A Jennifer szindróma, azaz történetek kapuzárásos férfiakról, akik 20 évvel fiatalabbra cserélik a feleségüket. Az életközepi válság egyik árulkodó jele, amikor a negyvenes férj beújít egy új barátnőt, aki a lánya lehetne.
Reggel kilenc óra, enyhe napsütés, lassú kávézás, kellemes szellő és egy jó nagy, árnyékos kerti asztal – valahogy így néz ki az ébredés utáni balatoni idill, amihez már csak egy jó reggeli hiányzik. A térségben szerencsére ma már számos kézműves pékséget találunk, amelyeknek köszönhetően nemcsak finom, de minőségi pékárukkal indíthatjuk a napot. A
A magyar kutatóűrhajós küldetése fontos motiváció lehet a fiatalok számára – mondta az InfoRádióban a csillagász. Arról is beszélt, hogy milyen esélye van Kapu Tibornak egy újabb űrküldetésre.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Azt is megkérdezte Trump Zelenszkijtől a négyszemközt tartott beszélgetésen, Kijev meg tudná-e támadni Moszkvát. Mi történt? A Financial Times két, a július 4-én lezajlott telefonos beszélgetést ismerő forrásra hivatkozva közölte, hogy az amerikai elnök arra biztatta Volodimir Zelenszkijt, hogy fokozza az oroszországi célpontok elleni mélységi csap
Ideje, hogy Brüsszel ne csak az ukrán hatalom, hanem az ukrán emberek és a kárpátaljai magyarok mellett is kiálljon – jelentette Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában, miután a magyar kormány kedden kezdeményezte Brüsszelben, hogy az Európai Unió emberi jogi szankciós listájára azonnali hatállyal vegyék fel azokat az ukrán v
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) idén ötödik alkalommal rendezi meg nyári fesztiválját Esztergomban, július 31. és augusztus 2. között. A rendezvény nemcsak a tehetséggondozásról és tudásátadásról szól, hanem arról is, hogyan lehet ezt fesztiválhangulatban, közösségi élményként megélni.
Negyedével több a férfiak nyugdíja az Európai Unióban, mint a nőké – derül ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből Magyarországon ennél kicsit jobban közelít, de itthon sem éri el egy átlagos női nyugdíj a férfiak juttatásának 88 százalékát. Érdemes megvizsgálni ezt a problémát, hiszen harmadával több a női nyugdíjas, akik várhatóan tovább is élnek
Többen látnák szívesebben Orbán Viktort a kormányfői pozícióban a következő négy évben is, mint Magyar Pétert – derült ki a Századvég júliusi közvélemény-kutatásából. A Republikon viszont Tisza-előnyt mért a pártok versenyében.
Elérte a 15 milliót az automatáknál visszaváltott műanyag palackok, fémdobozok és üvegek száma a pünkösdi hosszú hétvége utáni kedden, ez csaknem 30 százalékkal több, mint az eddigi rekord - tájékoztatta a Mohu kedden az MTI-t.
A Dunaújvárosi Vasmű bezárása után állami tulajdonba kerül a terület és az infrastruktúra, miközben folyamatban van a felépítmények értékesítése. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő szerint a jövőben ipari park jellegű működés valósulhat meg a területen, amely új befektetőket és munkahelyeket hozhat a városba - írja a vg.hu.
Piackutatásra, illetve az ügyfelek bankkártyájáról indított állítólagos jogtalan tranzakciók miatti egyeztetésre hivatkoznak azok a kibercsalók, akik az MNB nevében hívnak fel telefonon fogyasztókat, és így próbálják megtudni azok bizalmas banki adatait – figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank.
