Most, hogy visszatér a nyári kánikula, bőven eljött az ideje, hogy kiderítse, melyik időjárás típus tükrözi legjobban a személyiségét. A lelkében mindig süt a nap, vagy inkább úgy érzi, állandóan viharfelhők köröznek a feje felett? Derítse ki személyiségtesztünkkel!
Még tart az aratási időszak, ezért országszerte a nagy mezőgazdasági munkagépek megemelkedett forgalmára kell számítani az utakon, ez pedig fokozott figyelmet és türelmet igényel minden járművezetőtől - hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) vasárnapi közleményében.
A görögdinnye a nyár egyik legnagyobb slágere, mely nemcsak finom, hanem hidratál, sőt még akár testünk méregtelenítésében is segítségünkre lehet. Nem tudod, mi készüljön belőle? Adunk pár tippet hozzá!
Kamatdöntő ülést tart kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, pénteken pedig a foglalkoztatás és munkanélküliség júniusi adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A reflux jeleinek felismerése sok esetben nehéz lehet, mert nem mindig egyértelmű, hogy mi áll a panaszok hátterében. Vajon Ön felismeri a refluxbetegség jellegzetes tüneteit?
A hollywoodi szupersztár, Jennifer Lopez július 20-án, vasárnap Budapesten lép színpadra, így személyesen is megérezhetjük vibráló energiáit. Megnéztük, mit üzennek a számok a karrierjéről, szerelmi életéről és a lelkében zajló mély átalakulásról.
"Az országhatár felé vezető oldal 139-140-es kilométere közé riasztották a tűzoltókat. Összeütközött két autó az M1-es sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán, Mosonszentmiklós térségében. Az egyik jármű sofőrje elhagyta a helyszínt, a másik kocsi átrepült az árkon. Utóbbi autó két utasához mentő érkezett. A lébényi és a győri hivatásos tűzoltók vo
Ismét segítő kezet nyújtunk a közel-keleti keresztényeknek; tízmillió forintos gyorssegélyt ajánlottunk fel a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus humanitárius tevékenységének támogatására – tudatta közösségi oldalán szombaton az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár. – olvasható a Kdnp honl
130 éve született Moholy-Nagy László képzőművész, a Bauhaus kiemelkedő tanára, aki 1919-es emigrációját követően talált rá a saját hangjára. Azonban már 1916-tól tüzérségi megfigyelőként több száz rajzot készített a frontélet mindennapjairól. Öt olyan művet mutatunk most tőle, amelyekről nem biztos, hogy felismernénk az alkotót.
Július 20-án az ország nyugati, délnyugati részein összefüggőbb lehet a felhőzet, de ezt követően sok napsütés várható. A délnyugati és déli országrészben néhol előfordulhatnak záporok és zivatarok is. A déli, délnyugati vármegyékre a magas napi középhőmérséklet miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A hirado.hu Lelki percek című sorozatában Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész arról elmélkedett, hogy csak úgy lehetsz igazán gazdag, hogyha adsz magadból.
