Nincs olyan kapcsolat, ahol ne lenne néha feszültség. A konfliktus ugyanis nem a baj jele, hanem az intimitás egyik természetes velejárója. A kérdés nem az, hogy veszekedtek-e néha, hanem az, hogy hogyan.
2015 egyik legnagyobb bestsellere nem regény, önéletrajzi könyv, romantikus irodalom volt, hanem – kapaszkodj meg – egy színező, amit felnőtteknek terveztek. A trend pedig azóta is felfelé ível: mára már Harry Styles-os és ördögűzős kifestőt is vásárolhatunk magunknak. Mielőtt azonban elkönyvelnéd ezt egy újabb hülye hóbortnak, jobb, ha tudod, az i
Az erdélyi ásatások vezetője, dr. Botfalvai Gábor paleontológus nemcsak beszélt a kalandos Valiora-küldetésről, hanem meg is mutatta a föld mélyéről előkerült ereklyéket.
Két arany- és két ezüstérmet szereztek magyar diákok a Bonnban megrendezett, szombaton zárult Európai Lány Informatikai Diákolimpián (Egoi), az egyhetes eseményen hatvan országból mintegy 230 diák mérte össze tudását – tájékoztatta az esemény kommunikációjával foglalkozó cég vasárnap az MTI-t. A nemzetközi megmérettetésen aranyérmet kapott Keresz
A megfelelő cipő kiválasztása nem csak praktikum kérdése, hanem az öltözékünk hangulatát és stílusát is meghatározza. A lábbelik segíthetnek abban, hogy kifejezzük önmagunkat, miközben eleganciát és kényelmet biztosítanak a mindennapokban. Íme, a nyolc alapdarab, amellyel sosem lőhetsz mellé, és minden alkalomra felkészülhetsz.
Az Egyesült Államokban egyre többen használnak mesterséges intelligenciát (MI) egészségügyi panaszaik öndiagnózisára – derül ki egy friss globális kutatásból. Az orvosok és ápolók egyre inkább érzékelik, hogy a betegek gyakran már előzetes diagnózissal érkeznek, amelyet online, MI-alapú chatbotok segítségével állítottak fel. Az orvosoknak iszonyú s
Donald Trump második elnöki ciklusának Európára gyakorolt hatásáról közölt elemzést a G7. A tanulmányban arra a következtetésre jutott a szerző, hogy az EU-nak nem elég az orosz-ukrán háborút kezelnie, a védelmi stratégiáit is felül kell vizsgálnia.
Magyarország a józan ész politikájának leghatározottabb képviselője napjaink Európájában - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke vasárnap a Szent István király nevét ma is viselő magyar települések szövetsége, a Szent Király Szövetség találkozójának megnyitóján a csallóközi Királyfiakarcsán (Kráľovičove Kračany).
Az egész ralivilág Oliver Solberg elképesztő teljesítményén és csodálatos győzelmén ámul, és ezzel maga az érintett is így van. Oliver Solberg három évet várt arra, hogy újra Rally1-es autóval bizonyíthasson, és négy napjába telt, hogy mindenkinek megmuattasa, mire képes. Ahhoz képest, hogy először vezette a Toyota Rally1-es autóját élesben, az Ész
Július közepétől augusztus elejéig tart az őzek násza – ebben az időszakban az állatok viselkedése drasztikusan megváltozik, figyelmüket pedig kizárólag az ösztönök vezérlik, így könnyen az utakra tévedhetnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerint a vadgázolásos balesetek túlnyomó része ebben a néhány hétben történik.
Ann-Katrin Berger elmúlt néhány éve igen nehezen alakult súlyos betegsége miatt, de szombat este ő lehetett a világ egyik legboldogabb embere: kulcsszerepet játszott a német válogatott továbbjutásában a női labdarúgó Európa-bajnokságon.
A tartós csapadékhiány és kánikula miatt hétfőtől tűzgyújtási tilalom lép életbe Magyarország teljes területén - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnap az MTI-vel.
