2025. július 13. vasárnap

júl. 13
19:30
Védett növényeink: az alacsony pozdor (egy.hu)
2012-ben nyilvánították védetté, természetvédelmi értéke ötezer forint.
júl. 13
19:30
Ha tévénézés után mész aludni szinte biztos, hogy rosszabbul alszol (Bien)
Kétségtelen, hogy ez a szokás rendkívül elterjedt, és még nagyobb kihívás lenne olyanokkal találkozni, akik nem éltek meg hasonló élményeket. Ám a kérdés az, hogy mindez mennyire járul hozzá a pihentető alváshoz, vagy épp ellenkezőleg, ront-e rajta?
júl. 13
19:33
Dráma a körösladányi vasútvonalon, meghalt a váltókezelő (Infostart)
Meghalt vasárnap hajnalban Körösladány vasútállomás váltókezelője.
júl. 13
19:36
Valami készül Washingtonban – Trump hétfőre időzített egy nagy bejelentést (Mandiner)
Trump titokzatos hétfői bejelentését egy magas szintű látogatás előzi meg, amely újabb fordulatot hozhat az amerikai külpolitikában.
júl. 13
19:36
Újabb madárinfluenza-kitörés Dél-Afrikában (Magyar Mezőgazdaság)
Dél-Afrikában két baromfitelepen is megerősítették a magas patogenitású H5N1 vírus jelenlétét. Miközben a világ már a tavalyi súlyos járványok következményeivel küzd, a szakértők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a madárinfluenza újabb kitöréseit.
júl. 13
19:42
Félelmetes jelentést tettek közzé Iránról az Egyesült Királyságban (ATV)
Irán komoly biztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Királyságra - ezt állapította meg egy brit parlamenti jelentés, amely szerint a közel-keleti ország több esetben is megpróbált likvidálni emigrált irániakat. A fenyegetés ráadásul egyre nagyobb.
júl. 13
19:42
Ez a thriller olyan erővel csap le, hogy beleremeg az Amazon Prime (Promotions)
Egy gyilkosság, egy rejtélyes összeesküvés, és egy nyomozó, aki már nem hisz senkiben – ez a thriller minden pillanatával egyre mélyebbre húz. De vajon kibírjuk a végéig?
júl. 13
19:44
Váratlanul félbeszakadt a ValMar koncert, sosem láthattuk még így magukból kikelve Marics Petit és Valkusz Milánt (Promotions)
Majdnem rossz vége lett a Valmar koncertjének.
júl. 13
19:48
Pénztárcabarát és izgalmas nyaralás? Próbáld ki a világ legmenőbbnek választott városát! (Drive)
Egy nagyszerű város ismérvei közé rengeteg minden beletartozik: nemcsak a felfedezésre váró látnivalók vagy a lenyűgöző ételek, hanem olyan apró dolgok is, mint hogy mennyire könnyű használni a tömegközlekedést, mennyi zöldterülettel találkozunk, vagy éppen az, hogy mennyire barátságos és elfogadó a lakosság. Ilyen és ehhez hasonló szempontok alapj
júl. 13
19:51
Roskadozik a legnagyobb amerikai áramhálózat – egekben az árak az MI miatt (Infostart)
Akár magasabb villanyszámlák is jöhetnek az amerikai fogyasztók egy részének a mesterséges intelligencia miatt. Hírek szerint az MI által felhasznált energia mennyisége okozza az USA legnagyobb áramszolgáltató hálózatának nehézségeit.
júl. 13
20:00
Rácz András: A miniszterelnöki videó hazudott, nem Sebestyén József látható a kórházi ágyon fekve (SzMo)
A szakértő szerint a kormányzati felvételen nem Sebestyén József látható, hanem egy másik ember. A Kárpáti Igaz Szó megírta, hogy a férfi súlyos beteg volt.
júl. 13
20:00
7 film, amit a következő vakáció előtt azonnal nyári hangulatba hoz (in.hu)
A nyári szezon sokak számára egyet jelent az utazással, a strandolással és a kikapcsolódással. Ha azonban ezek közül egy sem valósulhat meg, ne csüggedjünk: számos olyan kultfilm létezik, amely elhozza nekünk a napsütéses, nyári életérzést. Ezek közül összegyűjtöttünk néhányat, melyet legalább egyszer mindenkinek látnia kell.
