2025. július 12. szombat

júl. 12
15:51
Magyar Pétert gúnyoló plakát fogadta a résztvevőket a Tisza kongresszusán (Blikk)
A Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán egy plakát hivatkozott Magyar Péter korábbi, téves információra alapozott posztjára. A posztot később törölte, és bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott. A politikus akkor bevallotta, hogy a vihar alatt tévesen ítélte meg a helyzetet.
júl. 12
15:51
Véletlenül felfedte Kerkez mezszámát a Liverpool? Furcsa számpárra esett a választás (Blikk)
Akarata ellenére leplezhette le két új igazolása, Kerkez Milos és Florian Wirtz mezszámát a Liverpool? A csapat által a héten indult szezon előtti felkészülés edzéseiről megosztott képek tanulsága szerint a német sztár az 59-es, míg a magyar válogatott labdarúgó az 57-es mezszámot kapta. De vajon ezek is maradnak?
júl. 12
15:54
Ernyőre fel! Citromsárga riasztást adtak ki, leszakadhat az ég szombat délután-este (SzMo)
Késő estig jellemzően az ország keleti és északkeleti részén alakulhatnak ki zivatarok, néhol felhőszakadásra is készülhetünk.
júl. 12
15:54
Máris megváltozott a háromszázalékos hitel egyik legfontosabb szabálya (Magyar Hírlap)
Rendkívüli bejelentés a kormánytól.
júl. 12
15:54
Baloldali veteránok tűntek fel a Tisza Párt kongresszusán (Mandiner)
Kéri László és Tóth Péter agitált a Tisza Párt dzsemboriján.
júl. 12
15:54
Trump 30 százalékos vámot vetne ki az EU-ra és Mexikóra (Telex)
Az amerikai elnök újra belelendült a vámháborúba, az EU-ból származó termékekre kivetett vámot már augusztustól bevezetné.
júl. 12
15:56
BBC: Összeomolhatnak az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti tárgyalások (Telex)
A lap szerint a felek megosztottak a vitatott kérdésekben.
júl. 12
15:57
Többmilliós veszteségtől óvhatják meg a gyárakat a diákmunkások és a külföldi dolgozók (Piac és Profit)
A Jobtain HR Szolgáltató tapasztalatai szerint egyre több hazai vállalkozás támaszkodik nyáron a külföldi – főként harmadik országbeli – munkavállalókra és diákmunkásokra annak érdekében, hogy átvészeljék a nyári munkaerőhiányt.
júl. 12
15:57
Megállapodott az Eu és Ukrajna: új szabályok jönnek az agrárkereskedelemben (Agroinform)
A hazai gazdák aggodalommal figyelik a liberalizációs folyamatot.
júl. 12
16:00
Donald Trump 30 százalékos vámot vezet be a Mexikóból és az Európai Unióból érkező importtermékekre (444.hu)
Donald Trump 30%-os vámot vezet be a Mexikóból és az Európai Unióból érkező importtermékekre augusztus 1-jétől, miután hetekig tartó tárgyalások sem hoztak átfogó kereskedelmi megállapodást.
júl. 12
16:00
Példátlan csata előtt áll az Európai Unió: előbb Tusk, majd Merz asztalán landoltak a legfontosabb követelések (Mandiner)
"Egyelőre nem világos, hogy létrejön-e a megállapodás" – mondta Robert Fico.
júl. 12
16:00
A Binance állhat a Trump-közeli stabilcoin mögött (BitcoinBázis)
A Bloomberg értesülései szerint a Binance nem csupán támogatóként, hanem aktív technikai fejlesztőként is közreműködött a World Liberty Financial USD1 nevű stabilcoinjának létrehozásában. Mindeközben a tőzsde alapítója, Changpeng Zhao elnöki kegyelemért folyamodott, ami felerősítette a két ügy közötti esetleges összefonódás körüli aggodalmakat, és
júl. 12
16:00
10 trükk, hogy magasabbnak tűnj pusztán öltözködéssel! (Bien)
Sokan azt gondolják, hogy az alacsonyabb testmagasság mindig csak kihívást jelent az öltözködés terén, de valójában számos kreatív megoldás létezik, amelyek segítségével optikailag nyújthatjuk az alakunkat, mindezt bármiféle nehézség nélkül. Az alábbi ötletek nem csupán elérhetőek, hanem kifejezetten divatosak is, így nem kell lemondanod a stílusos
júl. 12
16:00
Lezárult a nagy verseny: ez lett az Év Fája Magyarországon 2025-ben (Agrárszektor)
A 2025-ös Év Fája verseny első helyét az Emlékek fája szerezte meg: a platánfát a békéscsabai Gerlai Wenckheim Társaság Egyesület nevezte. A Hős Fa címet idén a Szadaiak fája kapta, egy fekete eperfa, amelyet a Szada Nova nonprofit Kft. nevezte. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a komáromi Selye János Kórház, egykori Gyürki-Solymossy
júl. 12
16:03
Donald Trump nem kegyelmez Európának: jön a 30 százalékos vám (Infostart)
Augusztustól bevezetik a büntetővámot.
