Az MNB nevében telefonon jelentkező csalók piackutatásra vagy az ügyfelek bankkártyáiról történt állítólagos jogosulatlan tranzakciókra hivatkozva igyekeznek megszerezni az érintettek banki adatait.
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint keretösszeggel érhető el augusztustól a hazai halgazdálkodók, akvakultúrával foglalkozó vállalkozások és a halfeldolgozók számára a Mahop Plusz program keretében.
Az elmúlt hetekben néhány altcoin exponenciális növekedést produkált, miközben a bitcoin újabb és újabb történelmi csúcsot állított fel. A drasztikus csökkenése a bitcoin-dominanciának egyes elemzők esetében azt jelenti, hogy a ciklus folytatja a historikus trendjét és a felezést követő 15-18 hónapban új csúcsot állít fel. Nézzük, mely altcoinok az
A nyár nemcsak a pihenés, hanem a munkavégzés rugalmasabb formáinak időszaka is. Egyre többen dolgoznak görög szigeteken, a horvát tengerpartokon vagy éppen a Balaton mellett – hívhatjuk őket akár digitális nomádnak is, magyar céges státusszal. De tényleg működik ez szabályosan, vagy inkább adó- és tb-kockázatot húzunk magunkra? A kérdésre a Niveus
Minden tavasszal hosszas keresgélés és tervezgetés után választom ki az ideális úti célt, és az éjszakába nyúlóan böngészem a szállások kínálatát, várom az örömteli pillanatot, amikor végre sikerül a foglalás.
A bankok állhatják a cechet abban az esetben, ha valaki először esik csalás áldozatává. Az MNB erre vonatkozó javaslatára nyitott az NGM, erről indul konzultáció.
Mark Zuckerberg és a Meta Platforms jelenlegi és korábbi vezetői megállapodtak a részvényesekkel egy 8 milliárd dolláros per rendezéséről, amelyet a Facebook felhasználók adatvédelmi jogainak ismételt megsértése miatt indítottak ellenük.
A Megoldások a Holnapért kihívás idei döntője ismét bebizonyította, hogy a fiatalok kreativitása és társadalmi érzékenysége határtalan. Az autizmus spektrumzavarral élő gyerekek támogatásától a mentális egészség megőrzéséig számos inspiráló projekt született.
A 2024/25-ös gazdasági év számos rovartani specialitást tartogatott már a nyárelőig is. Ezek között az agro-zoológiai kihívások között kiemelten szerepel egy kevésbé ismert kártevő, a mák-gyökérormányos (Stenocarus ruficornis, Stephens, 1831). Talán azért is fedi némi homály e kártevő valódi súlyát, illetve a benne rejlő rendkívüli kártevőpotenciál
Az M-Sport csapatfőnöke, Richard Millener szerint a csapat kedvenc és régóta várt versenyével folytatódik a világbajokság. Az M-Sportnak nem sok babér termett az idén a WRC-ben, de azok után, hogy a csapat vezérét, Adrien Fourmaux-t elvitte a Hyundai, jelentősebb eredményt nem is lehetett várni ebben az átmeneti szezonban a fiatal és rutintalan ver
A legtöbb multinacionális vállalat mára túljutott azon, hogy a tehetségmenedzsmentet és a szervezettervezést két külön táblázatban tartsa nyilván. A piac változékonysága, a hibrid munkavégzés és a kompetencia-hiány együttesen arra kényszeríti a vezetőket, hogy újragondolják a „people strategy” fogalmát. Ha a karrierút-tervezésről csak fejlődési pro
Ukrajna magyarországi nagykövetét ismét berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba, ezúttal a palágykomoróci templom felgyújtásának ügyében, amelynek helyreállításához még ma átutalja a kormány a szükséges összeget - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hársfavirág teát hívott vissza esetleges ásványolaj-szennyezettség miatt, a visszahívott Hársfavirágzat Tea 20x1g elnevezésű termék lejárati határideje 2028. február 29. – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
A gázolaj ára tovább csökken, de a benzin most sem lesz olcsóbb. Mi történt? Pénteken ismét változik a gázolaj nagykereskedelmi ára: bruttó 3 forinttal csökken, a benzin ezúttal sem kerül kevesebbe – írja a Holtankoljak.hu Csütörtökön hasonló módon változott a gázolaj ára, a benziné viszont maradt. A kutakon a 95-ös benzin átlagára jelenleg 591 Ft/
Tűz ütött ki a belgiumi Tomorrowland elektronikus zenei fesztivál nagyszínpadán szerda délután, két nappal a rendezvény kezdete előtt. Mutatunk 3 könyvet, amelyben fontos szerepet kapnak a lángok.
Hosszú még az út, amíg III. Károly király és kisebbik fia, Harry herceg között rendeződik a viszony, de úgy tűnik, hogy a felek megtették az első lépéseket a békülés felé. Egyetlen ember azonban hallani sem akar a konfliktus rendezéséről: Vilmos herceg.
