A jövő évi parlamenti választáson a listás eredménynél fontosabb, hogy kik nyerik az egyébi választókerületeket, és ha több ellenzéki jelölt indul sok helyen, a Fidesznek nyert ügye lesz.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel idén is meghirdeti Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatát - jelentette be az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a minisztérium.
Az Európai Unió katonai ereje és gazdasági versenyképessége megerősítésének egyik legjobb módja, ha világelsővé válik a kvantumtechnológiák terén. Ehhez az uniónak a kutatás-fejlesztésre kellene összpontosítania, az érzékeny kutatások terén védintézkedéseket kellene bevezetnie, és a tudatos kockázatvállalás kultúráját is magáévá kellene tennie.
A szerdán bemutatott többéves pénzügyi keret javaslatában több visszásság is észrevehető, és egyelőre arról is vita van, mennyire lehet komolyan venni azokat a pontokat, amelyeket Ursula von der Leyen bizottsági elnök a hivatalos tájékoztatóján prezentált. Az Európai Bizottság ambiciózusnak beharangozott 2000 milliárd eurós költségvetési előterjesz
A magyar konyha legnépszerűbb ételei közé tartozik a pörkölt, amit számtalan úton-módon elkészíthetünk, akár háziállatok, akár vadállatok húsáról legyen szó. Mi ezúttal egy fűszeres, karakteres szarvascomb mellett tettük le a voksunkat, ami igazán szép, sűrű, barna szaftot engedett - vétek lenne kihagyni a lehetőséget, hogy valamilyen különleges kö
Ha te is szeretnél ilyen rendőrökkel találkozni Budapest utcáin, nyugodtan szavazz bármelyik régi vagy újbaloldali pártra – írja posztjában a képet bemutató publicista.
Oliver Solberg pénteken látványos módon tért vissza a rali-világbajnokság legfelsőbb kategóriájába, amikor az Észt-ralin 12,4 másodperces előnyt szerzett az üldözők előtt. A Toyota Gazoo Racing beugró versenyzője megdöbbentette a mezőnyt azzal, hogy három leggyorsabb időt ért el pénteken a villámgyors murvás utakon Dél-Észtországban, és az első tel
Nagyon magas az idősödő gazdálkodók aránya Romániában, és nem látni, hogy ki áll majd a helyükre. A helyzet nem egyedi, több európai uniós tagállamban is egyre komolyabb gondot jelent a termelők kiöregedése és a generációváltás kérdése.
Bárcsak tudhatnánk, mit hoz a holnap, a jövő hét vagy a jövő év! Mennyivel több döntést tudnánk jobban meghozni, vagy éppen hamarabb elengedni, ha meg tudnánk jósolni a jövőt. Ez nem csak a mai turbulens világban nagy álom, mivel mióta a civilizációnk létezik, próbáltuk megjósolni a jövőt. Inkább kevesebb sikerrel.
Az április végén bekövetkezett, Spanyolországot és Portugáliát sújtó áramszünet több mint 60 millió ember életét befolyásolta. Most egy magyar, távvezetékgyártó cég szakemberei világítottak rá arra, mi lehetett az áramkimaradás egyik oka, és milyen lépéseket kell a közeljövőben tenni az európai villamosenergia-hálózat megerősítésére.
Először vizsgálták a Magyarországról Ausztriába irányuló migráció és a szubjektív jóllét kapcsolatát egy nemrégiben zárult nemzetközi kutatásban, amelyben magyar részről a Corvinus Egyetem kutatói vettek részt.
A modern társadalmak egyik legősibb, mégis máig jelenlévő jelensége a prostitúció, amelynek áldozatai nemcsak azok, akik testüket eladják, hanem azok is, akik a pénzzel vásárolt intimitásban találják meg a kielégülésüket. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a fizetett szex csupán egy kölcsönösen előnyös üzleti megállapodás, valójában számos mélyebb pszicho
A szobafestés sokak számára egyszerű, otthon végezhető feladatnak tűnhet. Azonban amint belemerülünk a részletekbe, hamar szembesülhetünk azzal, hogy ennél jóval összetettebb és időigényesebb munkával állunk szemben. A megfelelő eszközök kiválasztása, a felület előkészítése, a festék kiválasztása és a munka precíz végrehajtása mind-mind olyan ténye
Scottie Scheffler golfozó csütörtökön csodás ütést mutatott be a British Open első napján – az eseményre azonban mégsem emiatt fognak emlékezni az emberek. Egy néző egészen más módon hívta fel magára a figyelmet, a hanghatás miatt pedig a kommentátorok alig tudták abbahagyni a nevetést.
Amikor 2020 elején Harry herceg és felesége, Meghan Markle bejelentették visszalépésüket, Ii. Erzsébetet nem csupán uralkodóként, hanem nagymamaként is mélyen megrendítette a döntés.
Ha idén nyáron Málagára készülünk, jó, ha tudunk néhány új szabályról, melyek megszegéséért akár 750 eurós, azaz körülbelül 300 ezer forintos büntetés is járhat, a népszerű spanyol város ugyanis 10 pontban rögzítette az elvárt viselkedési formákat. Az Improve your stay! névre hallgató kampány célja, hogy jobbá tegyék a turisták és a helyiek együtté
Az orgonakoncert nemcsak zenei élmény lesz, hanem egy szívet melengető, közösségi búcsú egy olyan embertől, akit sokan saját családtagjukként szerettek.
A rakparton sétálgató turisták megbámulták a Duna szélén evező SUP-os csapatunkat, szinte hallottam, ahogy mondják egymásnak: "Fogadjunk, az a zöld gatyás mindjárt vízbe pottyan!"
A lap korábban azt állította, hogy az elnök korábban meztelen nőről készült rajzolt küldött a súlyos szexuális visszaélésekkel vádolt Jeffrey Epsteinnek. A CNN-nek nyilatkozó jogászok nem emlékeznek olyan esetre, amikor hivatalban lévő elnök perelt volna újságot egy cikk miatt.
Steven Spielberg 1975-ös klasszikusa, a Cápa (Jaws) nemcsak a nyári blockbusterek atyjává vált, de örökre megváltoztatta a vízparti nyaralások hangulatát is. A film akkora hatással volt a közönségre, hogy sokáig lehetetlennek tűnt bárkinek is hasonlóan emlékezetes cápás mozit készíteni.
Az éj leple alatt Oroszország több mint 300 drónt és több mint 30 különféle típusú rakétát vetett be Ukrajna ellen – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon. A támadások több települést érintenek, van, ahol több ezer család maradt áram nélkül, egy ember meghalt a támadásokban. Az elnök sürgeti a légvédelmi rendszerek biztosítását.