júl. 12
16:06
Megérkeztek az első orosz turisták a sárga csúszdás észak-koreai turistaparadicsomba (444.hu)
Az észak-koreai diktátor pénzt és emberéletet nem kímélve felvirágoztatta fiatalkora egyik fontos helyszínét, az azonban erősen kérdéses, hogy az orosz turisták tömegével fognak Észak-Koreába özönleni. Az építkezés előtt gondosan kiválasztott szakértők és politikusok inspirálódtak Spanyolországban.
júl. 12
16:06
Videó: Itt nézheted meg Magyar Péter felszólalást a Tisza Párt kongresszusán (SzMo)
Az esemény a "Működő ország" címet kapta, és a párt kormányzati felkészülésére fókuszál, középpontjában az egészségügy, az oktatás és a vízügy helyzete áll.
júl. 12
16:06
A Telex téved: a fesztiválozóknak nincs elegük a Fideszből – de egy hangos kisebbség valóban imádja szidni a kormányt (Mandiner)
És még belőlük sem biztos, hogy Tisza-szavazó lesz, sőt!
júl. 12
16:06
Hogyan fokozható még tovább a muskátlik virágzása? Sütőporral… (Magro)
A muskátlik kedvelt növények gazdag virágzásuk és egyszerű gondozásuk miatt. Előfordul azonban, hogy egy kis segítségre szorulnak, hogy még bőségesebben virágozzanak. Meglepő módon egy gyakori konyhai alapanyag, a sütőpor is segíthet ebben. Mutatjuk, hogyan használható a sütőpor a muskátlik virágzásának fokozására!
júl. 12
16:09
Ki kell javítani Erdély legdrágább és leglátványosabb panorámaútját (Infostart)
Két békafaj, a vöröshasú és a sárgahasú unka védelmében kell kijavítani Erdély legdrágább és egyben leglátványosabb megyei útját, a Nagyenyed és Abrudbánya között frissen korszerűsített panorámautat.
júl. 12
16:12
Mágnesként vonzza a betörőket, ha ezt látják a házad előtt (Femcafe)
Egy ártalmatlannak tűnő dolog is elég ahhoz, hogy a betörők kiszemeljék az otthonod. A kidobott dobozok sokkal többet árulnak el rólad, mint hinnéd.
júl. 12
16:12
Ilyet még nem látott a világ: foggal-körömmel ragaszkodik Budapesten a baloldali vezetés ehhez a besült ötlethez (Mandiner)
Egy "végtelenül cinikus" magyarázattal állt elő Karácsony Gergely.
júl. 12
16:18
"Szerintük feleslegesen keltjük a feszültséget" (Demokrata)
Sebestyén Józsefet erőszakkal vitték el Beregszászról, többször megverték.
júl. 12
16:18
Gy. Németh Erzsébet: A BKV igazgatója beismerte, az ügyészség mégsem indít eljárást (Nyugati Fény)
Nem foglalkoznak a metrószerelvényekkel.