Tibor Kapu jelentős tudományos küldetést hajtott végre az ISS-en az Axiom Mission 4 (Ax‑4) során – összefoglaltuk a legfontosabb kísérleteket és eredményeket.
Ismerős az érzés, hogy bármit megadna a gyermekéért, ugye? A bármit ez esetben érhetjük szó szerint is, ugyanis a mindössze pár hónapos Sárközi Máté szülei készek akár a saját májukat is felajánlani azért, hogy kisfiuk meggyógyulhasson. A csöppséget egy igen ritka betegséggel, epeút elzáródással diagnosztizálták, melynek következtében szerve egy id
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszersorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Üzemanyag-ellátási zavarok miatt a Budapest Airport arra kéri a légitársaságokat, hogy július végéig minimalizálják a ferihegyi kerozin-utántöltést, és inkább a kiindulási repülőtereken tankolják fel gépeiket - számolt be az Airportal.hu.
Bár az elmúlt egy évben enyhült a korábbi munkaerőhiány, a magyar munkaerőpiac továbbra sem lélegezhet fel. A Work Force friss elemzése szerint a gazdasági lassulás hatására ugyan több a potenciális jelölt, de a cégek továbbra is nehezen találnak megfelelő képzettségű és motivált munkaerőt – különösen a gyártásban, az autóiparban és a technológiai
Fenyvesi Barna és Nemazalány taktikai megbeszélést tartottak az Exek csatájában. Barna szerette volna megölelni a lányt, ezzel is megerősítve szövetségüket, de Halastyák Fanni elutasította a közeledést. A srác nem értette, hogy miért viselkedik így vele azok után, ami előző este történt köztük. Nézd meg videón a történteket! Az RTL+ Premiumon már e
Bár az elmúlt héten átalakult hazánk időjárása, és a júniusi rendkívüli száraz periódus után számottevő eső hullott, a lehullott vízmennyiség térben igen változatosan oszlott el. Az aszály számos térségben enyhült, több helyen teljesen meg is szűnt, ugyanakkor sok vidéken csupán átmeneti enyhülést hozott az eső. Ezeken a területeken néhány napos na
Zavar lépett fel a budapesti repülőtér üzemanyag-ellátásában, ezért a Budapest Airport arra kéri a légitársaságokat, hogy járataikat minimális helyszíni tankolással tervezzék. A fennakadás július végéig tarthat, a csökkentett készlet minden üzemanyag-kiszolgálót érint. A hosszútávú járatok esetében akár technikai leszállásokra is szükség lehet, ha
Sokáig azt hittem, hogy jól viselem a zajt: az egész nap pittyegő üzeneteket, a "csak egy gyors kérdés"-eket, a mindig valamit kívánó világot. Azt hittem, ettől vagyok kompetens, hasznos, értékes.
Megrendülve beszélt egykori csapattársa, és barátja haláláról az Újpest eddigi legnagyobb nyári erősítése, az izraeli Hapóél Beér-Sevától érkező portugál Iuri Mederios. A 31 éves támadó korábban több csapatban is szerepelt a portugál élvonalban, ott, és az utánpótlás-válogatottakban is jelenlegi sztárjátékosok sorával játszott együtt. Köztük volt a
A Magyar Telekom bejelentette, hogy leányvállalata a a Makedonski Telekom közös nyilatkozatot írt alá a Kormánnyal, melyben a felek megerősítették, hogy közös céljuk Észak-Macedónia digitális átalakítása és fellendítése.
Egy naiv lány a szerelemről álmodik Manhattan forgatagában, miközben újra és újra csalódik – a Szolnokról érkező előadás érzékenyen és látványosan mesél sorsokról, álmokról és a reményről.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Exkluzív videó Noé Viktorral! Számára nem az Exek csatájából való kiesés volt a legfájóbb, hanem az empátia teljes hiánya a társai részéről. A színész úgy érezte, Zsíros Linda és Fenyvesi Barna hátba támadták, miközben ő mindvégig csapattagként tekintett rájuk. Király Petire azonban nem haragszik – sőt, akár egy sörre is szívesen leülne vele.
Egy pár kapcsolati tragédia és egy rejtélyes téglafal csapdája fonódik össze a Netflix új német thrillerében. A téglafal izgalmasan indul, de a misztikumot agyoncsapja egy túlírt forgatókönyv.
Az Exek csatája teljesen új terepet jelentett Király Peti számára: vajon hogyan tudott a volt párjával, Kovács Dórival együttműködni egy versenyhelyzetben? Miért robbant ki a vita Noé Viktorékkal? Hogyan élte meg a taktikázást, és miért tartotta jogosnak az érzelmi kitörését? A valóságshow-k világából is ismert szereplő őszintén mesélt érzéseiről a