A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási rendszere inkább hátráltatta a mindennapokban a sörgyártást. A 140 millió eurós árbevétellel rendelkező cég átláthatóságot és hatékonyabb működést ért el az új, felhő alapú SAP rendszerével, amellyel ma már könnyen tudja támogatni a mintegy 600 dolgozóját. A Budweiser kö
Érkezik a legújabb Netflix-dokumentumfilm egy megdöbbentő igaz történettel: a Teljes káosz friss részében focista anyukák lépnek akcióba, mint magánnyomozók.
Új korszak kezdődhet a hazai mesterséges intelligencia-kutatásban: Magyarország stratégiai együttműködést kötött Európa egyik vezető számítástechnikai központjával, a Jülichi Szuperszámítógépes Központtal. A partnerség célja, hogy megerősítse a szuperszámítógépek hazai alkalmazását, és lendületet adjon az MI-alapú innovációknak.
A Wise társalapítója, Taavet Hinrikus befektetési cége fellázadt a fintech cég azon terve ellen, hogy elsődleges tőzsdei jegyzését az Egyesült Államokba helyezze át, mivel a javaslat meghosszabbítaná a kiemelt szavazati jogokat biztosító részvényosztály előnyeit – írja a Financial Times.
A Spar Magyarország franchise hálózata továbbra is dinamikusan fejlődik. 2025. június 30-ára már 313 franchise egységet foglalt magába, ami jól mutatja a vállalat hosszú távú elkötelezettségét a hazai kiskereskedelmi piac kisvállalkozásai és családi üzletei iránt. Az év első felében nyolc új franchise üzlet kezdte meg működését. A franchise program
Az emojik napjainkban szinte minden online beszélgetésben helyet kapnak, így egyértelműen a mindennapi kommunikációnk szerves részévé váltak. Az emojik jelentőségét felismerve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felületei ma már azoknak is segítőkezet nyújtanak, akik még csak ismerkednek a digitális tér apró piktogramjaival.A színes ikono
Szeptemberben indul az Otthon Start hitelprogram, amelynél a korábbi, már meglévő támogatott konstrukcióhoz hasonlóan az egyik legfontosabb jogosultsági feltétel a társadalombiztosítási (TB) jogviszony igazolása. A money.hu szakértői szerint a program időkorlát nélküli elérhetősége lehetőséget ad arra, hogy akik szeptemberre még nem felelnek meg a
A túlzottan magas költségvetési és folyó fizetési mérleg hiánya miatt már így is elképesztő eladósodáson ment keresztül a bezzegországnak titulált Románia.
Június közepétől a tech szektor az egyik rendkívül kockázatos szegmense, a profitot nem termelő cégekből álló index látványosan felülteljesítő lett nemcsak az S&P 500-zal, hanem a Nasdaq-kal szemben is. Néhány hét alatt 25 százalékot verve a két nagy indexre.
Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkent a GDP-arányos államháztartási hiány az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve, miközben nőtt az államadósság aránya – közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.
Tízéves fennállását ünnepelte idén májusban az ország egyik vezető ingatlanfejlesztő vállalata, a Property Market Kft. Megalakulása óta magas minőségű, komplex városfejlesztési, lakó- és kereskedelmi ingatlanprojektek megvalósításával folyamatosan alakítja Budapest népszerű és frekventált városrészeinek látképét. A vállalat értékteremtő gyakorlatai
Úgy tűnik, a Campus Fesztivál nem zajlott a legjobban a nemrég elvált fitneszedző számára. Rubint Rella durva szóváltásba keveredett egy pultos lánnyal, a vita pedig az interneten folytatódott tovább.
A gazdaságfejlesztési miniszter a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara új elnökével tárgyalt a gazdasági együttműködésről és a német gazdaság hatásairól.