júl. 13
20:00
Hol jársz most? Ez a felnőttkori fejlődés 4 szakasza (Bien)
Bár a fejlődés folyamatos, ennek a modellnek az állomásai világos kereteket adnak ahhoz, hogy felismerjük, hol tartunk a saját életutunkon.
júl. 13
20:06
Ebben vagyunk: Szabó Anna Eszter és Tóth Flóra a dolgozó anyai létről (WMN)
Ebben vagyunk: a dolgozó anyák valósága a patriarchális társadalomban.
júl. 13
20:06
Célkeresztben a Chrome: saját böngészővel rukkol elő az OpenAI (ICT Global)
Az OpenAI hamarosan saját böngészőt indít. Természetesen mesterséges intelligencia fókusszal, természetesen a Chrome versenytársaként.
júl. 13
20:09
Elgondolkodtató ok miatt változik a belépés a Farkasréti temetőbe (Infostart)
Hétfőtől szigorúbb belépési rendet vezetnek be a Farkasréti temetőben, Budapest egyik legnagyobb és legismertebb sírkertjében. A sírkert nyugalmának és biztonságának fenntartása érdekében a jövőben csak a főbejáraton keresztül lehet majd bejutni.
júl. 13
20:12
Marlon Brando 83 éves szerelme senkihez sem fogható szépség volt fiatalon: senki sem érhetett a nyomába (Femcafe)
Tarita Teriipaia immáron 83 éves, és nem sokat tudni róla manapság, ám egykor ő volt a legendás Marlon Brando felesége 10 esztendőn át, és bizony a színésznő elképesztően gyönyörű nő hírében állt fiatal korában.
júl. 13
20:12
Pedig jó ötletnek tűnt (Autószektor)
A hazai legnagyobb használtautó portál most adta ki 2025. első félévének adatait. Eszerint a meghirdetett járművek átlagos kora – kapaszkodjatok! – 14,8 év! Elsőre azt hittem, hogy nem tudok mellé tenni Bezzegország adatokat, aztán eszembe jutott, hogy majd az AI kikutatja nekem. Nos, 10,3 év a német használtpiac hasonló adata. Mindeközben maga a f
júl. 13
20:12
Új szintre emeli a mentes sütik fogalmát a kőszegi Cukrátzda (Street Kitchen)
Színes minyon, roppanós sajtos tallér, habos tortaszelet – egyik sem hiányozhat egy hagyományos cukrászda pultjából. A kőszegi Cukrátzda jóvoltából pedig a mentesen étkezők sem csak álmodozhatnak ezekről a finomságokról!
júl. 13
20:24
"Nagyon fáradtak voltak, a kislány sírt, az apja pedig a karjában tartotta" - megszólalt a két szörfös, akik megmentették a tengerre kisodródó magyar családot (SzMo)
Egy magyar apa és tízéves lánya órákig sodródott a vízben Görögországban. Végül két szörfös vette észre őket, és életmentő segítséget nyújtott.
júl. 13
20:27
Kínai-orosz egyeztetés az ukrán háború lezárásáról (Infostart)
Az ukrajnai háború lezárásának kilátásairól és az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyukról egyeztetett vasárnap Pekingben Szergej Lavrov orosz és Vang Ji kínai külügyminiszter.
júl. 13
20:27
Tankötelezettség Magyarországon: itt a törvény hány éves kortól meddig tart a tankötelezettség, halasztása hogyan lehetséges (Pénzcentrum)
Magyarországon általános tankötelezettség van érvényben, ami az iskolai tankötelezettség mellett az óvodai tankötelezettségre is kiterjed. A tankötelezettség Magyarországon hosszas múltra visszatekintő intézmény, azonban az elmúlt évek során számos ponton módosultak a jogszabályok. Járjunk utána, mit vár a magyar fiataloktól az Oktatási Hivatal tan
júl. 13
20:30
Kemotaxonómiai botanikus kert: tudomány és természet találkozása (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarországon létezik egy nemzetközi szinten is párját ritkító botanikus kert, ahol a növényeket a bennük termelődő másodlagos anyagcseretermékek alapján rendszerezve mutatják be. Ez a Gyógynövénykutató Intézet Kft. budakalászi gyűjteménye.
júl. 13
20:30
Rosszul lett egy utazni készülő férfi a tatai vasútállomáson, újra kellett éleszteni (Telex)
A végül sikeres újraélesztést a rendőrök kezdték el, majd a mentők vették át.
