Az egész ralivilág Oliver Solberg elképesztő teljesítményén és csodálatos győzelmén ámul, és ezzel maga az érintett is így van. Oliver Solberg három évet várt arra, hogy újra Rally1-es autóval bizonyíthasson, és négy napjába telt, hogy mindenkinek megmuattasa, mire képes. Ahhoz képest, hogy először vezette a Toyota Rally1-es autóját élesben, az Ész
Július közepétől augusztus elejéig tart az őzek násza – ebben az időszakban az állatok viselkedése drasztikusan megváltozik, figyelmüket pedig kizárólag az ösztönök vezérlik, így könnyen az utakra tévedhetnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerint a vadgázolásos balesetek túlnyomó része ebben a néhány hétben történik.
A tartós csapadékhiány és kánikula miatt hétfőtől tűzgyújtási tilalom lép életbe Magyarország teljes területén - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnap az MTI-vel.
Augusztus 10-én hét, meglehetősen vegyes csapat vág neki a 4500 tengeri mérföldes, több szakaszból álló tengeri vitorlás versenynek, amely összeköti Európa országait. A 13 nemzetet képviselő vitorlázók a németországi rajtot követően megállnak Nagy-Britanniában, Portugáliában, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban, mielőtt megérkeznek
Az Országgyűlés elnöke vasárnap a Szent István király nevét ma is viselő magyar települések szövetsége, a Szent Király Szövetség találkozójának megnyitóján a csallóközi Királyfiakarcsán mondott beszédet.
A tőzsdei befektetés ma már nem a kiváltságosok játéka. Bárki elérheti a globális piacokat, és felépítheti a saját befektetési stratégiáját – feltéve, ha nem fejest ugrik, hanem lépésről lépésre halad. De honnan tudhatod, merre indulj el? Mely eszközöket érdemes megismerned, milyen számlát válassz, és mire figyelj, hogy ne az első hibáid tanítsanak
A bugatti trend egy újraéledt, vicces internetes kihívás, amely Ace Hood 2013-as slágerét használja. Minimális kellékekkel, de szórakoztató kreativitással hozza elő a generációk közti humoros erőpróbát. Nem csoda, hogy ez most a TikTok és YouTube Shorts legújabb őrülete. A bugatti trend villámgyorsan hódította meg a közösségi médiát. Egy fülbemász
Sokak számára még ma is úgy tűnik, mintha a Bitcoin a jövőből érkezett volna – digitális, decentralizált, forradalmi. De ha lehántjuk róla a technológiai „mázat”, rájövünk, hogy a futurisztikusnak tűnő pénznem valójában csak a legfrissebb fejezete annak a több ezer éves történetnek, amely arról szól, hogyan keres az emberiség biztonságos és megbízh
Hollywoodban ezen a héten hozták nyilvánosságra az idei Emmy-díj jelöltjeit, köztük a „Kiemelkedő reklám” kategória versenyzőit is. Bár az Emmy elsősorban a televíziós műsorok legjobbjait díjazza, 1997 óta a reklámipar figyelemreméltó alkotásait is elismeri.
Évente körülbelül 15 ezer őzgida pusztul el kaszáláskor idehaza, de az érintett területeken a madarak, a nyulak és az ürgék sincsenek mindig biztonságban, ezért hőkamerás drónokkal vizsgálják át a kaszálókat két egyesület szervezésében.
A megafonos szerint nagy felelőssége az előadónak, ezért nem mindegy, mit ad át a közönségének. Majka már a Hír TV anyagán is kiakadt, lehet, hogy ezt sem hagyja szó nélkül.
Facundo Arana a Vad angyal című telenovellának köszönhette azt, hogy világhírnévre tett szert – de vajon mennyit változott azóta, hogy megformálta a sármos Ivo di Carlo-t? Cikkünkből most megtudhatod!
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kevés fájdalmasabb élmény létezik, mint egy vesekő okozta roham. A jó hír viszont az, hogy a helyes étrend segíthet megelőzni a bajt – sőt, enyhítheti a meglévő panaszokat is. Mutatjuk, mit érdemes enni, és mit célszerű kerülni!
