Mind a Bitcoin, mind a MicroStrategy részvényei elképesztő, 1000%-ot is meghaladó hozamokat produkáltak az elmúlt öt évben – de vajon melyik éri meg jobban a jövőre nézve? A kriptobefektetések világában sokan dilemmába ütköznek: érdemes közvetlenül Bitcoint venni, vagy inkább olyan részvénybe fektetni, amely erősen kötődik ehhez az eszközhöz – péld
Nyaralni mennénk, hogy kikapcsolódjunk, de valahogy mégis ott találjuk magunkat napokig a bőrönd fölé görnyedve, mindent keresgélve, mintha egy mini ruhabolt raktárában élnénk. Ismerős?
Az Európai Bizottság késlelteti a választ az Egyesült Államokkal szembeni viszonvámok kérdésében. Előzőleg Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámokat helyezett kilátásba. Brüsszel viszont egyelőre diplomáciai megoldásban érdekelt.
Mario Vargas Llosa Csendes forradalom című regényében a zene és a társadalom szoros kapcsolata jelenik meg Peru történelmén keresztül. Ez a hét könyve.
A Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint nem elég kormányt váltani – demokráciát is kell építeni. Azt gondolja, hogy erre a "csak-a-Tisza" logika nem alkalmas.
A Gyulai Tankerületi Központ hét intézményében, egy időben zajlott az a pilot, vagyis teszt program, melynek végén, közel egy időben azonos koreográfia mentén zárták le az egy héten át zajló tábort. A gyulai Implom iskolában is egy energikus, lendületes táncot mutattak be a fiatalok. A Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! program 20
A mesterséges intelligencia forradalmasíthatja a gyógyszerfejlesztést: a McKinsey és a Merck közös projektje során sikerült 2-3 hétről 3-4 napra csökkenteni a klinikai vizsgálati jelentések elkészítésének idejét, valamint 50 százalékkal csökkenti a hibák számát is.
A nyári szabadságolások időszaka minden évben újraírja a HR-részlegek működését. A legtöbb magyar munkavállaló ilyenkor veszi ki a jól megérdemelt pihenőnapjait, miközben a vállalatok számára létfontosságú, hogy a gyártás, a szolgáltatás és az ügyfélkiszolgálás zavartalanul folytatódjon. A Jobtain HR Szolgáltató tapasztalatai szerint egyre több haz
Idén átlagosan 6500 forintos éves átlagdíj mellett, alapvetően két biztosító termékei közül választanak az elektromos rollerek tulajdonosai – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő portál mikromobilitási eszközökre fejlesztett kalkulátorának adataiból. Az ellenőrzés nehézségei miatt piaci becslések szerint országos szinten csupán az érintett jár
Az olasz válogatott ötméteres párbajban nyert hétfőn az olimpiai bajnok szerb csapat ellen a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának második fordulójában.
Rosalía Grammy-díjas spanyol előadó, a New Balance új globális nagyköveteként debütál, és egy menő kampány keretében mutatja be a márka legújabb modelljét, a 204L sneakert. A modell premierje egy különleges anyag részeként valósul meg, amely a divat, a zene és a mozgás határainak összekapcsolására törekszik.
Egy rejtélyes férfi bukkant fel a színésznő oldalán, és vele együtt azonnal jöttek a kérdőjelek is. Jennifer Aniston új kedvese, Jim Curtis nemcsak hipnotizőr és coach, hanem saját bevallása szerint is nőcsábász, aki nem bírja sokáig ugyanazzal a partnerrel.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az előző évhez képest nőtt a repülőgép-balesetek száma tavaly, az egyik repülésbiztonsági szervezet ki is fejezte az aggodalmát. Hosszú távon azért továbbra is javul a helyzet, tavaly is biztonságosabb volt repülni, mint húsz éve.
A magyar lóversenysport – amely galopp- és ügetőversenyekre tagolódik, s összefoglalóan lósportként ismert – szorosan összefonódott Budapest fejlődésével. Kezdetben arisztokratikus időtöltésként jelent meg, ám a 19. század végére a fővárosi polgárság egyik legjelentősebb társadalmi eseményévé vált. A galopp során a lovak vágtában versenyeznek, míg
Elhunyt Schmuck Andor – értesült a Blikk. A bulvárlap azt írja: az egykori politikus hosszú hónapok óta küzdött egy súlyos betegséggel, ám mindvégig bízott a gyógyulásban és a nyilvánosság előtt is méltósággal vállalta megpróbáltatásait. Schmuck Andor életének 55. évében hunyt el.