Az Európai Bizottság javaslattervezete korlátozni kívánja a hagyományos henteskifejezések használatát a növényi alapú termékekre, de nem tervezi betiltani a vegán steak, hamburger vagy vegán kolbász megjelölést.
Sokan tapasztalják, hogy munkanapokon gyakran eluralkodik rajtuk a fáradtság, hiába esznek rendszeresen és isszák literszám a kávét. Ha te is úgy érzed, hogy az energiád már a délelőtt közepén megcsappan, fontos lehet újragondolnod, milyen összetevőkből áll a napi étrended. Az alábbi ételek nemcsak egészségesek, hanem kitartó energiát is biztosítan
Jelentősen emelkedtek csütörtök az olajárak, miután negyedik napja érték dróntámadások az iraki kurd olajmezőket, és számos más geopolitikai és gazdasági feszültség húzza felfelé az árfolyamokat.
Új struktúrában és új vezetőkkel működik tovább a WPP Media Hungary, a hazai piac egyik legnagyobb médiaügynöksége. A korábban GroupM néven ismert cég globálisan egységes márkanév alatt, integrált működéssel és AI-központú szemlélettel folytatja munkáját.
Bár lenyűgöző és sikeres karriert futott be, a Svédországban született színésznő, Inger Stevens élete tragikus hirtelenséggel, öngyilkossággal ért véget – az pedig, hogy a gyönyörű színésznő miért menekült a halálba, rendkívül megrázó.
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amíg az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború – jelentette ki a miniszterelnök az Ultrahang YouTube-csatornáján csütörtökön közzétett, Király Tamásnak adott interjúban. A miniszterelnök azt mondta: olyan nin
A Paks a gól nélküli, hazai odavágó után 3–0-s vereséget szenvedett Kolozsváron a CFR-től, így kiesett az Európa-liga-selejtező első fordulójában, és a Konferencia-ligában folytatja a szlovén Maribor ellen.
Donald Trumpnál krónikus vénás elégtelenséget diagnosztizáltak, miután enyhe duzzanatot észlelt a lábain. A Fehér Ház szerint az elnök állapota nem ad okot aggodalomra, komolyabb keringési vagy szívproblémát nem találtak. A vizsgálatokat követően Trump jól van, nem tapasztal kellemetlenséget.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Igazgatóságának mélységi ellenőrzései során a pénzügyőrök több száz hamis karórát találtak; a hamis márkajelzésű órák Lengyelországból érkeztek Magyarországra – közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
Nagyon oda kell figyelni a nyersen fogyasztott zöldségekre és gyümölcsökre, hiszen akár szalmonella fertőzést is kaphatunk azoktól, ha nem megfelelően tisztítottuk meg fogyasztás előtt!
Orbán Viktor az Ultrahangnak beszélt Mészáros Lőrincről és az oligarchákról. Azt is elmondta, mit gondol a nemzeti tőkésosztályról és a gazdagodás hátteréről.
Két amazon, akik nem ismernek lehetetlent. Gáspár Evelin és Szorcsik Viki különböző motivációval, de ugyanazzal a céllal lépnek a Sztárbox ringjébe: mindketten győzni szeretnének. Evelin gyerekkora óta a nyilvánosság előtt éli az életét, ez idő alatt a vicces kislányból erős nő lett. Vikit a sportos múltja és vasfegyelme hajtja előre. Azt mondta, h
Halálfélelme volt, és nem mert elaludni, miután cukorbetegséget diagnosztizáltak Szűcs Judithnál. Az énekesnő kezdetben semmit sem sejtett, a kozmetikusnál hívták fel a figyelmét a tünetekre. Az első vércukorszintmérés eredménye sokkoló volt, azonnal a sürgősségire került. A kórházban, ahol naponta hétszer kapott inzulint, sokáig ingadozott a cukra
A munkahelyi kiégés a stresszre adott elhúzódó és negatív válaszreakció. Ez fizikai és mentális tünetekben is megmutatkozhat. Most megmutatjuk, hogy mik azok a jelek, amiket semmiképp se hagyj figyelmen kívül a saját egészséged érdekében. Állandóan kimerült és letargikus vagy Az egyik legnyilvánvalóbb jel, ami megmutatja, hogy valami nincs rendben,
Kétszer is büntetőt hibázott Vécsei Bálint a CFR elleni Európa-liga-selejtező visszavágóján: a Paks – 1–0-s hátrányban – Papp Kristóffal szembeni szabálytalanság miatt rúghatott tizenegyest a 66. percben, a középpályás félmagasan középre lőtte és védett a kolozsvári kapus, Hindrich Ottó, de több hazai játékos idő előtt belépett a 16-oson belülre, í
A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a román CFR Cluj vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a sorozattól, és a Konferencia-ligában folytatja a szereplését.