A vállalat a 2025 Galaxy AI Fórumon jelentette be, hogy az év végéig több mint 400 millió eszközre terjesztené ki a Galaxy AI-t, mivel a felhasználok mindennapi teendőik elvégzéséhez egyre inkább az AI-ra támaszkodnak.A Samsung 2024-ben új korszakot nyitott mobil AI-alapú fejlesztéseivel és a Galaxy S24 szériával, azzal a céllal, hogy 2024-re több
Sérülésmentes, valódi bőrből szabott kárpit, megújuló forrásból származó biofonalból szőtt szövet, újrahasznosított műanyag palackokból gyártott szintetikus textília – készíthetjük bármilyen hagyományos, high-tech, szellőző, fenntartható, visszaforgatható anyagból az autó belsejét, néhány óvodás percek alatt képes felülírni minden elővigyázatosságo
Azoknak, akik nyaralása a Unitravel csődje miatt veszélybe került, közösen nyújt segítséget az utazási iroda biztosítója és az IBUSZ. Az ügyfelek maguk dönthetik el, hogy kártérítést vagy csereutat szeretnének.
Egy rákbeteg lány, aki orvosi segítség nélkül gyógyult meg és egy farkasok között nevelkedő holokauszttúlélő – hangzatos történetek, csak kár, hogy mindegyik hazugság.
A jogegységi határozat kizárólag azokra az ügyekre vonatkozik, ahol nem volt megfelelő tájékoztatás az árfolyamkockázatról. Az adósoknak kell bizonyítaniuk, hogy nem kaptak elég információt.
Hogyan kapcsolódik Neil Armstronghoz a magyar Szent Korona? Miért nevezték egy Kissingernek készült dokumentumban "forró krumplinak". És egyáltalán: hogyan reagált a korabeli magyar sajtó a holdra szállásra?
A Bybit hivatalosan is megnyitotta európai központját Bécsben, miután a múlt héten egy 250 fős összejövetelt tartott, amelyen a kriptoszektor vezetői és osztrák politikusok is részt vettek. Ahogyan arról májusban beszámoltunk, a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, a Bybit megszerezte a MiCA-engedélyt Ausztriában, ezzel párhuzamosan pedig bejelen
A jógáról sokszor automatikusan a lenyűgöző pózok jutnak eszünkbe, amelyeket a különböző gyakorlatok során végeznek. Azonban a jóga ennél sokkal többről szól. Ez az ősi keleti bölcselet egy átfogó életmódot képvisel, amely segíti az embert a test, lélek és szellem harmóniájának megteremtésében. Az alábbiakban bemutatjuk a jóga tíz alapvető tanításá
Újabb elemmel bővült a KKV Technológia Plusz Hitelprogram. A már működő beruházási hitel mellé július 15-étől elérhetővé válik a program "B" komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel, amelynek keretében várhatóan 4000-4500 vállalkozás kap érdemi segítséget, különösen a fejlesztendő térségekben – közölte a Nemzetgazd
Szeretnél kiszakadni a városból, de nem mennél messzire? Zsámbék és környéke igazi nyári élményt kínál – túrával, történelemmel és egy kis kényeztetéssel!
Bükkszentkereszt újabb különleges turisztikai attrakcióval bővült: július elején megnyílt a Motylka, vagyis a Lepke-terasz, ahol trópusi lepkék, illatos növények és egy kis mesevilág várja a látogatókat - mindezt egy hegyvidéki teraszra álmodva.
Lehetséges, hogy hamarosan nem Elon Musk vagy Jeff Bezos lesz a világ leggazdagabb embere, hanem egy rejtélyes, ismeretlen figura: Satoshi Nakamoto. A bitcoin megalkotója már most is ott van a leggazdagabbak között – és ha az árfolyam tovább emelkedik, akár a csúcsra is kerülhet. A bitcoin titokzatos létrehozója a napokban a világ 11. leggazdagabb
Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.
Elkészült mind a 21 programhelyszín, a nagyszínpad befogadóterét a korábbi 16-18 ezerről 22-23 ezresre bővítették – mondta el Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató kedden, a szerdán nyíló Campus Fesztivál sajtóbejárásán.