Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Vasárnap (július 13-án) 10.40-kor indul hódító útjára a Tv2 új főzőműsora, a grillezésre és Bbq ételekre koncentráló Grillezzünk! magazinműsor. Kapcsold be, dőlj hátra, és hagyd, hogy téged is magával ragadjon a kerti grillezés felejthetetlen élménye!
A Baranya Vármegyei Kormányhivatal Hulladékgazdálkodási Hatósága jelentős bírságot szabott ki a pécsi városüzemeltetési cégre, a Biokomra, hulladékgazdálkodási szabálysértések miatt.
Úgy tűnik, az Ethereum újra reflektorfénybe került – de ezúttal nem a DeFi vagy az NFT-k miatt, hanem az intézményi tőke agresszív beáramlása miatt. Az Ethereumhoz kötött tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) már több mint 908 millió dollár értékű ETH-t halmoztak fel, ami egyértelmű jele annak, hogy a nagyhalak készülnek valamire. És ha az eddigi kri
Nem csak a gyerekek számára fontos a nagymamáékkal való kapcsolattartás. Egy friss kutatásból ugyanis kiderült, hogy a nagyszülők egészsére is pozitív hatással lehet az unokáikkal töltött idő.
Szent Henrik császár, akit a német császárok közül egyedül avattak szentté, Szent István feleségének, Gizellának volt a testvére. Mint Civakodó Henrik bajor herceg legidősebb fia aligha számíthatott arra, hogy egyszer a birodalom császára lesz. Az Ottó császár és atyja, Henrik közötti ellentétek miatt ugyanis hosszú időn át még az is kérdéses volt,
A Live Aid vízválasztó a populáris zene történetében: az afrikai (etióp) éhezők megsegítésére 1985. július 13-án két fő helyszínen, a londoni Wembley-ben és a philadelphiai Jfk stadionban megrendezett megakoncerten a pop- és rockvilág akkori krémjének produkcióit az élő tévéközvetítések jóvoltából a világ százhatvan országában összesen 1,5 milliárd
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb - hangsúlyozta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A magyar férfi vízilabda-válogatott lehengerlő teljesítménnyel rajtolt a szingapúri világbajnokságon. Varga Zsolt csapata már az első félidőben eldöntötte a meccset és végül 18-6-os győzelemmel küldte haza az ausztrálokat.
"Miből tudhatod, hogy ADHD-s vagy?", "Öt jel, hogy nárcisztikus a pasid" - ugye, ismerősek ezek a címek a közösségi médiából? Dús András pszichológus szerint számos mítosz kering a felkapott fogalmakról, ám ha valami túl egyszerűnek tűnik, joggal gyanakodhatunk. Sok a féligazságokon alapuló cikk, poszt és videó, amik alapján tévesen diagnosztizálha
Az egyik leggyakoribb vágy, amivel a nők találkozhatnak, hogy karjaik karcsúbbnak tűnjenek, különösen a melegebb hónapokban, amikor többet mutatnak az öltözködésben. Szerencsére a divattervezők számtalan innovatív megoldást találtak ki ennek a célnak az elérésére.
Miközben az emberiség azon aggódik, hogy hová vezethet a mesterséges intelligencia menetelése, a világ egy része leragadt "a digitális középkorban": évtizedekkel megjelenésük után még mindig futnak a Windows XP, Windows 95 és más elavult rendszerek – mert felhasználóik nem tudnak megszabadulni tőlük.
A Hunyadiak szinte a semmiből tűntek fel a 15. századi magyar történelemben, hogy a törökverő Hunyadi János és fia, Mátyás király révén maradandó nyomot is hagyjanak.
Élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben. Az országos átlagos havi bérleti díj elérte a 230 ezer Ft-ot - derül ki a Duna House ingatlanközvetítő adataiból.
Az egyre gyakoribb szélsőséges időjárás igenis próbára teszi szervezetünket: a testünk egyre nehezebben tud alkalmazkodni az extrém meleghez, és könnyen túlmelegedhet, ez pedig olyan problémákhoz vezethet, mint a fejfájás, szédülés, kiszáradás és hőguta. A küzdelem egyre nehezebb, de vajon milyen praktikák lehetnek segítségünkre a bőséges folyadékf
Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 99 921,45 ponton zárt, 0,33 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A TISZA hívei Nagykanizsán gyűltek össsze, hogy meghallgassák a párt vezetését főként Magyar Pétert, mit terveznek arra az esetre, ha kormányra kerülnének. Az is téma egy ideje, hogy mi lesz, ha kétharmaddal nyer a TISZA.
Ezért fontos, hogy nyáron metszened ezeket a fákat – a kerted meg fogja hálálni A kertészek többsége az őszi vagy téli metszés mellett teszi le a voksát, hiszen ebben az időszakban töltik a pihenőjüket a fák. Viszont léteznek olyan fa fajták is amelyeket leginkább nyáron ajánlott megmetszeni, és azok a fajta fák is ilyenkor igénylik
A mirelit pizza nem egy mai találmány és emberek tömegének életét tette könnyebbé a létezése. A fagyasztóban sokáig eltárolható és bármikor megmentheti az ebédet vagy a vacsorát, hiszen csak meg kell sütni és máris kész a melegétel. Manapság viszont már nemcsak fagyasztott, hanem hűtött pizzát is árulnak, sőt olyan dobozos változatot, amiben a tész