A 4iG leánycége, a 4iG SDT stratégiai partnerként kapcsolódhat be az EDGE Group csúcstechnológiás termékeinek továbbfejlesztésébe és azok európai, illetve afrikai piacokon történő bevezetésébe - közölte a társaság.
A kiadások növekedésének üteme enyhült, de a magyarok túlnyomó többsége még mindig drágulást tapasztal a mindennapi megélhetés terén – derül ki a K&H biztos jövő felmérés második negyedéves eredményeiből. A jövedelmi helyzettől, családi állapottól és nemtől is függ, mekkora mértékű költségnövekedéssel szembesülnek a háztartások.Továbbra is a megélh
Felix Baumgartner ugrását 2012-ben nem túlzás, hogy az egész világ lélegzetvisszafojtva nézte. annyira extrém és szokatlan tett volt, valami olyasmi, ami átlagos ember fejében meg sem fordul. Felmenni egy ballonnal a világűr határára és onnan leugrani. Most Felix Baumgartner meghalt. Tragikus, de szenvedélye okozta vesztét: lezuhant a levegőből.
Hólyagos lett az álla, az ínye pedig elfehéredett annak a 21 éves nőnek, aki csak szájfeltöltést akart. A fiatal nő azt állítja, folyamatosan tartotta a kapcsolatot a kozmetikussal, aki bagatellizálta a problémát, és azt tanácsolta, ne orvoshoz menjen, hanem hozzá, hogy kioldja a töltőanyagot.
Szinte teljes egészében leégett a világ leglátványosabb zenei fesztiválja, a Tomorrowland nagyszínpada. A mágikus jégpalotának épült színpad néhány perc alatt semmisült meg a tűzvészben, amelynek okát még mindig vizsgálják a szakértők. A Fókusz riportere a helyszínről jelentkezett, ahol a látogatók a történtek ellenére sem adják fel a fesztiválhang
Az amerikai Kongresszus csütörtökön elfogadta az első szövetségi törvényt a stablecoinok szabályozására, ami mérföldkőnek számít a kriptodeviza-szektor számára, és megnyitja az utat a technológia szélesebb körű pénzügyi alkalmazása előtt - tudósított a Bloomberg.
Szinte teljes egészében leégett a világ leglátványosabb zenei fesztiválja, a Tomorrowland nagyszínpada. A mágikus jégpalotának épült színpad néhány perc alatt semmisült meg a tűzvészben, amelynek okát még mindig vizsgálják a szakértők. A Fókusz riportere a helyszínről jelentkezett, ahol a látogatók a történtek ellenére sem adják fel a fesztiválhang
Helyszíni szemlét tartott Veszprémben és térségében az Európa Sportrégiója címről döntő ACES Europe zsűrije. A tapasztalataikat csütörtökön, sajtótájékoztató keretében osztották meg az Acticityben.
2025 szeptemberében indul az Otthon Start program, amely új távlatokat nyithat az első lakásukra vágyók számára. Az államilag támogatott 3 százalékos lakáshitel révén akár 50 millió forintos hitelösszeg is elérhető lesz, fix kamattal, akár 25 éves futamidővel, kiszámítható törlesztőrészletekkel. A kedvezményes lakáshitel konstrukció célja, hogy seg