júl. 12
16:21
Így hoz megtérülést a jól tervezett reklám (ProfitLine)
A vizuális jelenlét ma már minden vállalkozás számára nélkülözhetetlen. Egy jól megtervezett, látványos molinó pedig bármelyik cég számára hatalmas versenyelőnyt jelenthet. Így ha jól tervezzük meg reklámeszközünk gyártásának lépéseit, akkor egy kiváló, hosszú távú befektetést jelentő eszköz lehet arra, hogy hosszú távon is erősítse a márkajelenlét
júl. 12
16:24
Benézte a tolvaj: rengeteg cipőt lopott egy ausztrál férfi, de valamire nem figyelt oda (SzMo)
A középkorú férfi rezignált nyugalommal lopott el 53 cipőt, de figyelmetlensége miatt csak jobblábasokat vitt magával.
júl. 12
16:24
Varga Zsolt: Ma estig örülünk (Magyar Hírlap)
A magyarok hétfőn a japánok ellen folytatják szereplésüket.
júl. 12
16:24
Irány a saját lakás! Amit az Otthon Start programról tudni kell (Demokrata)
Több tízezer magyar fiatal számára válik könnyebbé az első saját lakás megvásárlása.
júl. 12
16:24
Nem halat, hálót adunk (Demokrata)
Az ukrán határhoz közel eső borsodi és szabolcsi falvakban jártunk utána, hogyan is működik a Diaconia és mit is jelent ez a misszió.
júl. 12
16:24
5+1 film, amit azért imádsz, mert okosabb vagy az átlagnál (AC News)
Ha nem érzed magadénak a sablonos történeteket, a popcornfilmek helyett a mélyebb rétegeket keresed, és a stáblista után még órákig agyalsz a látottakon – nos, ez a lista neked készült.
júl. 12
16:26
Előkerült a maja birodalom első uralkodójának sírja (Magyar Hírlap)
A kutatók azt hitték, csak egy üres kamrát nyitnak ki.
júl. 12
16:27
Megint gond van a központi ügyintézéssel: a Dáp és az Ügyfélkapu is megadta magát (Blikk)
Szombaton ismét leálltak a kormányzati ügyintézést biztosító rendszerek: nem működik sem a KAÜ, sem az Ügyfélkapu+, sem a DÁP mobilalkalmazás. Ez utóbbi megnyitás után azt írja, karbantartást végeznek.
júl. 12
16:30
Robinhood vs. OpenAI: vita a tokenizált részvények körül (FinTechRadar)
A Robinhood neve eddig főként az amerikai kisbefektetők körében volt ismert, most azonban az európai piacokon is feltűnést keltett.
júl. 12
16:30
100 éves lett a rendőrségi néhai dolgozója, Éva néni (SzMo)
A rendőrség vezetői egykori kollégájukat személyesen látogatták meg. Éva néni 35 éven át dolgozott a rendőrség kötelékében. Sokat mesélt korábbi munkájáról is.
júl. 12
16:30
Elkészült, mégis üresen áll a Farkas Bertalanról elnevezett űrközpont Gyulaházán (SzMo)
A látogatóközpontban egyelőre nincs sem kiállítás, de még csak nem is látogatható. Az épület három éve készült el, azonban a megígért űrkapszula és berendezések nem kerültek ide.
júl. 12
16:30
Robert Fico már a jövő héten megállapodna Brüsszellel (Demokrata)
"Nyernünk kell valamit ebben a harcban, bár nem lesz 100 százalékos az eredmény."
júl. 12
16:30
Nem engedték be a Tisza kongresszusára a Hír Tv-t (Demokrata)
Eddig mindössze egyetlen jelöltet ismerni, mégpedig Magyar Pétert.
júl. 12
16:30
Az Xpeng is a Model Y trónfosztásáról álmodozik (Autószektor)
Hogy a G7-nek sikerült-e a trónfosztás vagy sem, az a jövő zenéje, de az autó minapi indulásánál is igen nagy népszerűségnek örvendett, kilenc perc leforgása alatt tízezer előrendelés érkezett rá. Az Xpeng G7 elektromos crossover, amely a kantoni székhelyű, 11 éve alapított márka kínálatának hetedik modellje. A kínai piacra a Tesla Model Y és a mi
júl. 12
16:30
Sosem találnád ki, miért kell átépíteni Erdély egyik legcsodálatosabb útját (Helló Magyar)
Meglehetősen furcsa ok miatt kell sürgősen változtatásokat eszközölni a Nagyenyed és Abrudbánya között frissen korszerűsített panorámaúton.
