Nem javul a vállalkozói hangulat, az üzleti környezet egyre nehezebbé válik – mondta Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára kedden az Egyensúly Intézet szakmai közreműködésével készülő VOSZ Barométer kutatás 2025. második negyedéves jelentését ismertető sajtótájékoztatón.
Csodálatos pillanatoknak lehettünk szemtanúi: Kapu Tibor, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski óriási mosollyal, integetve lépett a mentőhajó fedélzetére.
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a megfelelő munkaruha elengedhetetlen a munkahelyi biztonság és kényelem szempontjából. Akár egy építkezésen dolgozunk, akár egy gyárban vagy más környezetben tevékenykedünk a munkaruha segít megvédeni bennünket a különféle veszélyektől. Ebben a bejegyzésben részletesen foglalkozunk azzal, hogy miért fontos
Jogegységi határozatot tett közzé a Kúria az Európai Unió Bíróságának április 30-án meghozott C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről. A határozat szerint a nagy médiavisszhangot kapott ítélet nem terjed ki általános jelleggel minden devizaalapú kölcsönszerződésre, kizárólag azokat a szerződéseket érinti, amelyeknél az árfolyamkockázatról szóló ü
Szponzori együttműködést jelentett be a motorsport-technológia élvonalában járó Lola Cars és a Warner Bros. Discovery. A partnerség első állomásaként a berlini ABB FIA Formula E Világbajnokság 13. és 14. futamán Superman-tematikájú autódekorációval és versenyzői overallokkal robbantottak, épp a DC Studios új Superman-filmjének premierje alkalmából.
Csalók telefonon keresik az MNB ügyfeleit piackutatásra vagy állítólagos jogtalan tranzakciókra hivatkozva, és az ügyfelek banki adatait próbálják megszerezni.
Vadonatúj részekkel jelentkezik a SuperTV2-n a nagysikerű gasztro-reality, a Hal a tortán, ezt Fischer Gábor jelentette be hétfő este a TV2Fischer_vision szakmai Instagram oldalán. A műsor háziasszonya ezúttal is Gáspár Bea, aki idén is elsőosztályú alapanyagokkal, jótanácsokkal és némi csavarral engedi a konyhájukba a vállalkozó kedvű hírességeket
A független országgyűlési képviselő attól tart, hogy a Fidesz lehet a nevető harmadik abban az esetben, ha Magyar Péterék ráindulnak a 2022-es választás ellenzéki egyéni győzteseire.
Ha elvisz a rendőrség a gyülekezési törvény megsértésére hivatkozva, mit mondjon majd a párom a három gyermekünknek? – kérdezte a Budapest Pride elnöke a minisztert, aki egyik első reakciójával a neonácikhoz hasonlította a melegeket.
Az articsóka méltatlanul mellőzött növény hazánkban, pedig a bélrendszer harmonikus működése szempontjából valódi kincs. Akár ropogós salátába komponálva, pizzán vagy laktató omlett részeként tálalva, netán egy ínycsiklandozó mártogatós alapjaként, az articsóka nagyszerű módját kínálja annak, hogy különleges ízeket csempésszünk a mindennapjainkba,
A „digitális iker” segítségével nemcsak a közlekedés biztonsága növekszik, hanem lehetőség nyílik a vezetőtámogató és önvezető rendszerek fejlesztésére is, ami a jövő intelligens közúti forgalomirányításának alapját képezi.
Piaci pletykák szerint az Apple félmilliárd dolláros dolláros befektetést fontolgat az MP Materials vállalatba, amely az egyetlen amerikai ritkaföldfém-bánya üzemeltetője.
Elérte a 15 milliót az automatáknál visszaváltott műanyag palackok, fémdobozok és üvegek száma a pünkösdi hosszú hétvége utáni kedden, ez csaknem 30 százalékkal több, mint az eddigi rekord - tájékoztatta a MOHU kedden az MTI-t.
Feljelentést tesz Lázár János az országból kivitt Klimt-kép miatt. Mi történt? Lázár János vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményeként az Építési és Közlekedési Minisztérium feljelentést tesz Gustav Klimt Afrikai herceg portréja című képének ügyében. A minisztérium Forbes.hu-hoz eljuttatott közleménye szerint a magyar műtárgyfelügyeleti hatóságo
781 évig tartott a leghosszabb háború a történelemben, egy másik pedig közel 600-ig. Ezek a konfliktusok nem gyors győzelmekről szóltak, hanem megújuló, generációkon át húzódó küzdelmekről, amik nemcsak a térképet, hanem egész korszakokat is átírtak.
Az idei első félévben 0,4 százalékkal több motorbenzin és 0,5 százalékkal több gázolaj fogyott a kiskereskedelmi forgalomban Magyarországon, mint tavaly ugyanebben az időszakban; a teljes üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 0,5 százalékkal nőtt.
Az amerikai elnök hétfőn bejelentett ultimátumára várhatóan az eddig megszokottak szerint reagálhat Vlagyimir Putyin, aki talán megpróbálhatja elterelni a figyelmet, és talál majd valamilyen indokot vagy ismét szab valamilyen feltételt arra, hogy miért nem lehetséges a békemegállapodás az ukránokkal – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkut
Bár az Otthon Start programban az első lakás vásárlását támogatja a kormány, figyelembe veszik azt is, ha valaki már rendelkezik ingatlannal, de annak mérete nem megfelelő, vagy az nem a lakhatást szolgálja - derült ki Varga-Bajusz Veronika államtitkár nyilatkozatából. Update 13:45: az MTI közlése szerint mondatát a közlő utólag módosította. Így
Csodálatos pillanatoknak lehettünk szemtanúi: Kapu Tibor, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski óriási mosollyal, integetve lépett a mentőhajó fedélzetére.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium a helyi önazonosság védelméről szóló törvény részletszabályozását, amely komoly csúszást is előidézhet azokon a településeken, ahol az önkormányzat él az elővásárlási jog biztosításával.
Ha egy sportesemény narratíváját egy közéleti szereplő írja át, az nem túl egészséges. A klubvilágbajnokság döntője kommunikációs szempontból nem a pályán dőlt el: a mérkőzés körüli figyelem kisiklatása tanulságos eset. (Vélemény.)
Új lehetőséget kínál az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz hitelprogram most megjelent módosítása a feldolgozóipar területén tevékenykedő vállalkozásoknak – tájékoztatott a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
A humorista ezen a héten többek között a Tisza Párt hétvégi kongresszusáról, Orbán Viktor fapados repüléséről, Nagy Márton gazdasági sikertelenségéről és Orbán Ráhel Amerikába költözéséről készítette videóját.