Mire taníthatja az embert az édesapja elvesztése? Hogyan alakítja a család életét a gyász, lesznek-e kevesebbek, de egyúttal többek is általa? Olvasónk, Anna írása.
Legtöbbünknek van valamilyen emléke a gombákkal kapcsolatban, például erdei sétáink során látott hatalmas őzlábak vagy a mesék illusztrációjaként gyakran feltűnő légyölő galóca formájában.
Ahogyan a hőmérők higanyszála egyre magasabbra kúszik, úgy érezzük egyre inkább szükségét annak, hogy valami igazán hűsítő érzést adjunk magunknak. Azonban nem kell minden alkalommal a cukrászdák mesés, de gyakran túlárazott kínálatához fordulni ahhoz, hogy valami frissítő, mégis mesés ízélményben legyen részünk. Mutatunk néhány egyszerűen elkészít
Újabb hőhullám érkezett Olaszországba vasárnap, amely a déli Puglia, Basilicata tartományban, valamint Szicília és Szardínia szigetén 40 Celsius-fok fölé emelheti a hőmérő higanyszálát az előrejelzések szerint. Az olasz félsziget középének tartott Umbria tartományban már vasárnap délben 39 Celsius-fokot mértek.
Bizonyosan veled is előfordult már, hogy reggel úgy keltél fel, mint akit megvertek, mivel olyan komoly rémálmok gyötörtek az éjszaka során. Egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogy mégis mi állhat ezen problémák hátterében, és mi okozhat gyötrő rémálmokat. Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy miket érdemes elkerülnöd, ha szeretnél nyugodtan kieg
Az új Superman-film bemutatója még nagyobb reflektorfénybe helyezte az illegális migráció kérdését az USA-ban, Trump előbb szuperhősköpenybe bújt, majd E. T-.-vel együtt küldte haza a bevándorlókat.
Egy szép nyári napon elhatároztuk, hogy felfedezünk egy kis szeletet a Balaton-felvidék történelmi kincseiből, és ellátogattunk a festői fekvésű Nagyvázsonyba. A falu neve már önmagában is kalanddal kecsegtet, hiszen évszázados múltja, vára és nyugalmat árasztó utcái rögtön megragadják az embert.
Vaddisznó támadt egy férfira péntek délután Balatonalmádiban, az idős férfit a veszprémi kórházba kellett szállítani, olyan sérüléseket szenvedett. Most egy vaddisznótérképpel próbálják a helyiek segíteni a városlakókat, hogy hol, mikor bukkant fel utoljára vad a településen.
Razsó Zoltán korábban az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete.
A béketárgyalások folytatását Zelenszkij utasítására Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára javasolta, amit a Kreml "pozitív jelzésnek" nevezett.
Negyven év régészeti munka után a kutatóknak végre sikerült felfedezniük a belize-i Caracol ősi maja város első uralkodójának sírját. A megtalált uralkodó nem más, mint Te
Alig jelent meg a streamingszolgáltatón, máris felkerült a legnépszerűbb alkotások közé a német pszichológiai thriller. Egyedülálló története és a hátborzongató hangulata miatt a műfaj kedvelői számára kihagyhatatlan néznivaló. Mutatjuk, pontosan melyik filmről van szó!
A nyári napok ragyogása mellett egyik legkedveltebb élvezetünk a friss, zamatos görögdinnye, amely nemcsak önmagában fogyasztva nyújt felüdülést. Ha szeretnél elrugaszkodni a megszokott dinnyeevéstől, és valami különlegesen ínycsiklandóra vágysz, szerencsére számos lehetőséged van arra, hogy ezt a gyümölcsöt változatos fogások alapanyagaként haszná
Ha így folytatjuk, 2028-ra átléphetjük a 1,5 fokos klímaküszöböt, ami végzetes következményekkel járhat. Tudósok szerint most még visszafordítható a folyamat, de gyorsan kell lépni.
Ha egy önvezető autó balesetet okoz, ki a felelős: az utas, a gyártó vagy maga az algoritmus? Milyen szintű autonómia jellemzi a jelenlegi közúti járműveket, és hogyan hat ez a közlekedésbiztonságra? Az önvezető járművekkel kapcsolatos kérdések továbbra is megosztják a közvéleményt annak ellenére, hogy a lidar, a radar és a kamerák együttes használ