Több átfogó koncepció is készült a közösségi közlekedés fejlesztésére, ám egyikből sem lett semmi. A vasutasok jelentős része Lázár Jánost tartja felelősnek a MÁV állapotáért. A kánikula miatt fehérre festik a síneket, ez azonban annyit ér, mint sebtapasz a nyílt törésre, hangzott el az ATV-ben.
A magyar ingatlanpiacon új fejezetet nyithat a „venni vagy bérelni” dilemmájában az Otthon Start program, amelynek keretében legfeljebb 50 millió forintos, kedvezményes kamatozású lakáshitelt vehetnek fel az érintettel az első lakásuk megvásárlására, 10 százalékos önrésszel. A lakhatási költségek mérlegelésénél a vásárlás egyre vonzóbb alternatíváv
Diplomata útlevelek, diplomáciai testületjelző matrica, megtévesztő CD rendszám, és fényűző luxusélet látszata; nem mindennapi elkövetővel találták magukat szemben a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, amikor egy hazai bűnszervezetre és annak vezetőjére csaptak le. A bűnözői csoport több mint két és félmilliárd forint áfa befizetését mul
Az Eurostat adatai szerint a magyarok kb. 40 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást. Különböző felmérések ennél borúsabb képet is festenek, kiemelve a jövedelmi helyzet és az infláció utazási szokásokra gyakorolt hatását.
Legalább 89 ember meghalt és több mint 200 megsebesült fegyveres csoportok közötti összecsapásokban Szíria déli részén – közölték a hatóságok, aktivisták és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (Osdh) nevű szervezet. A Szíria déli részén fekvő Szuveida tartományban azután törtek ki zavargások, hogy néhány napja a Damaszkusz és Szuveida város
A Grand Canyon északi peremének történelmi jelentőségű turistaháza és a környező tucatnyi épület is elpusztult a katasztrófában. Erdőtűz pusztít a térségben.
"Szép, szép a zsiráf, de otthonra nem kéne"- idézett egy székely vicces mondást Orbán Viktor a Pikk Extrában Magyar Péterre utalva, és kijelentette: "digitális politikai mozgalom ide, Tisza erre-arra", "mi ‘22-ben vállaltunk dolgokat, és több mint ‘90 százalékát megcsináltuk".
Horvátország kormánya úgy döntött, hogy a kőolajszármazékok legmagasabb kiskereskedelmi árának meghatározásáról szóló rendeletet a továbbiakban nem alkalmazza, amit a globális piaci trendek alapos elemzésének és nyomon követésének eredményével magyarázott.
Példátlan, iparágak közötti összefogás vette kezdetét július 13-án a Nemzetközi Rock Nap alkalmából. Hazai előadók álltak az ország egyetlen keményzenei magazinja mellé, dalszövegeiket ajánlva jövőbeli hirdetések számára. A márkák most ikonikus sorokat kölcsönözhetnek magyar metal és hard rock zenekaroktól, hogy az így létrejövő egyedi hirdetéseikk
Hungarian Spacelab Network néven űripari hálózat létrehozásáról született megállapodás kilenc egyetem, két minisztérium és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat között, az aláírási ceremóniát hétfőn tartották Budapesten.