A falu nem valaminek a széle, hanem az ország közepe, a magyarság fájának gyökere, amely a nemzet stabilitását adja – hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsódobszán, a községben elhelyezett Falufa ünnepélyes átadóján. Gyopáros Alpár szerint ennek az alapja többek között a
A Samsung 2024-ben új korszakot nyitott mobil AI-alapú fejlesztéseivel és a Galaxy S24 szériával, azzal a céllal, hogy 2024-re több mint 200 millió eszközön elérhető legyen a Galaxy AI. A Galaxy AI a bemutatása óta folyamatosan fejlődik, megváltoztatva az okostelefonok nyújtotta lehetőségeket: a Galaxy S25 felhasználók több mint 70 százaléka AI-esz
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodóktól, mintegy 40 milliárd dollár értékben – közölte a washingtoni Fehér Ház.
Az LG Electronics (LG) megvásárolja Európa egyik vezető vízmelegítő megoldásokat szállító vállalata, a norvég OSO 100 százalékát. A stratégiai akvizíció tovább erősíti az LG átfogó fűtési, szellőztetési és légkondicionálási (HVAC) portfólióját, és felgyorsítja a vállalat azon céljának megvalósítását, hogy a HVAC-piac egyik vezető szereplőjévé váljo
Debrecen a németországi Heilbronn, és az ausztriai Klagenfurt mellett az első három város közé került a 2027-es Európa Zöld Fővárosa versenyben, a TOP3-as listát pénteken hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság - közölte a debreceni városháza.
Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a szuperszámítógéppel kiegészített rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz, közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pén
Egy amerikai fellebbviteli bíróság pénteken ismét semmisnek nyilvánította a 2001. szeptember 11-i merényletek kitervelőjének tartott Hálid Sejk Mohameddel kötött vádalkut, így tovább késik a per lefolytatása a katonai bíróság előtt.
A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodóktól, mintegy 40 milliárd dollár értékben – közölte a washingtoni Fehér Ház.
Arató András villamosmérnökből lett a világ egyik legismertebb mémje. Mára elfogadta, hogy lépten-nyomon a saját arcával találkozik az interneten, sőt számos hasznos dologra fordítja.
Holland önkormányzatok a jövő év elejétől kísérleti jelleggel kötelező vagy ajánlott sebességkorlátozást vezethetnek be a kerékpárokra; a teszt a közlekedési szabályok kiigazításának szükségességét méri fel - tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
A címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-1-re legyőzte Portugáliát pénteken a törökországi Alanyában zajló Európa-bajnokság negyeddöntőjében. A női válogatott ugyanakkor 2-1-re kikapott Norvégiától az ugyancsak pénteki negyeddöntőben.
Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a digitális rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz. A most felépült infrastruktúra nem csupán az okos vezetéstámogatás mintaprojektje, hanem