Kapu Tibor sikeresen landolt, de az program itt nem ér véget, és a mostani küldetés megnyitotta az utat újabb magyar űrutazások előtt - mondja Tamási Dávid, a SpaceJunkie szakértője, akivel az űrutazás legizgalmasabb pillanatait is végigvettük.
Bejelentették a 2025-ös Emmy-díjak jelöltjeit. Az amerikai televíziós produkciók számára kiosztott díjakból idén az Apple TV+ sikersorozata, a Különválás gyűjtötte be a legtöbb, 27 jelölést.
Az emberi lélek, egy olyan fogalom, ami már évezredek óta izgatja az emberiség fantáziáját. Mit is jelent valójában a lélek? Hogyan határozhatjuk meg, milyen szerepet játszik életünkben, és vajon mérhető-e egyáltalán? Számos filozófus, vallási vezető és tudós tett már kísérletet e rejtély megoldására, de talán senki sem váltotta ki annyi vitát és é
A rágcsálók megjelennek a kertünkben, ha akarjuk, ha nem. A legrosszabb, hogy távozni már nem akarnak egykönnyen. Hogy megvédjük a kertet, mutatjuk, hogyan lehet természetes módon távol tartani a rágcsálókat a kerttől.
Megint sakkozik a műsorrenddel az RTL: a TV2 meglepetésszerű Legyen Ön is Milliomos‑premierjére válaszul, átrendezte az egész vasárnap esti főműsoridőt. Az ugrás ismétlése ezek után is marad a kirakatban, miközben A feláldozhatók harmadik részének vetítése elmarad. Mutatjuk, milyen sorrendben kerülnek képernyőre a hétvégén a filmek és műsorok.
Pintér Sándor belügyminiszter azonnali hatállyal kirúgta Kiss Zsoltot, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatóját. A főigazgató egy múlt heti konferencián arról beszélt, hogy tavaly négyezer protetikai műtétet magánszolgáltatónál végeztek el. Ennyi család került olyan helyzetbe, hogy 2-4 millió forintot ki kellett termelnie.
Hiába próbálkozik a Bayern München: a Liverpool egyértelművé tette, hogy nem válik meg kolumbiai sztárjától, Luis Díaztól. A német rekordbajnok 67,5 millió eurós ajánlatot tett az elmúlt napokban, ám az angol klub ezt gondolkodás nélkül visszautasította.
Az első időmérő remekül sikerült, a magyar pilóta a mezőny leggyorsabbja volt, így az élről indulhatott a hétvége első versenyén. Jól sikerült a start, az összetettben is rivális Jochen Hahn-t maga mögött tudta tartani, így a címvédő fordulhatott el elsőként az első kanyarban. Ettől kezdve pedig a MOL által is támogatott magyar versenyző kézben tar
Több száz készítmény okozhat fényérzékenységet és válthat ki akár komoly bőrtüneteket is, más orvosságok a szervezet hőháztartására hathatnak kedvezőtlenül. Nyári gyógyszerszedési tanácsok a Semmelweis Egyetem főgyógyszerészétől, dr. Sebők Szilvia mesteroktatótól.
Amint a nyár beköszönt, mindannyian izgatottan várjuk a hosszan tartó napsütést, a szabadságot és az új élmények lehetőségét. Legyen szó aktív kirándulásokról vagy pihentető strandolásról, az idei szezon mindenki számára tartogat valami különlegeset. A csillagok pedig megmutatják, hogy mi az, ami igazán lázba hozhat bennünket az elkövetkező hónapok
Magyarország egykor édesvíz-nagyhatalom volt, és újra az lehet - írta az építési és közlekedési miniszter kedden a Facebook-oldalán. Lázár János szerint a klímaváltozás miatt ma az aszály és elsivatagosodás kihívást jelent a gazdálkodóknak, a vízgazdálkodás modernizálásához pedig tározók építése és öntözőrendszerek telepítése szükséges.