júl. 13
20:30
Hogyan birkózol meg a szakítással? Ezt mondja a horoszkópod! (Bien)
Lássuk, milyen útmutatást kínálnak a csillagok ehhez a nehéz folyamathoz!
júl. 13
20:32
A miskolci rendőrségnek kellett cáfolnia a Kubatov Gábor által is terjesztett álhírt (Telex)
A kormányközeli sajtó úgy vett át egy hírt, hogy egy ukrán fegyveres lövöldözött Miskolcon. A rendőrség egy Facebook-bejegyzés frissítésében reagált a "sajtóban megjelent hírek"-re.
júl. 13
20:36
Az ördög sose nyerhet? (Demokrata)
Néri Szent Fülöp és a pártfogásába vett utcagyerekek mindannyian ki vannak téve a Sátán kísértéseinek.
júl. 13
20:36
Dobrev Klára rettenetesen megijedhetett Takács Pétertől: perrel és retorzióval fenyegetőzik, de az államtitkár egyetlen állítását sem tudta cáfolni (Mandiner)
A DK elnöke rágalmazás miatt feljelentést tesz Takács kijelentései miatt.
júl. 13
20:36
Ennyivel drágult a balatoni nyaralás (Haszon.hu)
Mennyibe kerül egy hét balatoni nyaralás? Mennyivel drágult az étterem, a strand, a szállás egy év alatt? A Biztosdöntés.hu portál nézte meg az árcédulákat és mérleget vont: infláció feletti volt az áremelkedés, de széles az árskála.
júl. 13
20:42
Brutális román térkép terjed Magyarországról, nagyon nem stimmel rajta valami, és még 1855-ben készítették (Promotions)
Ritkán látni ezt a térképet.
júl. 13
20:45
A német elnök újra besorozná a fiatalokat (Infostart)
A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása mellett foglalt állást egy vasárnap megjelent interjúban Frank-Walter Steinmeier német államfő.
júl. 13
20:45
Magyar Péter élő adásban árulta el: van jelölt a vagyonvisszaszerzési hivatal élére (ATV)
Magyar Péter az ATV Heti Napló című műsorában mondta el: van jelölt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi hivatal élére.
júl. 13
20:54
"Eddig is tudtuk, hogy Budai Gyula talán a leggyengébb jogász Magyarországon" - Magyar Péter reagált a Ruszin-Szendivel kapcsolatos feljelentésekre (SzMo)
A KEHI szerint közpénzből fizettek masszázsmedencét és zsírleszívást is a volt vezérkari főnöknek. Budai Gyula feljelentett, Magyar Péter szerint viszont politikai leszámolás zajlik.
júl. 13
20:54
Kilyukadt a csernobili szarkofág, nem véd már (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 13
20:54
A Debreceni Egyetem kutatásai a világűrben – helyzetjelentés a Nemzetközi Űrállomásról (Diplomátszerzek)
Megjelenő sziklevelek, friss adatok - folyamatosan érkeznek a kutatási mérések eredményei a Nemzetközi Űrállomásról. Az Axiom Mission 4 tudományos portfóliójában a Debreceni Egyetem két projekttel vesz részt, a HUNOR Magyar Űrhajós Programban agyi vérzésdinamikai kutatással, továbbá a növények csírázását, mikrozöldség-termelését és levélfejlődését
júl. 13
21:00
A szerencsén múlt, hogy megtaláltuk őket – megszólaltak a vízbe sodródott magyarokat mentő szörfösök (Telex)
Apát és 10 éves lányát sodorta el az áramlat a görögországi Epanominál.
júl. 13
21:00
Negyven éve volt a Live Aid legrosszabb koncertje, amit a Led Zeppelin legszívesebben eltüntetett volna (Telex)
A nyolcvanas évek legnagyobb zenei eseményén, a Live Aiden a kor legnagyobb sztárjai csillogtatták meg tudásukat. Az ekkor már feloszlott Led Zeppelin gyengén sikerült újraegyesülésére már kevesebben emlékeznek, de a fellépő zenészek feledkeznének meg róla legszívesebben.
júl. 13
21:03
Amikor hajnali 3 óra 33-kor üzennek az angyalok (Infostart)
Sokan tapasztalják, hogy éjszaka, különösen 3:33-kor rendszeresen felébrednek. A spirituális tanítások szerint ez nem véletlen, hanem az univerzum vagy az angyalok üzenete, amely új tudatossági szintre lépésre ösztönöz.