A BookTok az elmúlt években jelentős hatással volt a fiatalok olvasási szokásaira és a könyves iparágra. Mi történt? Nagyot robbant a BookTok a TikTokon, amelyben a platformra jellemző pörgős videókban hírességek és influenszerek könyvekről és az olvasás élményéről beszélnek – írja a Kreatív. A brit Publishers Association felmérése szerint a 16–25
Egy nyaralás során gyakran szerepet kapnak a kulináris élmények is - ám nem mindig úgy alakulnak, ahogy az utazók eltervezik. A közelmúltban Erdélyi Mónika, televíziós műsorvezető és influenszer, valamint lánya, Molli, a francia Riviérán tett látogatásuk során egy kellemetlen éttermi tapasztalatról számoltak be, amely végül fizetés nélküli távozásh
A nyár elején megszorításokról döntött az új kormánykoalíció, most pedig újabb nehézséggel nézhet szembe: kritikus szintre kerülhet az ország államadóssága.
A Kormány mindent megtesz a hazai kkv-k termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében. A Demján Sándor Program keretében a Kormány több, mint 1.400 milliárd forintnyi forrással támogatja a vállalkozások megerősítését, így nemcsak a gazdaság fejlődéséhez, hanem a családok anyagi biztonságához is hozzájáru
Az, hogy rosszindulatú daganatos megbetegedés esetén melyik gyógymódot vagy mely gyógymódok kombinációját alkalmazzák, számos tényező figyelembevételével dől el. Ismerni kell hozzá a beteg egyéni állapotát, valamint a daganat pontos jellemzőit és még számos egyéni körülményt, amelyek komplex képet adnak a betegség várható kimeneteléről.
A Balázs Béla-díjas filmrendező, Gárdos Péter, akinek a legismertebb filmje talán az 1987-es Szamárköhögés, az elmúlt másfél évtizedben művészeti ágat váltott, 2010 óta ugyanis hat regénye jelent meg. A Hajnali láz című debütáló darab Holokauszt-túlélő szülei megismerkedését és szerelmét dramatizálja, ebből 2015-ben ő maga forgatott filmet Schruff
A Bitcoin és más kriptovaluták automatáinak népszerűsége világszerte egyre növekszik, ám a hatóságok aggodalommal figyelik, hogy ezek az eszközök a csalók egyik kedvelt módszerévé váltak.
Attila egyszer csak azt vette észre, hogy a családi könyvespolcon a Biblia meg a Laci és az oroszlán című mesekönyv között megjelenik egy Secret című kötet. Felesége, aki akkoriban három gyerekkel hivatásos anyaként élte a mindennapjait, váratlanul "business woman" stílusú ruhákat kezdett hordani, és csak úgy repkedtek a "konferenciahívás", "termék
Ránk számíthatsz! mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Tusványosként emlegetett, vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata. A háborúk és gazdasági nehézségek bizonytalanságai köz
Szexista megnyilvánulások gyakran álruhába bújnak: "csak vicceltem", "én csak dicsérni akartalak". Például amikor egy nőnek azt mondjuk: "nagyon bájosan nézel ki ma, de csak a munkádban is hozd azt az energiát!", valójában azt sugalljuk, hogy a külső fontosabb, mint a szakmai teljesítmény. Vagy ha egy férfit úgy dicsérünk: "hű, mennyire kemény vagy
A jelek szerint szúrja az orosz vezetés szemét a WhatsApp, amelyet az ország lakosságának 68 százaléka használ napi rendszerességgel. A cél az lehet, hogy áttereljék őket egy állami hátterű csevegőappba.
A készpénz még mindig nem tud kimenni a divatból, bár már akadnak olyanok, akik hátat fordítottak nekik. Akik nem, azok különleges módszert kezdtek el alkalmazni a tárcájukban.
Ha kertünk egyenetlen vagy lejtős, az nem akadály, hanem lehetőség. A sziklakert építése kreatív és funkcionális válasz lehet erre a kihívásra. Nemcsak szemet gyönyörködtető kertépítészeti elem, hanem kifejezetten praktikus megoldás is lehet lejtős terepen.