Ki gondolta volna, hogy az az elképesztően újító szellemű Peugeot 3008, amit 2017-ben bemutattak a korábbi gombóc egyterű helyett, csak a kezdet volt. Amire azért volt szükség, hogy a harmadik generációt könnyebb legyen befogadnunk. A minden eddiginél szögletesebb, vadabb, legújabb 3008 épp úgy álakat ejtett leleplezésekor, mint elődje, megtévesztő
Gyerekek is áldozatul estek a kuti tragédiában. Az iraki belügyminisztérium tájékoztatása szerint 14 áldozat szénné égett, azonosítani se tudták még őket.
Megbízatása amúgy is lejárt volna, és nem azért szűnt meg, mert Magyarország politikai menedékjogot adott a bűncselekmények miatt körözött Marcin Romanowski volt miniszterhelyettesnek.
Szijjártó Péter jelentette be, hogy ismét berendelték Ukrajna magyarországi nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztériumba, ezúttal a palágykomoróci templom felgyújtásának ügyében, amelynek helyreállításához még ma átutalja a kormány a szükséges összeget. A külgazdasági és külügyminiszter arról tájékoztatott a magyar-üzbég gazdasági vegyes bizo
Az uborka az egyik legnépszerűbb zöldség: frissítő, egészséges és kalóriaszegény. A gond csak az, hogy viszonylag gyorsan megpuhul, nyálkássá válhat, sőt akár penészes is lehet, ha nem megfelelően tároljuk.
A nyár egyik legszínesebb hétvégéje érkezik: a Duna hullámaitól a Balaton partjáig izgalmas programok várják az érdeklődőket. Gárdonyban country zene szól, Balatonfüreden a nevetésé a főszerep, Debrecenben dübörög a Campus Fesztivál, Budapesten pedig spanyol ritmusokra ringatózhatunk egy esti hajóúton. Legyen szó családi kikapcsolódásról, romantiku
Az MNB nevében telefonon jelentkező csalók piackutatásra vagy az ügyfelek bankkártyáiról történt állítólagos jogosulatlan tranzakciókra hivatkozva igyekeznek megszerezni az érintettek banki adatait.
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint keretösszeggel érhető el augusztustól a hazai halgazdálkodók, akvakultúrával foglalkozó vállalkozások és a halfeldolgozók számára a Mahop Plusz program keretében.
Az elmúlt hetekben néhány altcoin exponenciális növekedést produkált, miközben a bitcoin újabb és újabb történelmi csúcsot állított fel. A drasztikus csökkenése a bitcoin-dominanciának egyes elemzők esetében azt jelenti, hogy a ciklus folytatja a historikus trendjét és a felezést követő 15-18 hónapban új csúcsot állít fel. Nézzük, mely altcoinok az
A nyár nemcsak a pihenés, hanem a munkavégzés rugalmasabb formáinak időszaka is. Egyre többen dolgoznak görög szigeteken, a horvát tengerpartokon vagy éppen a Balaton mellett – hívhatjuk őket akár digitális nomádnak is, magyar céges státusszal. De tényleg működik ez szabályosan, vagy inkább adó- és tb-kockázatot húzunk magunkra? A kérdésre a Niveus
Minden tavasszal hosszas keresgélés és tervezgetés után választom ki az ideális úti célt, és az éjszakába nyúlóan böngészem a szállások kínálatát, várom az örömteli pillanatot, amikor végre sikerül a foglalás.
A bankok állhatják a cechet abban az esetben, ha valaki először esik csalás áldozatává. Az MNB erre vonatkozó javaslatára nyitott az NGM, erről indul konzultáció.
Mark Zuckerberg és a Meta Platforms jelenlegi és korábbi vezetői megállapodtak a részvényesekkel egy 8 milliárd dolláros per rendezéséről, amelyet a Facebook felhasználók adatvédelmi jogainak ismételt megsértése miatt indítottak ellenük.
A múlt szombati Szekszárdi UFC–Dombóvári FC felkészülési találkozón a hazai együttesben játszott Félegyházi Krisztián, pedig neki eredetileg a Dombóvárban kellett volna próbáznia – számolt be a szürreális történetről a teol.hu.
A Megoldások a Holnapért kihívás idei döntője ismét bebizonyította, hogy a fiatalok kreativitása és társadalmi érzékenysége határtalan. Az autizmus spektrumzavarral élő gyerekek támogatásától a mentális egészség megőrzéséig számos inspiráló projekt született.