Folyamatosan érkeznek a frissítések, és egyre több részlet derül ki a szeptember 1-jén induló, 3 százalékos kamatú Otthon Start lakáshitelről. A saját tulajdonnal nem rendelkezők lakhatási helyzetén javító, régóta várt kezdeményezés célja, hogy megkönnyítse az első lakás vagy ház megvásárlását. Összefoglaltuk, mit lehet eddig tudni a kedvezményes h
Elindult Magyar Péter és a Tisza Párt 80 nap alatt Magyarország körül elnevezésű országjárása. A résztvevők Tokajnál szálltak vízre és szombaton érkeznek Tiszafüredre.
A kávékereskedők versenyt futnak az idővel, hogy minél több brazil kávét juttassanak az Egyesült Államokba, mielőtt augusztus 1-jén életbe lép Trump 50 százalékos vámja a brazil termékekre. A lépés miatt az egész globális kávépiac átrendezőhet és jelentős drágulást jelenthet az amerikai fogyasztóknak.
Azonnali hatállyal megszüntette Kiss Zsolt kormányzati szolgálati jogviszonyát Pintér Sándor belügyminiszter, ezzel véget ért a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatójának csaknem harmincéves pályafutása a szervezetnél.
Bár a kedden közzé tett GDP-adatok egy ellenálló gazdaság képét festik le, Kína gazdasági növekedése mögött egyre súlyosabb belső feszültségek húzódnak: a fizetéscsökkentések, elmaradó kifizetések és csökkenő fogyasztás mind erősödő strukturális problémákra utalnak. A dolgozók közül sokan másodállásra kényszerülnek, míg az állami szektorban is egyr
Nem 8, hanem 10 tévécsatorna tűnik el év végén Magyarországon - írja a Média1, utalva a korábbi hírre, amely szerint a több, a Paramounthoz tartozó csatorna is megszűnhet külföldön és akár Magyarországon is. A legfrissebb új információk szerint év végéig szüntetnek meg Magyarországon 10 csatornát.
A Sztárbox következő évadára készülő Bernáth Odett Törökországban kapcsolódott ki — de a kemény munka ez alatt sem állt meg. Heti 15 edzéssel és szigorú étrenddel formálja testét, amit bikinis fotóin már most jól látni. Nézd meg a videót, amiben a fotók is vannak!
A bruttó átlagkereset 702 800 forint volt májusban, 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – jeletette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kristen Bell a Bármit, csak ezt ne című vígjátéksorozatban nyújtott alakításáért Emmy-jelölést kapott. Férje, Dax Shepard egy merész Instagram-poszttal tisztelgett a színésznő előtt. A 77. Emmy-díjátadót szeptember 14-én rendezik meg.
A moldáv államiság törékeny, a román egyesülés kérdése újra és újra felmerül, miközben az orosz befolyás sem múlt el nyomtalanul – nyilatkozott lapunknak a szakértő.
Az Európai Bizottság májusban írta elő, hogy a tagállamok vállalják minél több olyan migráns befogadását, akiket egy másik tagállamból telepítenének hozzájuk. Az előzetes befogadási vállalások minden brüsszeli várakozást alulmúltak: csak 9 ország válaszolt a 27-ből, és a legutóbbi számok egynegyedét vállalták csak a tagállamok. Azaz Brüsszel hiába
Sokak álma egy Karib-tengeri körutazás egy luxushajó fedélzetén. Egy család számára a karibi álom azonban rövid úton rémálomba fordult át: Amy Lynn Bradley eltűnése a mai napig megfejthetetlen.
Felfüggesztették a Renault részvényeit a ma reggeli kereskedésben, miután 19 százalékot zuhant a papír a tegnap esti hírekre, hogy csökkentette idei profitvárakozását a cég. A vállalat új átmeneti vezérigazgatót is kinevezett a múlt hónapban meglepetésszerűen távozó cégvezér helyett.