júl. 12
16:30
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar (Magyar Mezőgazdaság)
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
júl. 12
16:30
Takács Péter államtitkár szerint a Tisza Párt olyan fejlesztéseket ígér az egészségügyben, amiket a kormány már megvalósított (Telex)
Az államtitkár szerint a Magyar Péter által az egészségügy fejlesztésére ígért 500 milliárd forint pluszforrás sem jönne ki abból, ha a Tisza Párt az állami médiából vonna el pénzeket.
júl. 12
16:30
Barlangban aludt és esővizet ivott az Ausztráliában 12 napra eltűnt 26 éves német nő (Telex)
Carolina Wilgát július 11-én megtalálták, majd kórházba szállították, ahol jól aludt, lezuhanyozott és evett is valamennyit.
júl. 12
16:30
5 dolog, amit minden nő csinál, ha egyedül van otthon – Ugye? (Bien)
A mindennapok rohanásában és a számtalan társadalmi elvárás közepette nincs is annál pihentetőbb, mint ezekből a kötelezettségekből kiszakadni, és egy rövid időre teljesen önmagunkra összpontosítani. Ez különösen igaz a nők esetében, akik gyakran zsonglőrködnek a munka, család és a párkapcsolat háromszögében. De mi is az, amit a nők igazán imádnak
júl. 12
16:30
Változás! Akár 150 millió forintos ház is megvásárolható lesz az Otthon Start hitelből (Biztos Döntés)
150 millió forintra emeli a kormány a szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel megvásárolható családi házak maximális értékét, míg a lakások esetében marad a 100 millió forintos plafon - tudtuk meg Panyi Miklós, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesének Facebook posztjából. Mit jelent ez a vásárlóknak?
júl. 12
16:33
Magyar Péter beszéde a Tisza Párt kongresszusán - hányan értenek vele egyet? (Blikk)
Elkezdődött szombaton délelőtt a Tisza Párt kongresszusa Nagykanizsán. A 2026-os választáson a jelenlegi kormánypártok ellen indulni készülő párt kampányindítót tart, de várhatóan szó lesz a jelöltállításokról is. Azt ugyanis még pontosan nem tudni, kiket indít a Tisza jövőre az országgyűlési képviselő-választáson. Nézzük, mit mondott Magyar Péter
júl. 12
16:33
Aszályálló gyümölcsfák, amelyek kibírják a száraz nyarakat is (Agroinform)
A klímaváltozás egyre nagyobb kihívást jelent a kertészeknek – mutatjuk, mely gyümölcsfák válnak be legjobban vízhiányos időszakokban.
júl. 12
16:36
Mi legyen a barackkal? Tippek a kajszi otthoni feldolgozásához (Agrofórum)
Nincs is vonzóbb látvány nyár derekán, mint egy napérlelte kajszibarackkal teli fa. A hirtelen beérő mennyiség azonban könnyen túlterhelheti még a legnagyobb barackkedvelő háztartásokat is.
júl. 12
16:36
Ruszin-Szendinek is üzent a sorok között a honvédelmi miniszter: Igaz magyar katona Magyarországot szolgálja, nem szolgál idegen érdeket (Mandiner)
"Nagy a baj, ha azok, akiket diplomatának választottak, mindenáron háborúzni akarnak" – húzta alá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
júl. 12
16:36
A Ford Raptor T1 látványos és hangos kört ment Goodwoodban (Racing)
A Goodwood Festival of Speed rendezvényen minden felvonul, ami csak gurulni képes, a tavaly nagy sikert aratott Ford Raptor T1 is visszatért. Ugyan a tereprali-világbajnokság három hónapos nyári szünetének még csak a közepén tartunk, és a W2RC egészen a szeptember 22–28-án esedékes portugáliai futamig nem is folytatódik, mégsem maradunk egy kis lát
júl. 12
16:36
Meggyes brownie (Street Kitchen)
A brownie már önmagában is boldogság egy tepsiben, de ha jön hozzá egy adag meggy is, akkor garantált a wow-effekt. A sűrű, ragacsosan csokis tészta és a meggy savanykás frissessége tökéletesen kiegészítik egymást – ez a süti egyszerre dekadens és üdítő, ráadásul nagyon könnyen elkészíthető. Akár vendégvárónak, akár egy kis „önjutalmazásra”, mindig

Keresés