A 2024/25-ös gazdasági év számos rovartani specialitást tartogatott már a nyárelőig is. Ezek között az agro-zoológiai kihívások között kiemelten szerepel egy kevésbé ismert kártevő, a mák-gyökérormányos (Stenocarus ruficornis, Stephens, 1831). Talán azért is fedi némi homály e kártevő valódi súlyát, illetve a benne rejlő rendkívüli kártevőpotenciál
Az M-Sport csapatfőnöke, Richard Millener szerint a csapat kedvenc és régóta várt versenyével folytatódik a világbajokság. Az M-Sportnak nem sok babér termett az idén a WRC-ben, de azok után, hogy a csapat vezérét, Adrien Fourmaux-t elvitte a Hyundai, jelentősebb eredményt nem is lehetett várni ebben az átmeneti szezonban a fiatal és rutintalan ver
A legtöbb multinacionális vállalat mára túljutott azon, hogy a tehetségmenedzsmentet és a szervezettervezést két külön táblázatban tartsa nyilván. A piac változékonysága, a hibrid munkavégzés és a kompetencia-hiány együttesen arra kényszeríti a vezetőket, hogy újragondolják a „people strategy” fogalmát. Ha a karrierút-tervezésről csak fejlődési pro
Ukrajna magyarországi nagykövetét ismét berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba, ezúttal a palágykomoróci templom felgyújtásának ügyében, amelynek helyreállításához még ma átutalja a kormány a szükséges összeget - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hársfavirág teát hívott vissza esetleges ásványolaj-szennyezettség miatt, a visszahívott Hársfavirágzat Tea 20x1g elnevezésű termék lejárati határideje 2028. február 29. – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
A gázolaj ára tovább csökken, de a benzin most sem lesz olcsóbb. Mi történt? Pénteken ismét változik a gázolaj nagykereskedelmi ára: bruttó 3 forinttal csökken, a benzin ezúttal sem kerül kevesebbe – írja a Holtankoljak.hu Csütörtökön hasonló módon változott a gázolaj ára, a benziné viszont maradt. A kutakon a 95-ös benzin átlagára jelenleg 591 Ft/
A Fizz Ligában szereplő, európai kupainduló ETO FC bejelentette, hogy szerződtette a belga Charleroi csapatától Nadir Benbualit, aki kölcsönben a 2024/25-ös idényben már a győrieknél futballozott.
Tűz ütött ki a belgiumi Tomorrowland elektronikus zenei fesztivál nagyszínpadán szerda délután, két nappal a rendezvény kezdete előtt. Mutatunk 3 könyvet, amelyben fontos szerepet kapnak a lángok.
Hosszú még az út, amíg III. Károly király és kisebbik fia, Harry herceg között rendeződik a viszony, de úgy tűnik, hogy a felek megtették az első lépéseket a békülés felé. Egyetlen ember azonban hallani sem akar a konfliktus rendezéséről: Vilmos herceg.
Tibor Kapu jelentős tudományos küldetést hajtott végre az ISS-en az Axiom Mission 4 (Ax‑4) során – összefoglaltuk a legfontosabb kísérleteket és eredményeket.
Ismerős az érzés, hogy bármit megadna a gyermekéért, ugye? A bármit ez esetben érhetjük szó szerint is, ugyanis a mindössze pár hónapos Sárközi Máté szülei készek akár a saját májukat is felajánlani azért, hogy kisfiuk meggyógyulhasson. A csöppséget egy igen ritka betegséggel, epeút elzáródással diagnosztizálták, melynek következtében szerve egy id
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszersorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Üzemanyag-ellátási zavarok miatt a Budapest Airport arra kéri a légitársaságokat, hogy július végéig minimalizálják a ferihegyi kerozin-utántöltést, és inkább a kiindulási repülőtereken tankolják fel gépeiket - számolt be az Airportal.hu.
Bár az elmúlt egy évben enyhült a korábbi munkaerőhiány, a magyar munkaerőpiac továbbra sem lélegezhet fel. A Work Force friss elemzése szerint a gazdasági lassulás hatására ugyan több a potenciális jelölt, de a cégek továbbra is nehezen találnak megfelelő képzettségű és motivált munkaerőt – különösen a gyártásban, az autóiparban és a technológiai