Valami nagyon nem stimmel a Kehi-jelentésben 4 millió forintra értékelt biliárdasztallal. A jelentés és a kormánymédia ugyanakkor elfelejti feltenni a kérdést: ha probléma volt, hogy közpénzből szerelték fel mindenféle luxussal a vezérkari főnök házát, kik és miért hagyták ezt jóvá?
Sokakkal megesett már, hogy egy nap belenézett a tükörbe, és azt érezte, hogy megöregedett. Azonban lehetséges, hogy ez nem csupán szubjektív élmény, ugyanis kiderült, hogy nem fokozatosan öregszünk, hanem vannak bizonyos életkorok, amik lényegesen nagyobb nyomot hagynak rajtunk.
A Fidesz úgymond polgári középosztályt támogató politikája, igazából Magyarország latin-amerikanizálódását eredményezte. A társadalom jövedelmi és vagyoni differenciálódását, az abszolút és relatív elnyomorodást. Egy világfelmérés szerint Magyarország milliomosainak száma szépen nő, miközben a szegények létszáma is erőteljesen gyarapodik.
Szeretnél telt, mégis természetes hatású ajkakat anélkül, hogy kontúrceruzával vagy erős rúzsokkal dolgoznál? A koreai sminkelés finom, játékos megközelítése most is remek alternatívát kínál. Ez a néhány egyszerű lépésből álló technika optikailag megnöveli az ajkakat, miközben megőrzi azok lágyságát és frissességét – tökéletes választás a hétköznap
Kijev célja egyre mélyebben támadni orosz célpontokat, megbénítani a mindennapi életet. Ebben az új generációs ukrán drón egyre növekvő hatótávolsága nagy előny. Hátrány viszont, hogy amerikai műholdas segítség nélkül a távolság növekedésével egyre pontatlanabbak a csapások.
Egy gyorsan terjedő kullancsfaj miatt az Egyesült Államokban már több százezer ember szenved szokatlan allergiától. Azoknál, akiket megcsíp a magányos csillag kullancs, súlyos allergiás reakciót válthat ki a vöröshús fogyasztása. A háttérben a klímaváltozás áll. Már nem csak a jégtáblák olvadásában vagy az extrém időjárásban érhetők tetten a klímav
A gyerekek önbizalma már az iskolakezdés előtt formálódik, amiben nagy szerep jut a szülők pénztárcájának is. A legfrissebb kutatások szerint a társadalmi és gazdasági háttér nemcsak a tanulmányi eredményeket, hanem a gyerekek énképét, céljait és jövőképét is jelentősen befolyásolja. De vajon minden hátrányos helyzetű gyerek önbizalomhiányos? Pszic
Egy pozíciót visszacsúszva a 38. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.
Tizenöt pedagógus részesült idén tavasszal a személyenként ötmillió forinttal járó elismerésben. A díjakat Miklósa Erika , a MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint dr. Bacsa György, a kuratórium tagja, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója adta át a Müpa Üvegtermében. A MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díjára azokat az áldo
Tárnokon két nagytestű kutya meggyilkolt egy őzet, ami után a gazdájuk kidobta őket. Hazánkban közel sem megoldott az elveszett, hátrahagyott ebek helyzete. De mi a teendő, ha potenciálisan veszélyes kutyát, esetleg támadást látunk? Kinek a hatáskörébe tartozik a probléma: az erdészébe, a rendőrségébe vagy a gyeptelepébe?
Túl az ételrendelésen: ma már minden negyedik rendelés valamilyen egyéb termékre, például szobai ventilátorra, parfümre vagy akár terhességi tesztre érkezik a Wolton Tavalyhoz képest több mint 75 százalékkal magasabb összeget, mintegy 2,5 milliárd forintot spóroltak a hazai Wolt+ tagok az év első hat hónapjában a kedvezményeken és a kiszállítási k
A Revolut nemrég bejelentett döntése, miszerint felfüggeszti a kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásait Magyarországon, komoly fennakadást okozott azoknak a felhasználóknak, akik eddig a platformot használták digitális eszközeikhez való kényelmes hozzáféréshez. A lépés hátterében egy új magyar jogszabály áll, amely szabályozási változásokat vez
A leállások és a minőségellenőrzések évente több milliárd eurót emészthetnek fel a gyártócégeknél. A nem tervezett szünetek és a hibák egyik fő oka az emberi tényező, amely a becslések szerint
James Gunn az új Superman-filmjében nem a hős újraértelmezésére vállalkozott, hanem hogy megmutassa: az emberi kapcsolatok gyógyító ereje a háborúk sújtotta, okostelefonokkal kibélelt, infantilizálódó XXI. században is érvényes.
Adrenalin, víz és nyár egy helyen: újra teljes kapacitással üzemel Kisvárda legnagyobb attrakciója, az Aquacinema csúszdapark! Az ország egyik legnagyobb csúszdaparkja 14 pályával várja a kalandvágyókat.
Miközben világszerte újra szárnyra kapott a turizmus, az USA-ban történelmi mélypontra süllyedt ezen a téren. A Turisztikai és Utazási Világtanács (WTTC) és más nemzetközi szervezetek legfrissebb jelentései szerint az USA az egyetlen ország a 184 vizsgált állam közül, ahol visszaesés tapasztalható a nemzetközi látogatók számában és költésében. A je
Mostanában egyre többen teszik fel a kérdést, vajon hova tartunk a 21. században, és mi ebben az oktatás és a pedagógusok szerepe. Lannert Judit a T-Tudok oktatáskutató szakembere a Taní-tani Online-on megjelent írásában ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni.
Szédítően extravagáns és elképesztően kényelmes francia limuzin a Citroën C6-os, melynek különleges karaktere sajnos sosem találta meg igazán a helyét a világban.
Az érésben lévő gyümölcsök védelme különös odafigyelést igényel. Ebben az időszakban már nemcsak a növények egészsége a cél, hanem az is, hogy a termést biztonságosan, vegyszermentesen, vagy legalábbis élelmezés-egészségügyileg biztonságos módon takaríthassuk be. A kórokozók és kártevők azonban nyáron is aktívak, így a védekezésről nem szabad lemon
A popsztár nemrég Párizsban járt, ahol javában zajlik a 2026-os tavaszi/nyári férfi divathét. A Dior divatbemutatóján a szemfülesek különleges nyakláncot szúrtak ki rajta, amit hamarosan garantáltan egyre több hírességen láthatunk majd.