Kíváncsiak voltunk, hogy vajon 2025-ben mennyi pénzből jön ki egy nyaralás a Balatonnál és a magyarok által legnépszerűbb nyaralóhelyeken: Horvátországban és Olaszországban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság útmutatót készített az állategészségügyi laboratóriumok engedélyezési és akkreditálási eljárásához. A segédlet online is elérhető a Nébih portálon
A fogorvosi kezelések hallatán sokan még mindig a fájdalomra és kellemetlenségre gondolnak, pedig a modern fogászat ma már egészen másról szól. A diagnosztika fejlődése, az eszközök precizitása és az empatikusabb betegellátás új szintre emelte a páciensélményt. De mi történik egy komolyabb beavatkozás – például gyökérkezelés – után? Miért marad fen
15 napig friss marad a kenyér, én már csak így tárolom Hoztunk egy egyszerű, mégis zseniális trükköt, amivel akár két hétig is frissen tarthatod a kenyeret és még fagyasztanod sem kell! Mi lehet erre a megoldás? A kenyér az egyik legalapvetőbb élelmiszer, de ennek ellenére nem tartozik a legtartósabb élelmiszerek közé. Ugyanis szobahőmérsékleten tá
Így tisztíthatod meg pillanatok alatt az air fryered! A forró levegős sütő manapság az egyik legnépszerűbb konyhai gép, ami elsősorban annak köszönhető, hogy úgy képes ropogósra sütni az ennivalót, hogy elég hozzá minimális olaj is. Bár a tisztítása egyszerű, de nem árt, azért alaposnak lennünk! Mutatjuk az egyszerű, de szuper trükköt! A szokásos
Így mosd a törölközőt – egy hasznos praktika, amitől frissebb és puhább lesz! A törölköző mosás számodra is szélmalomharc? A mosás után mindig durva tapintásúak? Aggódsz, hogy sikerült-e csíramentesíteni őket?Mutatunk egy trükköt, amivel teljesen folt- és baktériummentes lesz az összes törölköződ – még a nyári kánikula idején is, amikor a szennyező
Ez történik a testeddel, 1 hétig, 1 hónapig, fél évig, vagy akár 1 évig nem iszol alkoholt! Sokan kételkednek abban a most napvilágot látott információban, miszerint tényleg érdemes egészségi okokból tartózkodni az alkoholtól. Nemrégiben 4 millió felnőtt adatbázisát vizsgálták meg és ebből kiderült, hogy milyen változások zajlanak az emberi szervez
Így varázsolhatod pillanatok alatt újjá a beszennyeződött térkövet A térkövezett felületek gondozása nemcsak esztétikai szempontból fontos – az állagmegóvás szempontjából is kulcsszerepe van a rendszeres karbantartásnak. Sokan hajlamosak halogatni a tisztítást, mondván, „ráér az még”, ám a szennyeződések alattomos módon gyűlnek, és idővel maradandó
A friss illatos függöny 4 titka – a szállodák is így csinálják A függönyeink és drapériáink is el tudnak szennyeződni – a kezünkről is kerül rá szennyeződés, nem is kevés, és a helyiségünk levegőjétől függően is megtelepedhet rajta elég sok minden. A következő szempontsor alapján könnyedén újjávarázsolod a legpiszkosabb függönyeidet is! Ez a cikk i
Manny Pacquiao 46 éves filippínó bokszikonnak nem sikerült elhódítania a WBC címvédőjétől, Mario Barriostól a világbajnoki trófeát Las Vegasban. A hivatalos pontozás szerint két bíró 114-114-re adta a mérkőzést, míg a harmadik 115–113-ra Barriost látta jobbnak, így az amerikai bunyós megtarthatta világbajnoki övét.
Schiffer András azt írja egy Facebook-kommentben: "jelen pillanatban nincsen" kormányváltó hangulat, "és jelen tippem szerint a Fidesz - úgy félmilliós szavazat vesztességgel ugyan, de - ismét a kétharmad határán lesz". Horn Gábor szerint ‘26-ban "nem az egyéni képviselő lesz a döntő kérdés, hanem, hogy azt akarja-e az ország, hogy Orbán folytassa"
Bár hivatalosan uborkaszezon van, a magyar politikában most forr a levegő: Orbán Viktor digitális hadjáratot indított , míg Magyar Péter újabb országjárásra indult. De emellett van más is, például: szükség van-e Hadházy Ákosra a kormányváltáshoz? És mi áll a Fidesz új online stratégiája mögött? Ezekről is szó esett Dévényi Istvánnal a 7hírében.
A számlák szerint rendszeresen többtonnányi sört szállíttattak egy lett fuvarozócéggel – olyan személyautókban, amelyekben fizikai képtelenség, hogy elférjen ennyi áru.
A Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összetételű magyar váltó bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók vasárnapi csapatversenyében.
Fennakadt az adóellenőrzésen egy ital-nagykereskedő; a cég számlái nem voltak rendben, a hivatalos bizonylatok alapján például egy alkalommal több mint 22 tonna, 44 ezer doboznyi sört szállítottak egy Suzuki Swiftben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-vel.