely alapján megkezdődhet a csődbe jutott Unitravel utazási iroda utasainak kártalanítása - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
Kapcsolatban állunk a kényszersorozás közben elhunyt kárpátaljai férfi családjával és minden segítséget megadunk nekik – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a közmédiának. Nacsa Lőrinc emlékeztetett: az elmúlt napokban Kárpártalján a kényszersorozás alatt egy kárpátaljai magyar férfi elhunyt. "Döbbenetes es
A Hold évezredek óta lenyűgözi az embereket - nemcsak szépsége, hanem rejtélyes hatásai miatt is. A teliholdhoz különösen sok hiedelem kapcsolódik, és persze nagyon sok tudományos kutatás folyik ezzel kapcsolatban. Ami biztos: ez az égi jelenség hatással van ránk. Nézzük meg, pontosan hogyan!
Soha nem látott képsorok és izgalmas háttérinformációk a világ talán legnépszerűbb, de mindenképpen az egyik legismertebb családjának mindennapjairól – az egyik legjelentősebb uralkodó nézőpontjából. Erzsébet utolsó csatái az ATV-n.
Teljesen természetes, hogy több év elteltével már nem olyan forró a hálószobai hangulat, mint a kapcsolat idején és az együttlétek száma is megritkul. De mi az a szám, ami alatt már inkább lakótársi kapcsolatról beszélünk, mint házasságról?
Tragikus véget ért a Squid Game 3. évada, és ezzel együtt a sorozat főhőse, Seong Gi-hun története is lezárult. A nézők egy része nehezen emésztette meg a befejezést, különösen úgy, hogy kiderült, eredetileg egészen más sorsot szántak volna a karakternek.
A hobbi katonai szakértőt most a Kárpátalján meghalt magyar férfi esete késztette megszólalásra. Szerinte Zelenszkijnek már békét kellett volna kötnie vagy lemondania.
A kupagyőztes Paksi FC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a román CFR Cluj csapatával a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.