júl. 13
21:03
Megverték a fideszes függetleneket a gárdonyi időközi választáson (444.hu)
A Fidesz négy képviselője is lemondott azok után, hogy az utcán piszkálták őket, beszólogattak nekik.
júl. 13
21:06
Sinner visszavágott Alcaraznak és megnyerte a wimbledoni döntőt (444.hu)
Ez az olasz negyedik Grand Slam-győzelme.
júl. 13
21:06
"Ez a fesztivál mindig lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar" – A Platon Karataev nyitja meg az idei Művészetek Völgyét (SzMo)
A legkisebb színpadról indultak, idén pedig már másodjára lépnek fel a legnagyobbon, ezúttal egy különleges nyitó show keretében. A két frontember mellett több vendégfellépő is elmesélte, hogy fogadták a felkérést és mit jelent számukra a Völgy.
júl. 13
21:06
Mostantól a sofőr fizeti a büntetést az utas helyett (KKV Magazin)
A pár napja életbe lépett új szabályok szerint, mostantól, ha egy utas nem használja a biztonsági övet, a sofőr vagy az autó tulajdonosa kapja a büntetést, nem pedig maga az utas. A bírság mértéke lakott területen belül 20 000 Ft, lakott területen kívül 30 000 Ft, gyorsforgalmi úton pedig 40 000 Ft lehet minden be nem kötött utas után.
júl. 13
21:12
Időközi Gárdonyban: háromból két fideszes helyére is a polgármester jelöltjeit választották (Telex)
A településen áprilisban lemondási hullám kezdődött, ezért augusztusban és szeptemberben is választás lesz.
júl. 13
21:12
Így derítheted ki könnyen, melyik szárazsampon a legideálisabb a fejbőröd számára (in.hu)
Bár ma már szinte végtelen minőségű, állagú és márkájú termékekkel találkozhatunk a drogériák polcain, még évekkel ezelőtt, a szárazsampon megjelenésekor csupán csak egy formában létezett: egy nagy flakon, benne egy porszerű, erős illatú anyag, mely a fejünkre fújva fehéres réteget hagyott maga után. Azóta sokat fejlődött a szárazsampon: ma már lét
júl. 13
21:18
Kánikulával indul a hét, de szerdán érkezik a lehűlés (SzMo)
Hétfőn berobban a hőség, majd szerdán mindent felforgat a hidegfront. A hét végére visszatér a strandidő, de záporokra továbbra is számítani kell.
júl. 13
21:18
Supermoto-vb - Visontán nyert először Bereczki, német siker S1Gp-ben (Autószektor)
Bereczki Dávid A 14 éves Bereczkinek ez volt pályafutása első győzelme, amelyet könnyek között ünnepelt a dobogón. Az ifjú motoros a nap első futamán még másodikként ért célba, miután jó rajtja után legnagyobb riválisa, az ukrán Jevszevij Kovalov megelőzte, a délutáni második viadalon viszont az ellenfél hibáját kihasználva diadalmaskodott. A tehet
júl. 13
21:18
Új történelmi csúcs: A Bitcoin átlépte a 119 000 dolláros árfolyamot (BitcoinBázis)
Miután két napon keresztül 117 500 dollár környékén stagnált a Bitcoin árfolyama, a legnagyobb kriptovaluta vasárnap átlépte a 119 000 dolláros szintet. A Bitcoin a mai napon elérte a 119 216 dolláros árfolyamot, ami új történelmi csúcsnak számít. Az árfolyam-emelkedés azután következett be, hogy a Strategy társalapítója újabb vásárlásra utalt, míg
júl. 13
21:21
A Chelsea egy félidő alatt lerendezte a klub-vb döntőjét a fásult PSG ellen (Infostart)
Az első félidőben eldöntve a mérkőzést, a Chelsea – Cole Palmer két, Joao Pedro egy góljával – 3–0-ra legyőzte a Paris Saint-Germaint és megnyerte a klubvilágbajnokságot.
júl. 13
21:21
A Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is (ProfitLine)
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb - hangsúlyozta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
júl. 13
21:30
A leválasztott bárányok száma fontos értékmérő a juhtartásban (Magyar Mezőgazdaság)
Hazánkban meglehetősen ismeretlen a romane, más néven Inra 401 fajta. Pedig figyelemre nagyon is érdemes, sok olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt a jövőben a termelők egyik kedvelt fajtájává válhat.

Keresés