Augusztus 10-én hét, meglehetősen vegyes csapat vág neki a 4500 tengeri mérföldes, több szakaszból álló tengeri vitorlás versenynek, amely összeköti Európa országait. A 13 nemzetet képviselő vitorlázók a németországi rajtot követően megállnak Nagy-Britanniában, Portugáliában, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban, mielőtt megérkeznek
A hétfőn elhunyt politikus-celeb valahogy hírességnek született. Ő volt az igazi "síró bohóc", aki bár imádott szórakoztatni, a "festék alatt" mindig könnyezett.
Az Országgyűlés elnöke vasárnap a Szent István király nevét ma is viselő magyar települések szövetsége, a Szent Király Szövetség találkozójának megnyitóján a csallóközi Királyfiakarcsán mondott beszédet.
A tőzsdei befektetés ma már nem a kiváltságosok játéka. Bárki elérheti a globális piacokat, és felépítheti a saját befektetési stratégiáját – feltéve, ha nem fejest ugrik, hanem lépésről lépésre halad. De honnan tudhatod, merre indulj el? Mely eszközöket érdemes megismerned, milyen számlát válassz, és mire figyelj, hogy ne az első hibáid tanítsanak
A bugatti trend egy újraéledt, vicces internetes kihívás, amely Ace Hood 2013-as slágerét használja. Minimális kellékekkel, de szórakoztató kreativitással hozza elő a generációk közti humoros erőpróbát. Nem csoda, hogy ez most a TikTok és YouTube Shorts legújabb őrülete. A bugatti trend villámgyorsan hódította meg a közösségi médiát. Egy fülbemász
Sokak számára még ma is úgy tűnik, mintha a Bitcoin a jövőből érkezett volna – digitális, decentralizált, forradalmi. De ha lehántjuk róla a technológiai „mázat”, rájövünk, hogy a futurisztikusnak tűnő pénznem valójában csak a legfrissebb fejezete annak a több ezer éves történetnek, amely arról szól, hogyan keres az emberiség biztonságos és megbízh
Sporttörténeti sikert elérve Koncseg Zoltán nyerte a ralikrossz Európa-bajnokság magyarországi fordulójának döntőjét Nyirádon az ERX1-es kategóriában vasárnap, miközben az ERX3-ban két hazai versenyző is dobogóra állt. A világbajnoki futam fináléjában a címvédő svéd Johan Kristoffersson diadalmaskodott.
Ezt keverd a mosószerhez – a ruhák hálásak lesznek érte! A legtartósabb ruháink sem örök életűek – hiába mossuk kíméletesen, előbb-utóbb kifakul a színe, meggyengül és megritkul az anyaga. Ha kényes textíliáink is vannak, sok esetben nem is elég alacsony hőfokon mosni őket, mert csak a magas hőfokon történő mosás biztosítja a tiszta végeredményt. U
Hollywoodban ezen a héten hozták nyilvánosságra az idei Emmy-díj jelöltjeit, köztük a „Kiemelkedő reklám” kategória versenyzőit is. Bár az Emmy elsősorban a televíziós műsorok legjobbjait díjazza, 1997 óta a reklámipar figyelemreméltó alkotásait is elismeri.
Bruchner Regina és Takács Zsombor nyerte vasárnap a hegyikerékpárosok országos bajnokságát Nagykanizsán. Az MVM VESC-et erősítő Bruchner Regina mögött csapattársa, Bokros Csenge Anna ért célba.
Évente körülbelül 15 ezer őzgida pusztul el kaszáláskor idehaza, de az érintett területeken a madarak, a nyulak és az ürgék sincsenek mindig biztonságban, ezért hőkamerás drónokkal vizsgálják át a kaszálókat két egyesület szervezésében.
A megafonos szerint nagy felelőssége az előadónak, ezért nem mindegy, mit ad át a közönségének. Majka már a Hír TV anyagán is kiakadt, lehet, hogy ezt sem hagyja szó nélkül.