Főtt virsli mustárral, vagy egy klasszikus hot-dog? Mi magyarok imádjuk ezt enni reggelire, vagy vacsorára, azonban nem mindegy, hogy mennyit fogyasztasz belőle.
Először csak TikTokon pörgött fel a Labubu-láz, de mára a legnagyobb hollywoodi sztárok is beszálltak a szőrös szörnyecskés játékba. Rózsaszín, limitált, aranyozott vagy simán csak cuki – a Labubu most a divatvilág új kedvence lett, ami lassan fontosabb, mint a designer táska, amire akasztják.
Célegyenesbe ért a balatoni Vízparti Terv elfogadása, elindult a kormányrendelettel kapcsolatos egyeztetés végső fázisa. A Balaton hazánk páratlan természeti kincse, amelynek védelme közös felelősségünk - írta Lánszki Regő országos főépítész, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára Facebook-oldalán csütörtökön.
Az Európai Unió Törvényszéke szerdán helybenhagyta az Európai Parlament döntését, amely szerint az idén januárban elhunyt Jean-Marie Le Pen francia jobboldali politikus által korábban jogtalanul felvett pénzeket vissza kell fizetni.
A jelenlegi varsói vezetés láthatóan ebben nem érdekelt, mondta Szijjártó Péter a magyar–üzbég gazdasági vegyes bizottság ülését követően egy újságírói kérdésre válaszolva.
Miközben a svájci IMD World Competitiveness Center rangsora szerint Magyarország hat helyet javított a globális versenyképességi listán, az Európai Bizottság friss jelentése az uniós tagállamok egyik
Egy-egy kedvelt szín sokat megmutathat egyéni preferenciáidról. Ha kíváncsi vagy rá, melyik nyári árnyalat passzol hozzád igazán és mit árul el személyiséged rejtett zugairól, töltsd ki ezt a tesztet!
Rendkívüli határozottsággal utasította el a Merz-kormány az Ursula von der Leyen által előterjesztett hosszú távra szóló uniós költségvetésitervezetet. Berlin szerint a tagállamoknak most mind mindenekelőtt a nemzeti költségvetésekre kell koncentrálniuk.
Egyre több mindent tudni a várhatóan szeptemberben debütáló új Apple mobilokról. Az iPhone 17 széria kapcsán pedig ismét egy apró információmorzsa látott napvilágot.
Az Egyesült Arab Emírségek vezető cégeivel, az e& és a Mubadala Investment Company globális nagyvállalatokkal kötött együttműködési megállapodást a magyar 4iG Csoport – közölte a társaság.
Szinte mindenki lapos hasat szeretne, de keveseknek sikerül elérni ezt a célt, pedig van egy rég elfeledett, egyszerű házi recept, amiből ha bekapsz naponta egy kanállal, akkor gyorsan eltűnhet a hasadról a zsír.
Ünnepélyes keretek között adta át a MOHU a kötelező visszaváltási rendszerben összegyűlt több mint 230 millió forint adományt a támogatott gyermekgyógyászati intézmények képviselőinek.
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amíg az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború - jelentette ki a miniszterelnök az Ultrahang YouTube-csatornáján közzétett interjúban. Orbán Viktor arról is beszélt, mikor fog szólni abban az ügyben, hogy érd
A Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (Tsmc) 31,7 milliárd dollár bevételt ért el az idei második negyedévben, ami közel 40%-os éves növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ez új csúcsot jelent, és meghaladja az előzetes várakozásokat is.
Kunhalmi Ágnes legutóbbi Facebook-posztjában az ellenzéki oldal belső vitáiról és az együttműködés szükségességéről fogalmazott meg gondolatokat. A politikus szerint a 2026-os választások sikeréhez elengedhetetlen, hogy az ellenzéki pártok túllépjenek a megosztó vitákon.
Egy friss felmérés szerint legalább a párok fele tartott már hosszabb szünetet a szexben. A válaszadók szerint a szexszabadság pozitív hatással volt a további intim együttléteikre.
Bár röhögött rajta és biztatta, hogy gyújtsa fel magát, a jelek szerint büntetés nélkül megúszhatja az a 28 éves fiatalember, akit korábban öngyilkosságban közreműködéssel gyanúsított meg a rendőrség. A kétgyermekes Farkas Ilona két héttel azután veszítette életét a kórházban, hogy egy élő TikTok-videóban fogadásból május 15-án lángba borította a p
2025 eddig eltelt részében a magyarországi üzleti szektor több ágazatában is csaknem folyamatosan és érezhetően gyengültek az áremelési szándékok. 2025 júniusára ezek a várakozások nyolc havi mélypontjukra estek. Ugyanakkor az áremelési törekvések – az építőipar kivételével – minden szektorban saját hosszú távú átlaguk közelében maradtak. Azaz a vá
Először vizsgálták a Magyarországról Ausztriába irányuló migráció és a szubjektív jóllét kapcsolatát egy nemrégiben zárult nemzetközi kutatásban, amelyben magyar részről a Corvinus Egyetem kutatói vettek részt.
II. fokú viharjelzés volt érvényben Balatonon, miközben egy elektromos csónak sodródott magatehetetlenül a viharban. A vízirendőrök három férfit mentettek ki a vízből, akik magatehetetlenül sodródtak a nagy szélben.
Selena Gomez rendre lenyűgöz bennünket csodálatos manikűrjével, megutóbbi dizájnja azonban minden eddigit felülmúlt – már rohanunk is a körmösünkhöz, hogy megcsináltassuk!
A miniszterelnök egy interjúban elmesélte, 2009-ben miben állapodtak meg Oroszországgal. Mint fogalmazott, ő javasolta, hogy a politikai vitákat tegyék félre.
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen mink
2025 tavaszán újra megjelent a ragadós száj- és körömfájás vírus Magyarországon, ami összesen öt állattartó telepet érintett. A betegség megfékezése érdekében állatok ezreit ölték le, ami óriási genetikai veszteséget jelent hazánknak.
A szerdai szavazás után a kiskereskedelmi befektetők hamarosan megvásárolhatják és kereskedhetnek a Trump-féle WLFI tokennel. Exkluzív tokenként indult, és eredetileg csak azoknak lett volna elérhető, akik mélyen a zsebükbe nyúlnak. De egy szavazás után most már az átlagemberek is hamarosan megvásárolhatják a Trump elnök által támogatott WLFI token
Az intuíció nem csupán misztikus megérzés, hanem a tudatalattinkból származó üzenet, amely segíthet a mindennapi döntésekben, és megóvhat a veszélyektől. Amikor azonban az intuícióink blokkolva vannak, ezek az értékes sugallatok elmaradhatnak, és könnyen úgy érezhetjük, hogy a hatodik érzékünk teljesen cserbenhagy. Az alábbiakban felfedezzük ennek
A horoszkóp szerint ősszel azt érzed, mintha valami nagy változás lenne készülőben az életedben. Lehet, hogy már sejted, mi is az, ami más irányba terel vagy egyszerűen csak elragad a pillanat. Az ősz tele lesz megható pillanatokkal, amelyek nem csak megérintenek, de egyben új lehetőségeket nyitnak meg előtted. De mi lehet az oka ennek a