Portugália tele van lenyűgöző látnivalókkal, de ha nyáron utazunk, érdemes számolni a turistatömeggel. Bár a liszaboni villamosok, a portói híd alatti borospincék és Algarve tengerpartjai ikonikusak, gyakran élvezhetetlenül túlzsúfoltak. Van azonban egy hely az ország szívében, amely szintén bővelkedik történelemben, építészeti csodákban és mediter
2025-ben a kormány gazdaságpolitikájának egyik kulcseleme a kis- és középvállalkozások fejlesztését megcélzó Demján Sándor Program. A program fő célkitűzése, hogy elősegítse a hazai vállalkozások méretugrását, valamint több intézkedéssel ösztönözze a magyar kkv-k exportképességének fokozását is. Ennek nyomán kiemelt fontosságú azon kkv-k számának m
Elfogták azt a budapesti férfit, aki a gyanú szerint hosszú hónapokon át túlterheléses (DDoS) támadásokkal bénított le hazai és külföldi hírportálokat - közölte a rendőrség hétfőn a hivatalos honlapján.
Július 20-án, vasárnap lépett fel először Magyarországon a 2000-es évek egyik legnagyobb popdívája, Jennifer Lopez. Az 55 éves énekesnő megőrjítette a közönséget, mutatjuk, milyen volt a koncert!
A REpont automaták „jótékonyság” gombját választó fogyasztók révén 230 millió forint gyűlt össze, melyet három budapesti gyermekkórház kapott fejlesztési célokra a MOHU-tól.
A maxiruha a nyár slágere, de amilyen remek választás, olyan esetlenül is mutathat, ha nem az alkatodnak megfelelően választasz. Tippjeink segíthetnek, hogy a maxiruha ne egy darab zsákként lógjon rajtad, hanem tényleg csinos, elegáns, légies benyomást keltsen.
A tanulmányban részt vevő 186 ország közül, az első 50-ben csak Guyana éri el a 100 százalékos élelmiszer-önellátást mind a hét fontos élelmiszercsoportban.
Különösen változatos lesz az időjárás ezen a héten hazánkban, mutat rá a HungaroMet Facebook-bejegyzésében. Hétfő este egy hidegfront akasztja meg a felmelegedést, majd szerdán ismét nőni kezd a hőmérséklet. A hét végén pedig ciklon, illetve hidegörvény alakíthatja majd hazánk időjárását így ideiglenesen kiszámíthatatlanná válhat majd az időjárás.
A „Gazdag papa, szegény papa” szerzője ismét megszólalt a Bitcoin kapcsán. Robert Kiyosaki nyilvánosságra hozta, mikor tervezi következő vásárlását – és mikor hagy fel a továbbiak beszerzésével. Megközelítése egyszerre tükrözi a hosszú távú hitet és a piacok iránti óvatosságot. Kiyosaki: A siker kulcsa nem a kapzsiság Robert Kiyosaki neve nem ismer
Harry herceg mindig is nyíltan beszélt arról a döntéséről, hogy hátrahagyja a királyi életet. Tartalék című memoárjában, valamint különböző interjúkban és dokumentumfilmekben is őszintén vallott megromlott családi kapcsolatairól. Bár feleségével, Meghan Markle-lel valószínűleg nem térnek vissza az Egyesült Királyságba, a herceg a közelmúltban azt n
Több mint kétszeresére nőtt a Ryanair nettó nyeresége júniusban véget ért előző negyedévben, főleg a húsvéti időszaknak köszönhetően. Mi történt? Az ír fapados légitársaság a vártnál jóval magasabb, 820 millió eurós nettó nyereséget jelentett az első pénzügyi negyedévre, szemben az előző év azonos időszakának 360 millió eurós eredményével – írja a
Mind a négy magyar középiskolás induló érmet szerzett az idén Bonnban megrendezett Európai Lány Informatikai Diákolimpián, amelyen hatvan ország közel 230 diákja mérte össze tudását. Az idén az ötödik alkalommal megrendezett EGOI célja, hogy bátorítsa a női tehetségeket az informatikai pályán, hiszen mind világszerte, mind itthon a szükségesnél kev
A BBC szerint a Yunarmia nevű katonai ifjúsági szervezet és más állami programok révén már óvodás kortól oroszbarát szemléletet igyekszik Moszkva kialakítani az elfoglalt területeken élő gyerekekben. Ennek célja, hogy az orosz nemzeti identitással azonosuljanak. Mindez azonban számos ponton sérti a nemzetközi jogot, emiatt eljárások indultak orosz
2022-ben a „LE A Kalappal!” sorozatban volt alkalmunk röviden megismerni. Gazdag életutad és folyamatban lévő munkáid már akkor előre vetítették: lesz még folytatás. Azok kedvéért, akik korábbi riportunkat nem olvasták,
Majka a Campus Fesztiválon fejlövést imitált a színpadon a Csurran, cseppen című dal végén, ami hatalmas felháborodást váltott ki a kormánypárti sajtóban. Orbán Balázs szerint az előadás túlment a politikai véleménynyilvánítás határán.
A cég honlapján hétfőn közzétett jelentés alapján bevétele az első hat hónapban 74,3 milliárd euróra esett az egy évvel korábbi 85 milliárd euróról. A fél éves eredmény egy 3,3 milliárd eurós leírást tartalmazott, ami részben a költségcsökkentő intézkedésekkel függ össze. Az amerikai vámok és a Stellantis által azokra hozott intézkedések negatív ha
Kettős elismerésben részesült az MBH Csoport az Euromoney Awards for Excellence 2025 díjátadón. A „Magyarország legjobb digitális bankja a KKV-k számára” címet nyerte el az MBH Bank BUPA digitális üzleti platformja. Az MBH Befektetési Bank elemzési tevékenységének magas színvonalát pedig a „Magyarország legjobbja az elemzés területén” díjjal ismert
A Liverpool megegyezett az Eintracht Frankfurttal Hugo Ekitiké átigazolásáról. Immár csak a játékos orvosi vizsgálata van hátra ahhoz, hogy a francia támadó a Vörösök soraiba lépjen. Vételára 90 millió euró körüli összegre is felkúszhat, ez azt jelenti, hogy a ténylegesen az új szezonra kialakított keret erősítésére több mint 300 millió eurót költö
A rendfenntartó erők munkatársai folyamatosan ki vannak téve az illegális bevándorlók támadásainak. További szigorításokat szorgalmaznak az egyenruhások ellen fellépőkkel szemben. Rómából Jánosi Dalma tudósított.